Vámszedés a gyakorlatban

Aki vámszedőhelyhez érkezett, áruival mindenképpen meg kellett állnia. Árpád-kori forrásaink még hallgatnak a vámszedésre figyelmeztető szimbólumokról, bár gyaníthatóan már ebben a korszakban is alkalmazták őket. A 14. században a vámszedőhelyeket kereszttel jelölték. 1342-ben, egy Keve megye hatósága előtti tiltakozás alkalmával hangzott el, hogy amikor Becskereki „vámos” Domokos és társai a becsei várnagy parancsára fegyveresen rajtaütöttek a Kartal nembeli Etele Szentgyörgy birtokán, ott széttörték a vámot jelző keresztet (signum tributi videlicet crucem), a vámházból pedig 3 márkányi dénárt és 500 sót magukkal vittek.²²⁶ 1391-ben Zsigmond az erdélyi szász kereskedők panaszára eltörölte azt a 40 dénáros büntetéspénzt, amivel a vámszedőhelyeken sújtották őket, ha lovaikat kikötötték a vámfizetést jelző oszlophoz vagy a vámsorompóhoz.²²⁷ A későbbi, 15. századi forrásokban már a vámhelyeket jelző kerekekkel találkozunk. 1425-ben az Abaúj megyei Vizsolyon Mosticius, János és vámszedőik önkényesen egy második vámkereket (rota pro signo tributi seu thelonei erecta) is felállítottak, és mindkét helyen vámot szedtek az arra járóktól.²²⁸

A személyi és anyagi kárral fenyegető félreértések elkerülése érdekében a kereskedőknek nem volt javallott olyan visszaélésekre módot adó szituációkba „keveredni”, mint az áruikkal először a szállásra menni, és utána felkeresni a vámosokat, vagy éppen a vámfizetés meggyorsítására hivatkozva előreküldeni valakit az úton, hogy kifizesse a vámot, és utána az árukkal megállás nélkül áthaladni a vámhelyen. Ugyancsak nem volt szerencsés a szekérhúzó

225 similiter inquiratur, discutiatur et moderetur, que et ubi sint false vie et indirecte quorumlibet tributorum, et quantum longe vel prope huiusmodi vias falsas singuli tributarii obsidendi et itinerantes in eisdem prohibendi vel impediendi iustam et consuetudinariam habuerint et habere debeant facultatem. Vias autem novas in locis, quibus vie ab olim nunquam esse consueverunt, nemo pro communi et universali transitu itinerantium in detrimentum et dampnum tributorum vicinorum in faciebus suarum terrarum adinvenire presumat – DRMH I/2.

75. Idézi Szilágyi, M.: On the Road 107.

226 ÓMO. 158–159. (Anjou-oklt. XXVI. 602. sz.).

227 quod cum ipsi fideles cives et hospites nostri aut aliqui ex eisdem simul ut puta vel singillatim ad loca dictorum tributorum pervenientes equum vel equos ipsorum ad columnam seu statuam signum tributarie solucionis decernentem vel ad parietem seu domum tributariam contingenter alligaverint ex tunc tributarii super eos quadriginta denarios … exigerent et extorquerent – 1391: ZW. III. 8. Vö. 1391: ZW. III. 26–29., 1393: III.

65–67., 1397: ZW. III. 187–190., 1404: ZW. III. 187–190., 1405: ZW. III. 314–317. (szebeniek); 1404: ZW. III.

317–320. (kolozsváriak); 1391: ZW. III. 13–16., 1395: ZW. III. 120–123. (brassóiak).

228 ZsO. XII. 292. sz.

37

lovakkal túlfutni a vám jelén vagy a vámházon (domus tributi,²²⁹ domus tributaria,²³⁰ domus theulonaria²³¹), vagy fegyveresen belépni oda.²³²

A fizetendő vámot az egyes vámhelyek vámszabásai alapján határozták meg. Ezeket vélhetően kifüggesztették, hogy bárki tudomást szerezhessen róluk. 1284-ben a Sebes-Körös átkelőjénél szedett bertényi vám tarifájának megállapításakor kikötötték, hogy a vámszabást

„azon a helyen, a Körös említett révjénél a vámszedők nyilvánosan őrizzék, hogy minden átkelő tisztában legyen vele, így ne tudjanak a kellőnél magasabb vámot kiróni”.²³³

