Isaszeg várossá válásának második évfordulóját ünnepeljük. De mitől is város egy város? Vannak formális követelményei a várossá nyilvánítás-nak – ilyenek az infrastruktúra fejlesztése, az oktatás, az egészségügy, a munkahelyteremtés, az üzlet- és szolgáltatási hálózat és így tovább.
Talán nem állok egyedül azzal a véleményemmel, hogy sokkal fontosabb mindaz, ami a fejekben, a lelkekben, az itt élők kisebb-nagyobb közössé-geiben zajlik. Ha – Ady szavaival – „itt valahol, ott valahol”, jó dolgokért összeszövetkezve, „négy-öt magyar összehajol”, akkor történhet valami szép, valami jó.
Településünkön már nagyközség korában példaértékű hagyományá-polás folyt: gondoljunk csak a népzene, a tánc, a szokások évtizedek óta folyamatos ápolására, a fényességes szabadságharcunk győztes csatájá-nak az évről-évre megismételt újravívására, a két történelmi egyház vagy a Falumúzeum körül kialakult példás összefogásra. Ma már tucatnyinál is több civil szervezet munkálkodik a város csinosításán, élteti tradíció-inkat, emel emlékjeleket a köztereinken, temetőnkben vagy épp a közeli erdőben. És vannak adakozó kedvű vállalkozók, akik támogatóként e kezdeményezések mellé állnak.
Nos, megítélésem szerint elsősorban a KULTÚRA, a szellem az, amely egy várost várossá tesz. A világ, amelyet magunk köré építünk, a nyel-vünk, a viselkedésünk, az ünnepeink, a képekben, szobrokban, épületek-ben, a torkunkból felhangzó, a mieinkével egybecsengő, közös énekeink-ben, írásművekénekeink-ben, észjárásban megnyilvánuló sajátosság – amelybe természetesen belefér a velünk együtt élő, más nyelvű, más kultúrájú, más vallású ember megbecsülése is.
A közösségünkért tenni akarás nem hiányzik Isaszegen, ezért is sze-rethető ez a település. Ápoljuk testvérkapcsolatainkat a határon túli ma-gyar és lengyel barátainkkal. Vagyunk azonban néhányan a városban és környékén vitézek és lovagok, akik más országos és határon átnyúló vér-keringéseknek is a részei vagyunk. Így sikerült ma délelőtt a Képesfánál a Történelmi Vitézi Rend, most pedig itt, a Nemzedékek Emlékparkjában, a Kultúra Lovagrendje tagjaival együtt újabb építőkövet hozzátennünk a POLISZ városfalába.
1 Elhangzott Isaszegen, 2011. július 2-án, Csoma Gergely Ady-mellszobrának le-leplezése alkalmából, az Ady Endre és a Görgey utcák kereszteződésében álló Nemzedékek Emlékparkjában.
A Lovagrendet életre hívó Falvak Kultúrájáért Alapítvány a ’90-es évek eleje óta munkálkodik a magyar nyelv és kultúra Kárpát-medencei és azon átnyúló fejlesztésén, immár négy földrész, döntően magyar ajkú ci-vil szervezeteit és személyiségeit bekapcsolva egy közös tevékenységbe.
Mi, a magyar kultúra 485 lovagja és apródja – pedagógusok, könyvtáro-sok, művelődésszervezők, írók, művészek, katonák és tudósok – tesszük a dolgunkat, ki-ki a maga őrhelyén.
Az Alapítvány és Isaszeg városa az elmúlt évben együttműködési megállapodást írt alá, miszerint az önkormányzat támogatást nyújt az alapítvány nemes célkitűzéseihez, az utóbbi pedig a városnak adomá-nyozza a mellettünk magasodó szobrot. Kicsoda is az alkotó, Csoma Gergely? Nem más, mint kiváló lovagtársunk, aki Varsóban és Buda -pesten végezte képzőművészeti tanulmányait. Köztéri szobrai, dombor-művei közül talán elég, ha Álmos fejedelem, Szent István, Karácsony Sándor, Domokos Pál Péter, Németh Géza vagy Antall József monumen-tumát említem meg.
Harmincöt éve járja Moldva falvait és örökíti meg kötetekben, saját fényképeivel a csángómagyarok szívszorító életét. Negyven év után ő volt az első, aki magyartanárként elment oda, az Isten háta mögé, és nyel-vünk pallérozásával megpróbált a gyermekek beolvasztásának gátat vet-ni. Ténykedésével természetes módon vívta ki az ott élő, megfélemlített szülők tekintélyét, de a román tanügy és a rendőri szervek nem éppen jóhiszemű érdeklődését is. Ennek ellenére négy évig tanított, gyermektá-borokat vezetett, és köztéri szobrokat emelt a magyarságtudat erősítése céljából.
