Az oktatási és közművelődési statisztika politikai vonatkozásai

TÖRTÉNET! DOLGOZATOK

AZ OKTATÁSI ÉS A KUZMÚVELÓDÉSI STATISZTIKA POLITIKAI VONATKOZÁSAP

ERDÉSZ TIBORNÉ

Közismert tény, hogy a statisztika azáltal, hogy a társadalmi és gazdasági je—

Ienségeket, folyamatokat 0 számokon keresztül vizsgálja, a valóság megismerésének, a tények és összefüggések feltárásának fontos eszköze, amelyet az államigazgatás

nem nélkülözhet. és nem nélkülözhetett a múltban sem.

A társadalmi—gazdasági jelenségek és folyamatok statisztikai vizsgálata nem lehet mentes azoktól a politikai meggondolásoktól. amelyek az adott körülmények között uralkodnak. E politikai szempontok határozzák meg a megfigyelt jelenségek és folyamatok alapvető osztályozását, elemzését és a következtetések levonását.

Az oktatási és a közművelődési. közös szóval a kulturális statisztika különösen érzékeny e politikai aspektusokra. A következőkben a Központi Statisztikai Hivatal közleményei alapján kb. száz évre visszamenően kíséreltük meg kiemelni a politikai szempontból leginkább jellemzőnek tekinthető osztályozásokat.

Az oktatási statisztikáról szólva. elöljáróban nem kerülhető el az oktatási rend—

szer vázlatos ismertetése, mivel az egyben az oktatási statisztika legalapvetőbb cso- portosítása is. Figyelmet érdemel az egyes intézménytípusok megnevezése. amely egyben céljukra is utal.

Az oktatási rendszer a kiegyezés és a századforduló között nem változott lénye—

gesen. és az ezt követő változások is minimálisnak mondhatók egészen az iskolák államosításáig. Az oktatás a múltban gyakorlatilag három nagy csoportra volt bont- ható: a népoktatásra. a szakoktatásra és az ezeken kívül eső középiskolai és felső tanintézeti oktatásra.

E csoportok megnevezése is utal az intézmények feladatára. A népoktatás fel- adata volt, hogy a széles néprétegek számára olyan szintű ismereteket nyújtson, amelyek az adott társadalmi—gazdasági fejlettség szintjén a társadalmi munkameg-

osztásba való beilleszkedéshez szükségesek voltak.

A népoktatás szervezetét 1868—ban rögzítették törvényben. 1884-ben kiegészí-

tették az inasiskolákkal és 1891-ben a kisdedóvással.

Az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk rendelkezett az általános tankötelezettségről az alábbiak szerint: .,... a 6—11 évesek, amennyiben nevelésükről szülőik a háznál vagy magántanintézetben nem gondoskodtak. nyilvános mindennapi iskolába, a 12—

14 évesek pedig legalábbis az ismétlő iskolába kötelesek járni". Az 1884. évi ipar—

törvényt követően a tankötelezettség kiterjedt az iparos- és kereskedőinasokra, akik

' A Magyar Közgazdasági Társaság Statisztikai Szakosztálya Statisztikatörténeti Szakcsoportjának 1978.

május 31. és június 3. között Veszprémben tartott XVI. Vándorülésén megvitatott előadás.

1228 ERDÉSZ TiBORNÉ

4

az inasviszony teljes fennállása alatt, korukra tekintet nélkül kötelesek voltak az inasiskolát, ahol ilyen nem volt, ott az ismétlő iskolát látogatni.

Figyelemre méltó, hogy a rendelkezés külön kiemeli a 12 évesnél fiatalabb ina- sokat és a cselédviszonyban álló 6—11 éves gyermekeket, akiket a mindennapi elerni

iskolába kellett járatni.

A tankötelezettség e rendelkezések alapján csak részben valósult meg, ezért 1876—ban elrendelték a tankötelesek évenkénti összeírását és a beíratás ellenőrzé—

sét. Ezek az összeírások hiányosak voltak ugyan, jelentőségük mégis igen nagy volt.

