Balassi a török bejteket, valamint a Kegyes vidám szemű… kezdetű verset Balassi-strófával ültette át magyarra, tehát nem őrizte meg az eredeti vers-formát. A „Minap mulatni mentemben…” és az „Ez világ sem kell már né-kem…” kezdetű versekben ugyan megtartotta az eredeti 4x8-as strófatípust,3 de már a sajátos török rímelést (ún. kosma-forma: abab cccb dddb eeeb…) nem követte, hanem egyszerű négyes bokorrímeket használt. (Ez utóbbit a török költészet nem kedveli.) A fordításokban tehát a török versformák hatá-sa nem mutatható ki, mint ahogy más versekben sem látunk törökös megol-dásokat a strófaépítkezés terén.
Röviden ki kell térnünk a Balassi-strófa és a murabba-forma kapcsolatára.
Horváth Iván thèse turqueje szerint az aabccbddb rímelésű Balassi-strófának az aaaa bbba ccca... rímelésű murabba lehetett az előképe, hiszen ha a strófákat egy sorral megrövidítjük, akkor a nevezetes versformához jutunk.4 Ez szer-kezetileg mindenképpen igaz, ám fel kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a török költészetben – sem az ásikok, sem a dívánköltők kezén – a strófák között nincs tartalmi kapcsolat. Nincs olyan elem, amely a strófákat szigorú-an egymás mellé rendelné, ezek ugyszigorú-anis önálló életet élő zárt egészek. Bár Balassi kétségtelenül ismerte a murabba – vagy még inkább a vele szerkezetileg egybeeső kosma – versformát, nem hiszem, hogy a strófák szigorú elkülönü-lésén át tudott volna lépni, s eggyé tudta volna olvasztani őket. Ez vélemé-nyem szerint csak egy több nemzedéken átívelő fejlődés eredményeképpen valósulhatott volna meg. A Balassi-strófa eredetének magyarázására ennél egyszerűbb elméletek is a rendelkezésünkre állnak.
3 Bár az eredeti verseket nem ismerjük, a ránk maradt török kezdősorok és a magyar fordítá-sok egybeesése kétségtelenné teszi a mára elveszett eredetik 4x8-as voltát. Az ásik költők a 16. században lényegében kétféle strófát, 4x8-ast és 4x11-est használtak, a hódoltságban for-rásaink tükrében az előbbi tűnik különösen közkedveltnek. A kérdéshez lásd: SUDÁR Balázs, A Palatics-kódex török versgyűjteményei. Török költészet és zene a XVI. századi hódoltságban, Buda-pest, 2005, 86.
4 HORVÁTH Iván, Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben, Budapest, 1982, 187–188.
A szerelemfelfogás
Az oszmán költészet jellegzetes vonása, hogy a versek többféle módon is értelmezhetők, többnyire van világi és misztikus olvasatuk is.5 Ez még akkor is igaz, ha a költő, szándéka szerint, az egyik nézőpontot előnyben részesítet-te. Ennek oka a török költészet genezisében –az iszlám misztika hatásában – rejlik. A kettősség Balassinál is időről időre felbukkan: Istenhez és földi sze-relmeséhez fűződő kapcsolatát gyakorta ugyanazokkal a szavakkal fejezi ki.6
A párhuzamosság ellenére úgy vélem, hogy Balassi Bálint versei török szemmel nézve nem kettős- értelmezésűek. Szerelmes versei túlságosan sze-relmesek, túlságosan az érzelmekre koncentrálnak, míg istenes énekei inkább keserűek, vitatkozók, protestálók. Ráadásul gyakran megnevezi a vers „cím-zettjét”, nevén szólítja a hölgyet, vagy megnevezi Istent. A török költészet-ben ez a kettősség nem mutatható ki, ott az Istenhez és a szeretett nőhöz való hozzáállás azonos módon kerül kifejezésre.
