bevonatok fotoszintézis méréseit. A méréseket laboratóriumban végeztem, mivel ott sokkal jobban kontrollálhatók a körülmények. Szubsztrátként mesterséges, méretre vágott süttıi édesvízi mészkı kockák szolgáltak, mivel a mesterséges aljzat alkalmazásának számos elınye van: egységesebb, könnyebben mérhetı és a mérések ismételhetık (Bergey & Getty 2006). Fontos szempont volt, hogy olyan aljzatot válasszak, mely reprezentálni képes a természetes aljzat jellemzıit (Lamberti & Resh 1985; Lane et al. 2003). A különbözı kutatásokban sokféle aljzatot alkalmaznak, a legelterjedtebbek a kerámia lap (pl. Lamberti et al. 1987; Ostrofsky et al. 1998; Wellnitz & Ward 2000; Cardinale et al. 2002; Hill et al.
2009), az üveglap (pl. Ertl & Tomajka 1973; Aloi 1990; Ács & Kiss 1993; Reid et al.
1995; Ács 1998; Ács et al. 2000; Barbiero 2000; Hodoki 2005; Morin et al. 2008), és a plexi (Kevern et al. 1966; LaPierre et al. 1989; Vis et al. 1998). Ezekkel szemben elınyben részesítettem a természeteshez közelítı mészkövet, mert az ezen növı bevonat növekedési rátája jobban közelíti a patak aljzatminıségét (Kevern et al. 1966). Továbbá kimutatták, hogy az érdesebb kövön szignifikánsan több klorofill-a mérhetı, mint mesterséges csempén (Godwin & Carrick 2008), ami az általam választott LDO módszert tekintve nem elhanyagolható szempont.
Mesterséges aljzatok esetében kell elég idıt hagyni a kolonizációra (Reid et al. 1995). A minimális idıszakot többen 3-4 hétben határozták meg (pl. Murphy 1984; Ács & Kiss 1993; Kutka & Richards 1996; Rier & King 1996; Kelly et al. 1998; Barbiero 2000; Lane et al. 2003; Bergey 2005), de van, hogy üres vagy nem rég letisztult felületeken képzıdı bevonat már 12-20 nap alatt eléri a maximum produkciót (Uehlinger & Naegeli 1998;
Romani & Sabater 1999; Cardinale et al. 2002). A kolonizációnak minden esetben 3 hetet hagytam. A mészkı kockák oldalának és aljának parafinnal történı bevonása megfelelı módszernek bizonyult, ezzel sikerült elérnem, hogy a bevonat a neki szánt, ismert területő oldalon képzıdött csak (3. kép).
49
3. kép Az oldalán és az alján parafinnal bevont süttıi mészkıkocka és a szabad felületen képzıdött bevonat
A köveket úgy rögzítettem, hogy szabad felületük horizontális helyzetben legyen. Vannak, akik a vertikális elhelyezést részesítették elınyben (Kevern et al. 1966; Lane et al. 2003;
Kröpfl et al. 2006), mert úgy a felületre nem ülepednek rá a detritusz és a plankton kisüllyedı alkotói (Tuchman & Stevenson 1980; Lane et al. 2003). Viszont lassabb a kolonizáció (Aloi 1990) és kimutatták azt is, hogy a biomassza (Murdock & Dodds 2007) és a fajösszetétel is erısen változik a felsı és az oldalsó oldalak között (Jones 1974; Brown 1976). Ennek oka az eltérı fényklíma (Murdock & Dodds 2007) és az áramlás különbözısége lehet. Több kísérletben ezért hozzám hasonlóan a horizontális kihelyezés mellett döntöttek (pl. Cattaneo & Amireault 1992; Putz 1997; Hodoki 2005).