Az összeírások hiányaira utal, hogy 1880—ban például mintegy 10 százalékkal keve- sebb 6—11 éves és 32 százalékkal kevesebb 12—14 éves gyermeket írtak össze, mint amennyivel az ugyanazon évben tartott népszámlálás számolt. A tankötelesek össze-

irásánál tehát ..jóindulatúan" kihagyták a gyermekek, főként a munkaképes korú

gyermekek egy részét. —

1891—ben ,.viszonylagos óvókötelezettséget" írtak elő . . az otthon vagy bárhol kellő gondozásban és felügyeletben nem részesülő 3—5 éves gyermekekre" vonatko—

zóan, azokban a helységekben, ahol óvoda vagy menedékház van.1

Mindezek figyelembevételével a népoktatás lehetőséget teremtett a rendes óvo-

dákban és az ún. állandő és nyári menedékházakban a 3—5 éves ellátatlan gyer—

mekek felügyeletére, de ez a korosztály viszonylag csekély hányadára terjedt ki a felszabadulás előtt.

Az elemi mindennapi iskolákban a 6—11 éves gyermekek számára nyújtottak

alapismereteket, de csak azoknak, akikről szülőik magánintézetben vagy a háznál

nem gondoskodtak, és az inasok számára tették kötelezővé az inasiskolák látogatá—

sát. A hároméves inasiskolákat ugyanakkor az ismétlő iskola egy fajtájának tekin- tették azzal a különbséggel, hogy itt a szakirányú oktatás teljesebb volt, különösen azokban az— inasiskolákban, ahová csak egy iparágba vagy rokon iparágba tartozók jártak. Ahol kevés inas volt, ott csak általános inasiskolát szerveztek, amelyben szak- májuktól függetlenül a község összes iparos— és kereskedőinasa együtt tanult.

Tetszetős megfogalmazásban írták le a bizonyos mértékig zsákutcát jelentő felső népiskolák és polgári iskolák feladatait. Eszerint ezek az intézmények a felsőfokon továbbtanulni nem kívánó falusiak, illetve a városi polgárság gyermekei számára szervezett iskolatípusok voltak, amennyiben az elemi iskola befejezése után még is- kolába akartak járni. A felső népiskolák a 6 évfolyamos kötelező elemi iskolai okta- tást egészítették ki a fiúk számára 3, a lányok számára 2 éves mindennapos oktatás—

sal. A polgári iskolát az elemi iskola 4. osztálya után meg lehetett kezdeni, és a fiúk számára 6, a lányok számára 4 éves mindennapi oktatást nyújtottak.

Nem szükséges a fiú- és lányoktatás alapvető megkülönböztetéséről beszélni, de meg kell jegyezni, hogy a lányok számára jóval kevesebb ismeretet is elegendő- nek ítéltek, mint erre az eltérő tanulmányi idő és az általában külön szervezett fiú- és leányiskolák is utalnak.

A népoktatás keretébe sorolták a század elsőidőszakában az ide tartozó in- tézmények számára történő óvónő— és tanítóképzést, de ezen intézmények később a

középfokú oktatási intézmények csoportjába kerültek.

Az oktatási formák második csoportja a szakoktatás. A szakoktatás intézményei- vel a statisztika egyrészt elszámolt a közoktatásügy keretében, de a részletes adato- kat azon ágazatoknál szerepeltette, amelyhez a képzés szakiránya tartozott. Ezek az iskolatípusok fokozatosan épültek be az oktatási rendszerbe, és csak ezt köve- tően növelték az iskolai végzettség szintjét.

i A Magyar Szent Korona Országai népoktatásügyének fejlődése. Magyar Statisztikai Közlemények. Bu- dapest. 31. köt. 3. old.

OKTAYÁS ÉS KOZMÚVELÖDÉS

1229

Szakiskolának minősültek a gazdasági tanintézetek, a bányászati, az ipari, a ke- reskedelmi, a művészeti iskolák, a katonai tanintézetek. a bábaképezdék és az egyéb szakiskolák.

Valamennyi szakiskolai irányon belül megtalálható a felső- és a közéofokú szakképzés, valaminta fokozatba nem sorolható tanfolyami oktatás, továbbá az ipar- ban és a kereskedelemben a tanonciskolai oktatás is. (A népoktatás adatainál a tanonciskolák adatai általában nem szerepeltek, és ezt a publikációkban külön jegyzetben jelölték is.) A szakiskolák keretébe sorolt felső- és középfokú oktatási in—

tézmények nem tartoztak a középiskolák és a felső tanintézetek közé és az iskola—

rendszerbe való beépülésükkel kialakult egy ,.középfokú oktatási intézmények"

megnevezésű oktatási szint, amelyen belül továbbra is elkülönültek a középiskolák.

