Nem is volt a’ messze reméllett végétűl, Azhol elhiteti sok esküvésével, A Portának kévánt választételétűl, Római császárral hogy őfelségével, A romlott hazának hogy egy mételétűl A törökök ellen tett szövetségével, Elrontaték dolga, s hulla reményétűl. Praktikálna Kemény titkos végzésével.
Budai Péternek lén latorságábúl, Mellyel rútul rontja a kezdett dolgokat, Hogy így vesze dolga várt állapotjábúl, Hazája vesztére gyújt újabb lángokat, Ki minap elszökvén Erdély országábúl, Mert ebbűl a török lel arra okokat,
A Portán tekergett, s élt hazugságábúl. Hogy hozzon Keményre s Erdélyre hadakat.1
Gyöngyösi István fent idézett Kemény-eposzában azt állítja, hogy a fe-jedelem Budai Péter portai ármánykodása miatt kényszerült a török elleni harcra, és az ő ügyletei révén sodródott a Habsburgok oldalára. Gyöngyösi ezen nézete nem állja ki a történeti igazság próbáját. A török védnökség fel-mondása, a Habsburg-orientáció felvállalása határozott fejedelmi politika műve volt. Kemény János már 11 nappal megválasztása után arra kérte Wes-selényi Ferenc nádort: ne újítsa meg a török békét. Ezt nyilván azért tette, hogy a császári segítséget ne kösse a béke.2 Történeti hitelt e tekintetben azért sem adhatunk a költőnek, mert Kemény még a török függés áprilisi felmondása után is elfogadja – augusztusban – a „haza mételyének” nevezett
1 GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix avagy Kemény János emlékezete, sajtó alá rend, jegyzet JANKOVICS József, NYERGES Judit, Budapest, 1999, 136–137 (Régi Magyar Könyvtár. Forrá-sok, 10.), III/II/46–47.
2 Kemény János Wesselényi Ferencnek, Szászrégen, 1661. január 11., in KEMÉNY János Önélet-írása és válogatott levelei, sajtó alá rend. V. WINDISCH Éva, Budapest, 1959, 397–400 (Magyar századok).
ember szolgálatát.3 Így Budai Péter közelebbi megismerése előtt is már arra gyanakodhatunk, hogy túlzás őt egy személyben felelőssé tenni a török hadak Erdélyre zúdításáért, lényegében Kemény János vesztéért, s személye aligha-nem a költő tendenciózus torzításának áldozata.
A puszta szkémát a fejedelemséget pusztító emberről – amelyet csak tar-talommal kellett kitölteni – a kor politikával foglalkozó irodalma tálcán kínál-hatta a költőnek. „Némely nyughatatlan emberek elméje Fejedelmeket ronta”
– írta a költőként sem utolsó portai követ, Paskó Kristóf siralmas verseiben.
(A Szászföldön 1663-ban nyomtatásban is megjelent műve akár Gyöngyösi-hez is eljuthatott.4) Az országrontókkal állnak szemben Medgyesi Pál szavai szerint „a kegyes, istenfélő, jó emberek”, akik oszlopai „az emberi társaság-nak, és akikre nézve kedvez Isten e világnak.”5 A „Rab Kemény János éneke”
együtt szemléli az egyén mindkét típusát az államban, az emberi társaság oszlopai között megjelenteti a hazafiakat, és szinte receptet ad az uralkodók-nak a kétfajta emberrel való bánásmódra.
Illik mindeneknek, de fejedelmeknek ezt jól meggondolniok,
Érdemes szolgákat s jó hazafiakat nem kell megutálniok,
Irigy fondorokat s udvar hazugokat el kell távoztatniok.6
3 „Buday Péter deák Brassóból is szolgálhat, ha jámbor akar lenni.” Kemény János Gyulai István fogarasi vicekapitánynak, Dobron, 1661. augusztus 25. In: Székely Oklevéltár, szerk.
