119 EÖTVÖS LORÁND, A KÖZÉLETI EMBER

mellett gyakran a többi osztály ülésén is részt vettek.

Eötvös elnöksége idején az Akadémián 40–50 ülésre került sor egy évben. A szabályok értelmében a két hónapos szünet kivételével az osztályok havonta osztályülést tartottak, ahol az Akadémia tagjai fel-olvasták tudományos dolgozataikat. A  III. Mate- matikai és Természettudományi Osztály működése némileg eltért a  másik kettőétől: azok az akadé- mikusok, akik tanítottak az egyetemen, meghív-hatták a tanítványaikat, hogy ők is felolvashassa-nak, és azért, hogy minél számosabb eredményt lehessen ismertetni, a tanulmányok rövidített vál-tozatát olvasták fel.

Az Akadémiának eredetileg hat tudományos osz-tálya volt, ám a kiegyezés utáni alapszabály-módo-sításkor az udvar csak három létesítésére adott le-hetőséget. Még Eötvös hivatali ideje alatt, 1891-ben sikerült elérni, hogy minden osztály két alosztály- lyal működhessen, és az akadémikusok számát is ezek alapján határozták meg. Ez a struktúra jobban illeszkedett a gyorsan fejlődő tudományterületek-hez, különösen a természettudományok esetében.

Az osztályokhoz egy számát tekintve egyre bővülő bizottsági rendszer is hozzá tartozott. A kutatói után-pótlás biztosítása szintén jelentős problémának szá-mított, ezt a kérdést Eötvös – egyetemi oktatóként – Eötvös Loránd francia becsületrendje

MOLNÁR ANDREA

szintén élénk figyelemmel kísérte. Bár az Akadé- miának a szabályok szerint 240 tagja lehetett volna (a külső tagokat nem számítva), Eötvös elnöksége alatt sohasem sikerült a maximális létszámot el-érni.

Az új vezetés megvalósította, hogy az Akadé-mia működése 1890-től fogva a nyilvánosság szá-mára jóval átláthatóbb legyen, mint korábban. Havi rendszerességgel megjelentették az Akadémiai Ér-tesítőt, és a terjedelmét is megnövelték, hogy rövidí-tés nélkül adhassák benne közre az üléseken felol-vasott tanulmányokat, valamint az arra érdemes pályázatok értékelését. Szily Kálmán minden évben közzétette a  főtitkári beszámolóját az Akadémia szakmai munkájáról, valamint a Magyar Földhitel-intézet hivatalos kimutatását az MTA vagyonáról.

Évente megjelent az akadémiai kiadványokat áta-lánydíjjal megvásároló intézmények egyre bővülő listája is, ahol jelentős számban szerepeltek a kö-zépiskolák és a könyvtárak.

Mint ismert, az Akadémia magánszemélyek ada-kozásából jött létre, és mindig is büszke volt arra, hogy nemzeti intézmény. Az alapítványok biztosí-totta függetlenség imponáló volt, ám az Akadémia szinte állandó anyagi problémákkal küzdött. Leg-értékesebb vagyona és egyben legnagyobb kiadási tétele a palotája volt, de komolyabb összegeket nem tudott a kutatásokra fordítani. Az 1890-es években jelentősen növekedett az amúgy számos kisebb adomány mennyisége, amelyeket meghatározott célra adtak, az ezekhez szükséges pályázatokat rendre ki is írták. Tetemes munkát jelentett a beérkezett pályaművek elbírálása. Mindennapos dolognak szá-mított, ha egy pályázatra nem érkezett pályamű vagy a kapott írás nem volt megfelelő színvonalú, ezért nem adták ki a díjat. Még az Akadémiai Nagy-díjat sem lehetett minden évben odaítélni megfelelő eredmény hiányában.

Mindezek ismeretében könnyen elképzelhető, hogy milyen nagy jelentőséggel bírt Eötvös báró azon bejelentése, melyet néhány hónappal az el-nökké választását követően tett. Ugyanazon az ülé-sen, amelyen a főtitkárt is megválasztották, Eötvös felolvasta Semsey Andor levelét, amelyben

száz-ezer forintot ajánlott fel akadémiai pályázatokra.

„Éljen-zaj tört ki a teremben, mely több ízben meg-újult, amint az elnök részletezte a tíz-tízezer forin-tos pályadíjat. Ünnepélyes hangulat ömlött el a te-kintetes Akadémián. Széchenyi óta nem hangzott itt ilyen frappáns szó! Százezer forint! Tíz tudo- mányos munkára! Királyi bőkezűség” – számolt be a bejelentés hatásáról Mikszáth. Semsey, aki maga is tagja volt az Akadémiának, s jó barátságot ápolt Eötvössel, ezzel az adományával az Akadémia egyik legfontosabb mecénásává vált.

A pályázat 1890-ben jelent meg. Tíz különböző tudományágban kifejezetten a  magyarországi vi-szonyokra és Magyarországra vonatkozó pályakér-dést tűztek ki egyenként 10 000 forintnyi jutalom-díjjal és 1500 forintnyi második jutalom-díjjal. A témákban kézikönyveket vártak és a  munkák elkészítésére eleinte öt évet jelöltek ki. A pályázat végül 1908-ig fennállt, de nem hozta meg a  várt tudományos eredményt. Egyedül Magyarország mineralógiája készült el az eredeti elképzelések szerint, az archeo-lógiai, az irodalomtörténetről és a közgazdasági vi-szonyokról szóló munkákra a másodjutalmat ítél-ték oda.

Eötvös Loránd elnökségi időszakának az elejére esett Széchenyi István születésének centenáriuma.

Eötvös rendkívül fontosnak tartotta az ünnepi ese-mény méltó megrendezését. A  Tudós Társaság megalapítására szóló felajánlás jelenetét ábrázoló bronzrelief elkészítésével Holló Barnabás fiatal szob-rászművészt bízták meg. A domborművet, amely ma is látható az Akadémia székházának oldalfa- lán, 1893 januárjában avatták fel végül. Eötvös ün-nepi beszédében jelentette be az évente rendezendő Széchenyi-ünnep megalapítását.

1894-ben két olyan országos esemény is tör-tént, melyben Eötvös jelentős szerepet vállalt ma-gára mint az Akadémia elnöke. Erre az évre esett Jókai Mór írói működésének az 50. évfordulója, amelynek megünneplésére már 1890-ben megtet-ték a szükséges előkészületeket. A díszkiadás ötlete Eötvöstől származott, és ő lett a rendezőbizottság elnöke is. Az országos ünnepség ritkán látott pom-pával zajlott le, és a 20 kötetes szattyán

díszkiadás-123