(augusztus 6. szombat, 11 óra 47 perc)
Hunyó Szilvia keményen nyomul tovább. Lassanként majd felvehetné ám a Hunyó CNN Szilvia nevet.
Véresh búcsúzóul visszavezette a stábot a csempézendő, kikövezendő istállóhoz. A nyájas vendéglátásnak már vége, Véresh (Petrovicsnak) kezd elege lenni az izgága kábeltévés csajból. Az ilyet még leszopatni se érdemes, mert mindjárt utána vagy száz buta kérdést köpne ki magából... mármint a kinyert anyag helyett.
Mint most ez kérdés, hogy: - Mért annyira büszke arra minden mészárfai, hogy Mészárfán nem lopnak?
- Ejnye, maga erre nem lenne büszke?
- Akkor talán mégse, ha nem lenne igaz.
- Mi nem lenne igaz?
- Hogy nem lopnak.
- Mért? Lopnak?
- Nem?
- Honnan veszi ezt maga?
- Nos, a Böllérszékről a hűtő, a csempe... - mutat körül szinte akarata ellenére Hunyó Szilvia.
Ez az istálló gyönyörű lesz. A fehér csempével, a halványsárga padlókővel, a réz etető vályú-val és az eresre csiszolt, fényezett tölgyfa beállókkal. Mondom, a szintén nagy lószakértő, Gaius Caligula is csettintene, ha látná. Véresh az egyik burkoló munkásra förmed. - Alpár!
Alpár kezében megáll a vakoló kanál, megszeppenve fordul felé - Igen, főnök?
- Középen mindig a lóherés!
- Nem úgy van, főnök?
- Nézzed mán!
Véresh a fal egy pontjára mutat, ahol a középső csempe is sima fehér. - Ja!
- Ja?!
- Ott a Toka Pisti csinálta!
- Mit érdekel? Verd le!
- Igenis, főnök! - Alpár a fejét csóválja, micsoda egy buta barom ez a Toka Pisti. És hogy mekkora mázlija van neki, hogy nem ő cseszte el, hanem a Pisti.
Az ő heréje bánja, nem a ló heréje... És Alpárnak még mosolyogni is kedve támad a szóviccre, amit épp reggelizés közben találtak ki Pistivel.
Véresh elégedetlenül, szuszogva indul az istállóból kifelé. Szilvia mellette, előttük Kicsiny hátrál a kamerával, kockáztatva, hogy bármikor a fenekére eshet. Ám Kicsinyt is elkapta a grabancánál az ihlet. Hiába, a két vizespohárnyi skót whisky... Ő is érzi, ebből az anyagból még kisülhet valami. Például egy kis prémium a nívóért. A nívó pedig a közös költség érdekében, mivel legalább fél évvel el van maradva.
Véresh megáll az istálló bejáratánál, körülnéz az udvarán. A Mercédesz a kapuban vár indulásra készen. Hektor kutya a veranda árnyékában.
Véreshné, Abáth Melinda most már bármelyik pillanatban hazaérhet a kuntarcsai Szuper-marketben tett tébolyult látogatásából. Véresh (Petrovics) Györgynek mindegy, mennyit költ, ha addig sincs itthon. Most viszont neki kéne tíz percen belül elhúznia, ha el akarja kerülni a nejével való, mindig kínos napközbeni találkozást. Nem elég az este? Fél órára? Lehetőleg részegen? Na. Mert amióta a gyerekek kirepültek... Az egyik Amerikába, a másik momentán a Váci Büntetésvégrehajtó Intézetbe, őszintébb nevén: fegyházba fegyveres rablásért...
- Elnézést. Hol tartottunk?
- Hogy Mészárfán nem lopnak.
- Ez így is van. És van még kérdése?
- Ha nyilatkozna a tegnap esti botrányról.
- Botrányról?
- A Vadas Presszóban.
- Nahát! Erről nem is tudok. Milyen botrány volt?