SZÁDECZKY Lajos, 1603–1698. Kolozsvár, 1897, VI, 235-236. A Budai Péter praktikáira uta-ló jeleket a Portán csak 1661. késő őszén tudjuk megragadni. Azonban a Kemény hűtlensé-géről a Portán jelentett hír nem érte el a várt hatást, mert aki kapta – a minden nemzet tol-mácsának tartott –, Panajotti letompította az információ élét, lévén Kemény János és a ró-mai császár barátja. Erről: Georg KRAUS, Erdélyi Krónika 1608–1665, ford. VOGEL Sándor, Budapest, 1994, 504. A Panajottinak írt levélről: Budai Péter Apafi Mihálynak az oláhországi állapotokról, Bukurest, 1661. november 7., in Török–magyarkori államokmánytár, kiad.
SZILÁDY Áron és SZILÁGYI Sándor, Pest, 1870, III., 513. (Török-magyarkori Történelmi Emlékek, I. o., Okmánytár, V.)
4 PASKÓ Kristóf, Á nemes, és régenten hires Erdély orszaganak keserves és szomoru pusztitásárol irt siralom, H. n. [Szeben], 1663, in RMKT XVII/10, 45. sz., 164.
5 MEDGYESI Pál, Erdély romlásának okairól [1657], kiad. és jegyz. SZIGETHY Gábor, Budapest, 1984, 42 (Gondolkodó Magyarok).
6Rab Kemény János éneke, 1657–1658 táján, in Magyar költők 17. század. A kuruc kor költészete, kiad. KOMLOVSZKI Tibor, Budapest, 1990, I., 460 (Magyar Remekírók).
A végletekben történő fogalmazás a Barcsai–Rákóczi-párharc retorikáját is jellemzi. „Az előbbi méltóságos fejedelem akarván az szegény haza romlá-sának okát másokra hárítani, azt állítja mostan is, hogy ennek az országnak semmi nemű romlása és veszedelme ő nagysága fejedelemségében nem lett és nem következett, hanem mióta mi állattattunk az fejedelemségben, attól fog-va lött az országnak romlása, s az hazafiainak veszedelme.” – Barcsai Ákos 1659. július 3-án kelt körleveléből idéztünk. Rákóczi itt felemlegetett fekete-fehér szemléletmódját Barcsai a számok nyelvére próbálta áttenni. Abban bízott, hogy ha I. Rákóczi György halálától kezdve összeíratja a rabságra hurcolt és fegyver által elpusztított emberek számát, fekete-fehér módon kiderül, hogy nem ő a felelős a romlásért, mert „azok az elebbi nagyságos fejedelem directiója alatt löttenek.” Barcsai azt tervezte, hogy a felmérés eredményét – mint mentséget – több keresztény nemzet előtt is „nyilván valóvá” teszi. Az összeírást legfeljebb csak elkezdhették, híre azonban a ki-küldött körlevelek révén országosan terjedhetett.7 A Barcsai–Rákóczi-ellentét irodalmi megfogalmazásai sok tekintetben hagyományt teremtettek a Bar-csai–Kemény-párharc leírásához. Gyöngyösi Kemény erdélyi bejövetele be-mutatásakor mintha felmérné a romlás mértékét, s az ebből való kilábalást a hatalomváltástól várja.
Látnád sok épület rút elpusztultságát, Nemes és paraszt rend felperzselt jószágát, Mindenféle nemnek keserves rabságát, Mezőket hizlaló holt testek sokaságát.
[…]
Könyörögnek azért: szánja meg hazáját, Barcsai kezébűl vegye ki kormányát, Minthogy a’ bal felé evezi hajóját, Fordítsa jobb útra annak vitorláját.8
Az eposzban azonban nemcsak Barcsai és Kemény között feszül ellen-tét. Gyöngyösi a „romlott haza” – egyébként elterjedt s a korban gyakran használt – jelzős szerkezetét eposzában Erdéllyel összefüggésben két ember-rel kapcsolatban említi. Az egyik maga Kemény János, aki 1660 őszén
7 Barcsai Ákos körlevele, Gyulafehérvár, 1659. július 3. in Török–magyarkori államokmánytár, i. m., 455–456.
8 GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix… i. m., III/I/31, III/I/42.
gyösi szerint azért jött Erdélybe „hogy tudjon szolgálni a romlott hazának”.
