Corvina, Budapest, 2006.
ban – széles közönségnek szóló stílusban járja körül a Kádár-korszak mindennapja-it. A képeskönyv műfaja egyre inkább el-terjedőben van, annak köszönhetően, hogy a képek, illusztrációk a megkönnyí-tik az adott téma befogadását. A korabeli fényképek, tárgyak, ruhák fotói, plakátok a megfelelő szöveggel kiegészítve alkalma-sak az adott korszak bemutatására. Ugyan-akkor ez a műfaj csapdákat is rejt: a kép – kivált, ha bizonyos tipográfi ai eszközök-kel kiemelik –, sokkal erősebben hat a könyv olvasójára, mint a szöveg. Néha az az érzésünk, a képek háttérbe szorítják Valuch Tibor szövegét. A kötetben egyes témák a második világháború végétől a kommunizmus bukásáig kerülnek tárgya-lásra, okkal, hiszen a korszakot megelőző évtized történeti és társadalmi folyamatai mentén válnak értelmezhetővé a kádári kor hétköznapjainak jellegzetességei. A könyv tizenhárom fejezete további alzetekre tagolódik. A kötet első négy feje-zetében a mindennapi élet színtereit mu-tatja be a szerző, mégpedig a tágabb te-rektől a szűkebb környezetig haladva. E szerint a szocialista korszakban a közterek átpolitizálódtak. A városokban és a közsé-gekben Lenin-szobrok és szovjet hősi em-lékművek kerültek a főterekre, gyakran a t e m p l o m o k
uniformizálód-152 Sáfár Gyula
tak a házépítési szokások. A városokban az 1960-as évek végétől meginduló lakóte-lep-építések, mind környezeti, mind tár-sadalmi szempontból komoly problémá-kat okoztak. Falun a hagyományos pa-rasztházak helyébe, vagy azok át-alakításával, típustervek alapján sátortetős kockaházak sora épült. Változtak a lakás-belsők is, a tömeges társadalmi helyváltoz-tatások következtében keveredtek a kü-lönböző lakberendezési szokások. Az 1970-es évekre tömegessé vált panellaká-sokban pedig, a hely szűkössége eleve be-határolta a lakás berendezését. Emiatt a különböző funkciók gyakran keveredtek, például a nappali éjszaka hálószobaként funkcionált. A konyha berendezésében a háztartási eszközök megjelenése és elterje-dése volt a legnagyobb változás. A folya-mat lassúságát mutatja, hogy 1970-ben csak minden második házban volt elekt-romos hűtőgép. A modernizáció ugyan a hatvanas évektől megindult, de ez, főként vidéken, sokszor erőszakosan megtörte a az évszázados hagyományokra épülő kon-tinuitást. A tanyarendszer felszámolását, a mezőgazdasági népesség lakótelepekre va-ló költöztetését kétségtelenül lehet mo-dernizációnak minősíteni, ám a hosszú tá-vú következményeket a mesterségesen fenntartott rendszer összeomlása után lát-hatjuk. A munkahelyek megszűnése, a gyorsan felhúzott panelházak minőségé-nek romlása jelzi, hogy az értékpusztítás-sal, a tradíciók felülírásával végrehajtott modernizáció ritkán hoz tartós ered-ményt.
A következő fejezetekben a fogyasztás, a divat, a közlekedés, a család, a munka-hely, a testkultúra és szórakozás témakörét mutatja be a szerző. Az öltözködésben, fa-lun a változás az 1960-as években követ-kezett be, a hagyományos viseletek elha-gyásával. A mackónadrág és az otthonka ekkor váltak elterjedt otthoni viseletté. A városi öltözködésben, az ötvenes években az uniformizálódás volt jellemző. A
ló-denkabát és a svájcisapka egyhangúságát, csak az ötvenes évek végén szakította meg az orkánkabát és a nejlonharisnya. A hat-vanas évek második felétől vesztette el az öltözködés a politikai, ideológiai jellegét, főként a miniszoknya és a farmernadrág révén. A farmernadrág státusszimbólum-má vált, aminek következtében egyre ne-hezebben volt beszerezhető. A jövedelmi viszonyok tekintetében is gyökeres vál-tozások történtek az 1940-es évek végén.