Általában véve mégis se szeri, se száma a kereskedők, utazók reklamációinak a vámosok túlkapásaira: néha a szokásostól eltérően vámoltak,²³⁴ máskor túl magas vámot hajtottak be,²³⁵ de nem ritka, hogy a jogos vámösszegen felül természetbeni javakra tartottak igényt ²³⁶ – noha utóbbi követelések egy része valószínűleg törvényes volt. 1381-ben a Budára és Fehérvárra kereskedni járó osztrák kereskedők arra panaszkodtak, hogy a vámszedők a vámon felül áruikból ajándékok (bors, lándzsák, kesztyűk) adására kényszerítik őket.²³⁷ Ugyancsak osztrák, a Dunán Buda felé lehajózó kereskedők panaszára I. Lajos 1374-ben vasból készült, címerpajzsával hitelesített mértéket (1 királyi láb = 31,26 cm hosszúságút)²³⁸ küldött a bécsi kereskedőknek. Az eset hátterében feltehetően az állt, hogy a magyar vámszedők

229 1342: ÓMO. 158–159. (Anjou-oklt. XXVI. 602. sz.).

230 1391: ZW. III. 8.

231 1422: Dreska G.: A pannonhalmi hiteleshely 24. (ZsO. IX. 1064. sz.).

232 1391: vel si eciam iidem cives et hospites nostri aut aliqui ex ipsis cum eorum curribus et rebus mercimonialibus ad loca dictorum tributorum pervenerint et equi eorum ipsos currus trahentes eandem statutam seu columnam sive domum tributariam aliquantulum pertansierint et aliquantisper post tergum reliquerint aut si ipsi cum dictis eorum curribus et rebus in hospicio descenderint et de eodem hospicio ad dictos tributarios accesserint iustum et verum tributum persoluturi vel si aliqui ex eisdem civibus nostris cum dictis rebus eorum mercimonialibus ad dicta loca tributorum pergentes certum hominem ipsorum a campo propter celeriorem expedicionem premisse tributarie solucionis antemitterent et de ipsis rebus eorum iustum tributum persolvi faciendo in ipsisque locis dictorum tributorum non pausando pertransierint prefati tributarii illico calumnia eis imposita asserentes ipsos cum eorum rebus predictis de dictorum tributorum locis fugitive et clendestine recessisse ipsos rebus eorum premissis prorsus spoliarent damnificarent et creberrime disturbarent – ZW. III. 8–

9.

233 1284: Et hoc ipso loco tributarii in predicto portu Chrysii publice volumus observari, ut omnibus transeuntibus in exaccione dicti tributi certa noticia habeatur, ne maior exaccio fi eri possit, quam deberet. – W.

IX. 401. Idézi Weisz B.: Vámok és vámszedés 35.

234 1355: item de singulis curribus cuprum aut ferrum seu blumbum deferentibus singulos tres grossos, si autem idem currus unum centenarium solummodo contineret, de ipso curru similiter tres grossos, licet minus plene esset oneratus – Draslóczy I.: Sáros megye vámhelyei 59.

235 1344: DF 287 451_7. (Anjou-oklt. XXVIII. 814. sz.).

236 1380: conqueruntur nobis fideles nostri cives et hospites de civitate Coloswariensi quod vos in locis vestris tributalibus ab ipsis preter consuetum tributum panes et vinum reciperetis et recipi faceretis incessanter et per hoc ipsos quadam abusione et novitate adinventa nimium aggravateris – ZW. II. 532–533.

237 F. IX/5. 487–489. Vö. 1380: AT WStLA HAUrk 979. (In: monasterium.net, URL

<http://monasterium.net/mom/AT-WStLA/HAUrk/1005/charter> [utolsó letöltés: 2017. 08. 03.] (különösen rossz kiadása: F. IX/5. 384–386.). Vö. 1366: nec tributarii ipsos mercatores ad ampliorem tributi solucionem vel piperis aut alterius munusculi prestacionem compellere audeant modo aliquali imo neque a benevole dantibus ipsa munera recipere presumant ne in consuetudinem deducatur et ex hoc tandem ipsi mercatores successive infestentur – DF 258 545: 092–090.; Teleki, Huny. X. 376–377.