- Sódar úr önt azzal vádolta, hogy...
- Tegnap este a presszóban?
- Igen, akkor.
- Ott voltam én akkor?
- Úgy hallottuk.
- Mert nemigen járok már én Marikához.
- Kokasnéhoz?
- Úgy hívják.
- De tegnap este ott tetszett tartózkodni.
Véresh úgy tesz, mint aki mélyen utána gondol, de nehezen emlékszik. Olyan nehezen, hogy nem is biztos a dolgában. Végül sóhajt. - Ha kegyed ennyire biztos benne...
- Én nem, de sokan állítják.
Kicsiny Péternek zsibbad karja, válla. Nem kéne végre a lényegre térni, Hunyókám?
- Tehát? Ha ott voltam? Mi történt ott?
- Sódar úr azt állította, hogy ön szállítatta le a művelődési ház nagytermébe azokat a hízókat.
Véresh őszintén meglepődik, még a szája is tátva marad.
- Ugyan kérem, hogy tehettem volna? És minek?
- Hogy megbuktassa a polgármester urat?
Ez az! Kicsiny elégedett. Keményen, Szilvi cica!
- Azzal, hogy disznókat vitetetek a művházba?
- Meg állítólag sok egyéb módon.
- Én?!
Nyomjad, gyötörd, Szilvia! Ez már úgy se kínál meg többé whiskyvel.
- Örülök, hogy végre valaki más csinálja helyettem!
- Mit?
- A polgármesterkedést - nevet fel Véresh (Petrovics) György. És igen jól játssza, hogy laza csávó. Persze, mélyen, legbelül férfiasan vállalt keserűséggel. Ezért hozzá is teszi: - Makacs nép a mészárfai. Beléfárad az ember a sok önérzetbe.
- Tehát nem akarja Sódar lemondását.
- Lemond ő magától. Rendes gyerek az. Szinte nem is Sódar. Most viszont, ha megbocsát... - Késő. A kapu előtt az asszony Audija fékez le. A kocsi szélvédője egyre élesebb frekvencián, gyilkos mikrohullámoktól rezegni kezd az asszony tekintetétől, ahogy kibámul a férjére és a stábra.
„Arról nem szól a fáma, hogy Mátyás király is járt volna Mészárfán. Pedig ha az Úr úgy intézi, megtehette volna, hogy egy kora őszi nap mifelénk vadászik vadkanra. Azt akkor, ha vadkannal nem is, de Mészárfa határában találkozhatott volna a kondással, vagy inkább a kondás leányával, és már adná is magát a történet, a mese, a Mátyás király kondásának lánya, amiből adódóan amaz orcátlan Véresh fajzat zárójelben használhatná a (Petrovics) mellé a (Hunyadi) vagy (Corvin) nevet is. Mert és nemde az
orcátlanságnak nincs ott határa, ahol bűn, mint ama vadkan, amire nem vadászott Mátyás király se, dagonyázik. Ezért mondom néked, Vándor, ha mifelénk jársz, és netán megszállsz éjszakára, nagyon nézd meg, kinél hajtod álomra a fejed, mert sose tudhatod, hogy ki teszi utóbb a becses neved zárójelbe, pedig és noha az kezedet és az férfias-ságodat csakis vizelésre használtad, és erre meg is esküszöl a...”
(Pörch Arisztid: Mészárfa rövid története, lap alján kézzel írt jegyzet, 7974. old)
A VADASBAN
(augusztus 6. szombat, 13 óra 15 perc)
A pultnál Kokasné. A pulthoz közeli asztal mellett Ludas Géza és Nyilas Edgár.
A sarokban az Első Idült. Kicsiny a kamerát jobb kezében tartva igyekszik követni a beszélgetést, a balban egy üveg sör. A kamera most meg se rezzen, Kicsiny a sört oly ördögi ügyességgel kortyolgatja. Nyilas Edgár önkormányzati képviselő, a helyi cigány kisebbség vezetője osztja az észt.