Már Eckhardt Sándor felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a nyugat-európai szerelmi költészet és a török klasszikus költészet szerelemfelfogása nagyon hasonlít egymásra.7 S valóban, a hölgyek uralkodnak, parancsolnak, a férfiak szolgálnak, szívbéli sebektől szenvednek, boldogan feláldozzák magu-kat, sőt ömlik a könnyük, legalábbis a költészet világában.8 Van azonban egy jelentős különbség: a nyugati költészetben már a trubadúrokkal felbukkan a viszonosság elve. Ahogy a hűbéres szolgálataiért – joggal – jutalmat vár hű-bérurától, úgy a költő is kegyekre tart igényt. Ezek elmaradása megszakíthatja a kapcsolatot, a szolgálatot.9 A török költészetben ez lehetetlen. Szociálisan azért, mert a szultán – leggyakrabban így nevezik a költők kedvesüket10 –
05 A jelenséget madár nyelvnek (kus dili) nevezik.
06 A párhuzamosság odáig megy, hogy egy-egy istenes ének teljes versszakai értelmezhetők szerelmes versként és fordítva. Néhány vers Júlia nevének Isten nevére való cserélésével istenes versként is olvasható (pl. 43, 58).
07 ECKHARDT Sándor, Balassi Bálint irodalmi mintái, Budapest, 1913, 24–26.
08 A török költészetben a következő – Balassinál is megfigyelhető – elemek találhatók meg: a teljhatalmú kedves rabja, a szenvedés önkéntessége, a kedves kegyetlensége, a viszonzás hiá-nya, a szerelmest elhamvasztó belső tűz, amelyet a kedves lobbant lángra, a könnyek árja, a vetélytársak felbukkanása… stb.
09 SZABICS Imre, A trubadúrok költészete, Budapest, 1995, 21.
10 A külvilág felé csak a férfiakat respektáló oszmán társadalomban a hatalmi hierarchiát, az alá-fölé rendeltségi viszonyt csak „férfias” szavakkal, rangokkal lehetett kifejezni, ezért ne-vezik a költők választottjukat gyakran szultánnak, sahnak, kánnak, beglerbégnek vagy
bég-minden alattvalójának teljhatalmú ura, cselekedeteit nem kell indokolnia, bármit megtehet. Ezt erősíti a költészet misztikus aspektusa is: hogyan is lehetne Isten akaratával vitatkozni, vele szemben a feltétel nélküli odaadás az egyetlen lehetséges magatartásforma. A költészetben a szeretett személy mindenható, akinek nem kell elszámolnia a cselekedeteivel, a szerelmes pedig a döntés lehetőségétől megfosztott rabszolga csupán. Balassi költészetében mindkét hozzáállás megtalálható, s ezeket maga is határozottan megkülön-böztette: „rabságból kivett, szolgájává tett, / szolgálatom nem esik heában” – mondja egy helyütt (№5/411). A szolgálatról szóló versek hangvétele nem törökös, ezzel szemben a „rab”-versek egészen keletiesek.12 Minthogy a tö-rökből fordított versek java része is ilyen, könnyen lehet, hogy Balassi rab-verseinek a török költészet is mintául szolgált. További vizsgálatokat igényel, hogy a török hatást mennyire kell erősnek, netán elsődlegesnek tekintenünk.
Költői képek
Balassi költői képeivel sokan foglalkoztak már, érdekes, hogy a török elemek használata még kérdésként sem merül fel, sőt, különös módon, a törökből fordított versek képei gyakran a nyugati hatások illusztrációjaként szerepel-nek.13 Ez minden bizonnyal legalább részben a magyar turkológia számlájára róható, hiszen a Balassi-versek török oldalának teljes körű elemzésével máig adóssak vagyunk. A továbbiakban e hiányból próbálok valamicskét törleszteni.
Először a törökből fordított versekben felbukkanó, de máshol is fel-használt elemeket vesszük sorra, ezen esetekben ugyanis nem kétséges, hogy Balassi ismerte a kérdéses török motívumot. Ezek után néhány olyan képeket
nek. (A trubadúrköltészetben ugyanezen okokból használatos a midons ’uram’ vagy a Senher
’uram’ kifejezés a szeretett hölgy vonatkozásában.)
11 Balassi verseire a kódex sorszámaival hivatkozom. A többi költő esetében a név után a hivatkozott vers kiadásbeli oldalszáma, majd – ha van – sorszáma szerepel. A dőlt vonal után a strófaszám áll. A versek kiadásainak adatai a tanulmány végén találhatóak meg.
