V A L Ó S Á G — É S Á L M O D O Z Á S
BESZÉLGETÉS TARI JANOSSAL, A SZABADTÉRI JÁTÉKOK IGAZGATÓJÁVAL
A Tiszatáj júliusi számában Csap- lár Ferenc tudósított Hont Ferencék- nek, a Szegedi Fiatalok mozgalom- nak szerepéről, többek között a Sze- gedi Szabadtéri Játékok megindítá- sában.
— Erről — majd a játékok mai eredményeiről s az ünnepi hetek és Szeged városa eljövendő arculatáról folytattunk eszmecserét — a realitás talaján állva, de ugyanakkor indo- kolt álmodozással, a formálódó jövő távlatainak rajzolgatásával színezett beszélgetést T a r i Jánossal, a Sze- gedi Szabadtéri Játékok igazgatójá- val, a játékok egyik élenjáró és fá- radhatatlan valósággá-építőjével.
— Hadd szögezzük le mindenekelőtt — m o n d t a —, hogy a szabadtéri játékok bölcsője tulajdonképp a szegedi munkásszínjátszás házatáján ringott: a művelt és művelődésre vágyó, szervezett szegedi munkások körében vetődött fel első ízben a gondolat, melyet aztán a Szegedi Fiatalok — Hont Ferencékkel az élen —, akik- nek élénk és termékeny kapcsolata volt a szegedi munkásmozgalommal, f o r m á b a realizáltak. Különös módon — de tán mégsem véletlenül — a játékok ú j r a r e n - dezésének kérdését is a mozgalom ma is köztünk élő veteránjai vetették fel: köz- vetlenül a felszabadulás eseményei után, 1944 végén elsőként sürgették a fel- újítást, élen Tombácz Imre, későbbi tanácselnök-helyettessel. Bár cikkéből ez n e m derül ki — Szeged fesztiválvárossá emeléséről szóló, emlékezetes álmodozásához Balázs Béla is ebből a forrásból merített erőt. Épp ezért n e m árt most, a j á -
tékok történetének felmérésekor, az objektív, hiteles ténymegállapítás érdekében hangsúlyoznunk: a szabadtéri játékok mindig tömegmozgalomhoz kapcsolódott, s
szellemi vezetői mindig a tömegek óhaját ötvözték fogható formába.
— Mikor, s hogyan történt az első reális akció a felszabadulást követően?
— Amint ismeretes, Szeged életére 1949. végétől kb. 1954-ig eléggé a stagnálás volt jellemző. Csak 1954-ben szolgáltatott a társadalmi fejlődés megfelelő t a l a j t ennek a szép, progresszív „szegedi gondolatnak", (mert ilyen „szegedi gondolat" is volt: a mozgalom szegedi hangja!) s pártbizottsági és tanácsi szinten m á r ekkor szó esett a felújításról. Az ellenforradalom, sajnos, kettétörte a megvalósulás ú t j á t , s csak 1957 tavaszától lehetett hivatalosan is — a szegedi munkások, értelmiségiek inspiráló sürgetésére — a játékok újjáteremtésével foglalkozni. 1957 novemberé- ben terjesztettük tanácsülés elé az első tervezetet, s ekkor megállapodtunk abban,
hogy csak alapos felkészülés után indítjuk ú t j á r a ismét a játékokat. Ennek meg- felelően 1959 nyarán kerülhetett sor a felszabadulást követő első szabadtéri
program bemutatására. Az 1958-as esztendő a lázas előkészítő munka, a hivatalos támogatás és a társadalmi segítség mozgósításának jegyében telt el. A hivatalos
