.VILLON REFLEXIÓK
.TAVASZI FUTÁS
- Milyen szép nyugodtan lélegzik - figyelte Nata a mellette alvó cárt. ... - Szeret engem...
Kár... Jaj, meg kell lenni... Hogy is csináljam?... Erő, ne hagyj el most... Az apámat... az apámat agyonlőttétek... a borda közé kell döfni egyenesen, erős kézzel... így mondották... Az apámért... az apámért!!! ... Nesze!
... Jaj! Mit tettem! Vér! Vér!... Rémes... Alig sóhajtott... Szegény...
. . .
A függönyön végigkúsztak a lángnyelvek és pattogva tapogatták a gerendákat. Natasa nagy kendővel a fején kiosont a házból, de a kútkávánál leroskadt. Most a tetőgerendák alól lángnyelvek kezdtek felcsapdosni. A házban kiabálás, szaladgálás kezdődött. A messzi dombokon fényjelek gyúltak.
- Nem, nem, veled megyek! - sikoltott a lány és berohant az égő házba...
És messzemessze körül megszólaltak a gépfegyverek.
-.TAVASZI FUTÁS
Akkoriban esténként bíbor palástban izzottak a stajer hegyek. Frissen kaszált alpesi rétek illatától volt terhes a levegő és citera szólt minden majorban. Az óriás fenyők közé ezüst sávokat szőtt a növekvő hold és az erdei tisztásokon szomjas szerelmespárok csókolództak.
Valami nagy várakozás ült szívünkben és ziháló mellel róttuk a holdvilágos ösvényeket barátommal Kurttal. A langyos szellő megremegtette szívünket s a nevető lányszemek rejtelmes ígéretektől izzottak. Vad futásokat rendeztünk a holdsütötte sziklákon s ha éjfél után kifáradva leértünk a völgybe, keserű szájízzel eszméltünk rá, hogy még mindig nem történt semmi. Habzó söröket nyakaltunk és vad teuton nótákkal bőgtük tele az éjszakát.
Tavasz volt, a féktelen fiatalság tavasza s ha egyikünk elcsípett itt-ott egy-egy asszonyi mosolyt, vad féltékenységgel néztünk egymásra. Valami semmiségen összevesztünk s a szomszéd kisváros diákbizottsága komoly képpel tárgyalta mérkőzésünk feltételeit. De mikor nekivetkőzve szemben álltunk, messzire hajítottuk a kardokat, nevetve kibékültünk és rohan-tunk tovább.
Így vártuk a tavaszi napéjegyenlőség ünnepét. Valaminek történni kell! Vajon ki lesz a párom e forró, szabad éjszakán? Kivel fogok átugrálni kéz a kézben a lobogó máglyákon?
Kivel fogok lesiklani lampionos csónakon a folyón? Ki lesz a párom a park sötét útjain? Ki?
Mindegy! Egy édes, nevető kisleány. Egy? Nem, mind, mind legyen az enyém!
Éjjelenként a hold mind kövérebbre hízott s így értük el a nagy ünnepet.
Talán soha sem volt az esti harangszó oly ígéretdús, mint akkor. Rózsaszínű alkony, bíborpiros hegyek. Félre robot, tudomány, poros könyvek! Faust, igen halljátok? A parkban zene szól, valcer. Faust valcerére hajlonganak a virágfejek, bólongatnak a fák a tó partján.
Még az örökké komoly fenyőóriások is lázas pírban égnek ott fenn a hegyhátakon. Faust valcere, az élet minden szépsége és fájdalma dalba fonva száll a parkban és vele zúg, csattog minden, zuhanó patak, csobbanó tó, bólongató fenyő, kongó harang, szerelmes párok, szerel-mes világ.
- Nézd Kurt, egy szívet vettem. Gyönyörű szép mézeskalács szív. Vajon kinek adjam?
Mennyi ember, mennyi szín, mennyi lány és mind, mind milyen szép!
- Látod, már égnek a tüzek a hegyeken, már indulnak a csónakok lefelé a folyón.
- Kinek, kinek adjam a szívet?
Aztán... Aztán?
Aztán egyszerre vége lett mindennek. A zene elhallgatott, a tüzek kialudtak és az öreg fenyőkön végigsepert a vihar.
Valahol Boszniában meggyilkoltak aznap egy embert.