A másik Budai Péter, aki – mint a romlott hazának mételye – elrontja Ke-mény János dolgát a Portán.9 A romlott haza szolgája és a romlott haza méte-lye. Milyen megfontolások alapján helyezte Gyöngyösi ellentétpárba a két személyt? Barcsait Kemény 1661 júniusában kivégeztette, Budai Péter azon-ban haláláig, 1686-ig tevékenykedett Apafi oldalán, bizonyítván, hogy van alternatívája a Kemény János által képviselt politikai törekvéseknek. Kemény János ugyan fizikailag elpusztulhatott, ügye azonban – mint távlati koncepció – megmaradt a költő politikai nézeteiben. Ezt a felfogását Gyöngyösi – nem véletlenül – Teleki Mihály szavain keresztül hozza tudomásunkra, aki az Apa-fi-korszakban – legalábbis az eposz megírásának 1670-ig lehetséges idősza-kában – a Béccsel, majd a királysági főurakkal való tárgyalás híve volt. A nagyszöllősi csatában Teleki Gyöngyösi előadásában látnokként megsejti Kemény János „végveszedelmét”: „Gyön oly titkos érzés azonban szívére, / Hogy most menne Kemény végveszedelmére”. Teleki kéri a fejedelmet álljon félre, ne avatkozzon a csatába. Intése azonban csak a pillanatnyi helyzetre vonatkozik, Kemény ügye ugyanis nem bukott el: „Nyílhat jövendőben jobb útja dolgának, / Csak most mértékelést adjon szándékának”.10
Még Barcsai és Rákóczi párharcának fontos fejleménye volt, hogy a szász politika kötelékei a Porta irányában megerősödtek, s az is, hogy a ro-mán vajdák és vajdaságok mind az ellenfejedelmek, mind Sztambul és Bécs Erdéllyel kapcsolatos terveiben előtérbe kerültek. 1658 őszén a nagyvezér Lutsch János szebeni királybírót zálogul vitte magával Konstantinápolyba, biztosítandó, hogy az ország nem áll Rákóczi mellé.11 A Rákóczi-párti szö-kött román vajdák: Constantin Şerban havasalföldi, Stefan Georghe moldvai, valamint a török segítséggel újabban beültetett, ám ugyancsak Rákóczihoz állt Mihnea Radu havasalföldi vajdák a törökellenes tábort szaporították.12 Ez
09 GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix… i. m., III/I/58, III/II/47–49.
10 GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix… i. m., III/I/89. Gyöngyösi a konkrét esetben ugyan elítélte a nyugati királyságból érkező formális német segítséget, Montecuccoli 1661.
évi felvonulását, amely Kemény cserbenhagyásával volt egyenlő. Ennek érzékeltetéséhez Kovács Sándor Iván szerint még Zrínyi-imitációkat is alkalmazott (KOVÁCS Sándor Iván, Gyöngyösi István Kemény-eposzának Zrínyi-imitációi in UŐ., „Eleink tündöklősége”, Budapest, 1996, 19–51.). Ám nem vetette el mint távlati koncepciót Erdély ügyének magyarországi fölkarolá-sát, s az államiság megőrzéséhez szükséges bécsi támogatás keresését.
11 ERDÉLYI Alajos, Barcsay Ákos fejedelemsége, Századok, 1906, 432. (Lutsch 1661. november 17-én a szultáni székhelyen meghalt.)