támogatást illetően a sok felsorolható közül hadd jegyezzünk fel két nevet, két közéleti személyiségünkét, akik az elsők között „láttak fantáziát" a játékok fel- újításában. Kállai Gyula, akkori miniszterhelyettes és Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes az első percektől az ügy mellé állt. Kállai elvtárs, ahol csak m ó d j a volt rá, kifejtette a játékok felújításának jelentőségét és társa- dalmi, politikai, művelődésügyi távlatait, Csanádi elvtárs pedig a volt Petőfi- híd alkatrészeit ajánlotta fel a tribün céljaira, s az óriási mennyiségű acéltraver- zekből alakítottuk ki a nézőtér első verziójának állványzatát. Az állványzat össze- állítása páratlan, szinte megható körülmények között történt: a szegedi üzemek
„vasasai", a lakatosok, hegesztők légiója társadalmi munkában, m u n k a b é r nélkül, Megbeszélés a West Side Story díszlet m a k e t t j e
körül (középen Tari János)
<18
hosszú hetekig szorgoskodott a tiszai rakparton annak érdekében, hogy a fanfárok
— sokévi szünet után — ismét felharsanhassanak a Dóm téren. A dicséretes tár- sadalmi összefogás eredményeként a játékok kezdetére, 1959 nyarára az első 5700 férőhelyes tribününk felépült. A magyar előadóművészet itt tevékenykedő „önkén- tes katonái" öt és fél millió forint értékű társadalmi munkát végeztek a játékok ér- dekében. Természetes, bármilyen méretű, csupán társadalmi munka — nem lenne
elegendő ekkora szabású kulturális program lebonyolításához. Forradalmi Munkás- Paraszt Kormányunk" ennek megfelelően a szabadtéri előadások művészeti fejlesz- tése és tökéletesítése érdekében az anyagi és szellemi támogatást évről évre nö- velte, bár — s talán érthető ma még — ennek ellenére a játékok iránt támasztott hazai és külföldi igénnyel nincsenek megfelelő arányban anyagi lehetőségeink. Ez a reális helyzet, s erre való tekintettel is állítom: ahhoz, hogy Szeged a szó szoros értelmében vett fesztiválvárossá emelkedjék, még 10—15 esztendős állandó erősö- dés, fejlődés szükséges.
— Amíg ez a fejlődés el nem következik, addig nyilvánvalóan a művészeti kérdések tekintetében is alkalmazkodni kell az adott körülményekhez.
— Igen, valóban így áll a helyzet, épp ezért egyelőre a Dóm téren a Ná- dasdy Kálmán nevéhez fűződő koncepciót kell elfogadnunk a művészeti problé- m á k a t illetően. E koncepció értelmében a teret nyitott színpadként, nyílt kőszín- házként kell felfognunk, s ennek megfelelően kell kialakítanunk műsorpolitikán- k a t is. S m a j d csak, ha a fejlődés m á r lehetővé teszi, akkor a kísérletinek minő- síthető darabokat, mint amilyen pl. a Vidróezki volt, kőszínházban m u t a t j u k be először, a könnyedebb hangvételű produkcióknak az újszegedi, lombsátorral körül- vett színpadon lesz a helye, s az olyan jellegű darabokat, mint például Bor- nemissza Péter Elektrája, vagy a klasszikus görög drámák egyike-másika, a sze- gedi múzeum előtt lehetne színre vinni. Ugyanakkor koncertek, színvonalas zenei rendezvények otthonaként az egyetem auláját, a zenekonzervatórium és a Tisza Szálló kitűnő hangversenytermét kell m a j d felhasználni. Hangsúlyozom, ehhez minden vonatkozásban Szeged gyors fejlődése szükséges; reális számítások szerint 10—15 esztendő leforgása alatt.
— S ha ezt a fejlődést valóban elérjük, hogyan alakul a játékok jövője? Mi- lyen jellegű darabok kerülnének majd a Dóm elé?
— Ha már nem nyitott kőszínházként kell kezelnünk a teret, akkor itt feltét- lenül és kizárólagosan csak nehéz sodrású, drámai feszültségekben bővelkedő, szé- lesen hömpölygő színpadi művek és operák előadása jöhet szóba.
— Például?