Az. oktatás harmadik csoportját a nép— és a szakoktatás keretébe nem sorol- ható középiskolák és felső tanintézetek alkották, amelyeket viszonylag szűk társa—

dalmi rétegek számára tartottak fenn, és csak igen szórványosan fordult elő. hogy ezen intézményekbe munkás— vagy parasztgyermeket vegyenek fel.

Középiskolának csak a 8 évfolyamos főgimnáziumok, a nem teljes (nyolcnál ke- vesebb évfoiyamú) gimnáziumok és reáliskolák minősültek.

Felső tanintézetnek számítottak az egyetemek. a jogi tanintézetek és a hittani intézetek.

Az oktatási statisztika az oktatás egészéről közölt adatokat. és ezen túlmenően kiterjedt az emberbaráti jellegű oktatási és nevelőintézetekre, például az árvahá—

zakra, a gyógypedagógiai oktatásra, a gyermekvédelem intézményeire és a börtön- iskolák adataira.

A statisztikai adatok rendszerezése a felszabadulás előtti évekig annyiban mó—

dosult, hogy következetesebben elhatárolták az oktatási szinteket. 1938-ban

a kisdedóvás intézményei a rendes kisdedóvók, az állandó és a nyári menedékházak vol—

tak továbbra is;

a népoktatás magában foglalta az elemi mindennapi, az általános és gazdasági ismét- lő iskolákat; az iparos- és kereskedőtanonc iskolákat, de a korábbival ellentétben a polgári iskolák, az óvónő— és a tanítóképzés a középfokú oktatás keretébe került át;

a középfokú oktatás részét képezték a középiskolák, kiegészülve a leányközépiskolákkal, továbbá az eddigiektől elkülönítve ide tartoztak a korábban szakískolának minősített felső

kereskedelmi és felső mezőgazdasági iskolák;

a felsőoktatás úgyszintén kibővült a korábban szakoktatási intézménynek minősített gaz- dasági akadémiákkal és az egyéb főiskolákkal (például a polgári iskolai tanárképzővel, a képzőművészeti főiskolával).

Az iskolarendszer tényleges változásáról az iskolák államosítása kapcsán be—

szélhetünk. Néhány korábbi intézkedés — például a mindennapi kötelező iskolába járás időtartamának felemelése a 14. életév betöltéséig 1941-ben — nagyrészt (meg—

valósítatlan maradt, így alapvető fordulat az államosítással, majd a 8 évfolyamos egységes általános iskolai oktatás megszervezésével következett be.

A 8 évfolyamos egységes általános iskola megszüntette az elerni, a polgári és a felső népiskolák különbségeit, a túl korai szelekciót. Az iskolai szakoktatás minden szinten beépült az iskolarendszerbe (szakgimnáziumok, technikumok, szakközépisko—

lák formájában, illetve szakmunkásképző iskolaként a középfokú oktatásba, főiskola- ként vagy egyéb felsőfokú intézményként a felsőoktatásba stb.). A gimnázium kü- lönállása feloldódott azáltal, hogy a középiskolák egyik típusává vált, amely nem áll fölötte a többi közéipskolának. Megszüntek az oktatás zsákutcái, valamennyi iskola- típus továbbtanulásra jogosító végzettséget ad.

1230 ERDÉSZ TIBORNE

A statisztikai megfigyelések fő szempontjai is alapvetően megváltoztak.

Az államosítást megelőzően az egyik legfontosabb statisztikai csoportosítás az

intézményeknek fenntartóik szerinti kimutatása volt. Az államosítással ez a kérdés elvesztette jelentőségét, hiszen a szocialista állam természetes feladatának tartja

az oktatás finanszírozását.

Az alsó— és a középfokú oktatás emellett ingyenes, a felsőoktatásban is szűk kör- re terjed ki a tandíjfizetési kötelezettség. Magánszemélyek, egyesületek iskolákat ,

nem tarthatnak fenn, az egyházak is csak korlátozott számú középiskolát működtet—

hetnek. '

A felszabadulás előtt azonban az állam szerepe merőben más volt. Az oktatási intézmények egy része állt csak állami irányítás alatt, más részüket a törvényhatósá—

gok. a községek, magánszemélyek, egyesületek tartották fenn, néhány intézménynél e célra létesített alapítványból fedezték a kiadásokat, és rendkívül nagy szerep ju- tott e téren az egyházaknak.