Az államosítások következtében megszűn-tek a megszűn-tekintélyes magánvagyonok. 1949 és 1956 között a társadalom 65–75%-a élt a léthatáron vagy az alatt. A kádári poli-tika egyik sarkalatos pontjává vált az élet-színvonal állandó növekedése, cserébe a társadalom hallgatólagosan lemondott a politizálás jogáról. A pénzbeli, társadalmi, szociális juttatások jelentősen növeked-tek a korszakban a nyugdíjemelés, a csa-ládi pótlék és a gyermekgondozási segély bevezetésének köszönhetően. Az 1960-as években sajátos újravagyonosodási folya-mat is indult, a részben legális, részben illegális kiegészítő jövedelemszerzés le-hetőségek révén. Ugyanakkor növekedtek a különbségek a társadalom egyes rétegei között. Folyamatosan nőtt a szegénység, bár a politika ezt hivatalosan nem ismerte el. Érdemes kitérni az áruellátás alakulásá-ra is. Az ötvenes évekre jellemző, alapvető fontosságú cikkekért való sorbaállás meg-szűnt, de a kurrens árukat gyakran csak a kapcsolati tőke felhasználásával lehetett beszerezni. Az 1970-es években gyorsan terjedő személygépkocsik kiutalási rend-szere is jellegzetessége volt a rendszernek.
Központi szabályozásnak megfelelően új autót 1964-től csak a Merkúr vállalatnál lehetett előjegyezni. Az autót nem ritkán, csak öt-hat év várakozási idő után lehetett átvenni, használt autót pedig jelentős fel-árral lehetett vásárolni. Azok számára, akik megfelelő összekötetéssel rendelkeztek, je-lentősen lecsökkent a várakozási idő. Kor-jelző momentum, hogy a
magánszemé-153
Sáfár Gyula
lyek részére tiltott teherautó birtoklás, a házilag gyártott szállító eszközök a „cset-tegők” elterjedését hozta magával.
A mezőgazdaságban az 1960-as évek elejére befejeződő kollektivizálás jelen-tős hatást gyakorolt a parasztság életére.
A tsz-ben elvégzendő munka mellett en-gedélyezték a háztájit, ez eleinte sok csa-lád számára a túlélést biztosította, később a vagyoni gyarapodás lehetőségét is ma-gában hordozta. Az 1970-es években je-lentősen nőtt a magánkisiparosok szá-ma. A gyáripar és a magánkisipar sajátos kettőssége alakult ki. A gyári munka el-végzése után, a gyári munkaeszközöket, nyersanyagokat saját célra használták fel.
1979-től, a rendszer válságának kezdeté-től a második gazdaság (fusi, maszekolás, háztáji) a fokozatosan romló életszínvonal ellensúlyozásának egyik eszközévé vált.
A szabadidő eltöltésében, a korszakban megjelenő televíziónak jutott egyre nö-vekvő szerep. Folyamatosan nőtt a televí-ziózással eltöltött idő, 1963-ban még csak 24 perc, 1986-ban pedig már 106 perc volt naponta. Az 1960-as években meg-jelent beatzene, és az annak nyomán ké-sőbb kibontakozó szubkultúrák (hippik, csövesek, punkok) gyakran idézték elő a rendszer (a párt, KISZ, rendőrség) ellen-érzését és válaszreakcióját.
Az utolsó két fejezetben az ideológia hatása a mindennapi életre, a vallásosság, társas kapcsolatok, illetve a mindennapi politika kapott helyet. A szocialista kor-szakban a hatalom részéről támadást in-dítottak a társadalmi szabályozó rendsze-rek, a hagyományos polgári, paraszti ér-tékek, normák és a vallás közösségformáló szerepe ellen. Ennek következtében ezek elvesztették szerepüket, amit az erőltetett szocialista ideológia nem tudott betölteni.
Ez a folyamat súlyos negatívumokat ered-ményezett a társadalom számára. A hat-vanas évek elejétől az állampárt egyházel-lenessége következtében csökkent a hívők száma. Az, hogy a lelkészeknek,
papok-nak kötelező volt részt venni a tsz-szer-vezés agitációjában, jelentősen gyengítette az egyházak társadalmi támogatottságát, mutat rá a szerző. Az 1980-as években új-ra nőtt a vallásos emberek száma. 1978-ról 1990-re a felnőtt népességből, a ma-gukat vallásosnak vallók aránya 36,6%-ról 51%-ra emelkedett. A vallás mellett a csa-lád volt a hagyományos közösségformáló tényező, melyekre bomlasztóan hatott az ideológia által preferált mitizált szocia-lista közösségek létrehozása. A szociaszocia-lista kollektívumok, például a szocialista bri-gád soha nem tudta átvenni a spontán ki-alakult közösségek szerepét.
