IV. Bereg megyei oktatás a XVI. századtól a kiegyezésig
3. A XIX. század első fele
a) A Munkácsi Egyházmegye lelkészségeinek összeírása 1806-ban
A XIX. század elejéről a legjelentősebb forrásunk a munkácsi egyházmegyei népoktatásról az 1806-os lelkészségek összeírása, melynek címe145 is magában foglalja, hogy többek között a népiskolákat is összesítette az egyházmegyében. A térségben a nemzetiségek közül a többséget a ruszinok alkották, Beregben a görög katolikusok 96,75%-a volt ruszin. Az 1806-os összeírás megfelelően tájékoztat a népiskolák számáról, helyéről, bár egyéb típusú iskolákról (monostori, vagy a tanítóképző, papnevelde) nem tudósít.146
144 A szabályzatokat, rendelkezéseket részletesen bemutatja: MÉSZÁROS, 1984, 90-102.
145 Conscription Summaria Parochorum, Parochiarum, et Filialium cum, et sine Ecclesiis, Numeri Animarum, Distantiarum, Colonorum, Inquilinorum, Matrimoniorum, Natorum, Mortuorum, Concionandi Dialectorum et Scholarum Nationalium totius Almae dioecesis Munkacsinensis
146 UDVARI István, A munkácsi görögkatolikus püspökség 1806. évi összeírása, = Ruszinok a XVIII. században, szerk.: UDVARI István, Nyíregyháza, 1992, 14.
Az egész egyházmegye területén, amely ekkor még a 13 északkelet-magyarországi vármegyét foglalta magában,147 összesen 95 nép-, nemzeti vagy anyanyelvi iskolát regisztráltak az összeírók.148 Bereg vármegyében az akkori hét esperesi kerületben149 négy helyen jegyeztek fel görög katolikus népiskolát: Munkácson, Sztrabicsón, Szolyván és Alsóvereckén és 131 községben folyt katekizáció (az összeírás az egyházmegye 793 helységéből jelzett katekizációt).
Udvari a népiskolai tanítókkal kapcsolatban megjegyzi, hogy feladatuk még ebben a korban is elsősorban az egyházi tevékenységek elvégzése volt, mint pld. a katekizálás. „Ez utóbbit tehát e falvak többségében olyan kántor végezte, aki nem tanított. A katekizálást Olsavszky M., Bradács J. és Bacsinszky A. püspökök rendszeresen szorgalmazták és ellenőrizték.”150
b) Az 1806-os Ratio Educationis és hatása a Bereg megyei görög katolikus oktatásra
A Művelődési (vagy Művelődésügyi) Bizottság munkájának eredménye másfél évtized múltán a második Ratio Educationis megalkotásával csúcsosodott ki 1806-ban. Ez az új nevelési-oktatási rendszer tulajdonképpen elődje folytatása, annak hiányosságait jól pótolta.
Ezt is - az 1777-es Ratio-hoz hasonlóan - az uralkodó, I. Ferenc rendeletként, felségjoga alapján adta ki.
Az 1806-os Ratio Educationis hangsúlyozta mind a nemzetiségi, mind a vallási türelmet. A népiskolák felállításánál törekedni kellett arra, hogy a nemzetiségek saját anyanyelvi iskolával rendelkezzenek. Az anyanyelvi iskolákról, az egytanítós falusi iskoláról és a tankerületi székhelyen létező normaiskolák népiskoláiról is részletesen intézkedett a rendelet. Hangsúlyozták benne az ingyenességet, a lányok oktatását és az iskoláztatás elhanyagolásának vétségét, mely után büntetés járt. A Ratio a tantárgyi sokféleséget egyszerűsítette.
