Az első kísérlet arra, hogy Balassi Bálint líráját összevesse a korabeli lengyel költészettel, alighanem még a nagy Balassi-kutató, Eckhardt Sándor Balassi Bálint és Lengyelország című tanulmányában található. Ez az 1969-es írás persze inkább az életrajzi tényekre helyezi a hangsúlyt, de van benne egy mondat, ami számos találgatásra adott alkalmat. Balassi 1575–1576-os lengyelországi időzéséről van szó, Krakkóban és Dancka alatt, amivel kapcsolatban Eckhardt úgy véli: „A nagy lengyel humanista költővel, Kochanovski János-sal is megismerkedhetett már ebben az időben, mert több költeménye a Fraszkija II. (helyesen Fraszki, G. Gy.) kötetnek és egyéb verseinek hasonló-sága lepi meg az olvasót”.1 Igaz, Eckhardt még hozzáteszi: „Különben verse-inek más jellege van, mint a lengyel költőnek, mint ahogy jellemük is teljesen különbözik.”2
Ez a megjegyzés, továbbá az a közhely, hogy mind Kochanowski, mind Balassi „megteremtette a nemzeti lírát”, arra késztetett számos kutatót, hogy tovább hímezze a lehetséges Kochanowski–Balassi-kapcsolatot; a pozsonyi Csanda Sándor például 1973-as könyvében3 egy teljes fejezetet szentelt a Kochanowski és Balassi műveiben fellelt állítólagos hasonlóságoknak. Sajnos Csanda sem akkor, amikor ezt először olvastam, sem azóta nem győzött meg.
Két okból: mert nézetem szerint nem a legjobb helyen keresgélt – kizárólag Kochanowski lengyel nyelvű műveiben, tehát figyelmen kívül hagyta a czarnolasi költő kevésbé ismert, de korántsem jelentéktelen, latin nyelven írt verseit, másrészt, mert Kochanowskin kívül más kortárs lengyel költő iránt nemigen érdeklődött. Pedig ha vannak párhuzamok, az antik vagy neolatin
1 ECKHARDT Sándor, Balassi Bálint és Lengyelország, in Tanulmányok a lengyel–magyar irodalmi kapcsolatok köréből, szerk. CSAPLÁROS István, Budapest, 1969, 164.
2 Uo.
3 CSANDA Sándor, Balassi Bálint költészete és a közép-európai szláv reneszánsz stílus, Pozsony, 1973.
példák utánzásán túli hasonlóságok, azokat éppen ezekben a versekben talál-hatjuk meg.
Kezdjük azzal, hogy nem látszik valószínűnek Eckhardt feltételezése, miszerint Balassi személyes ismerőse lehetett Jan Kochanowskinak (1530–
1584). Noha Zsigmond Ágost udvarában a lengyel költő még játszott némi szerepet (1563–1564-től kb. 1571–1572-ig királyi titkár volt), röviddel Valois Henrik megválasztása után Kochanowski megnősült és visszahúzódott czarnolasi birtokára. Tény, hogy a második interregnum idején Báthory Ist-vánnal szemben a Habsburg-jelöltet támogatta, és csak évekkel később, rész-ben Jan Zamojski unszolására közeledett újra a királyi udvarhoz. Nincsen rá semmilyen adat, hogy részt vett volna Báthory koronázási ünnepségén, Dancka alá sem tartott a lázadó város ellen felvonuló lengyel–magyar csapa-tokkal. 1589-ben pedig, amikor Balassit újra Lengyelországban találjuk, Kochanowski már évek óta halott.
