1956-os Intézet – Állambiztonsági Szolgála- tok Történeti Levéltára, Bp., 2005
belül érvényes
149
Balázs Imre József
lyású személyek kiléte kevésbé ismeretes.
Az utólagos történetmesélés egyik ne-hézsége, hogy valamiképpen értékelnie is kell az eseményeket: az ok-okozati össze-függések felvázolásakor elkerülhetetlen, hogy ne tételezze hibák, vagy esetleges al-ternatív opciók meglétét. Nem könnyű koherens történeteket mesélni úgy, hogy a kommunizmus időszakában a szerepek igen gyakran cserélődnek: hóhérból, győz-tesből egyik napról a másikra könnyen vá-lik áldozattá és vesztessé (majd esetleg, egy újabb fordulattal, rehabilitálttá) a köz-szereplő – ez pedig már-már lehetetlenné teszi egy stabil szerep kijelölését számára a történetben. Standeisky úgy próbálja megoldani ezt a problémát, hogy a klasz-szikus elbeszélés szabályai szerint egyrészt jellemeket láttat, előélettel, szellemi hát-térrel, ami megkönnyíti számára, hogy ne elszigetelt eseményekből, tettekből, mon-datokból kelljen megítélnie egyik-másik szereplőjét. A másik eljárás, ami jellemző a könyvben, hogy a hibák, tévedések, vagy a jó döntések mérlegelésekor a „másik” né-zőpontjába helyezkedik bele: vagyis nem azt nézi, hogy a mai Magyarország szem-pontjából mikor döntött volna helyesen valamelyik pártvezér vagy írószövetségi titkár, hanem azt, hogy az adott helyze-tet mennyire pontosan mérte fel, meny-nyire volt képes a saját érdekeihez képest jó megoldást választani. Ez a belehelyez-kedés természetesen nem cinikus, hanem az utólagos, hosszabb távú többlettudást fi gyelembe véve mérlegel.
Standeisky könyve az a fajta munka, amely jelentősen megkönnyíti a korszak bármely irodalmi eseményével vagy élet-művével foglalkozó kutató munkáját, el-sősorban két vonatkozásban: 1. az iroda-lom szempontjából releváns politikai-iro-dalompolitikai események azonosításakor.
A korszakok létrehozása az értelmezések-ben mindig konstrukció, de korántsem mindegy, hogy milyen információk áll-nak rendelkezésre ahhoz, hogy a
konst-rukció ok-okozati láncolatai kialakulja-nak. 2. a korszakolás szempontjából. Ez részben összefügg az előző szemponttal:
nincs új korszak releváns esemény, for-dulópont nélkül. Ugyanakkor nem min-den fontos esemény nyit új korszakot, ter-mészetesen. Standeisky könyve maga is korszakokkal dolgozik, amikor értékel, jellemez, kontextualizál. Nála ezek főleg politikai eseményekhez, intézményi funk-ciókhoz kötődnek, ami persze nem a kor-szakolások vitathatatlanságát, csupán ve-rifi kálhatóságukat eredményezi.
Korábbi könyvéből, amelyik az 1956-os forradalom és az írók kapcsolatát vizs-gálta (Az írók és a hatalom. 1956–1963.
1956-os Intézet, Budapest, 1996.), már ismerős az az eljárás, amellyel a szerző a korabeli dokumentumoknak szán kiemelt szerepet. Ő maga értelmezőként a lehető legdiszkrétebb megoldásokat választja, ta-lán csak a címekben, illetve egy-egy sze-mély iróniától sem mentes jellemzésénél lép ki az akadémikus kutatói szerepből.
Módszertana nem látványos, viszont cél-ratörő és pontos. Olvasójával szemben előzékeny: megrostálja a forrásait, és érzé-sem szerint a releváns, személyes jegyeket is megmutatni képes (írott) szövegekre tá-maszkodik. Egy interjújában arról beszél, mennyire nem irigyli azokat a levéltároso-kat, akiknek a kutatók számára „elő kell készíteniük” a kikért anyagokat, letakarva a túlontúl személyes részeket. Standeisky bizonyos értelemben visszaállítja ezeket a
„letakart” részeket, mert ezek nélkül nem állnának össze történetei. Akár íróról, akár pártfunkcionáriusról, akár egy írószövetsé-gi gyűlésen felszólaló sztahanovista mun-kásról van szó, kirajzolódik valamiképpen annak „magánarca” is.
A könyv tanulmányai különböző idő-pillanatokban íródtak és jelentek meg elő-ször, a hangnem és a módszertan miatt mégis úgy tűnik: „egy tömbből faragott” a teljes kötet. Csupán egyes helyzetértékelé-sek, idézetek ismétlődése jelzi, hogy a
ta-150 Balázs Imre József
nulmánykötet műfaja nem tette lehetővé a redundancia teljes kiiktatását. Az adott terjedelemben azonban (bibliográfi a és mutatók nélkül a könyv 422 oldal) ezek az ismétlődések nem különösebben za-varóak.
A könyv mindvégig a kulturális elit és a hatalom kapcsolatát tekinti fő témájának, különösen az írók és az Írószövetség szere-pét, helyzetét, konfl iktusait tanulmányoz-va behatóbban. Kitüntetett fi gyelmet kap-nak azok az események, amelyek bizonyos értelemben fordulatot jelentenek a ma-gyar (kultúr)politikában: az 1947/1949 körüli szovjetizáló fordulat, az 1953-as desztalinizációs fordulat, az 1956-os for-radalom (inkább következményeiben, hi-szen korábban a szerző teljes kötetet hi- szen-telt a kérdés körüljárásának), a hatvanas és hetvenes évek korszaka.
