• Nem Talált Eredményt

A Lajos-korból a vámok jövedelmét adminisztráló jegyzék/regisztrumjellegű források szinte nem is maradtak fenn – pedig biztosan készültek ilyenek: 1364. június 11-én, amikor a király Sopronnak és Pozsonynak harmincadmentes borkivitelt tett lehetővé egyévi időtartamra, előírta, hogy tricesimatorai vagy a két város erre kijelölt emberei az exportált borokról vezessenek jegyzéket az év leteltéig, amivel aztán a királynak tételesen el kellett számolniuk.392 Olyan átfogó jellegű összeírást, mint az Árpád-kori királyi vámjövedelmek megbecsülésére alkalmas III. Béla-féle jövedelemjegyzék a 12. század végéről,393 sajnos hiába keresünk az 1342 és 1382 közötti időszakban. Engel Pál, amikor 1982-ben kiadta a temesi ispáni háztartás 1372. április 28. és június 27. közötti bevételeit és kiadásait regisztráló, 6 lapos papírfüzetke szövegét,394 a számadás(töredék)ben felfigyelt egy nehezen meghatározható, valószínűleg Temesvárra vonatkozó tételre, bizonyos Szent László-napi (június 27.) 40 forintra (item in festo sancti regis Ladislai XXXX flоr.), ami véleménye szerint akár a temesvári éves vásár bevételeként is interpretálható.395 A tétel annyiból nem ad pontos képet a sokadalom vásárvámbevételéről, hogy az összeg egy részét feltehetően a helyszínen beszedett bírságpénzek tették ki, ezek aránya pedig nem tudható. A számadás a temesvári vám (tributum Themesiensis) bevételeit is feltünteti: két hónap alatt összesen 12 és fél forintot.396

1349-ből ismert egy konfliktus, ami a vöröskői vár ciferi vámja bevételének eltulajdonításával végződött, de nem tudjuk, hogy az elvett 100 fontot (centum libras) mennyi

391 F. X/6. 378–380.

392 volumus, quod tricesimator noster, vel homo suus, per ipsum ad hoc deputatus, huiusmodi vinorum exportandorum numerum certum habeat in Registro usque completionem Anni prenotati, et seriatim sub certo numero nostrae referre teneatur Maiestati – F. IX/3. 390.

393 Erre lásd Weisz B.: Vámok és vámszedés 32.

394 Engel P.: Honor 917–920.

395 Engel P.: Honor 890–891.

396 In tributo habuimus III flor.; Item secundario habuimus I flor.; Item de tributo Themesiensi I flor.; Item de tributo 0,5 flor.; Item de tributo Themesiensi habuimus IIII flor.; Item de tributo III flor. – Engel P.: Honor 919.

58

idő alatt szedték be a vámon – ráadásul, ha tudnánk, akkor is elképzelhető lenne, hogy az összeg, mivel kárjelentésről van szó, többé-kevésbé túlzó.397

A vámok értékére vagy bevételére a korszakból mindenesetre jellemzően olyan források világítanak rá, amelyek a vámok bérbe adásáról, elzálogosításáról vagy eladásáról tudósítanak, illetve amelyekkel a bevételükből rendelnek egy meghatározott összeget – egyszeri juttatásként vagy járadékként – kiutalni. Utóbbira jó példa az az évi 240 forintos apanázs, amit Piast Erzsébet 1366-ig az óbudai, majd 1367-től a szentjakabfalvi vám jövedelméből írt elő kiutalni az opuliai herceg lányának, az óbudai klarissza kolostorban apácaként élő Kunigundának.398 1348-ban Garai János veszprémi püspök végrendeletében 100 forintot hagyott a barsi Újbánya vámjának jövedelméből a domonkosok garai kolostorának építésére.399

Vámok el-, bérbe vagy zálogba adásánál két tényező nehezíti értékük megbecsülését: nem minden esetben egyértelmű, a vám mekkora részéről rendelkeztek, másrészt sok esetben nem önállóan, hanem birtokkal együtt cseréltek gazdát. 1344-ben Magyar Pál gimesi várnagy 60 budai márkáért (pro sexaginta marcis ad numerum Budensium) jutott hozzá a Haraszt nembéli tárnoki nemesek Bodrog megyei Felsőadorján birtokához és annak tiszai (valószínűleg hajó)vámjához400 (tributum fluvii in eodem fluvio Tycie exigere consuetum).401 1346-ban Harsundorfi Wlueng udvari lovag és testvére, Sedul a Pest megyei Újfalut és vámját 100 márka bécsi dénárért (centum marcis vienensium denariorum) zálogosította el három évre a Telegdieknek, akiknek a Hont megyei Visket (szintén vámos hely)402 ígérte arra az esetre, ha Újfalu és vámja birtokában nem tudnák őket szavatolni.403 1353-ban a Fejér megyei Bicske birtok és vámja felének harmadát (a birtok és a vám őt illető 1/6 részét) Bicskei Miklós 23 márkáért (minden márkát 1 forinttal számolva) és egy fertóért akarta visszaváltani az országbíró előtt Vörös Mihálytól, aki a birtok felét 70 forintért vette zálogba.404