. . .
Szeretem ha vadul dudál a szél, bár ilyenkor mindig újra fájnak a rég behegedt sebek.
Botom végével megpiszkálom a parazsat, letelepszem a tűz elé és nézem a lángok játékát.
A lángocskák táncolnak, mesélnek, zenélnek. Micsoda élet van ott belül! A meleg, a fény nagy ünnepét üli a sok-sok apró lángnyelvecske.
A lángfolyóban lángpiros csónakokat látok lefelé úszni egy folyón. Mindig messzebb és messzebb. Az apró kis fénypontok mindig kisebbek lesznek és lassan egymás után eltüne-deznek. A duruzsoló kályhából mintha hallanám az öreg fenyők suttogását mikor rájuk borul a csönd és a sötét.
Csak imitt-amott világít még egy-egy kis fény - az emlékek.
.ÜZENET
Ernst Tollernek, A fecskék könyvéhez.
St. Bartoloma kolostor.
1.
A téli lavinák dübörgő zaja már elült.
A komor sziklafalak visszhangja más vidékre szállt.
Elcsendesedtek a tavon a harsogó hullámok, S kicsiny félszigetünket selymes pázsit borítja.
A nap barátságos mosolyára Kertecskénkben az öreg almafák Virágdíszt öltöttek.
Ők az elsők,
Kik hozsannázva várják Húsvét ünnepét.
2.
Már a kápolna sem mutatja rideg kripta képét S az ablakon beáradó széles, színes sugárözön Gyengíti a gyér gyertyák fényét.
Másutt, mély mezőkön, messze A fák virágdíszének már vége van.
Hozzánk későn ér el a tavasz lehelete,
De reményünk zsenge zöldje nem fakul soha.
Nagy utat kell megtenni A napnak,
Hogy cellám ablakát elérje.
Számtalan szürke sziklafal birodalmát Ha lassan megmászva felér a nyeregbe Majd hogy már
Delelőre jár.
De eljön!
Nap-nap után egyformán Pár perccel előzvén a tegnapot.
Bekukkant hozzám
S megsimogatja cellám fehér falán A feszületet.
3.
Kitárom kicsiny ablakom S a szellő végigborzolja Sárgult papírjaimat Íróasztalomon.
Sárgult, zizegő papírokon
Zsoltárok zengenek.
Egyazon melódia minden lapon, Egyazon kérdés,
Egyazon felet:
Szeretet... Szeretet!
Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat!
Istenem!
Mennyi harc, harag Dúlt évezredek alatt S mindig meddő maradt E legszebb gondolat 4.
Valami zavar!
Végtelen vékony Zümmögő húron Hangot ad folyton.
Mi lehet az?
Ahá! Egy darázs!
Bevágódott az ablakon A sötét cellába, vakon.
Az előbb távozott, Most újra visszatért.
Miért?
Ni, már ketten vannak. Cikáznak, kavarnak, Zümmögnek, hadarnak. - Vajon mit akarnak?
Mit akartok itten, hol egy morzsa sincsen?
Ahol nincsen virág? Az ívek dallamát Nem értitek. Buták! Analfabéták!
Ohó! Hess, mozogjatok!
Szúrós rablólovagok!
Hess, hess hát kifelé... azaz... maradjatok, Vagy menjetek... ahogy ti akartok.
Végtére nektek is megvan a jogotok Örvendeni a napnak, akárcsak magamnak.
De csendben legyetek, ne zavarjatok Egy művet írok, címe: Szeretet.
Bánt, ha zavarnak, úgyis félek, Az emberek is analfabéták, Nem értik meg a gondolatot.
5.
És másnap alkonyatra Kicsiny sejtváracska Húzódik meg
Ablakom hajlatán.
Bizony, bizony.
Lám, lám.
Nem csak fecskepár van, nem csak fecskefészek.
Van kicsiny darázs is, szúrós rablólovag!
Sejt labirintusuk talán kevésbé bámulatra méltó, Mint amazok sárfészke? Tudásuk nem nagyobb-e?
Szemtelenségük legalább is nagyobb, No, de ez nem egyéb,
Mint természetes butaság.
Dolgoznak, de analfabéták Szegények.
Kis szemtelenek!
Beültek az ablak hajlatába, S most,
Ha jön a hideg este, Nem tudom becsukni.