A fotoszintézis méréseket a balatoni epipszammon méréseknél használt inkubáló berendezéshez (Üveges et al. 2007) hasonló inkubálóban végeztem, a kísérletekhez 2 órás inkubációs idıt választottam, a szakirodalom szerint ez az idı elegendı a fotoinhibíció kialakulásához (Harris & Piccinin 1977; Marra 1978a, 1978b; Macedo et al. 1998), illetve ennyi idı alatt még nem lép fel tápanyag limitáltság (Brock & Brock 1967). A mérésekhez nem kapartam le a bevonatot, hanem a kövön hagyva mértem a fotoszintézisét. Ennek két nagyon fontos oka volt: (1) Fennhagyva a bevonatot, az nem károsodik. Lekaparva a mátrix felbomlik, és nem úgy viselkedik, mint azt természetesen tenné, hiszen az egyes rétegek elhelyezkedése a mátrixon belül teljesen más körülményeknek van kitéve, ezáltal a mőködésük is eltérı lehet. Van, aki ennek ellenére lekapart bevonattal dolgozott (Jasper &
Bothwell 1986), pedig a perifiton P-I karakterisztikája nem feltétlenül hasonlít a fitoplanktonéhoz, akár hasonló fényintenzitásokon sem (Meulemans 1988). (2) Mint a 4.3-as alfejezet eredményei mutatják, ledörzsöléssel nem távolítható el teljes mértékben a szubsztrát felületérıl a bevonat, ezért ha a ledörzsölt mintából mértem volna fotoszintetikus aktivitást, valószínőleg rosszul becsültem volna a teljes bevonat aktivitását.
A fotoszintézis méréseket követıen a felületrıl történı közvetlen extrakcióval meghatároztam a minták klorofill-a tartalmát. A klorofill-a kioldáshoz acetonos extrakciót választottam, mert a metanolt nem találták elég hatékonynak perifitonnál (Buffan-Dubau &
Carmen 2000; Hagerthey et al. 2006), fıleg diatomák és cianobaktériumok esetében (Wright et al. 1997), pedig a kolonizációs folyamatokat ismerve, és a mikroszkópos analízisek alapján, az általam alkalmazott köveken képzıdı bevonat legnagyobb részét diatomák és kékalgák tették ki (Welch et al. 1988; Power 1992; Bergey & Weaver 2004;
Sekar et al. 2004; Stevenson et al. 2006).
Munkám során sikerült egy nemzetközileg széles körben alkalmazott módszer hibájára is rámutatni. A bevonat eltávolítására javasolt és nemzetközileg is leggyakrabban alkalmazott módszer a kefével történı ledörzsölés (pl. Kelly et al. 1998; Wellnitz & Ward 2000;
Kahlert & Pettersson 2002; Bergey & Weaver 2004; Figueroa-Nieves 2006;Persson 2006;
Steinman et al. 2006; Godwin & Carrick 2008). Az eredmények azt mutatják, hogy a
50
ledörzsölést követıen a felületen maradt bevonat mennyisége nem elhanyagolható. Ennek figyelmen kívül hagyása a különbözı kísérletekben a biomassza mennyiségének alulbecslésével (akár 80%) és esetleges téves következtetések levonásával járhat. Palumbo és munkatársai (1987) által végzett egyetlen mérésnél a tapasztalt eltérés meghaladta az 50
%-ot. Bergey és Weaver (2004) természetes mészkı esetében vizsgálták, hogy a különbözı mérető mélyedéseknek milyen szerepe van a biomassza alakulásában. İk is felfigyeltek rá, hogy a ledörzsölést követıen maradhat még alga a járatokban, mészkı esetén ez a teljes klorofill-a tartalom 18%-a is lehet. Azt tapasztalták, hogy a nagyon kicsi mélyedésekben kevesebb vagy nincs is alga, mert túl árnyékos a növekedésükhöz. Az 1,3 mm átmérıjő mélyedésekben nınek leginkább, mert itt a legelık még nem férnek hozzájuk (ez a legelık méretétıl is függ). Bergey (2005) azt tapasztalta, hogy ahogy nı a szubsztrát érdessége, úgy növekszik a dörzsölést követıen a felületen maradt bevonat mennyisége, míg a kövek minısége kevésbé befolyásolja a biomassza alakulását (Blinn et al. 1980; Bergey 2005;
Bergey 2008). Látható tehát, hogy ledörzsöléssel nem lehet maradéktalanul eltávolítani a bevonatot a szubsztrát mélyedéseibıl, pórusaiból (Palumbo et al. 1987; Bergey és Weaver 2004; Bergey 2005). Az összes klorofill-a tartalom / ledörzsölt mennyiség arányszámmal meghatároztunk az általunk használt süttıi mészkıre egy korrekciós tényezıt (K) különbözı évszakok esetében. A K segítségével a Limnológia Intézeti Tanszéken korábban, csak ledörzsöléssel kapott klorofill-a értékei korrigálhatóvá váltak. A kapott K eredmények természetesen csak hasonló környezeti paraméterek és süttıi mészkı esetében alkalmazhatók, ezen felül az elıkísérletek során megbizonyosodtunk arról, hogy a mintavételi hely, illetve idı megváltoztatása is a korrekciós tényezı változásával jár.