1344-ből ismert egy adásvétel: a pozsonyi Kunigunda asszony, Fehér Péter özvegye a város melletti Vödric falunál működő nagy-dunai révben bírt részét sógorának egy szőlővel

397 pecuniam domini sui quem Chifur in tributo congregata fuerat ad mandatum dicti domini sui in dictum castrum Weresku deferre voluisset – DF 227 576. (Str. III. 674.) (Anjou-oklt. XXXIII. 160. sz.).

398 DL 5631.

399 pro fabrica monasterii fratrum predicatorum de Gara cum centis florenis, quos debet de pecunia tributi de Kenispergh provenienti – DF 200 906 (Gutheil, Veszprém 131–133.).

400 Weisz B.: Vámok és vámszedés 159.

401 1344: DL 3735 (AO IV. 466–468.) (Anjou-oklt. XXVIII. 772. sz.), 1345: DL 3737 (tartalmi átírása: AO VII.

175–177.) (Anjou-oklt. XXIX. 21. sz.). Vö. Gy. I. 704.

402 1347/1353: DL 64 714. (HO. VII. 403.) (Anjou-oklt. XXXI. 967. sz.).

403 cum omnibus suis utilitatibus et pertinenciis quibuslibet ac proventibus et specialiter tributo in eadem existenti – DL 30 644.

404 DL 50 167.

59

együtt 36 talentumért adta el.405 A pozsonyi nagy-dunai (vödrici) és kis-dunai (csallói) átkelők vámrészeinek bérbe vagy zálogba adásairól a pozsonyi városi és káptalani levéltárban meglehetősen sok forrás maradt fenn. Vödric vámjának 1/3-a a pozsonyi ispáné, további egy-egy harmada a pannonhalmi bencés, illetve a pilisi ciszterci apátságé volt.406 A csallói vám jövedelme elvileg ugyanígy oszlott meg. Király János véleménye szerint a Lajos-korban a pilisi monostor vámharmadai kerülhettek az apátságnak adott kölcsönök fedezetének zálogaként magánszemélyek kezébe407 – vagyis az iménti adásvételkor a nagy-dunai vámnak csak egy kisebb hányada cserélt gazdát.408 1356-ban Vogl Henrik pozsonyi polgár és felesége, Erzsébet végrendeletükben misealapítványt tettek a városi Szent Márton-egyház plébánosa számára – évenként 15 font bécsi dénár kiutalásával. A pénzt a plébános évi három meghatározott időpontban, 5 fontonként kapta meg. Az első, április 24-én esedékes részlet(ek) 5 fontjából 3-at a végrendelkezők vödrici rév/kikötőrészéből (de portu navigii in Wedricz) kellett folyósítani.409 1371-ben a pozsonyi káptalan kiszállt a néhai Bertalan pozsonyi polgár felesége, Erzsébet betegágyához, aki családja, a vödrici bíró és több vödrici révmester (magister nautarum) beleegyezésével két örökjogon bírt vödrici révrésze egyikét – vámjával együtt – 46 dénárfontért (pro quatraginta sex libris denariorum quamlibet cum sex pensis computando) eladta Adee Slaymkauf410 pozsonyi polgárnak.411 A most idézetteknél jobban értelmezhetők azok a tranzakciók, amik a pannonhalmi és a pilisi apátság vámharmadait, vagy a pozsonyi káptalan vámrészét érintették. (Utóbbi intézmény rendelkezett 1306 óta a pozsonyi vámok tizedével).412 Jakus (Jakab) pozsonyi bíró és Jakab, a pilisi apát vámszedője 1350-ben 1 évre 28 márka bécsi dénárért (pro viginti octo marcis Wyennensium denariorum singulis marcis decem pensis computatando) vette bérbe Vilmos apáttól a pannonhami apátság

„pozsonyi” (vödrici?) és csallói révvámjának harmadát;413 majd a bíró 1356-ban 10 évre évi 240 forintért bérelte az apátság nagy-dunai és vereknyei vámharmadait.414 Tudjuk azt is, hogy

405 partem seu porcionem suam in navigio seu in portu circa domum […] portus videlicet Posoniensi – Str. III.

542. (Anjou-oklt. XXVIII. 460. sz.).

406 Weisz B.: Vámok és vámszedés 316.

407 Király J.: Pozsonyi vám- és révjog 17–18.

408 Király János adatai szerint 1402-ben a Unger Mihály adta el vödrici 1/12 révrészét Gilgen pozsonyi esküdtnek 84 magyar forintért. 1417-ben Peskó János pozsonyi kanonok szintén értékesítette nagy dunai révrészét: Gebiltl János esküdtnek, 2 font pfennigért. Király J.: Pozsonyi vám- és révjog 16.