A Falvak Kultúrájáért Alapítvány felkérte Csoma Gergelyt egy Ady-mellszobor megfaragására. A tiszteletdíjából a művész befejezhette hatodik csángó témájú könyvét, a szobor eredetije pedig a zempléni Kovács vá gá-son került felállításra. Az Ady-szobor művészileg engedélyezett műkő-vál-tozataiból az elsőt a baranyai Görcsönydobokán avatták tavaly ősszel, szintén az Ady Endre utcában, a III. Európai Kultúra Napján. A második-ra pedig most kerülhet sor, itt Isaszegen, a ma átadásmásodik-ra kerülő Nemzedékek Emlékparkjában.
Mivel még egy hónapja sincs, hogy Trianon gyászos évfordulóját sike-rült a Nemzeti Összetartozás Napjának pozitív gondolatával társítanunk, e szobor kapcsán sincs másról szó. A már szintén elcsatolt terület, a par-tiumi Érmindszent szülötte üzen nekünk, hogy „őrzők, vigyázzatok a strázsán!” A művész a romániai forradalom idején ott volt a segélyszállít-mányokat Erdélybe vivő anyaországiak között, és mint említettem, ne-gyedik évtizede karolja föl a legárvább, legkeletibb magyar népcsoportot.
Az alapítvány pedig az általa működtetett kárpátaljai magyar vasárnapi iskola költségeire fordítja a szobor ellenértékét.
Köszönjük Isaszeg nevében e többszörösen lovagias tetteket, és hall-gassunk meg Csoma Gergely előadásában ez alkalomból egy gyönyörű Ady-verset.
Görög örökség
1A magyarság ősei – görög hittérítők jóvoltából – már jóval a honfoglalás előtt állandó kapcsolatban álltak a kereszténység bizánci formájával.
A bizánci rítusú kereszténység szabadon működhetett az Árpád-korban, a Kárpát-medencébe érkeztek hittérítők Bizáncból is. Hierotheosz görög szerzetes volt a magyarok első keresztény püspöke. Az első kolostorok az egyházszakadás (1054) után is görög szerzetesek munkáját dicsérik.
A Szent Gellért legenda szerint Ajtony vezér „Maros városában monostort épített Keresztelő Szent János tiszteletére. Apátot helyezvén abba, görög barátokkal, az ő törvényük és szertartásuk szerint.” Az Árpádok alatt az egész országban létesültek görög kolostorok és monostorok, ez a veszp-rémvölgyi monostor I. István magyar királytól származó, görög nyelvű okleveléből is kiderül. Bár nem a bizánci rítusú kereszténység lett az ál-lamvallás, a magyar királyok csak a XII. századtól mondtak le a főpapok kinevezési jogáról a pápa javára. A dinasztikus kapcsolatainkra csak két példát említenék: Szent László király lányát, Piroskát kérte feleségül Alexiosz Komménosz császár a fia, Joannes számára, akit halála után an-nak fia, Manuel követett a trónon. IV. Béla uralkodónk felesége pedig Laszkarisz Mária volt, a nikeai császár leánya.
Görögök a Karlócai béke (1699) után nagyobb számban kerültek Ma gyar-országra, eredetileg mint török alattvalók, mert nálunk kedvező adó fizetési feltételek mellett nyílott módjuk kereskedni. Foglalkoztak a dohány-, bor-, szarvasmarha- és gabonakereskedelemmel, de érdekeltek voltak a sószállí-tásban és a faúsztasószállí-tásban is. Telepeiket a főbb kereskedelmi útvonalak men-tén hozták létre: legnagyobb számban Pesten, Tokajban, Kecske mé ten, Szegeden, Szentesen, Karcagon, Miskolcon, Győrben, Vácon, Balassa-gyarmaton éltek. Érdekességként említem, hogy görög kereskedő nyitot-ta meg az első szegedi kávéfőzdét 1739-ben. A görög származású bárók, 1 Elhangzott a budapesti Eötvös10 Közösségi és Kulturális Színtér termében, 2013.
november 26-án, a „Görög örökség” című kulturális est megnyitójaként.
így a Sina-család is, a Magyar Tudományos Akadémia alapításától a pesti árvízkárosultaknak nyújtott segítségig, nagyon sok mindenben támo-gatták a magyar ügyeket.
Nem akarom elvenni Dr. Diószegi György barátom kenyerét, így abba is hagyom a példákat, ami a hazai görög–magyar együttélés valóban ti-zenegy évszázados históriájából még hosszan sorolható lenne. Hadd idézzem viszont föl egy igen mély benyomásomat, amit négy évvel ez-előtt a Budapest Történeti Múzeumban szereztem. Abban az élményben részesültem ugyanis, hogy a Görög örökség – a görög ortodox diaszpóra Magyarországon a XVII–XIX. században című páratlan kiállítást megte-kinthettem. Ennek a csodálatos anyagnak az összeállításában, rendezé-sében és támogatásában többek között A Görög Kultúráért Alapítvány is részt vett. A kiállítást, azóta mindkét ország több városának a közönsége megcsodálhatta, többek között a magyarországi görögség egyik kibocsá-tó települése, Kozáni vagy maga Athén.