Hogy Kochanowski mindenkinél jobb lengyel verseket ír, már a Dávid zsoltárai4 megjelenése után lehetett tudni. Ami viszont lengyel nyelvű szerelmi költészetét illeti, azt teljes egészében csak az 1578-as ’editio princeps’-ből ismerhették meg az olvasók. Tehát a költő halála után. De még életében nap-világot látott egy latin nyelvű gyűjteménye, a Lyricorum libellus (1580), és halála évében az Elegiarum libri IV, euisdem foricoenia sive epigrammatum libellus. Az elé-giáknak pedig van egy központi nőalakja, akiről viszonylag kevés szó esik a lengyel tankönyvekben – Lidia, a páduai szerelmi partner. (Ez lehet költői név, hiszen ilyen nevű nő már Kochanowski egyik elődjénél, a neolatin udva-ri költő Andrzej Krzyckinél is szerepelt.) Lidiáról, vagy hozzá, meglehet, Kochanowski lengyel verseket is írt, de azokat valamilyen okból megsemmi-sítette. Később, lengyel szerelmes verseiben is előfordulnak női nevek: Han-na (Fraszki, I: 5, 9, 62; II: 66), Jadwiga (Fraszki, II: 2), AnHan-na (Fraszki, II: 77, 91, 98), és Zofia (Fraszki, III: 47), de a latin elégiák célszemélyéhez, úgy érez-zük, Kochanowski nem csupán alkalmi verseket írt, ez a szerelem mélyen megérintette. (Későbbi szerelmes versei közül csak a „Szentivánéji dal” (Pieśń świętojańska o Sobótce) Dorottyájához írott tűnik még ki melegségével, ahol a kivételesen kedves hölgy, mint „hold a csillagok között” tündököl, a csókja pedig „cukorédes”,5 s nem kell nagy képzelőtehetség ahhoz, hogy azonosít-suk őt Dorota Podłodowskával, a költő feleségével. A páduai Lidia viszont abból a szempontból lehet hasonló Balassi Juliájához, vagyis még inkább Céliájához, hogy alighanem ő is férjes asszony, illetve már biztosan nem
4 JanKOCHANOWSKI, Psalterz Dawidów, Krakkó, 1578.
5 JanKOCHANOWSKI, Dzieła polskie, Tom. I, Warszawa, 1967, 316.
jadon leány, aki hol erősen kedveli, hol kevésbé szereti a versek szerzőjét, és nem (csak) az esetleges házasság, hanem a tartós szerelmi kapcsolat kedvéért is folyamatosan „udvarlandó”. Jerzy Ziomek, a kiváló lengyel reneszánsz-kutató úgy véli, nem érdemes Lidia személyének azonosításával próbálkozni, mert Kochanowski latin verseiben nem a közvetlen tapasztalat érdekes, ha-nem az, hogy bizonyos irodalmi minták alapján hogyan ülteti át állítólagos élményeit versekbe a költő.6
Kochanowski latin verseinek mintái főként Catullus, Tibullus és Propertius, helyenként hat rá Ovidius is. Bár az ő Vénusza aranyhajú (Elegia, II. 4), nem biztos, hogy a páduai Lidia is az volt; ami Balassit illeti, alighanem Krusith Ilona az egyetlen, akinek haja „arany szinő voltát” tudta dicsérni versben. Kochanowski többnyire disztichonban ír, és rendkívül tudatos köl-tő, míg Balassi számos versformát használ és többnyire ismert dallamokra költi verseit. S ha vannak is bizonyos tematikai hasonlóságok – pédául az álom-motívum alkalmazása, Balassinál kétszer is: az „In Somnium”, illetve a
„Somnium proponit” című versekben, Kochanowskinál az „Elégiák” máso-dik könyvének negyemáso-dik darabjában – azt kell mondanunk, hogy azt a fajta szövegverset, amelyet Jan Kochanowski többszöri páduai időzése alatt már meg tudott írni, a nála huszonnégy évvel fiatalabb Balassi csak a három „igen elegáns” neolatin költő fölfedezése után volt képes művelni. Más kérdés, hogy Balassi ihletforrásához hozzátartoztak a különféle nyelveken (horvátul, németül és törökül) írt népszerű szerelmes dalok is, tehát a petrarkizálás elle-nére verseinek nincs meg az a „klasszicitása”, ami Kochanowski költészetét, kevés kivétellel, alapvetően jellemzi. S jóllehet mindketten fordítják, illetve átköltik George Buchanan skót költő neolatin zsoltárait, még az istenes ver-sekben is más-más formai megoldásokat alkalmaznak. (Ez egyébként, már-mint a Buchanan-hatás, témája lehet egy másik összehasonlító dolgozatnak.) Bizonyos hasonlóságok viszont megállapíthatók a fiatalon meghalt len-gyel költő, Mikołaj Sęp Szarzyński és Balassi életútjában, illetve költészeté-ben. Sęp 1550 táján született és 1581-ben halt meg, de versei csak jóval halála után, 1601-ben láttak először napvilágot, amikor azokat testvére összegyűj-tötte és kiadta. Az életrajz hasonlóságai közt megemlíthetjük, hogy mind Balassi, mind Sęp Szarzyński protestánsként született és konvertita katolikus-ként halt meg; mindketten tanultak külföldön, mégpedig német nyelvterüle-ten (Balassi Nürnbergben, Sęp pedig Witnyelvterüle-tenbergben és Augsburgban), s hogy mindkettejük kiadott költeményei főleg vallásosak. Másutt már rámutattam,7