A neveléstörténészek fejleményként értékelik, hogy az 1806-os Ratio nem kötelezte a német nyelv tanítását. Immár a polgári fejlődést elősegítette azzal, hogy a magyar nyelvet tanítani kellett minden magyarországi népiskolában, hogy az ország lakosai megértsék egymást.151
147 Uo., 75.
148 Uo., 88.
149 Udvari szerint 1806-ban megszűnt a Szentmiklósi kerület és a Munkácsi jött létre.
150 Uo., 89.
151 MÉSZÁROS, NÉMETH, PUKÁNSZKY, i.m., 294-295.
A templom melletti falusi iskolákat ne tévesszük össze a városi iskolákkal. A templom melletti oktatási tevékenységet továbbra is inkább katekizációnak nevezhetjük, amit az éneklész végzett, akit a tanítói tevékenysége miatt éneklésztanítónak, vagy később kántortanítónak neveztek. Főként a kántori tevékenysége után kapott jövedelmet, ez a stoláris jövedelem, a tanítói jövedelmei lehettek telekhasználat, vagy természetbeni juttatások. A jegyzőséget mindinkább igyekeztek leválasztani tevékenységükről.
A változás, az iskolába járás lehetőségének kihasználása azonban nem maradt meg a feudális szinten, egy kicsi, megerősödő réteg, aki meg tudta engedni a gyermekek iskoláztatását és látta az oktatásból származó előnyeit, megragadták a lehetőséget. A XIX.
század elején ez volt a jobb módú, már földtulajdonnal rendelkező jobbágyréteg, akik az elemi ismeretek birtokában már egyre inkább be tudtak kapcsolódni az árutermelésbe és kereskedelembe.152
Az országos népoktatásügy állapotát jól szemlélteti a Horváth Márton: A magyar nevelés története című művében, Fényes Elek adatai alapján közölt táblázat, mely a különböző felekezetek tanulóinak arányát hasonlítja össze:
Felekezet Hány lakosra jut egy tanuló? A tanulók a lakosság %-ában
Római katolikus 14,1 7,1
Görög katolikus 86 1
Ágostai hitvallású ev. 11,66 8,6
Ev. hitvallású ref. 13,7 7,3
Görögkeleti 50 2
Zsidó 10 10
Összesen 16,66 6
A táblázatból láthatjuk, hogy országos átlagban a lakosság 6%-a járt iskolába a XIX.
század 30-as éveinek a végén, míg a görög katolikusoknak mindössze 1%-uk, ami az összes felekezet közül a legrosszabb volt.153
A levéltári forrásokból egyértelműen és jól követhető, hogy az 1806-ban négy elemi iskolával rendelkező beregi görög katolikus főesperesség iskoláinak száma hogyan nőtt. A rendszeres iskolák működéséről féléves értesítőket készítettek, a többi helyen katekizáció
152 Uo., 298.
153 Uo., 299.
folyt. A rendszeres népiskolák megnevezése, hasonlóan az országos használathoz, itt is:
Vernacula Schola, Triviali Schola, melyek anyanyelvi alapfokú iskolákat jelentenek.154 Az 1814-től megjelentetett Munkács egyházmegyei sematizmusokból sok mindenre lehet következtetni a népoktatással kapcsolatosan. Eleinte csak a kerületi (al)esperesek titulusaként jelent meg, hogy a kerület népiskoláinak tanfelügyelői.155
A 1816-tól az 1837-es sematizmusig a tanfelügyeleten kívül az is megjelenik az iskolákra vonatkozóan, hogy a paróchus a helyi rendszeres iskola igazgatója (Parochus una locis systemat. Scholae Vernaculae Director). Ilyen iskolák 1816-tól vannak feljegyezve a következő községekben: Bereg-Rákos, Kálnik, Ruszkócz, Sztrabicsó, Új-Dávidháza, Szolyva és Alsó-Verecke; 1821-től pedig Nagy-Lucska, illetve 1825-től Bereg-Szentmiklós, 1829-től Iványi.