12 14/7–8, 13–14.
13 Például Szabics Imrénél a szeretett hölgy előtti hódolásra az Ez világ sem… kezdetű vers 5.
és 6. (68), a virágmotívumokra ugyane költemény 3. strófája a példa (37). A fülemüle megje-lenésére a Kegyes vidám szemű… kezdetű versből hoz példát Csanda Sándor. CSANDA
Sándor, Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus, Bratislava, 1973, 42.
vizsgálunk, amelyek ugyan nem fordulnak elő a török eredetű versekben, de a muszlim költészetben igen.
A fülemüle. Balassi költészetében a fülemüle két jól elkülöníthető szerep-ben jelenik meg. Egyrészt a tavaszi idill egyik szereplője. A pázsit zöldell, a virágok nyílnak, a lombos ágon fülemüle énekel, a költő pedig reagál a madár énekére: gyönyörködik dalában, vagy épp ellenkezőleg, saját búját állítja szembe a csalogány vidámságával (pl. Te, szép fülemile… №43). Ez a kép az európai költészeti hagyományban messzire nyúlik vissza, már a trubadúrok-nál is gyakori szereplő.14 A másik esetben a költő azonosul a fülemülével, saját verselését a madár dalához hasonlítja: „Hangos fülemile gyönyörű szép kert-be zöld ágak között csattog, / Én is, szegény rabod, új verssel kiáltok hozzád, hogy lelkem buzog; / Mit vétettem, kérlek, hogy nem szánsz engemet, kinek szíve háborog?” (№56/5) – fordítja Balassi törökből, mindenképpen hűen. E kép még egyszer előfordul költészetében, igaz, akkor egy sajátos helyzetben, Célia siratja így öccsét: „Mely keserven kiált fülemile, fiát hogyha elszedi pásztor, / Röpes ide-s-tova, kesereg csattogva bánattal szegény akkor, / Oly keservesképpen Celia, s oly szépen sírt öccse halálakor.” (Cel. №7/1.) Hason-ló felfogásban azután majd Zrínyinél olvashatunk ilyet: „Én éjjel, én nappal keserven óhajtok / Miként fülemüle vér s-tajtékot hányok” (Zrínyi, Ariádna sirása/2).
A török költészetben a fülemüle mindig a költői énnel azonos, a szenve-dő szerelmes metaforája. Hódoltsági ismertségéről vall a Hüszrev szerzette török–magyar makarónikum („Ha fülemüleként sír szolgád, csoda-e?”), s a Palatics-kódexből (1588/89) kiragadott néhány példa: „Szépséged rózsáskert-jében minden éjjel hajnalig / Muhibbí zengi dicséreted, fülemüléhez hasonló dallammal” (Muhibbí, Pal, 137, №6/7), „A lélek fülemüléje újra panaszba kezdett” (Anon., Pal, 205, №44/1), „Menj bujdosásba egyszer, / kezdj a fü-lemüléhez hasonló panaszba” (Anon., Pal, 241, №60/3).
A rózsa számos helyen megjelenik a törökből fordított versekben, több-féle szerepben. A kedves szimbóluma: „Mindaz sem ér egy rózsát” (1. bejt);
„fényes fejér rózsám” (№56/6); „Jó illatú, piros rózsám” (№39/3). Az arc jellemzésére: „rózsa színű lelkem” (eredetileg: „gül yüzlü yarım” – rózsa arcú kedvesem; 9. bejt); „piros rózsa színű” (№56/1); „rózsát jegyez orcád”
(№56/3). Török példák: „rózsa arcú kedvesem” (Karadzsaoglan, 392,
№498/3); „A rózsa arcod utáni vágyakozás könnyemet vérrel festette”
(Nedzsátí, 316, №280/4). A hasonlat annyira elterjedt, hogy a rózsa arc/rózsa
14 Vö. SZABICS, i. m., 39–42.
arcú kifejezés önmagában is jelölheti a kedvest: „Gülüm, taze gülüm” (’Ró-zsám, friss rózsám’). A díván-költészetben a rózsa a száj, az ajkak szimbólu-ma is: „szád rózsája” (Hajálí, 545); „A nevető rózsabimbó ajkaid [méltó]
társa” (Nedzsátí, 311, №271/3); „Ha ajkad szépségéről beszélnek, a rózsa-bimbó szava elakad” (Nedzsátí, 317, №282/1).