- Én megmondtam, hogy nem való a disznó a diszkóba!
És ebben Nyilas Edgárnak valószínűleg mélyen igaza van. Ám, ha nem is az állítás igazságát, annak megtörténtét Ludas Géza önkormányzati képviselő, a helyi önkéntes alkoholisták aktivistája vitatja. - Te ezt soha nem mondtad, Edgár!
- De mondtam.
- Nem mondtad.
- Akkor most mondom!
- De most meg már ne mondjad!
- De most mért ne mondjam?
- Mert tik vittétek őket be a kultúrba!
- Mink?!
- Tik!
- Én aztán nem!
- De bizony, Edgár, rohadj meg!
- Mi?! Itt ültem akkor is veled a Presszóban!
- Akkor is tik vittétek be!
- A Józsi terelte be mindet, he!
- Mer’ a rendőrséget is lefizettétek.
- Akkor meg te rohadj meg, Ludas!
Kokasné itt emeli meg a hangját. - Hé! Ebben a kocsmában csak egyvalaki ordítozhat!
Kicsiny Péter Kokasné arcához ér a kamerával, rázoomol a vérvörösre festett ajkakra. Hang se kéne hozzá, leolvashatjuk: És az én vagyok.
- Jaj, Mári, de erős vagy... - szól vissza Edgár, nem annyira bátran, mint halkan.
„Na viszont a Sódar Dénes. Azt is pletykálják ám a némber népek, hogy Dénes nem csak Véresh Klotild néném átka miatt lett utolsó. Hanem mert zabigyerek. Avagy fattyú, ha így jobban értik. Merthogy a Sódar Géza már akkor és eleve is impotens volt, amikor elvitette a Véresh (Petrovics) Kastélyt némi ráadás átnevelésre. No mármost. Ha Géza impotens volt az átoktól függetlenül, vagyis eleve, akkor a felesége, Sódarné, született Béles Mária csakis szűznemzéssel juthatott áldott állapotba, ha az lehetséges volna valaha még egyszer ebben a bűnben fetrengő golyóbison emez égi mákos bejgliben, amit profánul csak Tejútnak hívnak. Mint ahogy nem lehetséges. De hogy akkor ki a Dénes vér szerinti apja? Az a vicc járta, talán maga Sztálin elvtárs. Noha a genera-lisszimus Dénes fogantatásakor már jó tíz éve halott volt. Ám ez a körülmény még csak valószínűbbé avatta volt a lehetetlent. Ám ha engem kérdezel, Vándor, én ezt kizártnak tartom. Nem hajaz a mi Dénesünk Sztálinra. De Sódarra se. Ki látott, hallott még olyat a Sódar klánban, hogy valamelyik saját vagyont áldoz a közért? Mire való akkor a párt?
Meg a megyei, az országos, a nemzetközi háromcsókos barátok? Sódarunk tehát úgy is utolsó, mint fattyú. De úgy is, mint utolsó bolond, aki...”
(Pörch Arisztid: Mészárfa rövid története 5422. old. lábjegyzet)
KOSSUTH UTCA, A FŐTÉRNÉL (augusztus 6. szombat, 13 óra 43 perc)
Hunyó Szilvia járókelőket szólít meg. Mögötte Kicsiny Péter a kamerával. Biciklit toló bácsi, a vázra spárgázott kapával, az ajkából cigaretta lóg.
- És önnek mi a véleménye arról, hogy Mészárfán mégiscsak lopnak?
- Az kizárt, he!
- Szóval ön is ezt állítja?
- Rátartinak rátartiak vagyunk, de a másét el nem vesszük.
- Pedig Sódar úr ezt már szinte kimondta.
- Én viszont nem érek rá, he! - A bácsi tovább tolja a biciklit, a buszmegállóban megismert Teri néni kéretlenül csörtet a képbe, nyilatkozik. Mögötte a Mari néni kontrázik neki.