12 A két szökött román vajdáról részletesen megemlékezik: ENYEDI István, II. Rákóczi György veszedelméről 1657–1660, in Erdélyi történelmi adatok, kiad. MIKÓ Imre, Kolozsvár, 1858, 262.;
utóbbiról – mint Kemény kezeséről a tatár kán előtt – Gyöngyösi is kellő politikai szimpátiával emlékezik meg, megjegyezvén, hogy Mihnea Kemény
„dolgát sokban segítette”.13 A Porta álláspontja az volt, hogy a török hűséget elfogadó új vajdákat állítva Erdély, Havasalföld és Moldva szövetkezzenek Barcsai fejedelem fennhatósága alatt, s így szilárduljon meg a régió török függése.14 Budai Péter e török–tatár felügyelte térség diplomáciai, kereske-delmi rendszerének kulcsfigurája volt. Komoly szerepet kapott a lengyel hadjárat előtt II. Rákóczi György és Havasalföld kapcsolattartásában – rejtje-les levelekkel érintkeztek egymással –, majd Barcsai oldalán bonyolította az erdélyi állam román és török ügyeit. Kemény sem kívánta nélkülözni a tehet-séges, gyulafehérvári születésű polgárfiú szakértelmét.15 Budai diplomáciai, üzleti-vállalkozói karrierje Apafi Mihály fejedelemsége idején teljesedett ki.
Egész kis pályakép, ars poetica rajzolódik ki az Apafihoz 1661. november 7-én Bukarestből írott leveléből. Mint a szász ügyek szív7-én viselője jelzi, hogy váltságdíj fejében a törökök elengednék Lutsch János szebeni királybírót.
Fölényes diplomáciai ismereteivel megszerkeszti az új havasalföldi vajda, Grigore Ghica török érdekeket is szem előtt tartó, Erdély szempontjából is előnyös szövetséglevelét Apafi Mihállyal. Végül jelzi Kemény Jánosról alko-tott véleményét: „Kemény János csak Montecuculival akart barátkozni s az világgal öszve akart veszni…”16
Chronological History of Romania, ed. Constantin C. GIURESCU, Bucharest, 1974, 451. (A köny-vet Papp Sándor bocsátotta rendelkezésemre, ezért köszönetem.)
13 GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix… i. m., II/IX/7. Kemény János, II. Rákóczi György és Mihnea Radu havasalföldi vajda szövetkezéséről: Kemény János II. Rákóczi Györgynek, 1659. szeptember 17. [h. n.] in Kemény János Önéletírása… i. m., 397–400. Stefan Georghét I. Lipót császár vette oltalmába, s az 1659. évi pozsonyi országgyűlésen az ex-vajdát fölvették a magyar nemesség soraiba.
14 Az 1659. február 27-én Besztercén megnyílt országgyűlésen ismertetett török álláspontról:
EOE. (Erdélyi Országgyűlési Emlékek. Monumenta comitialia regni Transsylvaniae, 1540– 1699, szerk. SZILÁGYI Sándor, I–XXI., Budapest, ) XII., 157–194.
15 Budai Péter életrajzáról újabban: JAKÓ Klára, Budai Péter: egy újszerű értelmiségi pálya előfutára a hanyatló erdélyi fejedelemségben, in Omagiu profesorului Magyari András. Emlékkkönyv, szerk. PÁL Judit, RÜSZ FOGARASI Enikő, Cluj-Napoca/Kolozsvár, 2002, 132–138. Kemény és Budai Péter kapcsolatáról lásd a 3. jegyzetet. Budai Péter és II. Rákóczi György a havasalföldi ügyekről rejtjeles levelekkel cseréltek információkat. Ezekből fennmaradt: Budai Péter II.
Rákóczi Györgynek, Bukarest, 1655. május 4., in Levelek és okiratok II. Rákóczi György fejedelem diplomáciai összeköttetései történetéhez, közli. REINER János, rejtjelkulcs: PETTKÓ Béla, Történelmi Tár, 1889, 664–665.
