ENSZ STATISZTIKAI SZEMINÁRI U M
DR. AJTAI MIKLÓS MEGNYITÓ BESZÉDE
A Magyar Népköztársaság kormánya nevében üdvözlöm a Szeminárium valamennyi résztvevőjét, vezetőit, szervezőit. Örülünk annak, hogy ez a Sze—
minárium hazánkban, Budapesten került megszervezésre, reméljük —— és jog-,—
gal reméljük -—-, hogy munkája eredményes lesz. Reméljük, hogy segítséget—_
fog adni a statisztikai tudomány és gyakorlat fejlődéséhez, új gondolato kat ad
továbbfejlesztéséhez. Reméljük, hogy e Szemináriumon tapasztalatainkat kicse—
rélve tanulunk egymástól, gazdagítjuk ismereteinket. És örülünk annak is,,
hogy a Szeminárium Budapesten lévén, a magyar statisztikai tudomány és gyakorlat hasznot fog meríteni fejlődéséhez, indítékokat fog kapni az itt folyótudományos vitából. '
Engedjék megjegyeznem, abban is reménykedünk, hogy kedves vendégeink
a tudományos munka mellett, hazánkkal, Budapestünkkel is meg fognak ismer-—
kedni, jól fogják magukat érezni, és a munka mellett valamelyes idő a szóra- kozásra is fog jutni. Igyekezni fogunk ebben is segítséget nyújtaxú.
Magam és munkatársaim, akik az Országos Tervhivatal dolgozói, különös
érdeklődéssel figyeljük a Szeminárium munkáját. A tervező munka és a gaz—
daság irányításának a munkája nagymértékben természetszerűen a statisz—
tikára is támaszkodik. A mi munkánk előfeltétele, hogy a gazdasági élet valóságát, a gazdasági folyamatokat, azok bonyolult sokrétűségét folyamato-
san ismerjük, tanulmányozzuk nemcsak azok egyes állapotait, hanem mozgá-
sukat, változásaikat is. Abban az igényben, hogy ismereteink jobbak legyenek —- úgy gondoljuk —, igen nagy szerepe van a statisztika azon ágának, anielyrőlitt szó lesz, a reprezentatív statisztikának. És éppen ezért mi, a tervgazdál—
kodás, a terVezés, a gazdasági élet irányításának dolgozói, igen na gy reményeket fűzünk a reprezentatív statisztika fejlődéséhez. Úgy "gondoljuk, hogy emel
gyors, egyszerű és olcsó eszközt kapunk ahhoz a feladathoz, amelyet emlitettem.Voltak viták és talán ma is Vannak a reprezentatív statisztika megbízha—
tóságáról. Mi úgy véljük, hogy a reprezentatív statisztika adataiban kételkedni annyit jelent, mint a matematikában kételkedni. Ez a módszer olyan műszer, amely nemcsak számszerű eredményt ad, hanem azt is mutatja, hogy milyen biztonsággal ismerjük az eredményt, sőt, ezen a műszeren az is beállítható, hogy milyen biztonsággal akarjuk megismerni az eredményt. Nyugodtan mondunk le a könyvelés precizitásáról, ha helyébe a matematika egzaktságát kapjuk. Ezért kísérjük különös figyelemmel és érdeklődéssel ezt a tudományos
Szemináriumot 'mi is, akik ugyan nem vagyunk statisztikusok, de a statisztikát
használjuk, és az részünkre nélkülözhetetlen.'
* Végül engedjék meg, hogy a magyar kormány nevében a Szeminárium munkájához sok sikert, eredményt kívánjak.