- Dénes beszél össze-vissza.
- És meg kapkod!
- Pedig én világosan és barátilag óvtam.
- A Terire hallgat a Dini.
- Há’ mer a második nagynénje vagyok.
- Mondom, hallgat rá.
- Én mondom!
- Te mit mondasz, Teri?
- A Dininek mondom!
- Mit tetszett mondani a polgármester úrnak? - avatkozik közbe Szilvia.
- Éppen azt akarom mondani!
- Mondom: az mind nagyon szép, hogy te ekkora nagyot akarsz, meg hogy eget-földet meg-mozgatsz a megyei uram bátyáméknál, hogy pénz meg euro, meg projekt, meg istennyila, meg hogy ha már nincs elég gyerek, legyen az iskola épületéből króm-nikkel vágóhíd, meg három kilométer véres hurka... Tényleg, erről a giga hurkáról már nyilatkozott maguknak az a szertelen kölyök?
- Ma este le is megy erről egy színes a kábeltévében.
- Tényleg?
- Majd meg tetszenek nézni?
- Nem jár az nekünk, lányom! Az a Kábel téve - panaszolja fel Mari néni.
- Azt csak a Vadas Presszóba bírják fogni.
- Meg nálatok a Dininél.
- Meg a Véresh palotában.
- Há’ meg itt-ott, akinek telik, ugyi...
- Szóval mi a nénik véleménye?
- Miről, leányom?
- Mészárfán lopnak vagy nem lopnak?
- Jaj, dehogyis lopnak! - méltatlankodik Mari néni.
- Elég baj az - sóhajt fel Teri néni.
- Hogy nem lopnak?
- Hogy sajnos lopnak.
- Szóval a Teri néni szerint lopnak?
- Kár ezt szépíteni, Mari.
- Mert a Dénes! - fakad ki Mari néni.
- Mi van vele? - teszi csípőre a kezét Teri néni. - Ráfognád!?
- Dehogy, Terikém! Rendes ember az, csak...
- Csak?!
- Nem szól szám, nem fáj fejem, Teri.
- Csak?
- Csak hát idegesíti ezzel a nagy nyüzsgésével a falut.
Teri néni ebben belegondol, lehiggad. - Há’ mondjuk az igaz, ezt is mondtam neki.
A VADASBAN
(augusztus 6. szombat, 15 óra 04 perc)
A Vadashoz címzett presszóban az egy fős személyzet és a törzsvendégek végre egy kis csöndre és nyugalomra áhítoznak a rekkenő hőségben. Erre van is némi esély. Hunyó kisasszony és az operatőre végre hazahúztak Kuntarcsára, megvágni az anyagot, vagy mit csinálni vele. A disznók is hallgatnak a kultúrház nagytermében. A polgármesteri hivatalnál sincs semmi mozgás, a templomnak pedig még az árnyéka is vibrál a hőségtől. Pörch Arisztid nyilván sziesztázik. Tuba urat pedig a híres-nevezetes „az ütőér a telér” kirohanása óta senki nem látta.
Talán még Nagynagy tanár úr se, hiszen oly meghitt szeretettel dobálja be a százas érméket kedvenc nyerőgépébe, mintha nem is egy vámpírral/a Halállal lett volna a délelőtt afférja.
De hát a csend természete, hogy nem tarthat sokáig. Az Első Idült kezdi ki Nagynagy tanár urat habogva, dadogva.
- Hhhhatot, mmmi?
Nyersfordításban ez ennyit tesz: hatot, mi? Nagynagy kezében megáll a százas érme, aztán úgy dönt, nem törődik az Első Idülttel, aki nyilván azt óhajtaná szemrehányóan felemlegetni, hogy a legutóbb hat nullra kaptak ki a megye kettő rangadóján Bödönpusztától.
