reformja
E
ötvös Loránd az új intézet curatoraként a Collegium egészét képviselte a vallás- és közoktatásügyi miniszter és a közvélemény felé, emellett a hallgatók felvételére, illetve el-bocsátására tehetett javaslatot a minisztériumnak.E reprezentatív szerepkört felülírva azonban rend-szerint részt vett a tanári értekezleteken, illetve megjelent az internátus jeles eseményeit követő
„sörös vacsorákon” is, ahol a tanári kar tagjaival, és a növendékekkel is kötetlen eszmecserét folytatott.
A napi adminisztratív ügyek vitelét egyik volt ta-nítványa, Bartoniek Géza látta el igazgatóként.
A Collegium éppúgy, mint a francia anyainté-zete, válogatta tagjait a jelesen érett ifjakból, illetve jó tanulmányi előmenetelt mutató egyetemi hall-gatókból. A tanári vizsgák elhalasztása miatt azon-ban az 1900-as évekre módosult a felvételi politika és jobbára érettségizett, illetve elsőéves hallgatókat vett fel az intézet, hogy az internátus nevelői ha-tása minél inkább érvényesülhessen. A szaktanul-mányok kis szemináriumi csoportokban délutá-nonként folytak, általában az egyetemi előadásokat követően. Ezeken az alkalmakon az egyetemi tan-anyagot tekintették át, vagy egy-egy tudományos problémát vizsgáltak tanári vezetés mellett. A kép-zést kiegészítette az európai színvonalon álló szabad-polcos könyvtár, amely 1919-re több mint 30 000 kötettel rendelkezett. A tagok tanulmányait tanári konferenciákon ellenőrizték, amelyeken 1904/1905-től fogalmazódott meg előbb a klasszika-filológia, majd a történelem területén, hogy a tanárképző in-tézet „Utasításait” (a tanárvizsgálati követelmé-nyekre való előkészületi követelményeket tartal-mazta) alapul véve a Collegium képzésének egyre inkább a tanári alap-, illetve szakvizsgálatra kell felkészítenie hallgatóit. A képzés fontos eleme volt,
hogy 1896 februárjától a francia anyaintézet egy növendékét francia lektorként Budapestre ren-delte. Az internátus képzési rendszerében ugyan-csak jelentős szerepet játszott a hallgatók sajátos együttélési formája, a „családrendszer”. Négyen laktak egy lakosztályban: az elsőéves gólyától a ne-gyedéves szakvizsgázóig. Az idősebbek erkölcsi és Bartoniek Géza, a Báró Eötvös József Collegium első igazgatója
GARAI IMRE
szaktudományos szempontból is felügyeletet gya-koroltak fiatalabb társaik felett. Így az egyéni munka és a kollektív felügyelet elemei keveredtek az inter-nátus képzési rendszerében.
Eötvös Loránd 1896-ban és 1898-ban is java-solta a kultuszminisztériumnak a Collegium terv-szerű fejlesztését. Ezekben a javaslatokban azt is felvetette, hogy a tanárképző intézet helyére az in-ternátus léphetne, vagy az inin-ternátus mintájára alapított intézmények összessége. A képzés ered-ményessége miatt a vallás- és közoktatásügyi mi-niszter nyitottnak mutatkozott javaslataira, így 1901-ben új telket vásárolt a Gellérthegy déli oldalán, amelyen 1910-re épült fel a Collegium új palotája.
Emellett 1906-ban több szakvezető tanárt véglege-sített állásában a minisztérium. Az intézet kísérleti időszakát szimbolikusan zárta le az 1911. október
26-i avatóünnepség, amelyen a magyar kultúrpoli-tikai elit mellett Franciaország is képviseltette ma-gát követei révén. Az épület reprezentatív jellegé-ben kifejezésre jutott, hogy a tanárképzés mellett magasabb célok teljesítését is elvárják a Collegium-tól. Eötvös ígéretet tett az ünnepségen a jelen levő miniszternek, hogy az intézet vállalja bosnyák és török hallgatók fogadását, hogy belőlük tanárokat, illetve a Monarchia balkáni törekvéseihez magyar-barát értelmiségieket képezzenek.