Jelenleg új kísérletsorozatot állítottunk be különbözı érdességő köveken nıtt bevonat eltávolíthatóságának vizsgálatára.
A ledörzsöléses módszerbıl adódó probléma megoldása a közvetlen kıfelületrıl történı extrakció (Tett et al. 1975; Palumbo et al. 1987), a felület lepattintása (Saha et al. 2007) illetve a korrekciós tényezı használata lehet. Az általunk meghatározott korrekciós tényezı a kísérletben leírt körülmények, és süttıi mészkı alkalmazása esetén adhat pontosabb képet a klorofill-a mennyiségét illetıen. Más kísérletekben, más környezeti paraméterekkel és szubsztráttal a tényezıt újra meg kell határozni.
A minták klorofill-a tartalma a módosított szakaszról származó mintákban minden esetben nagyobb volt, mint a természetes helyekrıl származó mintákban, aminek oka lehetett, hogy a természetes szakaszok jóval árnyékoltabbak voltak (Hill 1996), és patakokban a bevonat biomasszája gyakran korrelál a kísérı vegetációval (Hill & Knight 1988b; Hill & Harvey 1990). A késı tavaszi, nyári és kora ıszi idıszakban a módosított szakaszon jóval nagyobb értékeket mértem, mint a természetes szakaszokon, ekkor a természetes szakaszokat dús part menti vegetáció kísérte. Hasonló eredményt kapott Biggs (1995), akihez hasonlóan a mintavételeim túlnyomó többségében a klorofill-a tartalom 80 mg m-2 alatti volt. Biggs (1995) az árnyékos erdıs helyen az általam mértnél (2,75-35,6 mg m-2) alacsonyabb átlagos biomassza értékeket kapott (0,5-3 mg m-2), míg Boston és Hill (85±5 mg m-2; 1991) és Davies-Colley és munkatársai (6,7-51,0 mg m-2; 1992) magasabb értékeket mértek. Napfényes mintavételi hely tekintetében az általam mért értékek (10,2-87,9 mg m
-2) kisebbnek bizonyultak, mint több más kutatásban (pl. Howard-Williams & Vincent 1989; Boston & Hill 1991; Biggs 1995; Sabater et al. 2005; Figueroa-Nieves et al. 2006;
Godwin & Carrick 2008; Kolmakov et al. 2008). Welch és munkatársai (1988) szerint a 100-150 mg m-2 értéknél magasabb klorofill-a értékek már „alkalmatlan” körülményt jelentenek a perifiton növekedéséhez. Tapasztaltak az általam mértnél kisebb klorofill-a értékeket is (Rout & Gaur 1994; Pizarro & Vinocur 2000; Lukavsky et al. 2006).
Amennyiben a tápanyagok mennyisége is alacsony, ezek a patakok oligotrófnak
51
tekinthetık (Dodds et al. 1996). A csehbányai, árnyékos mintavételi helyeken hiába volt elegendı tápanyag, a fény limitált (Hill & Knight 1988b; Hill et al. 1995; Hill 1996;
Figueroa-Nieves et al. 2006). Az árnyékos mintavételi helyeken 2009 márciusában mértem a legmagasabb biomassza értékeket hasonlóan Ostrofsky és munkatársai (1998) eredményeihez, ami betudható annak, hogy még lombfakadás elıtt képzıdött a bevonat, így volt elegendı fény ahhoz, hogy ekkora biomassza kialakulhasson. Vannak olyan esetek is, amikor a biomassza negatív korrelációt mutatott a terepi fényintenzitással (Murphy 1984; Wellnitz & Ward 2000). Ennek oka az lehetett, hogy a napfényesebb helyen nagyobb volt a legelı szervezetek abundanciája (Murphy 1984).
