Fenyvesvölgyiné Tóth Zsuzsanna több évtizedes grafikusművészi és pe-dagógusi munkásságát a 2011. évi Magyar Kultúra Napján rangos elisme-réssel jutalmazták. A Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának el-nöke, Nick Ferenc, a budapesti Corinthia Nagyszállóban „A Magyar Kultúra Lovagjá”-vá ütötte. Mivel a kitüntetés kezdeményezésében a Művészetbarátok Egyesülete központi szerepet játszott, szeretnénk a la-punk hasábjain közelebb hozni az olvasókhoz a keleti országhatár köze-lében alkotó művészt.
Fenyvesvölgyiné Tóth Mária Zsuzsanna 1962. március 8-án született a bihari Bakonszegen. Az általános iskolát szülőfalujában, a középiskolai tanulmányait Püspökladányban folytatta. 1980–83 között a debreceni
Szól a kakukk, röpdös,
Tanítóképző Főiskola rajz speciális szakkollégiumán, 1985–86-ban pedig a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola rajz kiegészítő sza-kán szerzett oklevelet. Harmadik felsőfokú végzettségét a budapesti Kereskedelmi, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Főiskola háztartásöko-nómia–életvitel tanári szakán nyerte el 1997–2000 között. 1986-tól nap-jainkig Debrecen, Derecske, Bakonszeg és Berettyóújfalu általános és kö-zépiskoláiban tanított.
A negyedszázados pedagógusi munka mellett az életében meghatá-rozók a művészetek. Már a püspökladányi Karacs Ferenc Gimná zium-ban – rajztanára, Répási Róza ösztönzésére –, bekapcsolódott a Vas-utas Képzőművész Kör munkájába. A műhelyt vezető Topor András festőművészt tekinti az első mesterének, akinek a morális kisugárzá-sa, az alkotás és az alkotó iránti alázata, a nyári táborai elindították a pályán. A debreceni képzőben Fekete Borbála művésztanártól sajátí-totta el, úgy a művészet szakmai oldalának, mint az ismeretátadás módszertanának a fogásait. Nagy hatással volt rá Makoldy Sándor fes-tőművész, tanár egységes világkép szemlélete is, új távlatokat nyitva számára a művészi látásmód terén. Cs. Uhrin Tibor festőművész – aki-től a tűzzománc-technika alapjait sajátította el –, zománcainak a képi világa ösztönös azonosulásra késztette, megerősítvén benne a lélek mélyebb rétegeiben zajló jelenségek rajzi leképezésének az igényét.
Zsuzsa a nyíregyházi éveiből Tóth József szigorú szakmai követelmé-nyei mellett a tanár úrnak a képi kompozícióról átadott tudását idézi fel szívesen.
Alkotóként elsősorban tusrajzokat készít, de nem idegen tőle a logó- és arculattervezés, a különböző rendezvényhelyszínek ünneplőbe öltözte-tése, a bábszakkör-vezetés sem, több ízben kiállítások rendezésére és megnyitására, valamint zsűrizésre is felkérték.
Könyvillusztrációi mintegy húsz kötetben jelentek meg az elmúlt két évtizedben, itthon és a Délvidéken. Mesékhez, tankönyvekhez, minde-nekelőtt azonban költeményekhez készít rajzokat, utóbbiakat nem egy-szer be is építve a kompozícióba. Ahogy megfogalmazta: „a líra más vo
natkozásban is szerves része belső életemnek, s szeretném, ha azzá válna képeimen is. Mint ahogyan rajzaimon a valószínűtlen képi terek – szándé
kom szerint –, lelki terek; s reményeim szerint szeretném, ha átjárható, ol
vasható lenne korra, nemre, fajra, anyanyelvre való tekintet nélkül: min
denkinek.”
Számos hazai, erdélyi és egy franciaországi kiállításon láthatta műveit a közönség. A debreceni költő és lapszerkesztő, Vitéz Ferenc, fontos jellem-zőket tár fel az irodalom és a képzőművészet egymást megtermékenyítő
kölcsönhatásáról F. Tóth Zsuzsanna műveiben: „Mások mellett Pilinszky János, Gyurkovics Tibor, Rostás Farkas György versei, vagy éppen Ancsel Éva szentenciái (Bekezdések az emberről) adnak inspirációt – nem egyszerűen az illusztrációhoz, hanem – a szöveget is a kompozícióba építőgrafikai tovább
gondolásához. F. Tóth Zsuzsa jellemző motívumai között a leggyakrabban talán a nőt és a madarat találjuk, de szerkezetépítő szerepe van a növényi or
namentikának is. S mindennek szimbolikus értelme, melyekből az elmúlás és a születés fájdalmasan szép, sebzetten is harmonikus párbeszéde vetődik elénk (…) az élet és az elmúlás labirintusában keresi maga is az eligazodási pontokat.”