Az 1839-es sematizmus szerint a következő településeken volt rendszeres iskola (Habet Scholam System): Beregszász, Bilke, Bereg-Rákos, Ruszkócz, Iványi, Munkács, Nagy-Lucska, Sztrabicsó, Új-Dávidháza, Bereg-Szentmiklós, Szolyva és Alsó-Verecke. Ez az 1839-es összeírás jelentős lépés az oktatástörténet vizsgálata szempontjából.
A következő fontos adat már az ezt követő évkönyvben tűnik fel, mégpedig 1841-től a jegyzék összeállítója a legtöbb helyen megnevezett egy tanítót. Ebből téves lenne arra következtetni, hogy iskolákat alapítottak, hanem inkább kántorokról van szó, akik addig a katekizálást végezték, de egyre inkább kötelezték őket arra, hogy több tantárgyat tanítsanak és minden nap. Ahol rendszeres iskola volt, ott külön jelezte az évkönyv, hogy docens, a többi helyen, a korábbi katekizációs népiskolákban a kántortanító nevét találjuk, a legtöbb helyen még mindig csak katekizálás folyt. Fontos azt is megemlíteni, hogy az 1845-ös sematizmusban már a tanított diákok számát is feljegyezték a tanító neve mellé. (Kérdés, hogy ezek a tankötelesek számai vagy a ténylegesen iskolába járóké.)
c) A reformkor (1830-1848)
A XIX. század közepétől, a Helytartótanács rendeletére 1845-ben két tagozatra bontották az elemi iskolákat: alsó és felső elemire. A rendelet, mely a ’Magyarország elemi tanodáinak szabályai’ címet viselte, kötelezővé tette minden 6-12 év közötti gyermeknek az
154 Az iskolák elnevezéséről részletesen: Vö: MÉSZÁROS István, Ratio Educationis, Az 1777-i és az 1806-i kiadás magyar nyelvű fordítása, 396.
155 Bereg megye, mint főesperesség főtanfelügyelője a főesperes volt, 1816-tól 1829-ig Tabákovics Mihály, majd az 1831-es sematizmusban már Csurgovich János neve szerepelt 1861-ig. Az 1864-es és az 1865-ös könyvekben a főesperesség üresedésben volt, majd 1868-tól Deskó János lett a beregi főesperes egészen a század végéig.
alsó elemi két évfolyamának elvégzését, ennek elmulasztása esetén a szülőket pénzbírsággal büntette. A tanítóképzésben azt az elvet mondta ki, hogy csak az lehet tanító vagy segédtanító, aki tanítóképzőt végzett; 30 évi szolgálat után nyugdíjra váltak jogosulttá. A normaiskola-rendszer már további fejlesztésre szorult ekkor, hiszen kevésnek bizonyult a tankerületenként egy tanítóképző működése.156
Bereg megyében az 1840-es évektől már a katekizációs helyeket is bevették az iskola működéséről készített jelentésekbe, a táblázatokba, elnevezésük: Parochiali Schola lett, vagyis a paróchián, általában hetente egyszer vagy egyre gyakrabban már hétköznaponként a hittan alapismereteit oktatta a kántortanító. Innentől kezdve már kerületenkénti kimutatások jelentek meg. A sematizmusokban is láthattuk, hogy ekkortól már szinte minden községben működött kántortanító.
Az 1840-es években az egyházmegyei évkönyvekben kissé egybemosódni látszanak a tulajdonképpeni iskolák és a csak vasárnapi iskolaként funkcionáló paróchiális iskolák, ezt egyértelműsítik a táblázatok: a tantárgyak vizsgálatával láthatjuk, hogy az elemi tantárgyakat tanulták-e minden nap, vagy csak az egyházi ismereteket.
A polgári átalakulás feltételei 1848-ban megteremtődtek egy időre, az iskolafenntartás feudális módjának megváltoztatására, mivel közadóból szándékozták fedezni az iskolai költségeket. Egyes hangok a felekezetektől teljesen független oktatást óhajtottak.157
4. Neoabszolutizmus és kiegyezési törekvések (1849-1865)