— Például, amilyen a Tragédia, a Faust, a Budai Nagy Antal, a Julius Caesar, a III. Richárd, a Nabucco, a Don Carlos és hasonlók. Tehát olyan jellegű művek, melyekben a főszereplők mellett — egyenrangú főszereplőként — kivételes szerepet, középpontba helyeztetést nyer a tömeg, s ezzel együtt fokozott funkciót kap a dóm
és környezete, a miliő európai viszonylatban páratlan adottságai — s nem utolsó- sorban a rendezés sajátos egyedisége is. Elkövetkezik az idő, amikor a térnek olyan repertoárja lesz a kizárólagosan e miliőbe illő darabokból, mint a J e a n d'Arc, az Esmeralda, a Hunyadi László, a Tragédia és ehhez hasonló jellegű, klasszikus és modern, vagy — a nemzetközi d r á m a és operairodalom ismert szerzőitől ezután várható, esetleg ide megrendelt, ú j művek, magyar és élen járó külföldi együttesek
előadásában. Ezzel együtt természetesen — a környező országok intenzív bevoná- sával —, számítva a világ más tájairól egyre nagyobb számban jelentkező látoga- tókkal —, kell legyen m a j d egy stabil és egyre izmosodó törzsközönségünk ís. A törzsközönség kialakulásának — ezzel legyünk tisztában mindenkor — nem csupán és kizárólagos módon az a feltétele, hogy páratlan és sehol másutt nem élvezhető, n e m érzékelhető produkciókban részesítsük vendégeinket. Az emberek nyilván jogosan kívánják meg, hogy a játékok produkcióján túl itt töltött idő alatt is ki- tűnően szórakozzanak, művelődjenek, s jól érezzék magukat Szegeden — nemcsak 3—4 órányi időtartam keretein belül, amennyit — jó idő esetén! — egy-egy esti előadás kitölt, hanem — mondjuk — az itt töltött 72 óra minden szakában. Tehát meg kell valósítani azt, hogy az ún. járulékos rendezvények — a maguk nemé- ben — ugyanolyan nívósak legyenek, mint maga a szabadtéri előadás.
— Elsősorban bizonyára a kiállítások színvonalára gondol...
— Elsősorban igen, s hadd m o n d j a m meg őszintén, hogy az utóbbi években n e m emelkedett a várható mértékben nyári kiállításaink színvonala. Sőt, az első években megérdemelten sikert aratott, jóértelemben tájjellegű ipari és mezőgaz-
dasági kiállítás is, sajnos, évről évre elmaradt. Lehet, hogy ebben a tekintetben
anyagi nehézségek merülnek fel elsőrendűen, mindenesetre azon kellene lennünk, hogy egyre fokozzuk a színvonalat ezen a területen is; bebizonyosodott, hogy meg- éri a befektetést. S még valamit e kiállítások jellegéről: ne a k a r j u k velük — a méreteket tekintve — túlszárnyalni pl. a Budapesti Nemzetközi Vásárt, a Nemzeti
Galériát, ennek semmi értelme nem lenne, s nincs is lehetőség erre.
— Inkább kevesebbet tehát?
— Igen, de nagyon színvonalasan. Ez legyen a „jelszavunk": Nívós, bensősé- ges hangulatú, tájjellegű, de európai hírű kiállításokat, legalább a játékok idő- tartamára. S ha már itt tartunk, feltétlenül szót kell ejtenünk a város p á r a t l a n természeti adottságairól is. A Tisza—Maros torkolat — a két meleg vizű, strando- lásra kivételes módon alkalmas folyó, egyesülésének „háromszöge" — eddig olyan, ki nem aknázott, de ezután sürgősen kihasználandó lehetőségeket tartogat szá-
A West Side Story díszlet m a k e t t j e
m u n k r a — mint: állandó üdülőtelep, szálloda, gyógyfürdő-medencék stb. létesítése.
Az eddiginél sokkal bátrabban kell élnünk a helyi specialitások ésszerű kiakná- zásával, a jó értelemben vett „romantikus" jellegű adottságokkal is. Ebben a tekintetben a játékokon kívüli kulturális lehetőségek merészebb kihasználására is gondolok.
— Konkréten melyekre?
— Ahogyan az ipar, a mezőgazdaság vonatkozásában egészséges, nemes érte- lemben vett versengés létezik a. testvéri, szocialista országok, és persze, egyéb tár- sadalmi felépítésű országok és népeik között, éppúgy tapasztalhatóan, egyre na- gyobb méreteket ölt a művészeti, kulturális verseny is. E versenynek n e m az a vezérlő gondolata, hogy szabályosan fektessük két vállra az ellenfelet, h a n e m hogy az emberiség egyeteme számára szolgáltassunk kincseket vele. Lépést kell tartani népünknek is a nemzetek közötti nemes szellemi vetélkedésben. E versenyben — magyar részről Szeged — s ezt helyi elfogultság nélkül, tárgyilagosan hangoztat- h a t j u k — egyre intenzívebben, egyre szorgosadban r a k j a le a maga szellemi építőköveit. Hiszen — hogy továbbra is jelképekkel éljünk — ma már b á t r a n ál- lítható, hogy az emberiség előadóművészete „vitrinjében" magyar részről — az opera, a népi együttesek stb. mellett, ha még szerényen meghúzódó m i n i a t ú r a - ként is — ott találhatók a Szegedi Szabadtéri Játékok legemlékezetesebb produk- ciói is. Az eddig megtett út — s a hegyvidék szépségeit ugyan nélkülöző, de az Alföld sajátos varázsát tükröző páratlan természeti adottságok — feljogosítanak minket olyanféle, a realitás talajára épített „álmodozásra" is, mely szerint el kell jönnie az időnek, amikor — méltó házigazdákként — egy nemzetközi filmfesztivál alapjait is lerakhatjuk m á r városunkban . . .