Számos esetben ezekre a képekre rímelnek Balassi rózsa-hasonlatai is:
„rózsát szép orcája [jegyez]” (№62/7); „Piros rózsa tündöklik orcáján”
(№60/1); „Ha gyenge orcáján, mint Pünkösd rózsáján, látom, hogy színe terjed” (№54/10); „Mert kis szája, szép orcája, mint pünkösdi új rózsa” (Cel.
№10/1); „Engemet felgerjeszt rózsa orcájával” (№3/4); „Álmélkodván csodálám az te rózsa színő orcád” (№23/8).
Keleties párhuzamot sejtet a mennyországban nyíló rózsa képe is: „A Paradicsomba termett szép új rózsa dicsőséges orcája” (№50/5). Érdekes, hogy e képnek további magyar – átdolgozott formája is van: „Venusnak kert-jében nyőtt fejér rúzsácskám” (Szentsei, 224, №40/9). Török példa a hódolt-ságban lejegyzett Palatics-kódexből: „Termetedet látva dicsérő verset Revání írt / A mennyei kertben nyílt ékes rózsa ez [ti. a kedves termete]” (Revání, Pal, 155, №15/5).
Összefoglalva a fentieket: a kedves azonosítása a rózsával, illetve a rózsa arc gyakori szereplője Balassi verseinek. Tegyük hozzá, hogy a rózsaszimbó-lum már az oszmán kor előtt is megjelenik költészetünkben (legkorábban 1503-ban), elsősorban a Szűz Mária-himnuszokban: „Ó kegyes szűz Mária, / te vagy szép tiszta rózsa” (RMKT, 16. sz., I, 197–8); „Kérlek téged szüzek-nek rózsája”, „Ó, rózsálló piros tündöklő szép orcák” (Eckhardt, Balassi, 311). Nem tartom lehetetlennek, hogy valamilyen korábbi keleti hatás, vagy keleti örökségünk része e kép, de persze a nyugati párhuzamok is nyilvánva-lóak. Nem elképzelhetetlen azonban, hogy a török költészet megerősítette ezek használatát.
A szemöldök íja és a céltábla. Törökből fordított versben: „Ismét felvetette szemöldök íjébe szép szemének idegét, / Kiből tüzes nyilat szívemre ő bo-csát, lővén, mint feltett jegyét; / De bár vesszen fejem, tudom, szeret engem, szinte mint én személyét” (3. bejt). A török költészet leggyakoribb szimbó-lumai közül való. A kedves szemöldöke az íjra hasonlít, amely a pillantás nyílvesszőjét tévedhetetlenül röpíti a szerencsétlen szerelmes szívébe:
„Szemöldököd íjjá lett, szemed a nyíl” (Kájikcsi Kul Musztafa, BTK VI, 101); „Szempillád nyilának célja a mellkasom / mióta íj szemöldöködet felaj-zottad” (Üszküdárí, BTK VI, 114).
Az íj-szemöldök és a szív mint céltábla számos Balassi-versben felbuk-kan: „Szemében nyilamot, horgas kézíjamot adtam szemüldekében” (№37/3);
„Mert szeme nyilával… mint célt, engem már meglőtt” (№2/3); „Cupido, nyiladnak magam vagyok-é csak célül támasztott jele?” (Cel. №1/2); „Szemé-ben nyila, afelett íja vonva haragosson, / Kivel szívemet, mint célül tett jelt lövi, hogy kínt valljon” (№51/5). Hasonlóképpen bukkan fel a kép később Rimay Jánosnál is: „Ő szép szemöldöke gyengén hajlott íja, Kiben áll szünte-len édes mérgő nyíla, Sebesít, ha tekint, lő, nem esik híja” (Mi lelt? Ezt kérd-hetnéd…/ 7. vsz).