409 DF 238 752. (Anjou-oklt. XL. 114. sz.).

410 Király János olvasata: Slaginkauf.

411 unam partem duarum porcionum suarum in portu in dicta vidricia exigi consueto iure hereditario ipsam precise contingentium habitam cum omnibus reditibus et proventibus earundem – DF 238 869.

412 Weisz B.: Vámok és vámszedés 316., Király J.: Pozsonyi vám- és révjog 14.

413 porciones nostras seu portus tributi Posoniensis et in Challo portuum nobis annis singulis proveniri debitas – DF 207 482. (Anjou-oklt. XXXIV. 342. sz.).

414 tertias partes tributorum nobis et monasterio nostro ab antiquo provenientes super magnam aquam Danubii in Posonio et in Challo in villa videlicet Verkenye exigi consuetas – P. II. 423.

60

1370-ben a bíró egy évre a pozsonyi káptalan kis- és nagy-dunai vámrészeit – nyilván tizedeit – 30 dénárfontért (pro triginta libris denariorum libram quamlibet cum sex pensis computando) vette bérbe.415

A 14. század második feléből akad még néhány, a vámok értékére vonatkozó szórványos adat: a Körös megyei Dombró híd- és vásárvámját 1353-tól György mester és testvére, András deák óbudai várnagy 1 évig 120 magyar forintért – vagy jó súlyú dukátokért (vel ducatis bonis veri et iusti ponderis) bérelte János egri olvasókanonoktól, Apáti Miklós zágrábi püspök kancellárjától.416 Hantzmann báti bíró özvegye valamikor 1364–1385 táján Pál bakonybéli apátnak Pünkösd táján küldött levelében kért haladékot az apátság báti vámjának bérleti díjára (census theolonei), amivel időközben meghalt férje maradt adós. Az asszony az apát szervitoraival elküldött 3 márkát (marcas latoribus), és ígéretett tett kétmárkás hátraléka decemberi törlesztésére.417 1367-ben István nyitrai püspök a zsitvatői kikötő és vám jövedelmét (proventus portus et tributi) újra418 bérbe adta a már többször említett Jakab pozsonyi bírónak. A bérlet február 22-től egyévi időtartamra szólt, amiért Jakab bíró 400 forintot (forintját 100 dénárral számolva) fizetett azzal a kikötéssel, hogy a vámként szedett halak és minden más élelmiszer felét a püspök zsitvatői házának és lakóinak juttatja.419 Verenyei Lőrinc fia András 1373-ban 20 dénármárkáért (pro viginti marcis denariorum quamlibet marcam cum decem pensis computando) zálogosította el a vereknyei (Pozsony mellett) révrészét (hatodát) a Csallón Szentgyörgyi Tamásnak, Jánosnak és Péternek.420 1376-ban Mosdatlan András comes dési polgár 100 aranyforintért vette zálogba Drági Jakab zsombori (Doboka megye) vámjának felét.421 1388-ban a garamszentbenedeki apátság egy évre 60 aranyforintért adta bérbe Sárói (Lévai) Lászlónak barsi vámrészét (harmadát)422 a

415 porciones nostras quas in tributo in vidricia et in challow exigi consueti – DF 238 866.

416 DL 263 067. Kivonata: F. IX/2. 301.

417 P. VIII/1. 415.

418 sicut aliis temporibus quibus dictos nostros proventus sub arrenda tenuit – DL 41 696 (F. IX/7. 260.).

419 medietatem piscium et omnium aliorum victualium in dicto nostro tributo proveniencium ad nostram curiam in Sythuatw existentem ac ibidem commorantibus plene et absque fraude faciet amministrari – DL 41 696 (F.

IX/7. 260.).

420 totalem porcionem suam videlicet sextam partem portus seu navigii in Challo ibidem scilicet in Verekenye exigi consueti – DF 238 898. Vö. 1373: DF 238 900. Vö. Engel P.: Genealógia: Hontpázmány nem 9.

Szentgyörgyi-ág 2. tábla: Szentgyörgyi és Bazini.

421 quod ipsi totalem porcionem eorum in tributo de Sumbur habitam videlicet rectam dimidietatem ipsius tributi cum universis pertinentibus et lucris eiusdem medietatis predicti tributi quibusdam necessitatibus ipsorum evitandis eos ad presens urgentibus per centum florenis in specie auris coram nobis habitis et receptis plene predicto comiti Andree dicto Mosdathlan civi de Dees pignori obligassent – DL 26 868.

422 Vö. Bars.

61

barsi vámhoz tartozó, Ludány, Léva, Solymos és Almás birtokokon tartott vásárok vámjainak harmadával együtt.423