Az intézmények pénzügyi forrásai nem teljesen estek egybe a fenntartókkal, mi- vel az állam az oktatási intézmények egy részének támogatást nyújtott. különösen a községi és felekezeti iskoláknak, és megfordítva. az egyházak és a községek is nyújtottak bizonyos támogatást az állami és a községi iskoláknak. Az állam rész—

vétele az oktatás szervezésében és az intézmények fenntartásában fokozatosan nő- vekedett, elsősorban a népoktatási intézmények vonatkozásában, de még 1938-ban

is az intézmények legfeljebb negyedrészét irányította az állam.

Az oktatási intézmények egy része a század elején önállóan gazdálkodott, és a

fenntartásukhoz szükséges összegeket ingatlanok és tőkepénzek jövedelméből, álla—

mi és felekezeti forrásokból, iskolai pótadóból, tandíjakbál és egyéb érdekeltségi hozzájárulásokból biztosította. A fenntartási költségek sokféle forrása az államosí—

tásig megmaradt, ha a belső arányok módosultak is.

A statisztikai adatgyűjtések további jelentős szempontjai voltak a vallás és az anyanyelv. Az adatok felekezetenkénti és anyanyelv szerinti részletezése végigkíséri az intézményekről. tanerőkről, tanulókról gyűjtött adatok szinte valamennyi kombiná—

cióját, mert minden döntést alapvetően befolyásolt a felekezet és az anyanyelv. Fe- lekezet szerinti adatokat a felszabadulás óta nem gyűjtött a hivatalos statisztika. és anyanyelvre vonatkozó adatokat sem gyűjtöttek, csupán a nemzetiségi oktatás ada- tai szerepelnek a kérdések között.

A nemzetiségi területeken nemzetiségi tannyelvű vagy olyan oktatást szervezett a szocialista állam az ezt igénylő nemzetiségiek számára, amelyben a nemzetiségi nyelvet tantárgyként tanítják. A statisztikai kérdésfeltevések megfogalmazása szinte pontosan tükrözi a célt, amelyhez az információk szükségesek.

Más-más cél érvényesül a szülők foglalkozása szerinti adatok gyűjtésében. Fel- tehetően a felszabadulás előtt ezek az adatok a vagyoni helyzet vizsgálatát és azt az ellenőrzési célt szolgálták. hogy az egyes—iskolatípusokban azok a rétegek domi- náljanak. amelyeknek azt szánták, és legkevésbé sem volt cél a társadalmi mobilitás segítése ezen információk birtokában. Az is jellemző. hogy a szülők foglalkozása sze—

rinti kategóriák nem is voltak alkalmasak arra, hogy valóban tükrözzék a társadalmi osztályonkénti különbségeket, csupán néhány jellemző kiemelést vagy számítást tesz-

nek lehetővé.

Az önálló és az alkalmazásban álló szülők foglalkozását ágazatok (őstermelés,

ipar. kereskedelem, közszolgálat stb.) szerint különítették el. és ezen belül a vagyoni

helyzetre utaló csaportosítást alkalmaztak; a tisztviselők, értelmiségiek, katonák, tőkések külön szerepeltek. lskolaszintenként a főcsoportok azonosak voltak, de a gimnáziumokban és a felsőoktatásban részletesebben kérdezték és' publikálták a

OKTATÁS ÉS KUZMÚVELÖDÉS

1231

szülők foglalkozása szerinti létszámadatokat. mint a felső népiskolákban és a pol—

gári iskolákban.

A csoportosítás szempontjai a felszabadulásig némileg megváltoztak. Az ága-

zatonkénti alcsoportosítás megmaradt. sőt nemcsak az önállókra és az alkalmazot—

takra, hanem a tisztviselőkre is kiterjedt, viszont egységes volt a polgári iskoláktól felfelé valamennyi iskolatípusban, beleértve a tanonciskolákat is. Az 1938. évi ka- tegóriák egy része osztályhelyzetre is utal, noha a kérdésfeltevés mögött legkevésbé

sem kereshető az erre való törekvés.