Csak nem nyomhatom őket agyon Azért, mert buták!
Szegények, tévedtek, Mert rövidlátók!
De hogyan tegyem látóvá őket?
Ha közeledem, - szúrnak!
Mit tegyek? - Egyelőre fázom, Mert az éji szél hideg.
De, - ha az ember fázik, úgy virraszt S így legalább - gondolkodik.
6.
Ez mind nem volna baj.
De a sejtvár gyorsan épül, A labirint nő
És a két darázsból Pár nap alatt Meglett A raj!
Az első ijedten zümmögött, Majd kiröppent újra.
No jó, rendben van, Azután ketten jöttek, Kergetőztek
S tovaszálltak.
Semmi baj.
De ma már fejem körül Zsong a raj!
A dél süket csendjében Ide járnak
Megpihenni.
Mitévő legyek?
Fejem kapkodni kell.
Írásom ellepik.
Nincs egy nyugodt percem, Hideg virrasztás az éjem.
Mitévő legyek?
7.
Hiszen könnyen segíthetnék!
Egy rocska forró víz, Semmi az egész!
S azután
-Betenném ablakom.
De:
Ne ölj!
Bocsánat - Uram!
Csak védekezni akarok!
8.
Mi légyen hát igazságos?
Hisz nékem is vannak jussaim!
Igazság...
Igazságtalanság...
Mily tág, - mily szűk, Mily rokon fogalom.
Ma vétek, Mi tegnap Erény volt S holnapután Újra szent lesz A ma megvetett.
A tegnap szürke ködéből Ezer hang suttogja felénk:
Szabadság!
Ma, - szabadon süt a nap S fényére ezer kar Unottan legyint.
Holnap?
„Ó, mily szép volt a múlt”
S ezer nyak
Boldogan hajlik újra A korbács alatt.
9.
Mi légyen hát igazságos?
Hisz nékem is vannak jussaim!
Árny és fény, Vagyon és nyomor.
Mily rettenetes Szakadék tátong Ember - és Ember között.
Kincs a faluvégi putri a szegénynek, Sóhajtva tekint fel füstölgő kéményére Az országút didergő vándora.
Eh, élni csak kőházban lehet!
Roggyant putrim fala fejemre szakad.
Mily átok, hogy nem építhetek!
Szép, szép e kőház, de olyan szegényes!
Nézd a parkban a kastély mily csodás!
Miért van annak, ha nekem nem lehet?
Kastély? Ez? Ugyan, cifra nyomorúság Pénzt! Pénzt! Hisz másnak annyi jut!
Ha volna, - építenék palotát!
10.
Mi légyen hát igazságos?
Hisz nékem is vannak jussaim!
Ez zümmög, Az dalol.
Van, aki vak, Van, aki lát.
Mind azt hisszük, Hogy látunk!
Mind azt hisszük, Dalunk elbájoló!
Tudatlan
Csak a tudós lehet.
Mert az szerény, Megelégedett.
Próbáljam mondani: Ne zümmögjetek!
No nézd! Már zümmögni sincs jogunk?
Szóljak: Emberek! Váltsatok hangnemet!
Ohó! Zümmögünk, ahogy mi akarunk!
Én látok, - én zümmögök!
Én tudok, - én zümmögök!
Egyhangú?
De ütemre dobban!
Ez nekem elég!
Más is van? Ugyan, - nem érdekel, minek?
Én zümmögök s ha bántanak, - szúrok!
Térj ki nekem!
11.
Mi légyen hát igazságos?
Hisz nékem is vannak jussaim!
Az igát én húzom Nap-nap után, S nékem jut a jaj, Másnak az öröm.
Soha se válnak Valóra álmaim?
Ugye, Testvér, minden baj csak engem ér!
Ugye, Testvér, hisz mi oly jól látunk!
Én, te, ő, az ember, Mind, mind tudjuk Hogyan kellene lenni!
És mégis!
Miért?
Miért volt, Van és lesz Mindig így?
12.
Mi mindent oly jól tudunk!
Az igazságtalanság tűje Oly mélyen szúr belénk!
De, - én, te, ő, az ember Igazságosabbak vagyunk-e?
Testvér!
Ne fölfelé nézz!
Nézz -Magad alá!