Nehéz volna bármelyiket is kiemelni a szövegek közül, hiszen mindegyik hoz-zátesz valamit a korszakról alkotható össz-képhez. Talán fordulatképző narratívájuk miatt tűnnek számomra emlékezetesebb-nek az olyan írások, mint az Autonómia és elkötelezettség. Művészetpolitikai elkép-zelések a Szociáldemokrata Pártban (töb-bek között Justus Pál, Kassák Lajos, Fej-tő Ferenc korabeli szellemi portréjának rekonstrukciójával), A kígyó bőre. Politika és ideológia a fordulat éveiben, Lánc-reak-ció. A magyar irodalmi élet szovjetizálása 1949 és 1951 között, illetve a Tükrök. Népi írók, parasztpárti politikusok és a hatalom, 1960–1973. De a hosszabb-rövidebb írá-sok olyan adatfeltáró munkát végeznek el, mindannyiszor koherens értelemmel látva el a feltárt adatokat, amely látszólag pe-riférikusabb témák felől (mint amilyen a számos író magánorvosának számító Tompa Kálmán születésnapjának meg-ünneplése) meglepően éles, rétegzett ké-pet kínál a korszakról.
Standeisky Éva könyve bizonyos mér-tékig azokat a biográfi ai jellegű irodalom-történeti munkákat pótolja, amelyekhez képest a műközpontú, nem-lineáris jelle-gű monográfi ák és kézikönyvek fordulatot jelentettek ugyan az irodalomtudomány posztstrukturalista fordulatakor, de egy-ben támaszkodhattak is rájuk. Az utóbbi fél évszázad irodalomtörténetéből a tény-feltáró jellegű munkák egyre inkább hi-ányoznak, miközben az interpretatív iro-dalomtudomány termékenységére nem lehet panasz. A Standeisky-féle „tudásfel-halmozó” munkák nélkül azonban nincs fordulat sem, az interpretációknek nincs mire rácsatlakozniuk. A Gúzsba kötve, il-letve a korábbi fontos Standeisky-mű, Az írók és a hatalom, számos összefüggést mu-tattak meg az irodalom és a politika vi-lága között. Ezt a fajta politikaképet én magam kissé hiányoltam az elmúlt évtized magyar irodalomtudományából. Azért ezt a fajtát, mert Standeisky könyve annyira közel megy az egyénekhez, legyenek azok pártfunkcionáriusok vagy írók, hogy a po-litikához való viszonyuk korántsem Nagy Történet, hanem kis, egyéni történet. (A magyar irodalom politikai történetének megírása kifejezetten vonzó távlati cél le-het például, amennyiben nem egy főso-dor történetét kívánja megírni valaki, ha-nem a hatalom szempontjából marginális beszédmódokat, perspektívákat is képes megszólaltatni.) A posztmodernség értel-mezési módozatai pedig nem a politikum-mal szemben voltak tehetetlenek és össze-férhetetlenek kialakulásukkor, a nyugati tudományosságban, hanem a nagy tör-ténetekkel szemben voltak szkeptikusak.
Standeisky könyvében lépten-nyomon a politikum kis történetei bukkannak fel, értelmezésre, nyomozásra, applikációra csábítva. Van mit tanulni belőlük.
151
Sáfár Gyula
A Kádár-korszak nemcsak közelsége, hanem jellegzetességei miatt is élénken él emlékezetünkben. A Kádár kori életre so-kan úgy tekintenek vissza, hogy az adott szocialista kereteken belül a lehető leg-jobb volt. Aki nem helyezkedett szembe a rendszerrel azt békén hagyták. A háztáji, a mellékes révén egy kis gyarapodást, vi-szonylagos jólétet is elérhetett az átlagpol-gár. A kommunizmus bukása óta eltelt másfél évtizedben kialakult egyfajta nosz-talgia a korszak iránt. A viszonylagos lét-biztonság, az alacsony árak sokak számára megszépítették a rendszert. A kor hasz-nálati- és dísztárgyai, ruhadarabjai már-már kultikus magasságokba emelkedtek.
Másrészt az ötvenhat utáni megtorlás, kivégzések, tömeges bebörtönzések, megfi -gyelések, majd a rendszer második felétől az egyre növekvő államadósság is részei az emlékezetnek. Nyílván ehhez a nosztalgi-ához a rendszerváltást követő társadalmi problémák is nagyban hozzájárultak, vi-szont ezek a problémák nagyobbrészt ép-pen a Kádár-rendszer következményei.
A Kádár-rendszer végétől folyamatosan jelentek meg írások, tanulmányok, melyek a korszak politikai, gazdasági és társadal-mi folyamatait elemezték. Valuch Tibor a mindennapi élet kérdéseihez fordult, s kö-tetében a kor emberének hétköznapi éle-tének bemutatására vállalkozott. Koráb-ban is publikált a témáKoráb-ban, hiszen a Ma-gyarország társadalomtörténete a 20. század második felében című munkájában is fog-lalkozott az életmód kérdéseivel, valamint A lódentől a miniszoknyáig című, divattör-téneti kötete is alapvető fontosságú a téma szempontjából.
Jelen kötetében – képeskönyv