A Collegium kísérleti időszakának lezárulása mellett 1899-ben a tanárképző intézetben is jelen-tős átalakulások zajlottak le. Ennek 1896-tól maga Eötvös volt az igazgatója, aki kinevezésének átvé-telekor arra is megbízást kapott a minisztériumtól, hogy előzetes elképzelései nyomán szervezze át az intézet működését. Az új szervezeti szabályzattal A Collegium francia lektora, Aurelion Diegon, 1913 májusában
111 AZ EÖtVÖS jÓZSEf COLLEgIuM éS EÖtVÖS LORÁnD „tuDÓS tAnÁR” ESZMényE
1899-re készült el a tanárképző intézet tanári tes-tülete Eötvös iránymutatását követve. A legfonto-sabb változások három elemben ragadhatók meg:
egyrészt a szabályzatban kifejezésre jutott a ta- nárképzés rendkívül széttagolt intézményeinek rend-szerbe foglalása. A tanárképzés céljait szolgálták az egyetemi és tanárképző intézeti stúdiumok, az Eötvös Collegium, illetve a gyakorlóiskola. A má-sodik elem annak a gondolatnak a kifejezésre jutta-tása, hogy minden olyan hallgatónak, aki tanári képesítést óhajt szerezni, a tanárképző intézet
tag-jának kellene lennie. Végül pedig az intézet élére az elnök és az igazgató mellett egy héttagú tanács ke-rült, amely az előadó tanárokból állt. A tanács tag-jai saját és a rokon tudományterületek ismeretével lefedtek valamennyi tanárképes szaktárgyat. A ko-rábbi egyszemélyi döntéshozatalt felváltotta az együt-tes mérlegelés elve, egyéni indítványokból születő közös döntéseiket minden esetben szakmai vita előzte meg. Így a tanárképzést érintő társadalmi és tudományos igényekhez jobban tudott alkalmaz-kodni az intézet, mint korábbi formájában.
A Collegium új épületének avatóünnepségén részt vevő vendégek 1911. október 26-án
GARAI IMRE
Zárógondolatok
E
ötvös Loránd tudományos pályafutásának kezdetétől részt vett a tanárképzés ügye által érintett valamennyi intézet működésében.Az 1870-es évek második felében kibonta-kozó, a reform irányait érintő diskurzusban szemé-lyére mint az egyik fontos véleményformálóra lehet tekinteni, aki franciaországi tapasztalatai nyomán először vetette fel a tanárképző internátus létreho-zásának gondolatát. Az új intézet megalapításával nem akarta mélyíteni a tanárképzés intézményei közötti megosztottságot, hanem épp ellenkezőleg, egységesíteni kívánta az intézményrendszert. Ezt egyfelől a tudós tanárság koncepciójának kialakítá-sával akarta előmozdítani, amelyben részt vettek a tanárképzésről más nézeteket valló szakértők is a Collegium létrehozásának első szakaszában. Más-felől pedig a tanárképző intézet szervezeti szabály-zatának megújításán keresztül rendszerbe kívánta foglalni a tanárképzés különálló intézményeit. Ez a törekvés egyezett azzal a meggyőződésével, hogy a tanárképzés a bölcsészeti kar feladata, hiszen a
tanárképző intézet 1899-es szervezeti szabályzata szerint is a tanárképzés intézményei elsősorban ki-egészítették az egyetemi előadásokat és gyakorla-tokat, valamint biztosították a tanári felkészülés rendszerezettségét.
Gondolatainak időtállóságát és a tanári hivatás fejlődésében játszott szerepét jól mutatja, hogy a középiskolai tanárképzésnek a budapesti tudo-mányegyetemen 1899-re kialakult új szervezeti és eszmei keretei jelentős mértékben befolyásolták az 1924: XXVII. törvény megalkotását, amely egészen 1949-ig meghatározta a tanárképzést hazánkban.
A törvény nyomán valamennyi tudományegye- tem bölcsészeti kara mellett létrejöttek a fővárosi modellt követő tanárképző intézmények, illetve az internátusok. Utóbbi esetében a jogalkotó megje-gyezte a törvény indoklásában, hogy az internátu-sok létrehozásának törvénybe foglalását az ekkor már közel három évtizede működő Báró Eötvös József Collegium képzésének eredményessége in-dokolta.