Szegény, gyalog vándorló mivoltomban Lefröccsent a tovarohanó autó sara.
Ó, bosszú, bosszú, gyűlölet!
De ím, öreg néni ezerráncú keze nyúl felém S reszkető ajkán én „Nagyságos úr” vagyok.
... Segítsetek, az Isten is segíteni fog...
S az öreg nénike vasárnap délután Bekopog a beteg szomszéd ajtaján.
Reszkető kezében öreg kávéscsupor.
- Én egészséges vagyok ... had segítsek magán...
13.
Testvér! Jer!
Tekints könyvembe:
Látod?
Hisz ezt hirdeted Te is!
Emberszeretet!
Ó!
Tudom!
Baj!
Gyenge fegyver!
Ugye?
Mennyivel lángolóbb a gyűlölet szava!
A gyűlöletet szítani, fokozni lehet S a hatalomhoz gyűlölet kell!
Oh, tudom!
A szeretetért
Csak meghalni lehet.
Ugye?
Áldozat, ma, minek?
Nekem jussaim vannak!
Krisztus Csak egy volt S ha követője Annyi van, Miért nem Valósult meg A Tan?
14.
Hess, hess, ti szúrós rablólovagok, Hisz már írni sem tudok tőletek!
Oly nagy a világ, miért itt zümmögtök hát S miként magyarázzam ezt meg néktek?
Nono, azért szépek vagytok ti is, Ha nincs is fecskeszárnyatok.
A fejetek kócos, az igaz S a potrohotok,
-Miként a tigrisé
Csíkos!
Ti vérengző bestiák!
De a szárnyatok csodás!
Lomha testeteket Hogyan bírja el E vékony hártya?
Röptetek nem Nyíl suhanása.
De nem is kell.
Nem lehet mindenkinek Fecske szárnya!
S ki megteremte titeket, Engem, meg a fecskét:
Művész volt, vagy zseni!
Rájött már bárki is Az Ő titkára?
15.
Aki él - öl! Jól mondod Testvér!
Darazsamat megeszi fecskéd S fecskédet megeszem én.
De miért szentebb az állat, mint az ember?
Tigris marja a tigrist a préda felett
S szarvasok koronája csattog bőgés idején,
Vagy nem láttál még galambot marakodni a szemen?
Szentebb a virág, mint az állat?
Ugye mily szép egyformák a kis fenyők?
Ártatlanok, barátságosak, mint a kisdedek.
De azután megnőnek S szűk lesz a hely Csak tör mind fel A fény felé.
A gyengébb Alul marad.
Azt elborítja Az árnyék, Azután Az avar.
A Föld szentebb, mint a virág?
A legszentebb a kő, az élettelen anyag?
Hisz a kő már kihűlt, halott!
Vagy szent azért, mert szülte az élőt, aki öl?
S ha legszentebb a kő miért gőgös az, Ki lapjából gótikus egyházat emel?
Hisz a gótikus oszlopsor nem más, Mint a fenyő szálerdeje
S a templom színes ablak sokasága A mezők pompázó virágcsodája.
16.
Keletre nézel
Álmok, ábrándok keletjére...
Igazad van,
Hisz minden szavad ábránd.
Egyetértünk itt is!
Nem kell rekord, Nem kell hejehuja!
Álom. Ábránd, gyerekkacaj, Ez elég...
De, tagadom!
Nincs üresség!
Nincs félelem!
Nincs elhagyatottság!
Üresség nem lehet ott, hol hit van.
Hisz néked is van hited!
A hitnek határa nincs, -Mindenki a saját dalát zengi S a diszharmóniát kiküszöbölheti Az emberszeretet!
Félelem? Bántottam volna más jussát?
Bíráld magad úgy, mint mások tetteit!
A patkány mi bennünk van, Ne másban keresd!
Félelem? Nem. Bennünket vezéreljen Az emberszeretet!
Testvér! Nem hiszem,
Hogy elhagyott lehettél valaha is.
Fecskéid, fáid, virágaid, Álmaid, ábrándjaid Mindig veled voltak.
Elhagyott csak a darázs lehet.
Ő szegény csak zümmögni tud.
De Te vagy az Ember!
Te dalolsz!
Tiéd az álom, tiéd az ábránd S ez elég,
Hogy elhagyott Ne légy!