16 Budai Péter I. Apafi Mihálynak az oláhországi állapotokról. Török-magyarkori Történelmi Emlé-kek, i. m. 511–513. Kovásznai, Királyi Erdély-ének toldaléka negatív színben mutatja be Budai
Azt, hogy nem érdemes a hagyományos török védnökség kereteit fesze-getni, mert abból csak baja származik Erdélynek, a Gyöngyösi egyik forrásául szolgáló Bethlen János Erdély története is hangsúlyozza. Ez a felfogás éppen egy Budai Péterrel kapcsolatos eset leírásában fogalmazódott meg figyelmez-tető jelleggel. Az 1663. évi nagy hadjárat idején a tatár sereg élelmezésén fáradozó Budai Pétert néhány brassói polgár elfogta s több napon keresztül elzárva tartotta. A vele lévő tatár követ rosszabbul járt: meggyilkolták. „Bár ne egész Erdély lakolna meg e tettért” – sóhajt fel Bethlen János, emelve az esetet országos jelentőségű üggyé.17 Alig hihető, hogy Gyöngyösi ne rokon-szenvezett volna a szászok szabotázsakciójával, hiszen az ehhez hasonló esetek a Kemény által beindított politikai folyamatok előtt kövezték volna az utat, belülről korhasztva a török igát. A brassói túlkapás azonban a szász egyetem magatartására nézve nem jellemző. A szász gazdaság fejlődését to-vábbra is a két román vajdasággal folytatott kereskedelem segítette elő, amely viszonylagos nyugalmat élvezett a török védnökség alatt. A szászok ezért
Pétert. „Budai Péter mit kárálsz? / Tiltott vízben miért halasz? / Ki Várfalán dezmát kívánsz / Jol tudom én, a’ mit te bánsz”. A dézsmaszedést a kor ismerte „adószedés” értelemben is.
Magyar nyelvtörténeti szótár, szerk. SZARVAS Gábor, SIMONYI Zsigmond, Budapest, 1890, I, 499. (Az énekben egyébként van erre igazolás: Basa Tamás mint „sos dezmás” [a kincstári sójövedék felszedője] jelenik meg.) Kovásznai Királyi Erdély-ének toldaléka. [1660–1662], in RMKT XVII/10, 48. sz., 198–235., vonatkozó részlet: 230. Budaira mint állami adószedőre már 1661 őszén van utalás, amikor Bárdi István adóbehajtó oldalán tevékenykedik. Bárdi István I. Apafi Mihálynak az adóbehajtás nehézségeiről és a székelyekről, Brassó, 1661. ok-tóber 2., in: Székely Oklévéltár, i. m. 239–240. Budai „bűne” valószínűleg az lehetett, hogy olyan helyen szedett adót, ahol nem lehetett volna, vagy legalábbis a kor közvéleménye el-ítélte a pusztává vált területeken való kincstári adószedést. Várfalva temploma és a falu ugyanis, Ali budai pasa pusztításai következtében, a lángok martaléka lett 1661 őszén.
ORBÁN Balázs, A Székelyföld leírása, történelmi, régészeti, természetrajzi s népismereti szempontból, Pest, 1868, II, 180. (Az Erdély-ének Budaira vonatkozó részlete 1662 tavaszán született.)
17 „Az ilyen túlkapások miatt hiszem azt, hogy a vesztünkre készítette ezt az utat.” „Ego talibus enormitatibus viam ad exitium nostrum crediderim praestruere fata.” A Rerum Transylvanicarum Libri Quatuor, Claudiopoli, 1789, 439. című kiadás alapján. Az erdélyi történe-lem négy könyve 1629-től 1663-ig című történeti munka latin nyelven 1663-ban Szebenben je-lent meg először. Magyarul: BETHLEN János, Erdély története 1629–1673, kiad. JANKOVICS
József, ford. P. VÁSÁRHELYI Judit, Budapest, 1996, 165–166. A kirívó eset Budait annyira felháborította, hogy a lefogásában közreműködő brassói polgárokkal csak 1670-ben békült ki. „Egyeztettem meg Budai Péter uramat brassai uramékkal, a mint megfogták volt a tatár hám fia kimenetelekor.” Hidvégi id. Nemes István naplója, kiad. TÓTH Ernő, Történelmi Tár, 1902, 410.