— Egy „szegedi" fesztiválét?
— Nem, nem „szegedi" fesztiválét, hanem egy magyar fesztiválét. Azt hiszem,.
<20
érthető, hogy ezt miért hangsúlyozom. .. Hisz a Szegedi Szabadtári Játékok sem csupán „szegedi", mert műsorának összeállításában is az az elv vezet bennünket, hogy jóval túl Szeged határain, országunk és népünk érdekeit, az általános emberi haladás és kultúra érdekeit szolgáljuk elsősorban. Természetesen a programnak jellegében továbbra is magyarnak kell lennie. Ezzel válhat — és ez nem ellen- tétes gondolat! — igazán a környező és távolabbi országok kulturális találkozó- helyévé Szeged.
— Ez azt is jelenti, hogy az itt fellépő művészek nagyobbrészt a magyar mű- vészgárda legjobbjai közül kerülnek majd ki?
— Igen, de a szocialista országok, sőt a nyugati országok kiváló előadóművé- szeinek fellépésére fokozottabban szeretnénk a jövőben támaszkodni.
— Gondoljuk, ide kívánkozik a kérdés, hogy az eddigi előadások közül melyek váltották ki leginkább a hazai és külföldi közönség és a művészeti szakemberek elismerését?
— A Hunyadi László című opera igazi, nemzetközi elismerését feltétlenül nagy- mértékben elősegítették a szegedi szabadtéri előadások. Az első, valóban impozáns, sajátos arcélű szabadtéri darabformálás lehetőségeit a Budai Nagy Antal csillan- totta meg. Itt érvényesültek töretlenül a Dóm tér kivételes adottságai is. Az 1962- ben előadott Aida nemzetközileg tán a legnagyobb sikert hozta. A szovjet balett- művészek produkciói közül az Esmeralda s a Kővirág a legkiemelkedőbbek. Vára- kozáson felüli művészi- és közönségsikere volt az 1962-es Háry János előadásnak is.
Kiemelkedő művészi teljesítményt jelentett Honegger: Johanna a máglyán című drámai oratóriumának egyedi színpadraállítása.
— Mely darabok bizonyultak kevésbé alkalmasaknak a dóm előtti előadásra?
— Erre csak egy példát említek, a Cigánybárót, melyet a legkevésbé fogadott be a tér, noha a kiváló rendezés következtében ennek is nagy közönségsikere volt.
Hasonló ellenállást mutat e nagy színpad és óriási nézőtere a kamarajellegű kon- certekkel szemben is. Azonban, ha például jól szervezett, színvonalas nemzetközi
zenei versenyt rendeznénk, európai rangú együttesek benevezésével, meggyőző- désem, hogy sikerre számíthatnánk. Ugyanilyen kecsegtető, eddig kellően ki nem
A kép felső részén a játékok mai, alsó részén a jövő színpada (Varga Mátyás Kossuth-díjas díszlettervező rajza 1962.)
aknázott „verseny-műfaj" például a balett-, illetve népijáték-produkciók is. Nem utópisztikus álom egy nemzetközi balett-, illetve népiegyüttes-vetélkedő megren- dezése sem, esetleg már a közeli évek egyikében.
— Hallhatnánk-e valamit a közeljövő konkrét terveiből?
— A jövő évadban valószínűnek látszik Kodály—Rábai: Háry Jánosának tán- cos népijátékként való, eredeti bemutatása. Tapasztalatunk, hogy ez a dinamikus,
<621
életes zene nem tűri meg a statikus játékot, megkívánja a stílusos koreográfiát.
A másik nagy vállalkozás lenne — mivel a játékok felújításától kezdve s z á n d é k u n k a magyar alkotók művei mellett a különböző nemzetek kulturális értékeinek j a v á t is közkinccsé tenni — Gershwin: Porgy and Bessy-je (ez egyébként m á r 1965-ös tervünkben is szerepelt), ha sikerül megfelelő előadógárdával megegyeznünk.