A Somnium proponit is mintha e képet idézné: „Tetszék, mintha volna kéz-íja kezében, / Kinek mérges nyila vetve idegében, / Arányoz azzal engem ölni éltemben” (№20/3). A különbség ellenére (a törökben sosincs kézben az íj) feltűnő a török bejthez való hasonlóság, és érdekes, hogy Balassi hosszab-ban időzik e képnél, mint német eredetije.15
Mézzel folyó beszéd, kaláris száj, gyöngy fogak. E hasonlatok mind a török, mind a nyugati költészetben gyakoriak, most azért időzünk el itt néhány pil-lanatra, mert Balassi egészen biztosan ismerte a keleti felfogást is: „Rózsát jegyez orcád, kalárist kis szép szád, mézet ereszt beszéded.” (56/3). A beszéd édessége egy másik török fordításban is szerepel: „Édesek beszédetekbe”
(28/3). A száj, az ajkak, a fogak szimbolikáját igen gazdagon dolgozták ki a török poéták. A beszéd édes, mint a méz vagy a cukor, a száj rubint ékszer-dobozában pedig úgy sorakoznak a fogak, mint igazgyöngyök a kagylóban.
„Vélnéd, rubint dobozában megmutatja fogai gyöngyét” – írja Ahmed pasa (Ahmed pasa, 183, №135/2); „Ahmed, ha valaki látja, s le akarná írni a korty rubintjának mézét, Azt mondja: / Miféle papagáj ez, hogy édes szava épp olyan, mint a cukor?” (Ahmed pasa, 156, №77/8); „Fogad gyöngy, ajkad ko-rall, orcád a szépség tengere.” (Hajálí, 224); „Édesen szólj hozzánk, kedves!”
(Pír Szultán Abdál, 210, №129/3).
Balassi máshol is felhasználta e képeket, jellemzően csoportosan: „Piros rózsa tündöklik orcáján, / Szép kaláris tetszik az ajakán… Mint egy gyöngy az foga, / Tiszta mézzel foly ő édes szava” (№60/1–2); „S kalárist kis szája, rózsát szép orcája, mézet ereszt beszéde” (№62/7).
Figyelemre méltó a képhalmozás ténye, valamint a megfogalmazásbeli hasonlóság a Kegyes vidám szemű… kezdetű, törökből fordított vershez.
(Hasonló párhuzamosság figyelhető meg az Ez világ sem kell már nékem…
és a Céliához írott második vers között is: „Két szemem világa”: „Két
15 A német szövegben: „Látám az én szerelmemet… egy erős íjjal, amelyre sok nyilat helyezett, hogy ebből a nehéz életből kiszakasszon.”
mem világos fénye”; „Szívem, szerelmem, lelkem”: „Én szívem, lelkem, sze-relmem”.)
Sólyom. „Mint sólyom kis fúat, bús lelkem magadat szerelmébe úgy ül-döz” – fordítja Balassi törökből (№56/4). A meglehetősen talányos sort több-féleképpen is értelmezhetjük, én a török analógiák alapján a következőkép-pen magyarázom: a költő saját lelkét szólítja meg („bús lelkem”, ez után én vesszőt tennék), a kedvesről pedig harmadik személyben beszél („úgy ül-döz”). Így a hasonlat vadászó sólyma a kedvessel, a vadkacsa pedig a költő lelkével azonos. A kép jelentése egyértelmű: a kegyetlen, mindenható kedves és a szerencsétlen, kiszolgáltatott szerelmes viszonya most nem szociális (szultán–rabszolga), hanem természeti képben kerül megfogalmazásra. Török példa: „Sólyom pillantású vadászmadár ő, valóban / Hajának sólyma újra a szív madarára vadászik” (Hajálí 214); „Hajfonatod sólymát repítsed a világ vadászatára / Maga a szív és a lélek galambja a te zsákmányod” (Ahmed pasa, 239, №249/6); „A szív számos madarát, akik a levegőben repülnek / Egy szempillantás alatt elfogod, hiszen sólyom vagy” (Behistí, 251, №47/2).
Balassinál ennek a képnek nincs egyenes folytatása, bár mintha egy pár-huzamos hely mégis felsejlene. A Bebek Judit nevére szerzett énekben ez áll:
„Mert, mint für után ha magasságból magát sólyom rúgja, / Oly nagy sebessen táncát ő járja” (№6/5). A szeretett személy a török példánkhoz ha-sonlóan vadászó sólyom, aki egy apró énekesmadár után veti magát. (Ez esetben a hasonlat másik fele nincs kibontva, a fürj – szerelmes férfi azonosí-tás elmarad.) Érdekes, hogy mind a fú, mind a fürj csak egy-egy alkalommal bukkan föl Balassi költészetében.