A korszakban a nemzeti ünnepek hát-térbe szorultak, bár az előhát-térbe helyezett szocialista ünnepeken kötelező volt részt venni, ezek később üres rituálékká váltak.
A politika az ünnepélyes családi esemé-nyekbe is próbált beavatkozni. Az egyházi esketések mellőzését, keresztelők, egyházi temetések helyett névadó ünnepségek, il-letve a társadalmi temetések tartását tá-mogatta a hatalom. Utóbbi kettő nem vált széles körben elfogadottá. Bár a párt-tagok száma a hetvenes évekre elérte a hét-százezret, a párttagság szerepe fokozatosan a munkahelyi és társadalmi előrelépés for-mális feltételévé vált.
Konklúzióként elmondhatjuk, hogy az ötvenes években, totális támadás indult a hagyományos értékek ellen, ennek a társa-dalom többé-kevésbé ellenállt, ahogy ezt ötvenhat is bizonyítja. A kádári politika restaurálta a kommunista rendszert, töb-bek között a megtorlással, a kollektivizálás befejezésével elérte a hagyományos értékek felbomlását. A konszolidálódó rendszer-ben az élet kényelmesebbé vált, de a nó-menklatúra rátelepedett a társadalomra, a személyes kapcsolatok felértékelődése, a korrupció a mindennapok részévé vált, ami a nyolcvanas évek végére életképte-lenné tette a rendszert. Ráadásul a rep-resszió, ha fokozatosan enyhülő formában is, de a korszak végéig fennmaradt.
154 Sáfár Gyula
A kötet hibájaként, azt róhatjuk fel, hogy, a képek és a keretekben helyet kapó szövegrészletek, bár összességében előnyé-re válnak a munkának, mégis nosztalgikus, pozitívabb képet sugallnak a Kádár kori életről, mint amilyen az valójában volt. A könyvben helyet kapó szép színes képek általában a korabeli reklámokat jelenítik meg, melyek amúgy is idealizált világot vetítenek elénk. Lehet, hogy a kiadó akart mindenáron „szép” könyvet piacra dobni?
Kevés a szociofotó, ha az olyan típusú fo-tókból, mint a salgótarjáni bányászlakások közös konyhája (38. o.), vagy a Csillaghegyi téglagyári lakótelep udvari WC sora (135.
o.) több kerül a kötetbe, jobban
ellensú-lyozható lett volna a reklámok, tárgyak ál-tal sugalmazott kép. Egyetlen munkásőr fényképe szerepel a könyvben, ő is a sok-gyermekes családjával, házával, pedig a géppisztollyal menetelő munkásőrök is részei voltak a rendszernek. A keretes szö-vegben talán célszerűbb lett volna a Nép-szabadságból és a Nők Lapjából vett idé-zetek számát mérsékelni, helyette több le-véltári forrást, párt- és tanácsi iratokat, ügynökjelentéseket közölni. Mindezek el-lenére, összegzésképpen megállapítható, hogy e jól megírt, logikusan szerkesztett, szép kiállású kötetet haszonnal forgathat-ják az érdeklődő olvasók.
155
IRODALMI, MŰVÉSZETI ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT Megjelenik kéthavonként. Kiadja a Békés Megyei Könyvtár.
Felelős kiadó: dr. Ambrus Zoltán. Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Derkovits sor 1.
Telefon: 66/530-206; 66/454-354/106. E-mail: barka@bmk.hu. Internet: www.bmk.iif.hu/barka Szerkesztőségi fogadóórák: hétfőn 14.00–16.00 óráig.
A társadalmi szerkesztőbizottság tagjai: Ambrus Zoltán (elnök), Banner Zoltán, Cs. Tóth János, Erdmann Gyula, E. Szabó Zoltán, Timár Judit.
A lapot tervezte: Lonovics László.
Alapítók: Cs. Tóth János (felelős kiadó), Kántor Zsolt (főszerkesztő),
†Petőcz Károly (művészeti vezető) HU ISSN 1217 3053 Nyomdai előkészítés: Kovács Sándor Nyomdai kivitelezés: Kolorprint Kft., Békéscsaba
Megrendelhető a szerkesztőségben. Előfi zetési díj: 1 évre 1800 forint.
Terjeszti a LAPKER Rt.
„Meg nem rendelt” kéziratot csak nyomtatott formában, postai úton áll módunkban fogadni. Kéziratokat nem őrzünk meg, de minden felbélyegzett válaszborítékkal ellátott küldeményt megválaszolunk.
2006/5.