„Bödönpuszta a mi falunktól hat, vagy inkább hét és fél kilométerre lévő település, attól függően, hogy cikkcakkban, avagy egyenes vonalban kerékpározunk át a dűnék árnyé-kában pántlikázó földúton. A tizenkilencedik század elejéig Mészárfa hűbér birtoka, ahol is a zsírszalonna feldolgozása folyt, amelynek első írásos nyoma 1722, amikor is, öt évvel a Rákóczi szabadságharc leverése után egy nagy kád zsírba fojtva találták meg Nesze Alajost, labanc ragadvány nevén a Lalit. Hogy ki tette, hogy mért tette, sose derült ki, no persze, sejthetni. Neszének nem volt elég esze, így akkor volt labanc, amikor kurucnak kellett volna mutatkoznia, és aztán majd viszontag. Nos, Nesze teteme fellelése után Bödönpusztán a zsírolvasztást és töpörtyűkészítést rendeletileg betiltották.
A helyiség így elértéktelenedett, házai és a sívó homokon elterülő földjei a kuntarcsai Tarcsay család ragadmányába kerültek bagóért. Bödönpuszta második felemelkedése sose történik meg, ha nem tették volna meg a Kuntarcsa Állami Gazdaság Sertéstelepe központjává. Nos hát, kedves Vándor, ha nálunk jártadban eltöltöttél néhány kellemes órát a Vadas Presszóban, és vágyad támadna átballagni Bödönpusztára, akkor igyál még néhány sört és gondolj arra, hogy kár a fáradságért, mert amit tudni kell, azt most meg-tudtad, látni pedig nincs mit, hacsak nem a gyepmesteri telep dögkútját, ahová számo-latlan hajingálják befele a...”
(Pörch Arisztid: Mészárfa és környéke 578. old.)
- Mmmm mmmint Mmexikóban!
- Mi van?! Mexikóban? Mi van Mexikóban?
- Hatot, mint Mexikóban!
Nagynagy álmélkodva bámulja meg az Első Idültet. - Hol van az már, Dolfi bátyám?
- Hhhol?
- Kilencszáznyolcvanhatban!
- Ja, ja, a mmmuszkától! He? Mmmint ööötvenhatvan!
- Ötven-hatvan?
- Hhhhatot!
- És azóta te hol jártál, Dolfi tata?
- Ééén? - Ezen az Első Idült igencsak elgondolkodik. Nagynagy viszont emlékezik arra a 0-6-ra a szovjettől. Arra is. Ahhoz képest a tatárjárás, a törökdúlás, de még a világosi fegyverletétel is... No, Mohácshoz még mérhető. No de egy szolid hatos a megye kettőben...?
- Tttanár úr! Hhhol jártam én azóta? - kérdezi Nagynagytól az Első Idült. És egyszerre zuhan rá hetvennégy évének minden nyomorúsága és bánata. Amiről vizenyős szemeit a fröccsös pohara pereméig eresztve sírva fakad.
Elfogott és aztán elküldött levél a belügyminiszter úrhoz.
Na, szevasz, Bandikám!
Biztos emlékszel rám, a Gyuri vagyok, aki mostan írok neked, tudod, a Véresh (Petro-vics). Az idén kora tavasszal is egymás mellett ballagva lőttük a fácánt tokmányba, mi?
A mán jó volt, mi, Bandikám? De nem azért zavarlak, hogy írjak, drága bátyám, hanem egy apró szívességre biztatnálak. Neked semmi ezeknek odaszólni, akár telefonon, ne szórakozzanak mán, érted. Szóval erről a (Petrovics) névről lenne szó, Bandikám, amiről már többször meséltem.