A régi magyar költészetben – csakúgy, mint az ásikoknál – gyakran ne-vezik a kedvest sólyomnak (sólymocskám, édes sólymocskám, könnyű sóly-mocskám, sólyom madárkám, kis sívó sólysóly-mocskám, rárócskám), Balassinál mégis csupán egyetlen helyen találkozunk vele, ott azonban sokkal beágya-zottabb a kép: „Téged penig, sólymom, én édes vad ráróm, az én sok kiáltó szóm / Kezemre nem híhat, s csak úgy se lágyíthat…” (№57/6). A hasonlat-ban a szabadon szárnyaló, aktív, döntésképes vadászmadár, a nő áll szemben a passzív, csak könyörögni tudó solymásszal, a férfival. A cél a hierarchia jellemzése: egyértelműen a nő van fölényben. A kép a lovagi költészetben gyakorta előfordul, bár más hangsúllyal: a szépen nevelt sólyom gazdája ékes-sége (Kürenberg lovag). Szinte ugyanígy szerepel az ásik-költészetben is:
„Letérdeltem, leültem, jobb oldalamra sólyom fiókát helyeztem”
(Karadzsaoglan, 211, №271/4); „Bejöttem leültem, karjaimra egy pár sólymot tettem” (Karadzsaoglan, 218, №281/4); „Karomra ültettem, mint egy fiatal
sólymot” (Karadzsaoglan, 257, №338/3). Ez persze burkoltan éppen olyan szerelmi felszólítás, mint az európai hívás, csak itt a költő vágyainak betelje-sülését képzeletben a múltba helyezi, ezzel próbálván siettetni a jelent.
A díván-költők nagyon ritkán használják a sólyom-szimbólumot, ha igen, akkor éppen ugyanígy, a hatalmi hierarchia kifejezésére, bár éppen el-lenkező előjellel: verseikben ők maguk szerepelnek sólyomként, a szeretett hölgy pedig a nagyúr, aki megengedi a madárnak, hogy a karjára telepedjen. E felfogásnak is van magyar párhuzama, igaz, nem Balassinál: „Te kedvedre / S kezeidre / Mint a sólyom megjöttem” (Amade, №38/1.).
Darvak. A daru (turna) elsősorban az ásik költészet vallásos vonulatában kap jelentős szerepet. Ez a madár a kapocs távoli területek, a kedves és a szerelmes, tágabban Isten és ember között: „Jemen földjéről jővén / Darvak, nem láttátok-e Alit? / A levegőben táncoltok / Darvak, nem láttátok-e Alit?”
(Sah Hatájí, Bozkurt, 59); „Keresztül-kasul bejárván a múlandó világot / Bagdad vidékén jártál-e, darvam? / Medina városában Fatma Anát / – ott az ő helye – láttad-e darvam?” (Kul Hüszejin, Bozkurt, 58–60). Az ásikok nyel-vében elsősorban Alival – az isteni bölcsesség földi manifesztációjával – áll kapcsolatban, ezért szent madárnak számít.16 Az alevi-bektasi szertartások egyik elemét éppen a „daru-tánc”, a turna szemáhi képezi.17 Hasonló összekö-tő-hírvivő szerepe van Balassinál: „Mindennap jó reggel ezen repültök el szóldogálván darvaim! […] Látom, utatokot igazítottátok arra az ország felé, / Az holott az lakik, víg szívemet aki ő magánál rekeszté” (№44/1–2).
Az ásik- költészetben nagyon ritkán, de felbukkan a szem szépségének kiemelésére a daru képe. „Pillantásod daru[éra hasonlít]” (Karadzsaoglan, 187, №238/4); „Egy daru-szemű után vetném sólymomat” (Gevherî, 31,
№11/3). A hasonlat Balassinál is felbukkan egy törökből fordított versben:
„Az szelíd daruhoz szinte hasonlatos te kegyes tekinteted” (№56/3). Többet nem használja.