Az 1938. évi csoportosítás a következő volt:

őstermelés: nagy— és középbirtokos, bérlő; kisbirtokos, kisbirtokos-napszámos, bérlő és más önálló; tisztviselő; gazdasági munkás és cseléd;

bányászat és ipar: önálló; tisztviselő; egyéb alkalmazott:

kereskedelem. hitel. közlekedés: önálló; tisztviselő; egyéb alkalmazott;

közszolgálat: köztisztviselő, katonatiszt; pap, tanár, tanító; más önálló és tisztviselő; pol- gári és katonai altiszt és szolga;

egyéb foglalkozások: nyugdíjas tisztviselő, egyéb nyugdíjas; tőkés. járadékos; napszá—

mos; árvaházi szeretetházi gondozott: egyéb és ismeretlen foglalkozású.

Az a szó. hogy munkás, nem szerepel sehol a csoportosításban, de még az sem, hogy fizikai dolgozó.

A szülők foglalkozása szerinti oktatási adatok a felszabadulás után politikai szempontból nagyjelentőségűvé váltak. A cél a munkások soraiból új értelmiségi réteg kinevelése és a társadalmi mobilitás előmozdítása volt. E téren nagy eredmé—

nyeket értünk el, különösen (: felszabadulást követő első 10—15 évben és ezt köve—

tően is, bár természetesen lassuló ütemben.

A felszabadulást követően a statisztika számba vette a szülők 1938. évi, 1945.

évi és a felvétel időpontjában ,,jelenlegi" foglalkozását és e három adat alapján állapította meg a tanuló származását. A későbbiekben, mivel a szülők mind nagyobb hányada tartozott azok közé, akiknek 1938-ban még nem volt kereső foglalkozásuk, a statisztikában áttértünk az első és a .,jelenlegi" foglalkozás kérdezésére, majd az 1960 körüli években minden korábbi adatot elhagytunk. és azóta csak a szülő .,je- lenlegi" foglalkozását kérdezzük. A felsőoktatásban e rendszerre az 1960—as évek kö—

zepén tértünk rá. Származás szerinti adatok azóta nincsenek. helyette a szülő jelen- legi foglalkozása szerinti adatok állnak rendelkezésre.

lskolaszintenként a foglalkozási kategóriák egységesek, de az alsófokú okta- tásban ilyen jellegű kérdést nem teszünk fel, a középfokú oktatásban néhány főada- tot figyelünk, a felsőoktatásban pedig több vonatkozásban részletezzük a szülő fog—

lalkozása szerinti létszámadatokat.

Az alkalmazott kategóriák a felszabadulás óta néhányszor változtak. jelenleg a Központi Statisztikai Hivatal elnöke 2/1975. (V. 3.) KSH számú rendelkezésének meg—

felelően részletezettek.

A közművelődési statisztika politikai vonatkozásai a statisztikai kérdésfeltevések—

ből. közlésekből kevésbé tűnnek ki olyan határozottan. mint az oktatási statisztika esetében.

A közművelődés viszonylag szűk körével foglalkozott a századforduló körüli hi- vatalos statisztika. feltehetően azért, mert a közművelődés bizonyos ágazatai akkor

még nem terjedtek el kellőképpen.

lgy 1900 körül a megjelent és a terjesztett hírlapokról. (: képzőművészeti kiállí-

tásokról, az Országos Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon (Művészeti Egye-

1232 ERDÉSZ TIBORNÉ

sület) tagjainak létszámáról és pénzügyeikről, a jelentékenyebb múzeumokról és köz- könyvtárakról közöltek adatokat. Ezen adatközlésekben is lényeges helyet kapott egyrészt a nyelv, másrészt az anyagi támogatás, a pénzügyi források, kiadások szám—

bavétele. i'

igénybevételre vonatkozó adatok nincsenek. ami arra utal. hogy az igazgatás—

ban az intézmények, egyesületek fenntartása problémát jelentett, de kevésbé tartot- ták lényegesnek, hogy a gyűjteményekben. könyvtárakban megőrzött kulturális kin- cseket a széles néprétegek használják is.

A későbbiekben fokozatosan bővült a közművelődési statisztikai megfigyelések köre. de évenként csak igen kevés területről közöltek adatokat. Egy-egy téma ritkáb-

ban került be a publikóéiókba, akkor azonban meglehetősen részletezetten. így

az 1926—1928-as években színházi. 1925—ben a rádió-előfizetőkre, 1935—ben a mozikra vonatkozó adatokat publikáltak. Évente az időszaki sajtó, a könyvkiadás és a könyv- tárakustatisztikai adatait közölték.