6 ZIOMEK, Jerzy, Renesans, Warszawa, 1973, 201.
7 GÖMÖRI György, Nyugatról nézve, Budapest, 1990, 14.
hogy hasonlóság jelezhető a két költő közt a „kereszténység védőbástyája”
fogalom költői megvalósítását illetően, bár míg Balassi éli a törökkel vívott harcokat, a valószínűleg ingatag egészségű Sęp csak versben képes dicsőíteni a törökellenes harcok hőseit, áldozatait. Viszont mostani témánkat illetően releváns az a kérdés, vajon Sęp Szarzyński írta-e az úgynevezett Zamojski-kézirat (1581 és 1589 között másolt) szerelmes verseit? Ha igen, akkor szinte teljes lenne a párhuzam Balassival, aki ha nem tagadja is meg ifjúsága szerel-mes verseit, idősebb korában már több vallásos, bűnbánó verset ír, s bár munkássága nem vágható úgy ketté, mint Sęp feltételezett kétfajta lírája ese-tében, mégis jellemzi ez a dualitás.
A Tadeusz Sinko által 1928-ban kiadott Zamojski-kézirat szerzőjét egy-előre „Névtelen”-ként ismeri a szakirodalom. Érvek Sęp szerzősége mellett és ellen egyaránt felhozhatók, és talán majd egyszer ráakadunk egy megdönt-hetetlen filológiai adatra, ami ezt a kérdést végképp eldönti. A már idézett Ziomek és Sęp tudós elemzője, életrajzírója, Jan Błoński szerint is jelenleg döntetlenre áll a kérdés. Viszont érdemes azért most szemügyre vennünk a Zamojski-kéziratot, vagyis Ziomek kifejezésével, az „ál-Sęp” verseit.
Ezeket szerzőjük különböző lányokhoz írta, akiket legalább keresztne-vükön meg is nevez: van itt Zosia, Anusia és Kasia, vagyis Zsófi, Annuska és Katica is. Ami a műfajokat illeti, van köztük „fraszka”, van „kolenda” (ez esetben újévi üdvözlet) és van – meg nem nevezett – szonett. Bár a szövegek alapötletei Martialisra, Catullusra és Ovidiusra vezethetők vissza, az „ál-Sęp”
nyilvánvalóan petrarkizáló szerelmi lírát művel, amelynek alapelemei a szere-lem kínokkal egybekötött boldogsága, illetve örömökkel vegyített kínjai. Nem nehéz hasonlóságot találni az ilyen sorok között, mint: „Ó, mindeneknél kegyetlenebb isten, / Cupido! Hogyan is feledném félelmem, / Hisz az em-bert akkor is szörnyűmód emészted, / Még midőn kegyesen adnál is mentsé-get” (Saját ford. G. Gy.) (O, nade wszystkie sroższy okrutne bogi / Kupido!
Jakoż ja mam pozbyć tej trwogi, / Gdyź równie srodze, chcąc człowieka zepsować, / Tracisz, jako gdy chcesz łaskawie ratować.”8 Balassi „Cupidónak való könyörgése”9 így kezdődik: „Engemet régólta sokféle kénokban tartó én édes szivem, / Hozzád kiált lelkem, sírván keservesen, mert gyötrődik sok-képpen; / Könyörülj már rajtam, légy kegyelmes hozzám, ne légy ilyen ke-gyetlen!”