Nyáron a süttıi mészkı kockák felületén a jó fényellátottságú szakaszokon megfigyelhetı volt a fonalas zöldalgák megjelenése (Cladophora sp.), ami szintén nem egyedi jelenség (Kjeldsen et al. 1996; Stevenson et al. 2006). Télen a módosított és mesterséges szakaszok klorofill-a értékei között nem tapasztaltam számottevı eltérést, aminek oka a kiegyenlítettebb fényviszonyok lehettek. Figueroa-Nieves és munkatársai (2006) egy illinoisi patakban az ıszi levélhullást követıen biomassza emelkedést tapasztaltak az árnyékos helyen, ami az én esetemben nem volt megfigyelhetı, valószínőleg az alacsonyabb ıszi átlaghımérséklet miatt (Phinney & McIntire 1965; DeNicola 1996;
Sabater et al. 2005; Godwin & Carrick 2008).
A módosított szakaszokon megfigyelhetı volt a biomassza szezonális változása, ami a fiziológiai alkalmazkodást tükrözi a megváltozott feltételekhez (Sand-Jensen et al. 1988;
Yang et al. 2009). Az árnyékos helyen Rosemondhoz (1994) és Elósegui és Pozo eredményeihez (1998) hasonlóan kisebb változást tapasztaltam, köszönhetıen annak, hogy a fényviszonyok jóval kiegyenlítettebbek voltak az év folyamán, mint a napfényes szakaszokon.
A meteorológiai elemek alakulása is jól nyomon követhetı a fényes szakaszokra kihelyezett köveken kialakult bevonat biomasszájából. 2008 májusában és júniusában magasabb értékeket mértem, mint ugyanebben a két hónapban 2009-ben, aminek a 2009-es csapadékosabb május és június lehetett az oka. 2008. augusztus és szeptember hónapokban viszont kevesebb volt jóval a bevonat mennyisége, mint 2009-ben, aminek szintén a 2008-as több csapadék lehetett az oka.
A laboratóriumi mérések során kapott Pmax értékei a módosított és természetes szakaszok között csak tavasszal tértek el szignifikánsan egymástól. A Pmax értéke pozitív korrelációt mutatott a minták klorofill-a tartalmával (n=72; r=0,766), hasonlóan Ertl és Tomajka (1973), Davies-Colley és munkatársai (1992) és Kolmakov és munkatársai (2008) eredményéhez. A Pmax a hımérséklettel is mutatott pozitív kapcsolatot, de ez a kapcsolat nem volt annyira erıs (n=72; r=0,328). Az árnyékos helyek közösségeinek a fényhasznosítási tényezıje sok esetben magasabb volt, mint a fényes szakaszok mintáinak.
Hasonló eredményt kapott McIntire és Phinney (1965), akik 40 és 100 µmol m-2s-1 fényintenzitáson növesztettek bevonatot; a 40 µmol m-2s-1 fényintenzitáson nevelt bevonat fényhasznosítása jobb, Ik és Pmax értéke alacsonyabb volt, mint a 110 µmol m-2s-1 fényintenzitáson nevelt bevonaté. Hill és munkatársai (1995) ennél jóval nagyobb eltérést kaptak patak árnyékos (50 µmol m-2s-1) és fényes (1100 µmol m-2s-1) szakaszairól vett mintákban. Laboratóriumi kísérletükben az árnyékos helyrıl vett minták fotoszintézise az alacsonyabb fényintenzitásokon szintén nagyon intenzív volt, az α értéke akár kétszer nagyobb is volt, mint a fényes helyrıl győjtött mintákban. Természetes körülmények között az árnyékos minták ilyen nagy, a fényen nıtt bevonatéhoz hasonló mértékő fotoszintézise nem fordul elı, hiszen ott sok esetben nincs még akkora fényintenzitás sem, hogy a Pmax kialakuljon (Hill et al. 1995; Hill 1996). A biomassza specifikus PBmax értéke
52
negatív összefüggést mutatott a bevonat klorofill-a tartalmával. Hasonló negatív összefüggést találtak más patakok esetében is (Pfeiffer & McDiffett 1975; Sumner &
Fisher 1979; Morin et al. 1999). A jelenség okai lehetnek: (1) a bevonatban önárnyékolás lépett fel; (2) az eltérı összetétel miatt eltért a P-I karakterisztika; (3) vastagabb bevonatok esetében az inkubálás során felléphetett tápanyag limitáltság (Morin et al. 1999). Roberts és munkatársai (2004) a csehbányai mintavételi helyek 2008. szeptemberi mintavételéhez hasonló környezeti paraméterek közt mérték két ausztrál patak epilitonjának fotoszintézisét. A Pmax (21,7-24,7 mg C m-2 h-1) és Ik (214-245 µmol m-2 s-1) értékeik hasonlóak az általam mért értékekhez (Pmax: 23,1-25,6 mg C m-2 h-1; Ik: 214-221 µmol m-2 s-1).