Bizet Carmenját nemzetközileg is elsőrangú szólisták közreműködésével s z á n d é k o z - zuk a dóm elé formálni. Bizonyára érdeklődésre számíthat ezen a színpadon o l y a n kiváló együttes fellépése is — megfelelő műsorszámmal —, mint a Grúz Balett.
A távolabbi terveket illetően: szeretnénk minél több eredeti magyar b e m u t a t ó életredajkálásában közreműködni. A szabadtéri játékok tízéves é v f o r d u l ó j á r a szeretnénk a kiváló fiatal zeneszerző-tehetséggel, Szokolay Sándorral ünnepi operát készíttetni, valamint a nemzetközileg is egyre ismertebbé váló másik fiatal, Eck Imre irányításával a dóm elé illő, igazán magyar, nagyszabású történelmi m u s i - calt szereztetni. Darvas Józsefet egy Hunyadi-dráma szabadtérre-írására k é r t ü k meg. Szívesen látnánk Németh László egy régebbi d r á m á j á n a k (VII. Gergely) szabadtéri változatát, vagy egy ide alkotott, ú j d r á m á j á n a k b e m u t a t ó j á t a dóm előtt. Természetesen a tervek megvalósítása, a konkrét megbízatások realizálása — anyagi kérdés is . . . Szervezés, inspirálás nélkül azonban nem születik ú j mű. Ezzel az is együtt jár, hogy ha nem is évenként, de időszakonként a kísérletezéssel j á r ó kockázatot is vállalnunk kell. Az elmúlt évben talán túlsűrítetten is kísérletez- tünk, s bebizonyosodott, hogy ez sem helyes.
— Végül hadd kérdezzük meg, Tari elvtárs: mit adott Szeged a játékoknak, s mit kapott a város a játékok kapcsán?
— A játékokat — az ország minden felkért és érintett illetékeseinek m e g é r t ő , bensőséges támogatása mellett — Szeged társadalmának összefogása támasztotta fel. A játékok jövője is lényegében ennek a társadalmi összefogásnak a függvénye.
S hogy mit kapott Szeged a játékoktól? Erre válaszoljanak a tények ... S a tények valóban önmagukért szólnak: A város „haszna", gyarapodása a játékok kapcsán — művelődési, esztétikai-szellemi, de dologi vonatkozásban is — az egyszerű, be n e m avatott lakosok számára is szemmel látható s pregnánsan érzékelhető: utak, "par- kok, középületek, ú j kollégiumok létrejötte dicséri a játékokat, s a k e r e s k e d e l e m fellendülése, a közízlés színvonalának növekedése — a magatartás, az öltözködés tekintetében is. 1959 előtt Szegedet 800—1000 külföldi látogatta, most 5—10 ezer.
A hazai látogatók száma 10—15 ezer volt, most 60—100 ezerre emelkedett. E szá- mok is önmagukért szólnak. Persze, felszabadulás utáni, 1959-es f e l ú j í t á s a óta a játékok is sok mindent kapott, míg 1959-ben kizárólagosan kölcsönökből t u d t á k megoldani a világítással kapcsolatos feladatokat, m a m á r s a j á t a teljes m ű s z a k i -
technikai felszerelés, a teljes lámpakészlet s a hangosítási park. S ez n e m kis dolog, tekintetbe véve ráadásként azt is, hogy a szükséges jelmezek e g y h a r m a d a is saját tulajdont képez . . .
— Igényeink és tennivalóink természetesen még bőven vannak. Megnyugvásra, a babérainkon való oblomovi pihenésre semmi okunk! Felelős dolog a vendéglátás
— a színpadi produkció „tálalásától" a pikoló világosig — minden tekintetben.
Mascagninak valóban igaza volt akkor, amikor kijelentette, hogy Szeged jövőjé- nek egyik legbiztosabb pillére — az ünnepi hetek sikeres és állandó megrendezése.
Egész Szeged társadalmának megállás nélkül, hétről hétre keményen, önfeláldozással kell dolgoznia az ünnepi hetek sikere érdekében. A szalmaláng-magatartás m a r a d v á -
nyait — mindannyiónk érdekében, e nemes és teljes, jelentőségében t á n m é g fel sem mérhető ügy további sikersorozata érdekében — minimálisra kell csökkente- nünk. Csak erőink egyre intenzívebb összpontosításával, töretlenül szorgalmas, aprómunkával léphetünk egyre előrébb. Mindig csak előre — sohasem h á t r a .
DÉR ENDRE
<622