Az alapítvány immár második évtizede a két kultúra közös jellemzői-nek a felmutatásán fáradozik. Tagjai között ott találjuk a zenész-filozó-fust, a jogász-történészt, a vendéglős-közgazdász-lírikus-sportriportert, a pszichológus-vokalista pedagógus vizuális szakértőt vagy a banki jog-tanácsost, akiket a különbözőségük ellenére összeköt a görögség és a ma-gyarság egyidejű szeretete. Koncertek, tánc-előadások, filmbemutatók, nyelviskola beindítása jelzik az út első állomásait, amelyeket azután az Agóra című görög kisebbségi kulturális folyóirat elindítása, irodalmi es-tek, könyvkiadás követ. A második világháborús utolsó görög diaszpóra érkezésének a hatvanadik évfordulóján az alapítvány ezerarcú elnöke:
Angelidisz Vaszilisz – művésznevén Zeusz – 2008-ban máig emlékezetes, nagyszabású rendezvénysorozatot szervez a Magyar Művelődési Intézet, a Néprajzi Múzeum, a görög nagykövetség és az anyaország intézményei-nek a közreműködésével. Zeusz A Görög Kultúráért Alapítványnak nem-csak a kuratóriumi elnöke, hanem valóságosan is a LELKE, világszerte koncertező, alkotó muzsikus, énekes, táncos, a kezdeményezések mozga-tórugója, aki többek között egy ciklusban a Fővárosi Görög Önkormányzat alelnöki tisztét is betöltötte, egy évig pedig a Nemzetiségi Kulturális Szakértői Tanács társelnöke is volt.
Ismeretterjesztő előadások sora kíséri a további útjukat, amelyeken a magyar–görög kapcsolatrendszert a legkülönbözőbb társadalmi rétegek számára megvilágítják. Táncházakban, komolyzenei koncerteken nép-szerűsítik a görög kultúrát, így a gödöllői Királyi Kastélyban Lakis Laftsis és a Magyar Barokk Savaria Orchestra közös koncertjére kerül sor, amelyet azután DVD-n és CD-n is megörökítenek. Hasonlóan
messze hangzó tettük Németh Pál: Paralages (Variációk) c. zeneművé-nek a világpremierje.
Dr. Sasvári László, Dr. Diószegi György és fia, Dr. Diószegi György Antal műveinek a megjelentetésével a hazai görögség kultúrtörténeti emlékeinek a megörökítése, a két nép kapcsolatainak a széles körben való ismertté tétele terén – többek között a ma bemutatásra kerülő film elkészítésével – elévülhetetlen érdemei vannak A Görög Kultúráért Alapítványnak. E hídépítő munkát értékelte a polgári kormányzat, ami-kor Angelidisz Vaszilisznek 2011 Szent István napján a Magyar Arany Érdemkereszt, Dr. Diószegi György Antalnak pedig tavaly március 15-én a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta. Az előbbi úr érdemei közül már többet elsoroltam, utóbbiról még annyit, hogy a magyarországi görögség történetének, a közös magyar–görög múlt és nemzetbarátság feltárásának, kutatásának, publikálásának, valamint tár-gyi emlékei bemutatásának a három évtizedes munkájáért kapta az elis-merést. Mindkettejük tevékenysége beleillik abba a sorba, amelynek je-gyében a görögség előző nemzedékei évszázadok óta jó patriótaként a magyar hazáért, mint szabadságharcos katonák, nemesemberek, jó ügyek mecénásai, a kultúra, a művészetek, a tudomány, a sport vagy akár a két-kezi mesterségek területén hihetetlenül sokat letettek a magyar haza asztalára.
Távol álljon tőlem bármiféle megkülönböztetés az egyes közösségek-hez tartozók, így a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában is. De számos kortárs görög vagy görög származású honfitársunkat megismer-ve alakult ki bennem a meggyőződés, hogy a lengyelek a ruszinok és a magyarörmények mellett talán a görögök azok, akikre a kezdetektől fel-tétel nélkül számíthattunk. Nem véletlenül mondhatjuk tehát velük kap-csolatban is: Görög, magyar – két jó barát… Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetiségi Főosztálya és a magam nevében – a nemzetbarátság őszinte híveként – gratulálok Önöknek a mai est meg-szervezéséért. Az idei Advent közeledtével Isten áldja Mindannyiukat!