Ciprus-termet. Balassinál egyetlen helyen bukkan fel: „Igyenesen felnőtt, szép nyers ciprusvesszőt jegyez mert ő termete” (№62/7). A kép eléggé egy-értelmű, a ciprusfa formájára, keskeny és magas voltára utal. Balassi – számos kortársával és utódával ellentétben – helyesen használja a képet, nem cédrust és nem citrusfát emleget. Ez utóbbiak minden bizonnyal a Biblia révén ho-nosodtak meg a magyar költői nyelvben, a kedves termetének jellemzésére azonban aligha alkalmasak, a költői képbe a ciprussal való hangzásbeli hason-lóságuk vonta őket. Balassi tehát valamilyen „jó” forrásból merített.
16 Esat KORKMAZ, Ansiklopedik Alevilik Bektaşilik terimleri sözlüğü, İstanbul, [1993], 360.
17 Fuad BOZKURT, Semahlar, İstanbul, 1990, 58–60.
A török költészetben ez a kép a legelterjedtebbek egyike, számos variá-cióban fordul elő, gyakran nagyon tömör szókapcsolatok formájában. Pl:
szelvi bojlum – ciprus termetűm, ahol a kép a hölgy helyett is állhat. A törö-köknél kiderül e hasonlat alapja is, amely az egyenesség, a magasság, a kar-csúság, illetve a szélben való ringatódzás, amely a kedves járását idézi: „Cip-rus termetedet, mely nem jön el a partig [sosem], meglátta a víz / S a bánattól sírva-ríva halad tova” (Ahmed pasa, 101, №36/5); „A pázsit ciprusa meglátta a [kedves] szabad[on járó] termetét, s azt mondta: / Ej, te csalfa fogolyma-dár! Bár szép járású szolgád lehetnék” (Ahmed pasa, 191, №153/3); „Mutasd meg termeted a ciprusnak [kedvesem], hogy csalfán ne kényeskedjen [muto-gassa magát]” (Ahmed pasa, 241, №252/3); „Hogy a szerelmesek imájuk elvégezhessék / Minden fejét magasra emelő ciprus termete egy-egy mina-ret[re emlékeztet]” (Behistí, 282, №99/3); „Magas ciprusfámtól … elválasz-tott engem a szerencse” (Hajretí, Pal, 185, №32/2). A képrendszernek egé-szen tág kapcsolatai vannak, például az arab ábécé egyetlen függőleges vonal-lal leírt elif betűje, a haj, a láb sőt ad absurdum az akasztófa is megjelenik.
Létezik egy nagyon érdekes gondolattársítás is, egy szállóige: „A ciprus nem ad gyümölcsöt”, éppúgy, ahogy a kedves sem kegyes szerelmeséhez (Hajálí, 287–289.). Balassi jelzői szerkezete – „igyenesen felnőtt” – szépen beleillik ebbe a sorba, érdekes módon még a növekedésnek a megemlítése is törökös.
A kép egyébként – bár nem Balassi e szöveghelye nyomán – elterjedt a ma-gyar költészetben, a népdalokig is eljutott.18
A pillangó és a gyertya. „Mint az leppentőcske gyertyalang közibe magát akartva üti, / Nem gondolván vele, hogy gyertyalang heve meg is égeti, süti, / Szívem is ekképpen Julia szenében magát örömmel fűti” (№58/10).
A képet a nyugati kultúrkörhöz köti az irodalomtudomány. Már Aisz-khülosznál felbukkan, s majd a trubadúr- és Minnesänger- költészetben is jelen van, Waldapfel József szerint az olasz költészetben is gyakori.19 Balassi olasz kapcsolatainak ismeretében a magyarázat megnyugtatónak tűnik, annál is inkább, minthogy a kérdéses képet tartalmazó vers („Ó, nagy kerek kék
18 STOLL Béla, Szövegkritikai problémák a magyar irodalomban, Budapest, 1987, 38–39.
19 SCHEIBER Sándor, „S mint lepke a fényt elkábulva issza”, Magyar Nyelv, 1967, 83–84; CSANDA
Sándor, Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus, Bratislava, 1973, 163;
Sándor, Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus, Bratislava, 1973, 163;