A fényadaptációs paraméter (Ik) ısszel és télen nem különbözött szignifikánsan a különbözı mintavételi helyek között, aminek oka, hogy a lombhullást követıen a mintavételi helyek fényklímája is kiegyenlítettebb. A többi mintavételi idıpontban az árnyékos helyen nıtt bevonatok fényadaptációs paramétere alacsonyabb volt, mint a fényes szakaszokról származó minták esetében. Hasonló eltérést tapasztaltak a fényes és árnyékos helyen növesztett bevonatok közt Hill és munkatársai (1995) és Boston és Hill is (1991).
Csak az ıszi és a téli mintákban lépett fel fénygátlás a legmagasabb fényintenzitásokon, ennek mértéke nem tért el számottevıen a kétféle patakszakasz mintáinál. A többi mintavételi idıpontban nem tapasztaltam fénygátlást. Ennek többféle oka lehet: (1) a jó fényellátottságú helyrıl győjtött minták adaptálódtak az erısebb fényhez, antennarendszerükben több járulékos pigment van (Hill 1996); (2) a 2 órás inkubáció alatt még nem alakult ki a fénygátlás, de elvileg ez az idı elegendı kell legyen hozzá (Falkowski 1984); (3) az általam alkalmazott fénycsı kevesebb rövidhullámú sugárzást bocsátott ki (Vincent & Roy 1993); (4) a bevonat volt elég vastag ahhoz, hogy a felsı rétegek esetleges fénygátlását az alsóbb rétegek kompenzálták (Sand-Jensen & Revsbech 1987).
A fotoszintetikus paraméterekbıl, a bevonatot érı fényintenzitásokból becsültem a különbözı mintavételi helyek bevonatának elsıdleges termelését. Ezek az értékek csak durva becslés eredményei. Nem számoltam a legelı szervezetek hatásával, az áradásokkal, fényes helyen a tápanyag alakulásával, bár a heti vízkémiai elemzések azt mutatták, hogy nem volt tápanyag limitáltság a patakban. A mérések során 3 hetes bevonatokkal dolgoztam, de belátható, hogy a természetes bevonat, ha minıségében nem is jelentısen (Kevern et al. 1966), de mennyiségében ettıl eltérhet (Fellows et al. 2006), az pedig hatással lehet a termelésre. A természetes bevonat valószínősíthetıen több, mint ami 3 hét alatt kialakult a kihelyezett süttıi mészköveken, hiszen már a 10 hetes kísérletekben is jóval magasabb klorofill-a értékeket kaptunk (Kálmán 2010). Ezt figyelembe véve a patak primer produkciója akár magasabb is lehet az általam becsültnél. A legelı szervezetek jelenléte csökkentheti a bevonat mennyiségét (Lamberti et al. 1987; Steinman 1996;
Wellnitz & Ward 2000; Hillebrand & Kahlert 2001), de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a termelést is csökkentik. Elıfordult, hogy a legelı szervezetek jelenléte a primer produkció növekedését vonta maga után (Murphy 1984; Lamberti et al. 1987). A legelık miatt csökken ugyan a biomassza, de a legelés folyamatos átrendezıdésben tartja a bevonatot, ami ezáltal produktívabb lesz (Murphy 1984). Az áramlási viszonyok megváltozása is hathat a primer produkcióra. Az áramlás miatt a bevonat felett mindig
„friss”, tápanyagban gazdagabb vízréteg van (Cardinale et al. 2002). Egyes kutatásokban kimutatták, hogy a növekvı áramlási sebességgel nı a P felvétel (Horner et al. 1990), a fotoszintézis és a légzés is (McIntire 1966). Ismertek azonban olyan esetek is, hogy nem kaptak összefüggést az áramlással (Borchardt et al. 1994), vagy alacsonyabb áramlásnál nagyobb produkciót mértek (Villeneuve et al. 2010). Belátható azonban, ha túl erıs az
53
áramlás, pl. áradás esetében, akkor az a bevonat mennyiségét csökkentheti (Elósegui &
Pozo 1998; Bergey & Resh 2006), akár teljesen le is tisztíthatja a felületet. Ily módon az áradás csökkenti az epiliton primer produkcióját (Bergey & Resh 2006).