A ’90-es évek eleje óta tartó személyes ismeretségünk és közös munká-ink alapján magam is úgy vélem, hogy a művész-pedagógus ars poeticájá-nak tengelyében az emberség, az alázat, az elesettek iránti szolidaritás, a szeretet és főként a keresztyén hite áll. Visszatérve Vitéz Ferenc műelem-zéséhez, a grafikus tollvonásaiban „a szakrális felemelkedés szándéka és hite szintén meghatározó, a boltíves szerkesztés minden bizonytalanságnak értelmet keres, a lélek felfokozott érzékenysége himnuszi magasságokba emeli a gyötrődő ösztönit is (…) A képzőművész olvasata itt maga a grafikai lap, ha tetszik, egy új vers, és az érzékiség, amit a szavak leginkább csak körbejárnak, látható képvalóság lesz. A verseknek és a lírai bölcseletű szö-vegeknek ezt az új képvalóságát, ízlésbeli (ebben az esetben nemcsak eszté
tikai, hanem szellemi és lelki) átfogalmazását szeretem F. Tóth Zsuzsánál, amikor Pilinszkyt, Gyurkovicsot vagy Rostás Farkast rajzol, amikor regei (népművészeti és mesemitológiai), illetve archaikus örökségünk szerves vi
lágát álmodja újra.”
Igen, egy ilyen globalizálódó, elidegenedett világban, mint a bennün-ket körülvevő mostani, különösen fontos a gyökereinkbe megkapaszkod-nunk. Kós Károly, Makovecz Imre, Csete György organikus építészete, a Ghymes és a Csíkzenekar muzsikájának, Berecz András mesemondá-sának, a jelenkori táncházaink hangulatának a XXI. századi énünkre újrafogalmazott, nagyon messziről és mélyről jövő magyarságával, a GyőriNagy Sándor kultúrökológus professzor által szorgalmazott szer-veskultúra-teremtéssel érzem rokonnak Zsuzsa művészetét. Ezt látta meg benne Arany Erzsébet főiskolai docens is, amikor organikus művelt-ségről valló szimbólumaira irányította a figyelmet. A tanárnő bízta meg először a cigány irodalomhoz kapcsolódó illusztrációkkal, ami a lehető-ség mellett azért is vált fontossá, mert közelebb került ez által az ember-lét lényegének a megértéséhez, egyben alkalmat adott arra is, hogy kife-jezhesse az együttérzését mindazokkal, akik számára gyakran önmaguk jelentik a végzetet…
Nem csupán a Cigány Tudományos és Művészeti Társaság kiadványa-iban – kötetekben és folyóiratában – lelhetők fel Zsuzsa rajzai, hanem bekapcsolódott e legnagyobb lélekszámú hazai kisebbség társadalom-kutatásaiba is. A tanítóképzői szakdolgozata „A hosszúpályi cigány-kí-sérlet gyermekrajz-anyagának pedagógiai-pszichológiai elemzése” címet viselte, a gazdasági főiskolán pedig az előítélettel, az iskola szerepével a hazai cigányprobléma megoldása terén foglalkozott a diplomamunká-jában.
F. Tóth Zsuzsa 2004-ben „az iskola legjobb pedagógusa” címet is el-nyerte. Bakonszegi lokálpatriótaként – férjével, Fenyvesvölgyi Tamás, festőművész-tanárral együtt – a település, a kistérség számos kulturális kezdeményezésébe bekapcsolódott, ami az „Isten háta mögötti”, több-szörösen hátrányos helyzetű falu „lámpásává” teszi őt. A Művészetbarátok Egyesülete e közéleti szerepét és grafikai munkásságát egyaránt szem előtt tartotta, amikor „A Magyar Kultúra Lovagja” címre javasolta a sze-mélyét.
Számunkra, az alkotásai üzenetének a befogadói számára, azonban legalább ilyen fontossággal bír az azokat létrehozó ember. Bíró Gyula írta le róla, hogy „egyéni hangzása nem a formai világában keresendő, hanem abban a lelki viszonyrendszerben, ami páratlanul érzékeny. Szenvedélyes.
Amolyan búvópatakként meghúzódva. Képekben felszínre törve.” Arany Erzsébet szerint „egységben látja a világot, annak minden rezdülését, mely életre, képre hívta lelkéből azokat a motívumokat, amelyek minden ember lelkében azonosak, akármilyen nyelven beszél, akárhol él.” Aki F. Tóth Zsuzsa grafikáinak a világát közel engedi magához, annak vállára a lélek-madarai is leszállnak.