Közhírré tétetik: Tudja meg mindenki, hogy ez a mellettem álló, havasi barnamedve mozgású, erdélyi ember a napokban töltötte be a 67. szüle-tésnapját, így igencsak jár neki a köszöntés! Tehát: Boldog születésnapot, Gyuri!
De nemcsak ezért, hanem mindazért, amit eddig letett az asztalra, s amelyből egy kicsiny mustrát itt körülnézve láthatunk. Aranyossy György az akkor ismét az anyaországhoz tartozott Nagyváradon látta meg a nap-világot, de gyökerei a „kincses városhoz” kötötték – kötik ma is –, hisz három éves korától ötödfél évtizedet ott élt le. Tanulmányait is a kolozs-vári unitárius Brassai, majd a Művészeti Líceumban végezte, amelyet ugyanitt a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola grafikai szaka, majd a diplomája koronázott meg1970-ben.
Az első hat évet egy reklámstúdió tervezőgrafikusaként töltötte, majd következett egy nagyon termékeny másfél évtized, nem akárhol. A mű-vész ugyanis a kolozsvári Állami Magyar Opera díszlet- és jelmezterve-zője lett. 65 olyan darabban való közreműködés fűződik a nevéhez, mint a Háry János, a Székelyfonó, a Bánk Bán, a Hunyadi László, a János vitéz, a Pomádé király új ruhája, a Tosca, a Manon Lescaut, a Lammermoori Lucia, a Parasztbecsület vagy a Cigánybáró. De a román Teicu által színre vitt Mary Poppinst vagy Koldus és királyfit, vagy Alessandrescu Acteonját is említhetném a sorból.
Rajzkészsége már kora gyermekkorában megmutatkozott. A főiskolán Feszt László tanítványa lett, akit máig a mesterének tart. Ő irányította rá a figyelmét bizonyos adottságaira, pl. a vonalháló kidolgozásában rejlő lehetőségekre. Kántor Lajos eme kolozsvári grafikai iskoláról írta, hogy:
„nemcsak egyegy sajátos, díszítőjelleggel kimerevített, a kompozíció egé
szében meghatározó szerepet játszó motívum kapcsolja össze őket, hanem a rajz biztonsága, a vonalvezetés eleganciája (…) E hatás alól Aranyossy 1 Elhangzott a Belváros-Lipótvárosi Nemzetiségek Házában, 2011. szeptember
23-án, Aranyossy György grafikai és fotókiállításának megnyitójaként.
György sem vonhatta ki magát: olyannyira nem, hogy régebben festett temperaönarcképén egy pillangó fedi az arc egy részét, gombostűvel kife
szített tarka lepke. Amikor jó néhány év múltán feketefehérben visszatér a témához (…), a rajz (az arc) erőteljes plaszticitása mellett a növekvő életes
ség tűnik szembe, amit a félig nyitott ablaktábla sugall mindenekelőtt.”
Méltatói a művei feszültségét, egyben a nagyfokú bensőségességet emelik ki, amely kiváló szakmai felkészültséggel párosul. Ő és a családja az 1990. évi áttelepülésükig az átlagosnál több megpróbáltatáson, belső és külső küzdelmen esett keresztül, amely negatív élményeket pozitív al-kotó erővé képes transzformálni. Takács Gábor a Korunk egy huszonkét év előtti számában emberközpontú művészetnek nevezi az Aranyossyét:
„Az érdekli az emberekből, amiről nem beszélnek, de ami mindenkinek fáj.
Ezek a tényezők befolyásolják az ember magatartását, életét. Foglalkoztatja a fiatalság, öregség, a lelki szövődmények, az ember harca a létért. Vallja, hogy az emberben lennie kell belső energiának, amely segít bajain, gondjain felülemelkedni.” A jó és a rossz harca, a félelmek, a szorongások, a horror-ba hajló rémségek határhelyzetei is megjelennek a képein.