A kapott ábráknak másik hiányossága az lehet, hogy terepen a fényintenzitás változását követi ugyan a fotoszintézis aktivitásának változása is, de nem azonnal, hanem egy kicsit elcsúszva idıben (Gallegos et al. 1977).
Az epiliton közösségeknek a patak szénforgalmában betöltött szerepe mindazonáltal megkérdıjelezhetetlen. A fényes szakaszok éves átlagos termelése, még úgy is, hogy decemberre nincsenek adataim, 0,44 g C m-2 nap-1. A Spring patakban 0,06-1,3 g C m-2 nap-1 éves átlagos termelést mértek (Godwin & Carrick 2008), tehát elmondható, hogy a Torna-patak is hasonló produktivitással bír. A Sandy Run patak (Pennsylvania) éves összes termelése 185 g m-2 volt (Ostrofsky et al. 1998), a Torna-patak módosított szakaszain a decemberi mérések nélkül 135-161 g m-2 primer produkciót becsültem. A méréseim során nem vizsgáltam a bakteriális termelést, ennek mértéke a különbözı mintavételi helyeken eltérı lehet, bizonyos esetekben (pl. ahol sok az allochton terhelés) az algaprodukción felül jelentısen hozzájárulhat a patak teljes produkciójához (Fukuda et al. 2006).
A Torna-patak teljes hosszát tekintve a legtöbb helyen köves az aljzat, pár km hosszú szakasztól eltekintve Városlıd, Kislıd és Kolontár közelében (terepi bejárás). A nem stabil aljzat bevonata, már amennyiben kialakul a folyamatos mozgás miatt, kevésbé számottevı (Tett et al. 1978; Biggs & Shand 1987; Davies-Colley 1992; Rier & King 1996; Fellows et al. 2006), a patak egészét tekintve az epiliton a legjelentısebb az autochton termelés tekintetében.
Az allochton és autochton szerves anyag aránya a patakot kísérı vegetáció miatt az egyes szakaszokon eltérı lehet. A természetes szakaszok mellett dús a kísérı vegetáció, itt az allochton terhelés jelentıs (Chapman & Demory 1963; Ostrofsky et al. 1998), fıleg, hogy a kevesebb fény miatt az autochton produkció alacsonyabb. Ennek ellenére Ostrofsky és munkatársai (1998) erdıs részen az összes szén 57%-át autochton eredetőnek becsülték. A legelı szervezetek is inkább az autochton tápanyagot részesítik elınyben (Webster 1983), a baktériumok is hamarabb fogyasztják az autochton szerves anyagot, mint a behulló leveleket (Lock & Hynes 1976). Ezáltal az árnyékos szakaszokon jóval nagyobb szerepe van az epipelon közösségeknek, mint ahogy azt a biomasszájuk mutatja. A kísérı vegetáció nélküli, jó fényellátottságú szakaszokon pedig az allochton terhelés szinte elhanyagolható, ezeken a részeken teljesen egyértelmő az epipelon primer produkcióban és táplálékláncban betöltött hatalmas szerepe.
A Torna-patak különbözı szakaszain található epiliton közösségeknek igen jelentıs szerepe van a patak tápanyagforgalmában, öntisztulásában, s mint a patak kizárólagos elsıdleges termelıi elengedhetetlen, hogy ismerjük az ökofiziológiai sajátságaikat.
Kísérletem során sikerült a már meglévı ismeretek, módszerek alapján fotoszintézist mérnem, a módszereket továbbfejlesztenem, hogy még alkalmasabbak legyenek a kisvízfolyások epipelon közösségeinek tanulmányozására. Mivel hazánkban nem foglalkoztak ez idáig kisvízfolyások bevonatának fotoszintézisével, munkám hiánypótlónak tekinthetı ezen a területen.
54
5.3 Aphanizomenon flos-aquae fotoszintézise és elsıdleges termelése a