238 Bogdán I.: Magyarországi hossz- és földmértékek 79.

38

meghamisították a hajófenék mérésére szolgáló mértéket (vagyis a bevettnél rövidebb mértéket alkalmaztak):²³⁹ a vámösszeget ugyanis a király 1366. évi rendelkezéseinek megfelelően a hajófenék szélességétőlés a rakománytól függően kellett kiszabni.²⁴⁰

A vám megfizetését bizonyító, a kereskedőnek adott igazolással (pecséttel) a Lajos korban a harmincadvám esetében találkozunk – sajnos nem magyar területen, de a hasonló gyakorlat legalábbis feltehető. László (Vlad) havavalföldi vajda és szörényi bán 1368-ban Lajos kérésére garantálta, hogy a Havasalföldön – a brăilai kivételével – bármelyik úton²⁴¹ áruikkal átutazó brassóiak a vajdának két harmincaddal tartoznak: egy tricesimával odafelé, Hosszúmezőnél (Câmpulung, ma Románia, a Déli-Kárpátok lábánál, a Brassót Havasalfölddel összekötő Törcsvári-hágó déli nyílásánál) a másikkal visszafelé, a Duna átkelőjénél(?) (circa Danubium). A vám megfizetését követően a harmincados pecsétjének birtokában (sigillo tricesimatoris nostri recepto) szabadon átkelhettek Lajk földjén.²⁴² Egy 1439. évi adat szerint az esztergomi és a dorogi vámot kifizetők az ottani vámosoktól more solito szintén pecsétet(?) (signetum) kaptak.²⁴³

Aki fel volt mentve az adott vám fizetése alól,²⁴⁴ annak ezt az előjogát igazolnia kellett.

Forrásaink elég kevés támpontot adnak arra nézve, hogy ez a gyakorlatban hogy történt: késő középkori (16. századi) adatok alapján a vámmentességre jogosító kiváltságlevél, vagy – ha a kereskedő polgár volt – az illető város pecsétjének felmutatásával.²⁴⁵ A dolgot természetszerűleg nem úgy kell elképzelnünk, hogy például a városi kereskedők a – jobb esetben – féltve őrzött, vámmentességüket is garantáló városprivilégiumot hordták volna magukkal. Lajos 1367-ben a Lajta és a Rába közti terület vámbirtokosainak kimondottan megtiltotta, hogy a soproniaktól felmentésük igazolására az eredeti (primordialis), erre jogosító kiváltságlevelet követeljék. Helyette hitelt kellett adniuk a nekik szóló, a soproniak kiváltságának tényét és hatályát kivonatoló királyi parancsnak,²⁴⁶ ami voltaképpen menlevélként szolgálhatott, ahogy a hasonló uralkodói mandátumok is, például a

239 Wenzel, Dipl. Eml. III. 73–74.

240 DF 258 545: 092–090.; Teleki, Huny. X. 376–377.

241 A Câmpulungnál elágazó út Târgovișten, Târgşorun, Gherghiţan, Buzăun keresztül vezetett Brăilaba. A másik út Argeșen, Piteștin, Slatinán és Turnun keresztül vitt Nikápolyba, illetve Slatináról el lehetett jutni Olteniaba és Vidinbe. Rădvan, L.: At Europe's Borders 223.

242 ZW. II. 306–307.

243 quicumque vero mercatorum et aliorum hominum ad predictum Strigonium vel ad Dorogh accesserint tales ibidem persoluto tributo et signeto tributariorum more solito pro se recepto – Bp. III/2. 313–314.

244 Vö. Vámmentességek c. fejezet.

245 Weisz B.: Vámok és vámszedés 41.

246 nec eciam ipsos ad exhibendum primordialia eorum instrumenta super presmissa tributaria relaxacione eis ut premittitur graciose concessa nuncque per eosdem coram nobis exhibita cogere ausi sitis sed semper exhibicionem presencium plenam fidem habentes per omnia debeatis contentari – DF 201 829.