A közművelődési statisztika politikai vonatkozásai éppen azokból az adatokból szűrhetők le elsősorban. amelyeket a hivatalos statisztika nem kérdezett. mint pél—

dául a kiadott és eladott könyvek példányszáma, a múzeumok látogatása, a könyv—

tári olvasók és a kölcsönzött kötetek száma. (: clalkörökben, kultúrotthonok rendez- vényein részt vevők száma stb. Tehát mindaz, ami a kultúra valóságos terjedését, il-

letve nem terjedését tükrözte volna. Abban az időben azonban a megőrzés, a szűk rétegek kiszolgálása állt előtérben, és a statisztikai információk is elsősorban ecél-

loknak feleltek meg.

Röviden összefoglalva az elmondottakat még meg kell állapítani, hogy a Köz- ponti Statisztikai Hivatal által a felszabadulás előtt centralizáltan gyűjtött adatok megfelelnek az oktatási és a közművelődési statisztikával szemben támasztott igé—

nyeknek. Mennyiségileg meglehetősen sok adatot gyűjtöttek és publikáltak ebben

az időszakban.

E referátum keretében nincs mód arra, hogy az elmondottakat számszerűen is illusztráljuk, de a régi adatforrások fokozatos feltárásával és elemzésével lehetőség fog nyílni az oktatási és a közművelődési statisztika egy—egy területe fejlődésének

közvetlenebb bemutatására.

A felszabadulás utáni oktatási és közművelődési statisztika politikai vonatkozá-

saira való kitérést nem tartottuk szükségesnek. feltételezve. hogy a jelenlevők nagy

része ezt meglehetősen közelről ismeri.

PE3lOME

Crane cogepmm Matepnan .noKnaaa, oőcymAeHHoro Ha cocmasmeücn c 31 max no 2 mom; 1978 foga XVI abiesnnoü ceccuu CTamc-muecxoű cexuuu aeHrepcnoro EKOHD- Munecnoro oőmecrsa.

Bo BBeAeHHH aatop YCTBHBBHHBaeT, HTO cramcmxa nynmypu — KGK u nemm-mec- Koe Haőmonenue 066MECTBeHHO-SKOHOMMHECKHX npoueccoa Booőme —— orpamae1.roc- UOACTBYDOLLU—íe nonnmuecxne BSI'HSAH. 310 supamaetcs a nepayro ouepegb : npumeHn- eMle s nyőnukaumx rpynnnpoakax " ananmuuecxux BbiBOAax. '

Cra'rucmuecxue nam-ime o Kynbtype cpnrypupyror npuMepHo cro ner a usaanunx Llempansnoro ctaTucmueCKoro ynpasnenun. Ha 3TOM ocnosanuu momno YCTaHOBHTb, HTO o npocaemenm őbmo coőpano cpasnurenbno Sonbmoe Kom—mecrao AaHHbiX. Cymecvaen- HblMH an3HaKaMH rpynnupoa'ox zanne'rcz yue-r sosenem—tü no cogepmatenaM, yuenmcoa no pen—run, poanomy 935le u saram-mo pogmeneü. Pedaopma cramcmuecmx oőcnepp—

sam—tü öbma ocymecranena nocne ocaoőomnenun c'rpanbi.

O npocaemeum or Hal-nana Bena no ocaoőomAeHna őbmo nanano mel-tune naHH'bix, nem Teneps, npuueM ami omocunucs K YHpeMAeHHHMLMX myunuuonupoaaunm " néném—

HbIM HCTOHHHKGM.

OKTATÁS ES KUZMÚVELÖDES

1233

SUMMARY

The article was delivered as a lecture at the 16th ltinerary Session of the Group of History of Statistics, Statistical Section of the Hungarian Economic Society held from 3lst

May to 2nd June 1978.

in the introduction the author points out that cultural statistics reflects the prevailing political standpoints, similarly to the other statistical investigations of the socio-economic processes. This is expressed first of all by the groupings used in the publications and by the conclusions of the analyses.

Cultural statistics have been included in the publications of the Central Statistical Office for nearly a hundred years. These publications demonstrate that a comparatively great number of data have been collected on education. The fundamental grouping criteria are the sponsor for the institutions. and religion. mother tongue, and the parents' occupation for the students.

The inauiry was reformed after the Liberation.

From the turn of the century up to the liberation fewer data have been published on education than at present. They were related to the number, functioning. and financial re- sources of the institutions.

5 Statisztikai Szemle