Merthogy a család úgy döntött, vagyis hát mér’ kerteljek, én úgy akarom, hogy egyszer és mindenkorra tiszta vizet öntsek az igazság poharába. Ezért fordultam hát össze-vissza mindenféle hivatalhoz, akik persze meg küldözgettek tovább mindenkihez, minden irányba, de persze nem intéztek, aztán meg nem engedélyeztek nekünk semmit. Szóval egy genetikus vizsgálatról lenne szó, mert azt én itt kitudtam a sógoromtól, az Abáth doktortól, akire tán szintén emlékszel, hogy már meg lehet csinálni. Szóval lehet a mi Petőfi István bátyánktól, vagy a Sándorunk Zoltán fiától. Kéne egy csipetnyi anyag, ami nem sok, talán valamelyik tisztelt ősünknek a csontvázából, fogából, hajából, ami nem kegyelet, és akkor egyszer és mindenkorra bebizonyíttatnánk, hogy Sándor a Véreshek szépapja, a Bözsi szépanyánk ágán, ugye érted. No most ehhez muszáj lenne némi kihantolás, és azt nem akarják ezek engedni. Pedig írtam már nekik vagy száz levelet, megmondtam, hogy a pénz nem számít. Na ezért zaklatlak, drága öregem. Hogy ha másért nem, hát legyen már ezekben annyi nemzeti érzület, hogy nem gördítik, hanem elgördítik a kiderülés elől az akadályokat.
Maradok híved és már kukoricán hizlaljuk ám direkt neked a vadkanokat, hehe! Gyuri (Fénymásolat, Pörch Arisztid tulajdonában, széljegyzettel: „fel-dolgozandó Mészárfa történetéhez”. Postás Irénnek egy parázna gondolatért tíz Miatyánk elengedve)
A FOCIPÁLYÁNÁL
(augusztus 6. szombat, 17 óra 34 perc)
Nagynagy mester átmozgató edzést tart a holnapi meccs előtt a mészárfai aranylábúaknak. A szájában golyós síp, felfújt képpel fújja a ritmust, amire a sportembereknek tízméteres „vágtá-kat” kéne teljesíteniük. A tucatnyi vasember tizenhét évestől hatvanig, a pocakostól a fél-lábúig, lihegve és elszántan próbál meg... sunnyogni. Ám Nagynagy kíméletlen. Minden „elég már, ne már, hol a labda” megjegyzésre még élesebbet fúj bele a sípjába, és mutatja: VÁGTA.
Buta kis viccel élve: a fiúk erőnlétét a kor, a súly és a sör régen elrágta. És elrágva nincs vágta.
Rágva vágta, vágta rágva. Mindegy vagy nem mindegy?
(Pörch Arisztid: szólások, aforizmák, egyéb aljasságok)
A mészárfai vérvörös mez még György Izsáknak és Nyilas Edgárnak áll a legjobban. A Buszsofőr János viszont egyrészt a maga jogán és aztán mindenki más helyett is izzad.
Az edzés egy percre így is leáll, amikor három harci helikopter zúg el a falu és a focipálya felett dübörögve, alacsonyan, harci alakzatban. Mindenki száját tátva nézi meg őket. No igen, lassan kezdetét veszi a kuntarcsai NATO Hadgyakorlat.
Állítólag egy közelebbről még nem azonosított nemzetiségű terrorista csoport negyven éve leselejtezett, a Kiskunszentgyötrelmei Roncstelepről lopott, de még működőképes T-34-es tankokkal támad majd Bödönpuszta felől a kuntarcsai ÁFÉSZ telephelyét elfoglalandó. Ha ez sikerül nekik, onnan a víztorony egy ugrás, amit majd alpinista technikával másznak meg.
Mármint a terroristák. Akik a rozsdaette tankokkal jutottak el odáig. Ha ez sikerül nekik, a világ amerikai típusú globális demokráciáinak annyi. Mert a terroristák majd a víztoronyból diktálják a feltételeket. Elképzelni se meri egyelőre senki, mik lesznek azok. Nos, nem kicsi a tét. Világbéke, vagy békétlen világ.
Viszont a holnapi meccs tétje se piskóta. A Bödönpusztától elszenvedett 0-6-ot feledtetni.