1661 februárjában csak azzal a fenntartással fogadtak hűséget megkésve Ke-mény Jánosnak, ha nem fordul a törökök ellen.18
Sokatmondó az a rendi elkülönülést is számon tartó társadalmi kép, melynek előterében Gyöngyösi Budai Pétert megjelenteti. A Keményt támo-gató vármegyei nemesség egyedein keresztül – név szerint említve – képvisel-teti magát. A székelység mint közösség, natio, rend jelenik meg. „Azonban a székely szemek sem alusznak, / Vigyáznak s örülnek a Kemény Jánosnak”.19 De hol vannak a szászok? Mivel a szászok nem támogatták nyílt szívvel a fejedelmet, Gyöngyösi eleve letett arról, hogy az erdélyi német diaszpóra – tárgya szempontjából negatív – arculatát felvillantsa. Vélhetően tartott attól, hogy ha szóba hozza az erdélyi szászság hűtlenkedését, sokan – általában – a németek megbízhatatlanságára következtethetnek, ezt pedig politikai önmér-sékletből igyekezett elkerülni. Ha Gyöngyösi kezébe vette Bethlen János könyvét Erdély történetéről, abból semmit sem tudhatott meg Budai Péter Ke-mény János fejedelemsége idején játszott szerepéről. A történetírónak ugyan-is úgy tetszett, hogy a legszűkebb baráti, majd rokoni köréhez tartozó Budai Péter személyét csak a „javított” Barcsai – ahogy Apafit egyik irodalomtörté-nészünk szellemesen nevezi20 – fejedelemsége oldalán mutassa be, s ekkori ténykedésén keresztül szinte visszaigazolva ábrázolja a kényszerből és újból elvállalt török függés szükségszerűségét, Erdély és a román vajdaságok egy-másra utaltságát a félhold égisze alatt. Adódott azonban egy olyan történelmi pillanat, amikor a Kemény János fejedelemsége korát vizsgáló költő előtt Budai Péter erős megvilágításba kerülhetett. Amikor a Barcsai-pártisága miatt rövid ideig bebörtönzött Budai Pétert elengedték, s 1661 júniusában – a már említett szakértelme méltánylásaként – Kemény János gerendi katonai tábo-rában időzhetett, olyan politikai véleményalkotásra ragadtatta magát, melynek közvetlenül vagy közvetve a Gerenden tartózkodó Lónyay Anna is tanúja lehetett. Bethlen Elek tudósítása szerint: „Budai Péter deák Gerenden az asztalnál (uruknak jókedve lévén) az ital közben mindnyájan árulóknak mondta őket. Ebeni uram félig ki is vonta kardját, hogy Budainak elüsse fejét,
18 Erdélyi Országgyűlési Emlékek, XII, 466.; SZAKÁLY Ferenc, Virágkor és hanyatlás 1440–1711, II, Budapest, 1990, 235 (Magyarok Európában).
19 GYÖNGYÖSI István, Porábúl megéledett Főnix... i. m., 132.
20 BENE Sándor, A köpönyegforgatás dicsérete. Bethlen János, Erdély története 1629–1673, BUKSZ, 1994, Nyár, 2. sz., 146. Budai még apja életében fiának fogadta Bethlen János Sámuel nevű fiát. LÁZÁR Miklós, Erdély főispánjai, Századok, 1888, 347.