Tudniuk kell, hogy száznál több csoportos és húsz egyéni kiállításon vett részt Erdélyben, Romániában, az anyaországban, Németországban, Spanyolországban, Svédországban, Észtországban, Lengyelországban, Szlovéniában és a tengeren túl. Alkalmazott grafikái a számítógépes dí-szoklevelektől a címer-emblémákig, a televíziós produkciók háttereitől a kül-és beltéri információs táblák, plakátok, műsorfüzetek tervezéséig, kivitelezéséig széles skálát ölelnek föl. Az elmúlt években a fővárosi ro-mán rendezvények számos művészi meghívóját is ő tervezte.
Mai kiállításán a grafikák és fényképek a mélyen gyökerező keresztény hitéről, a szülőföldjéhez és népéhez fűződő, eltéphetetlen kötődéseiről, küzdelmekről, a magyar–román–szász együttélés transzilvanista értéke-iről tudósítanak, amelybe akár a Duna-delta szláv lipovánja vagy a ma-maiai fürdőzők tematikája is belefér. És mivel pedagógusi és fotográfusi diplomával is rendelkezik, nem csoda, hogy e megnyilatkozási formák egymást erősítik a művészetében – számos grafikai lapját fényképhez ha-sonlatos, megtévesztő pontossággal dolgozza ki bravúros rajztudásával.
Erdélyben és Magyarországon több művészeti szövetség, kamara és egye-sület tudhatja a tagjai sorában.
A tus, a szépia, a rézkarc meg az aqua forte, valamint a kamera eszkö-zeivel, többnyire nagyon aktuális dolgokról szól nekünk, legyen akár meghökkentő, szürreális vagy filozofikus is a megközelítése. Kompo zí-ciói nagyfokú fegyelmezettségről, rendezettségről, az ábrázolás plasz-ticitásáról tesznek tanúbizonyságot. Feledy Balázs úgy véli: „ezekben a
munkákban természetesen van nosztalgia, egy sajátos múltat idézés, de ugyanakkor nem válnak érzelmessé, hanem művességükkel erősen érték
központúak”. Ugyanő mutat rá, hogy a szintén erdélyi születésű Barcsai Jenő példáját milyen fontosnak tekinti Aranyossy. A sorsvállalást egyér-telműsítő míves városlátványok – a Panoráma pl. nem kevesebb, mint nyolc hónapig készült! –, a Bartók-variációi, a kagylóforma- és csiga-ház-motívumok egyszerre gondolkodtatnak el, késztetnek meditációra, ugyanakkor a szecesszió, a szürrealizmus általa kedvelt jegyeit is felvil-lantják.
Hisz az igaz művészetben, a professzionalizmusban, a szakmai alázat-ban, az őszinteségben és az igazság győzelmében. A felszín, a látszat ke-véssé érdekli, habár számtalanszor csábítóan szép tud lenni. Szeret a dol-gok mögé nézni, az érdekli, ami a „máz” mögött van, az emberi lélek kiismerhetetlen, csodálatosan bonyolult világa.
Indokolt köszönteni benne, ezen a helyen különösen, az erdélyiségét soha meg nem tagadó művészt, aki számára máig a legfontosabb az el-hagyni kényszerült szülőföld. „Mert elfut a víz és csak a kő marad” ol-vassuk Wass Albert sorait egy fotó-triptichonja címeként e kiállításon is. Kedves versét, a Reményik Sándor által a kolozsvári Hója-erdőn pa-pírra vetett, Halotti beszéd a hulló faleveleknek címűt is, ahol lehet, felidézi: „Nem történhetik velünk semmi sem, / Mi megronthatná szép, igaz magunk. / Míg fán vagyunk: napban ragyogunk / S ha alászállunk, vár a hűvös avar, / Testvérlevél testvér lombot takar, / Ott is otthon va
gyunk. (…) Ha végre földanyánk része leszünk, / Ott is otthon leszünk. / És árvaság csak egy van, feleim: / Az erdőn kívül lenni / Otthontalannak, hazátlannak lenni / Nagyvárosok hideg utcakövén / A széltől sepertetni, / Sok más szeméttel összekevertetni. / Árvaság csak egy van, feleim. / S amíg itthon vagyunk / Bizony bíbor és bronz és arany / És örökkévaló szent szépség vagyunk.”
Erre is gondolva, fogadják szeretettel Aranyossy György grafikáit, fény-képeit és Török Tilla ugyanazon a tájon gyűjtött, kristálytiszta énekeit, muzsikáját.