(augusztus 5. péntek, 22 óra 45 perc)
A tévében Kokasné kereskedelmi reklámblokkokkal módosítja a tudatát, ide-oda kapcsolgatva a csatornák közt. Ez elég intim bódulat neki ahhoz, hogy a kocsmában lévőket múló kelle-metlenségnek tekinthesse. Szellem, árny jő, italt kér, fizet, és máris támolyog odébb. Ennyi.
Amúgy teltház van. Mint ilyenkor mindig nyáron. Úgyhogy nincs igaza a falu krónikásának, Pörch Arisztidnek, hogy a presszónak becézett műintézmény már csak néha hangos. Mészárfa lehet, néptelen, öreg. Ám a Vadasban helyzet van minden este, kérem. Hiába ordít a kiírás meg Kokasné is: ZÁRÓRA 22 ÓRAKOR! Erről senki nem akar tudomást venni. Bár amíg a haszon megvan, a pénz beszél...
Kokasné is csak olyan kutya, aki ugat, de nem harap.
(Pörch Arisztid: Szólások, aforizmák és egyéb aljasságok)
Csak hát Arisztid atya sötétedés után ritkán kukkol a templom tornyából. Inkább, mint tudjuk, az asztali beszélgetéseivel foglalja el magát, élvezvén György Sámson kántor úr kellemes társaságát.
A Vadasban vitatkozók és kókadozók.
A nyerőgépnél Ludas Géza önkormányzati képviselő és Harmadik Idült kísérti a szerencsét. A gép tetején sör. Ludas úr ihletetten dobálja a százasokat a nyílásba.
A nyerőgép melletti asztalnál Nyilas Edgár. Előtte legalább tíz sörösüveg, ugyanennyi stam-pedli. Vörös szemmel mered maga elé. A zenegépből lakodalmas rock üvölt. Csak Edgárnak.
„Kislány, vigyázz, a bugyira vigyázz!” Edgár egy kislányra gondolt, aztán bugyijára, meg hogy hol van már az a kislány, és ó jaj, hol az a bugyi. Így hát nekibúsult.
Odakint a kerthelyiségben Véresh (Petrovics) György és vendégei ülnek félrevonultan. Géza mester, Böllérszék építési vállalkozója némi viszolygással figyeli Zúza Bélát és Bendő Pált, ahogy bólogatnak György király szavára.
- Érted végre, Zúza fiam?
- É’tem.
- És te, Bendő gyerek?
- Ha Béla é’ti, én ne?!
- Szóval te is érted.
- De én nem é’tem mégse nem! - vallja meg Zúza Béla.
Véresh sóhajt. - Még mit nem értesz, Béla?
- Há’... azt nem!
- Mit?
- Há’ azt nem, hogy! - Zúza nem bírja megfogalmazni, mit nem ért. Mert ha meg bírná, már értené. Mi ebben a nem világos? Géza mester próbál meg segíteni.
- Gyuri bá’ majd szól nektek.
- Így van! - bólint Véresh (Petrovics) - Majd én szólok.
- Azt é’tem.
- Akkor mit nem értesz?
- Hé, má’! Én akkor... én mindent értek! - Zúza Bendőre les, reméli, Bendő úgyis érti. És akkor majd Bendő tudja, ha Gyuri bá szól. Majd.
- És mikor tetszik szólni?
- Majd holnap. Amikor a pályán nyírjátok a füvet.
- Ja! Akkor értem!
- Érted?
- Bendő, te érted!
- Ha te érted, én ne?
- És aztán befogjátok a pofátokat - inti őket Véresh szigorúan.
- Ezt is é’tem.
- Ezt én is é’tem!
Azért erre se Véresh gazda, se Géza mester nem venne be egy evőkanál ciánkálit.
Jobban is teszik, ha óvatosak, mivel Bendő máris romba dönti minden reményüket, amikor ismét felteszi a kérdést. - De mé’?
Véresh lenéz a whiskyjére, onnan átkalandozik a tekintete a pohár sörére, és csak aztán próbál meg szinte nyájasan Bendőre mosolyogni.
- Mit mért, Palika?
- Mér’ is csinyájuk?
- Viccből.
- Viccből? - Hát már Zúza is kezdi szégyellni, hogy ennyire tompa agyú az ő egyszem komája. Ezért ő is neki magyarázza: - Me’ ez csak vicc, Palika!
- Ja!
- Érted mán?
- A’ jó!
- A vicc? Az jó. Ugye, főnyök?
- A vicc, az persze, hogy jó.
- Egy jó vicc, az mindig jó - toldja meg Géza mester. Nos? Merjenek reménykedni? Jöhet az evőkanál ciánkáli?
Látszik ám végre valami a Zúza arcán, hogy nagyon szeretné uralni a káoszt. Aztán még mindig nem áll össze teremtett renddé a világ. - De mé’? - néz Véresh (Petrovics) Főnyökre szinte kétségbeesetten.
- Jézus, segíts! Hozz még sört ezeknek, Géza.
Géza a fejét csóválva áll fel, indul, visszanéz.
- Csak két sört?
- Meg két felest! - rendel hozzá Zúza. Mert ez végre érti.
- Négyet! - toldja meg Bendő. Mert ezt ő még Zúzánál is jobban érti.
- Hozzál nekik nyolcat!