de esmét elhagyta.”21 A Budairól szóló hír Lónyay Annán keresztül bekapcso-lódhatott a Csáky–Wesselényi rokonsági információs körbe, ahol arra Wesse-lényi Ferenc titkára, Gyöngyösi könnyen rátalálhatott. A nyilvánosság előtt árulónak nevezni az egyes politikai alternatívák fejedelmi képviselőit és azok kíséretét, ez idő tájt az uralkodók politikai eszköztárához tartozott. A feje-delmek „egymás között írások által oly mocskos colloquimot indítanak, hogy a mi vétek és erőtlenség egyikben is másikban vala, világ szeme előtt egymás-nak szemére felhányják és felfedezik vala.” – írta a kortárs nagybányai jegyző, Enyedi István.22 Itt illetéktelen, egy alacsony társadalmi osztályból származó mondta el az általa rossz útnak tartott fejedelmi politikáról a véleményét, s használta – szóbeli közlésben – a nyilvánosság fegyverét. A véleményalkotás módja megütközést kelthetett Gyöngyösiben, aki az isteni támogatás függvé-nyében uralkodó barokk fejedelemképével nehezen egyeztethette össze a kormányzatot minősítő, alulról a nagypolitikába belebeszélő értelmiségi alak-ját. Ugyancsak szokatlan lehetett Bethlen János szemében is, hogy „egy korai értelmiségi figura, kelet-közép-európai változatban” – ahogy Trócsányi Zsolt később Budait tipizálta23 – szóljon a politikába. Bethlen érezhetően hibáztatta Kemény hatalomgyakorlási módszerét, az egyéni döntéseket, amelyek után csak elmondta: „mit határozott”.24 Azt azonban mégsem tartotta elfogadha-tónak, hogy egy alacsony sorból jött ember – legyen akár a protezsáltja is – befolyásolja a fejedelemség külpolitikai szempontból is fontos döntéseit. Az idő tájt, amikor 1664-ben a nagyvezér által már ejtett Grigore Ghica havasal-földi vajda menekült, és várandós feleségét Budai Péter befogadta alsórákosi kastélyába – ahol az asszony egy kislánynak adott életet –, Bethlen János levelet írt Apafi Mihálynak, amelyben „nyavalyásnak” nevezte majdani roko-nát, mert noha „szánakozásra méltó állapotja” a vajdánénak, Budai Péter a fejedelem, Bethlen János és az ország biztonságára nézve folytatott káros tevékenységet. Ez a történet ugyan átkerült az Erdély története 18. század végé-ig kéziratban maradt folytatásába, de Budai politikai magánakciójának
21 Budai Pétert Kapi György, Kemény János híve 1661. május elejétől tartotta fogva Marosvécsen. „Most egyedül bírom itten az udvart. Barcsai készíti veszedelmét magának.
Budai is én rabom.” Bethlen Elek, Bethlen Gergely, Kapi György Teleki Mihálynak, Vécs, 1661. május 12., in Teleki Mihály levelezése 1661–1663, kiad. GERGELY Sámuel, Budapest, 1906, II, 78–79.; A katonai táborban lezajlott összeszólalkozásról: Bethlen Elek Teleki Mi-hálynak, Bethlen, 1661. június, in Teleki Mihály levelezése, i. m., 94.
22 ENYEDI István, i. m., 281.
23 TRÓCSÁNYI Zsolt, Erdély központi kormányzata, 1540–1690, Budapest, 1980, 313.
24 Kemény a nagyszöllősi csata előtt csak „Ebeni Istvánnak és Teleki Mihálynak mondta el, hogy mit határozott.” BETHLEN János, Erdély története 1629–1673, i. m., 111.
lése nélkül.25 A korrekcióra valószínűleg azért volt szükség, mert Bethlen nemesi szemléletétől idegen volt a polgári értelmiség ilyen jelentőségű sze-repvállalása a nagypolitikában, s még ha támogatottja volt is a deák, inkább elhagyta ekkori – a fejedelmi politikával ellentétes – cselekedetének leírását.
lése nélkül.25 A korrekcióra valószínűleg azért volt szükség, mert Bethlen nemesi szemléletétől idegen volt a polgári értelmiség ilyen jelentőségű sze-repvállalása a nagypolitikában, s még ha támogatottja volt is a deák, inkább elhagyta ekkori – a fejedelmi politikával ellentétes – cselekedetének leírását.