8 Poeci polskiego renesansu, szerk. Jadwiga SOKOŁOWSKA, Warszawa, 1959, 188.
9 BALASSI Bálint Összes művei, I, szerk. ECKHARDT Sándor, Budapest, 1951, 91.
De ezeknél a petrarkizáló közhelyeknél érdekesebb az „ál-Sęp” három versszakos verse, amelynek címe „Fraszka o Kasi i Anusi”.10 A vers két le-ányról szól, akik egyformán kellemetesek és szépek, „egyforma lánggal emésztik szívemet”, s akik között a költő nem képes választani. Ez a vers engem kicsit a Tiefengrab-os Balassi-versre emlékeztet, ahol is a szép Zsuzsánna húga, vagy nővére, a víg „Anna-Mária”, ki ugyancsak „szép s nincs semmi híja”, a költő kaland-társával ugyanazt műveli, mint amit a név-telen lengyel szeretne művelni az egyformán szép Katicával és Annuskával, más szóval önfeledten szerelmeskedni. Ahogyan azt már mások is észrevet-ték, a Tiefengrabon akkoriban inkább bordélyházak voltak, mint kalandot kereső polgárlányok, így hát a szép Zsuzsánna is a legrégibb mesterséget űzte, magyarán mondva, ifjú és csinos utcalány volt. Ami sem a vers szépsé-géből nem von le, sem abból, hogy ez a párosan szerelmeskedő vers éppen horvát, illetve lengyel nótára íródott, amennyiben a nótajelzés alatta „A pod liesem”, pontosabban „lasem”, vagyis „az erdő szélén”, ahol, úgy látszik, mégiscsak jó lakni. (Ez nem jelenti persze azt, hogy a versnek bármilyen kapcsolata lenne az „ál-Sęp”-pel.)
Összes lengyel kortársa közül Balassi Bálintnak talán a legtöbb köze mégiscsak Jan Smolikhoz van. Smolik (1560 körül–1598) is újonnan felfede-zett szerző, aki nem tartozott a korabeli költészet élvonalába, életében kötete nem jelent meg, verseit csak kéziratból ismerjük. Viszont az 1935-ös kritikai kiadás óta, amit Roman Pollak gondozott, tudunk róla egyet s mást, például azt, hogy Báthory István udvaronca volt, Itáliában tanult és több nyelvből fordított, a többi közt Horatiust és egy Ludovico Grotto nevű olasz színda-rabírót. Politikailag Zamojski híve volt, részt vett például abban a byczynai csatában, amelyik véget vetett a Habsburgok lengyel trónnal kapcsolatos álmodozásainak. Balassihoz hasonlóan Smolik hat olasz pásztorverset is le-fordított, ezek eredetijének azonosítására még – legjobb tudomásom szerint – nem történt komolyabb kísérlet, bár III. számú pásztorverse például ezek-kel a szavakkal kezdődik: „Szépséges Amaryllis, amikor nem látlak, / Semmi más nem tetszik, minden mást utálok. (Nabodna Amarylli, gdy ciebie nie widzę, / Nic mi sie nie podoba, wszystko sobie brzydzę”),11 s köztudott tény, hogy Balassi éppen Cristoforo Castelletti „Amarilliját” dolgozta át „Szép magyar comeodiá”-vá, jóllehet a szereplők neveit némileg megváltoztatta.
Ugyanebben a pásztorénekben Smolik még az ekhót is említi, igaz, csak mint
10 Magyarul WEÖRES Sándor fordításában: Kasiáról és Anusiáról címmel, in M. REJ, J.
KOCHANOWSKI, M. SĘP SZARZYŃSKI Versei, Budapest, 1980, 238.
11 Poeci polskiego renesansu, i. m., 219.
a „két hegy közötti vidám rét” tartozékát,12 s nem mint alkalmat egy fontos, az „Egy útonjáró szerzette ének”-hez hasonló dalbetétre.
Ami Balassit Smolikkal leginkább összekapcsolja, az lírájának stílusirá-nyú fejlődése, változása, elmozdulása a manierizmus felé. Smolik esetében ezt
„konceptizmusnak” (spanyolosan „culteranismo”-nak) emlegetik a lengyel kutatók, például Ziomek,13 s mindjárt idéz is rá egy példát Smolik első dalá-ból: „I przecz-że wzdy Kupido tak mocnie hartujesz / Tę strzałę w ogniu krwawym? Na co ją gotujesz? / Albo nie wiesz – / me serce będąc tak strapione, / Nie dziw, jeśli od gwałtu będzie zwyciężone?” – amit prózában körülbelül így fordíthatnánk: „Vajon hát Cupido, mért edzed oly erősen nyi-ladat véres tűzben? Mire készíted azt? Vagy nem tudod, szívem már úgy meggyötörted, nem csoda hát, hogy erőt vehetsz rajta könnyen?” Balassitól számos példát idézhetnénk hasonló hangvételre, például a „Kiben morog Cupidóra” című vers ezekkel a szavakkal kezdődik: „Édest keserűvel elegyítő gyermek, / Régi ellensége nyugalmas éltemnek, / Méz közt mérget miért adsz nekem veszettnek?”14 Ugyanebben a versben Balassi Cupido „tüzes laptáiról” beszél, majd az utolsó sorokban megint hő-hasonlatok sorjáznak, bizonygatván, mi mindent tűrne a költő Juliájáért: „Égnék, fülnék, sülnék, tömlöcben is ülnék, / Csak hogy szerelmébe valaha kerülnék”.15
A manierizmus elsősorban már a petrarkizáló neolatin költőkön nevel-kedett költőket érinti meg. Ebből a szempontból érdekes Smoliknak az „Ol-vasóhoz” címzett verse (Do Czytelnika), amelyben felsorolja poéta-elődeit.