39

Nagyszombatra költözők vámmentességét garantáló 1360. évi királyi oklevél.²⁴⁷ A Zsigmond korban ezek között már névre szóló oklevelekkel is találkozunk: 1418. február 20-án Zsigmond, a pozsonyiak vámmentességére hivatkozva, a Trelesch András pozsonyi polgártól és kereskedőtől, 1429. május 1-jén pedig a Langwiser Lénárttól történő vámszedést tiltotta meg.²⁴⁸ Arra is találunk példát, amikor a vámon megkérdőjelezték a felmentő oklevél hitelét:

1506-ban László bártfai polgár megrakott szekerével útban Kassa felé a somosi vámon felmutatta vámmentességét²⁴⁹ igazoló iratát (litteras suas ostendisset, quod ipse esset liber), amiről a helyszínen azt mondták, „hogy azt a levelet … kutya és lator írta”, nem érvényes.²⁵⁰ A rágalmazási ügy²⁵¹ Storkel Lénárt és Volgeroth György bártfai esküdtek panasza nyomán a sárosi megyei ítélőszék elé került.²⁵²

A vámfizetés alól mentesítő kiváltságokkal persze valóban vissza lehetett élni, így a vámfizetés elkerülésének egyik útja-módja – némileg paradox módon – éppen a vámhelyeken át vezetett. Akadtak ugyanis olyan kereskedők, akik vámmenteségüket (nyilvánvalóan némi ellentételezés fejében) kihasználva hajlandóak voltak vámfizetésre kötelezett személyeket átjuttatni, vagy áruikat átcsempészni a vámokon. A jelenség jól illusztrálható az 1291 óta országos vámmentességgel rendelkező pozsonyi kereskedők példáján. Tudjuk, hogy a 14–15.

században a pozsonyiak útjába eső vámhelyek, Bazin, Bodak, Hédervár és Öttevény vámbirtokosai és -szedői kifejezetten ügyeltek arra, hogy ezt a kiskaput zárva tartsák: 1430.

március 3-án Hédervári Lőrinc összes vámszedőjét, főleg a bodakit, a hédervárit és az öttevényit figyelmeztette: ügyeljenek arra (cauentes tamen et perspicaciter revidentes), nehogy a pozsonyiak vámmentességük örve alatt tacite ac sub silencio árukkal utazó külföldieket (extraneos) vigyenek magukkal.²⁵³ A pozsonyiak és a bazini nemesek közti vámpert lezáró, a pozsonyi káptalan által írásba foglalt 1384. évi megállapodásban a polgárok vámmentességük elismeréséért cserébe garantálták, hogy a városi bíróság büntetését vonja magára közülük az, aki a város szabadságaival nem élő idegent visz a bazini vámhoz, vagy azt a személyt ráadásul átjuttatja rajta, amennyiben ezt törvényesen rá tudják bizonyítani.²⁵⁴

247 quatenus de illis hominibus qui cum omnibus bonis et rebus eorum de quibuslibet partibus regni nostri aut aliis regnis extraneis commorandi causa in civitatem nostram Tirnaviensem presencium testimonio se transferunt nullum tributum nullamque tributariam exaccionem exigere vel exigi facere presumpmatis – DF 279 571.

248 DF 239 386 (ZsO. VI. 1526. sz.); DF 239 500.

249 quod ipse a solucione theoloni liber esset – DL 57 851.

250 quod istas litteras … canis et latro scripsisset – DL 57 850.

251Az oklevél hátlapján későbbi kéz írásával: dehonestatoria accio. DL 57 850.

252 DL 57 850, DL 57 851. Az oklevelekre Kádas István hívta fel a figyelmem, szívességét ezúton is köszönöm.

253 Kováts F.: Dunai hajózás 470.

254 e converso vero assumpmentes predicti cives Posonienses quod si aliquis ex ipsis aliquam alienam personam non utentem libertate dicte civitatis Posoniensis secum duceret ad locum tributi in dicta Bozen nomine libertate ipsius civitatis et asserens ipsam personam alienam frui libertate eiusdem civitatis seu eciam ipsam personam

40

A héderváriak vámszedőihez intézett parancs a kihágást elkövetők javainak elvételét és városi bíróság elé állítását helyezte kilátásba.²⁵⁵ A pozsonyiak efféle „szolgáltatásait” igénybe vevőket – amint arról Zsigmond király 1430. évi okleveléből értesülünk –, miután megfosztották javaiktól, szélnek eresztették.²⁵⁶