- Nyolcat? - képed el Vállalkozó Géza.
- Isten vagy, főnyök!
Géza bemegy a „presszóba” az új körért. Véresh ráérősen rágyújt, hátradől, méregeti a szomjazó tandemet, akik addig is, amíg érkezik a megoldás, megpróbálják az időt múlatni.
- Mer’ a vicc az jó, főnyök - nyitja a csevejt a Zúza.
- Jól mondod.
- És mi szeretjük ám a tanár urat!
- Ja, ja, mink a Jenő bácsit - Bendő szeme elhomályosul, amikor hozzáteszi: - A Sámson kántor bácsit is szeretjük.
- Ugye, Bendő? Őtet is szeretjük!
- Ja, őtet is szeretjük. Pedig megbuktatta Bendőt énekbő’! Amiko’ még tanár is vót, meg énekben kórus is.
- Me’ te matekbó’ hányszor buktá’ meg?
- Mer’ te hányszor?
- Mer’ te hányszor?
- De te mer’ te nem buktá’ énekbő’.
- Abból nem - emlékezik némi nosztalgiával Zúza és szégyenkezik, hogy énekből nem bukott.
- Énekből én nem.
- De én igen.
- Mer’ akkor még tanított minket a kántor bácsi - magyarázza a főnyöknek Zúza.
- Engem is - vallja meg az igazat Véresh (Petrovics) Főnyök.
- Ja! Főnyök! Téged is tanított kornyikázni! Azér’ szereted őtet te is!
- Ugye azé’ szereted úgy őtet is?
- Azért - bólint Véresh, és erősen kezdi várni, mikor hozza meg végre Géza mester a két sört és a nyolc felest.
- És azért akarod megviccőnyi! - esik le a tantusz Bendőnek.
- Na látjátok, gyerekek, éppen azért.
- Azért!
- Azért.
- Ja!
- Azér’ a vicc?
Hű, de nagyon nehéz ezekkel. - Azért.
- Ja! De akkor mér’?
- Mit mért?!
- Mért nem te vicceled meg őket, főnyök?
- Már mondtam. Nekem erre sajnos nincs időm.
- Ja!
- Nincs a főnyöknek szeretni ideje! - vágja hátba Zúza Bendőt.
- Ja!
- Ja. Értitek már?
- Érjük.
- Nem vagyunk mink hülyék.
- És a lényeg az, hogy a pofát végig befogni.
- Én ezt is é’tem.
- Végig és azután is.
- A sírig, ja!
- Értsük, főnyök.
- Azt is szokunk ásni. Sírt. Közmunkásba.
- De füvet többször csapunk. Ugye, Zúza? Azt jobban is szeressük, mint sírt kihányni.
Sódar Opelja hajt el a kerthelyiség mellett. Sódar meglátja az asztalnál Véresht, erősen ráfékez, kiszáll, az ajtót nyitva hagyva trappol be a kerthelyiségbe.
Megáll Véresh (Petrovics) György asztala előtt, fenyegetően föléjük magaslik. - A kurva anyádat! - szól rá a nagygazdára.
Véresh egy pillanatra megretten Sódar testének tömegétől, indulatától, és a látványosan hiányzó két első fogától, úgyis mint tépő és metsző.
- Szia! - köszön neki Bendő. - Kapunk mingyár nyóc pálinkát!
- De hó’nap azér’ dó’guzunk! - ígéri meg Zúza.
- Megint lebuktál, te geci! - toldja meg Sódar az iménti megszólítást.
Véresh dermedtsége oldódik, kezeit az asztal lapjára téve veszélyes kis félmosolyt kockáztat.
A kocsmában dermedt csend lesz.
Vállalkozó Géza visszalép az ivóba a tálca itallal a kezében.
- Hogy mondja, „polgármester úr”? - jön már meg Véresh hangja is.
- Te szóltál át a hizlaldába!
- Miről csácsogsz?
- Telefonon a nevemben, aztán küldted a faxot!
- Jaj, kispajtás. És ezt ki állítja?
- Nekem te ne kispajtásozz!
- Valaki itt hazudik neked, Dini.
Sódar csak áll Véresh felett ökölbe szorított kézzel. Géza azon tűnődik, oda vigye-e a tálca italt az asztalhoz. Zúza békítene. Nagy nehezen feláll az asztaltól, hogy átölelje a vállánál és szeretettel magához szorítsa ezt az áldott jó gyereket, ezt a Sódar Dénest. - Ne má’, Dini!
Nyóc pálinka!
Sódar elhárítja a baráti ölelést, ettől Zúza nekiesik a szomszédos asztalnak, felborítva poharat, üveget. Az ott ülők felpattannak, visszalökik Zúzát, aki most Sódarnak esik, a polgármestert ledöntve a lábáról. Általános ordítozás, lökdösődés támad.
Puska dördül.
Kokasné áll az ivó bejáratánál, az ő kezében a füstölgő puska. A dermedt csöndben Kokasné vészjóslóan figyelmeztet: - Egész évre kilövési engedélyem van ám rátok, alkeszok.
Sódar tápászkodik, gyűlölködve fenyegeti meg jobb mutatóujjával Véresht, aki csaknem a képébe röhög. A cigarettájáról lepöccinti a hamut. Aztán int Géza mesternek, hozhatja az asztalhoz a nyóc pálinkát.