Tíz nevet említ, köztük Anakreónt, öt latin költőt, Ariostót és két neolatint:
Andrzej Krzyckit és Marullust.16 A Balassival való összehasonlítás szempont-jából természetesen az utóbbi a legfontosabb, akit Smolik is alighanem vala-milyen antológiából ismert, ha nem is a hármas Angerianus–Marullus–
Johannes Secundus-féléből. (Elvben még az sem lehetetlen, hogy Balassi és Smolik találkoztak és olaszul csevegtek 1589–1590-ben Krakkóban). De amiben Jan Smolik biztosan különbözik Balassitól, az kötődése az udvarhoz, illetve az udvari költészet kedvelt műfajához, a szellemes, epigrammatikus, csattanóval végződő fraszkához.
12 I. m., 220.
13 ZIOMEK, i. m., 299.
14 BALASSI Bálint Összes művei, i. m., 101.
15 I .m., 202.
16 Poeci polskiego renesansu, i. m., 211.
Ami közös a fraszkában és a korban lengyel földön népszerű vágáns, goliárdus dalokban, az egyfajta humoros vagy ironikus, közvetlen hangvétel.
Ha Balassi hosszabb ideig él Lengyelországban, illetve sokat forgolódik va-lamelyik udvarban, talán ő is elkezd ilyeneket írni. A kor lengyel fraszkájához nála legközelebb az a „latrikánus nóta” áll, amelyet „Az cortigianáról, Hannuska Budowskionkáról” szerzett.17 A „Hanuska” név Smoliknál is elő-fordul (bár nem tételezzük föl, hogy ugyanarról a személyről lenne szó), s a Smolik-epigrammában szereplő személy is könnyű erkölcsű, olyan „Kató”, akit könnyű táncba vinni:
Pisałem do Hanuski – odpisu nie dała;
Podobno – o com pisał – dać będzie wolała.
(Írtam Annuskának – választ nem adott rá, Úgy tetszik, amit kértem, szívesen megadná)18
Balassinál: „Mit haragszol? / Hogy nem játszol / Vélem, kivel egy fráj szól? / Ládd-é víg ki-ki táncol?” A „fráj” szót már Eckhardt „úri hölgyként”
értelmezte, de szerintem akár „udvarhölgynek” is olvashatjuk. Vagyis Balassi azt igyekszik ebben a versikében bizonyítani, hogy előkelő körökben forgo-lódik, nem afféle pénztelen kalandor, vagy nyerészkedő szélhámos. De maga a vers „latrikánus”, mert Venus „játékára” hívja fel a címzett hölgyet, még-hozzá goliárdus-alantasabb stílusban, mint a részben más célból írt Julia- vagy Célia-versek, s ha Balassi megéri saját verseskötetének sajtó alá rendezését, szinte bizonyos, hogy nem vette volna bele ezt a kinyomtatásra szánt művek korpuszába.
Hadd fejezzem be ezt az összevetést egy kedves és számos kéziratban megtalálható kis Smolik-verssel, ami valamilyen távoli rokonságot mégiscsak tart a Budowskionka-vers Balassijával. A címe: O Dorocie vagyis „Dorottyá-ról”,19 s a benne szereplő hölgy bizonyosan nem az egyház, csupán Venus és a költő kedveltje. A verset én fordítottam magyarra:
17 BALASSI Bálint Összes művei, i. m., 129.
18 Poeci polskiego renesansu, i. m., 213.
19 Uo., 213–214.
Felgerjedek, s vidám vagyok, ha Dorottyával játszhatok, Búm s bánatom mind elhagyott, ha Dorottyámmal lakhatok!
Arany s ékszer minek nekem, ha Dorottyám ölelhetem!
Mindene van; erénye nincs:
nemes Dorottyám drága kincs!