Noha ez a szégyen nyilván és tényleg nem ér fel Moháccsal. Bár alig marad el attól. Viszont a holnapi győzelemmel kell bebiztosítani a megye kettőben maradást. Nagynagy ezért ismét a sípjába fúj, elindul ama kapu felé, amit a fűnyíró tandem délelőtt megreparált.
Nagynagy sokéves szokásához híven beáll a kapuba. A súlyosan ziháló csapat a tizenhatoson belül gyülekezik. Szemükben a labdaéhség kopog. Nagynagy, ismét csak sok éves szokásához híven, megrángatja és szemrevételezi a hálót, végül szembefordul a fiúkkal. - Na, gyerekek.
Megmondom én, mi a baj velünk.
- Túl vagyunk edzve, mester - csapja le az izzadságot a homlokáról a Buszsofőr János.
- Á, Jancsi, ezt azért így nem gondolnám.
- Há’ mindig szar a taktika - kötözködik máris Nyilas Edgár. Ezt a nevetséges vádat a mester csuklóból elhárítja.
- Az én taktikám licencileg mindig jó, Edgár.
- Csak nem bírjuk megcsinálni, Jenő bá’? - keresi a hibát Izsák.
Nagynagy hálásan pislant rá, aztán máris szigorú ismét. - De mért nem?
- Mert szarok vagyunk?
- Mert nem hisztek magatokban!
- Mi?
- Ti.
A Donga Láb becenévre hallgató balszélső sértődik meg rögtön. - Én nem hiszek? Én?! Mért nem hiszek? Dehogy nem hiszek!
- Há’ meggebedünk a pályán, Jenő bá’!
- Azt mégiscsak kapunk egy hatost.
- De mért kapunk egy hatost?! Egy Bödönpusztától?
- Amiért négyet a Kuntaracktól?
- Akik akkor láttak először focilabdát, amikor mi már rég Országos MGTSZ kupagyőztesek voltunk? - hergeli fel magát máris Nagynagy.
Donga Láb mintha direkt csinálná, olajat önt a tűzre. - De most kiesünk a megye kettőből is, mester.
- Már ha lenne innen nagyon hová kiesni... - morogja magának Izsák.
- Mindig van honnan kiesni! - dörren kedvenc csatárára Jenő bá’.
- Ez is igaz, mester.
- De mért esünk ki? Mért?!
- Mért?
- Mert hogy futunk ki a pályára? Eleve remegő lábbal!
- Mert túl vagyunk edzve, mondom!
- Mert nem hisztek! És ahelyett, hogy elhinnénk végre, aki a Mészárfa FC vérvörös mezét viseli, az már majdnem olyan, mintha a Liverpoolba lenne leigazolva!
- Ja! Há’ mán a Manchester momentán csak jobb lenne - így Edgár.
- Mit majdnem, ha olyan?! - röhög Donga Láb.
- Isten óvjon, Anglia! - sóhajt fel Izsák.
- Ki alázta meg a Ferencvárost 1962-ben? - teszi fel a költői kérdést Nagynagy.
- Mi? - csodálkozik el a biciklista kamasz, az egyszemélyes serdülő csapat, aki így együtt edzhet a nagyokkal.
- Komoly edzőmeccsen, kiskomám!
- Mint egy Herkules, úgy ikszeltünk velük!
- Herkules? - az meg ki, de persze senki nem meri megkérdezni. Nem hogy Nagynagyot, de még Izsákot se. Idő sincs rá, mert Jenő bá’ csap le.
- És komolyan mondom nektek, vagytok ti olyan jók, mint a...
- Real Madrid? - kérdezi inkább ezt.
- Liverpool, kölyök! Kell a fasznak a latin foci!
- Ez az, Pityu! Így kell hozzáállni!
- Erőfoci, német precizitás! - vágja hátba a kamaszt a Pityu, ki erre a percre el is felejti
- Erőfoci, német precizitás! - vágja hátba a kamaszt a Pityu, ki erre a percre el is felejti