17.
Itt hagyom a cellám, Már úgyis alkonyodik.
A kertben kissé Kiszellőzöm a fejem.
Darazsak, zümmögjetek.
Estére, ha csend lesz Munkámat
Folytatom.
18.
Lám ni, a testvérek felásták a veteményes kertet.
Pompás a frissen ásott föld szaga.
A tavalyi avar eltűnt, nyoma veszett.
... A maradék kocsányok, szárak, levelek Szépen meglapultak a hó alatt.
Elment a hó s az ásó éles nyele Most beforgatta őket a földbe.
Az idei káposzta fejeket a tavalyi csutkák Hizlalják kövérre.
Örök körforgás, Megváltoztathatatlan.
19.
Milyen meleg a szél!
Úgy látszik vihar lesz.
Bejön az első tavaszi zivatar?
Igen, a Watzmann pipál S a bajor síkság felől Távoli dörgést hallani!
Antal testvér is érez valamit.
Erősen hajtja a csónakot, Hogy ide érjen a vihar előtt.
A városban járt Egy kis lisztet kérni.
Nagyon szűken vagyunk...
Csodálatosan bírja a hetven évet, Pedig talpalt eleget...
Mióta a népek országútján Fenn a Szent Bernát hágón Kihúzott a hóból egy csavargót Fáj a lába, mert fagyos...
Szegény, a fülét Kínában hagyta
S még sincs bíbornoki kalapja...
- Jobb így,
Úgy sem tudna mit kezdeni vele.
No lám, már partot ért.
Gyerünk segíteni neki, Mert sietni kell.
A szél már dudál S egy-kettőre beáll A setét.
20.
Mily biztató az orkán zúgásában a harang szava!
Nem hiszem, Hogy volna ember Hívő, vagy hihetetlen,
Ki nem szeretné a harang szavát.
Összeülünk mind
Kicsiny templomunkban.
A vihar csodálatos erejében Érzi az ember leginkább Kicsiny mivoltát.
Földeríthetetlen erők örök rejtelmei!
Mily parányok vagyunk mi hozzátok képest!
Erőlködünk, kutatunk, utakat keresünk.
Tervezünk, alkotunk, építünk.
Elfog a gőg saját nagyságunk tudatában.
De ránk tör a vihar és romba dönt mindent.
Reszkető inakkal kiáltunk az ismeretlen felé Miért dolgoztam hát, ha minden megsemmisül?
Kifürkészhetetlen kérdések ezrei gomolyognak, Az ember csak zümmög, miként a darázs.
Mindnyájan emberek vagyunk!
Mindnyájan bajban vagyunk!
Hit és tudomány karöltve kell, hogy járjon.
Mindent felfogni úgy sem tudunk soha.
Soha!
Titkok mindig lesznek, hitnek lenni kell!
S a tudomány hangolja egybe a kettőt.
Nem kell az örök harc, vér, gyűlölet!
Jöjj el, te új világ: Emberszeretet!
Amen!
21.
Az orkán zúg,
A gyertyák lobognak S az ablakon átvakít A villámlás.
A zápor sustorog S a sziklaóriások Hömpölygetik Az égzengést.
A harang szól.
Bim-bam Bim-bam.
Uram!
Mi mindnyájan
A Te kezedben vagyunk!
22.
Az óra üt.
Az idő halad.
A csattogó zivatar Csendes esőbe ment át.
Asztali áldás után Mindenki kezébe fogta Gyertyáját
És nyugovóra tért.
Cellám nyirkos, setét.
Nyitva volt az ablak!
Befújt a szél, Bevert az eső.
Papírjaim Szerte a földön, Kuszálva, Ázva.
Darazsaim?
Eltűntek!
A sejtvárnak Semmi nyoma!
A vihar
Letépte, lemosta S a romokat a szél
Szerteszórta!
23.
Szegények...
A sejtvárba zsúfolva Vártátok a jövőt.
S az orkán elsodort benneteket Sorsotok íme: beteljesedett.
Zümmögtetek?
Daloltatok?
Már egyre megy!
Epizód Mely elmúlt, Mint annyi más.
S mit kellett volna Tennem?
Lett volna módom, Hatalmam
Sorsotokat
Kezembe vennem?
24.
Nékem kicsiny epizód, Néktek szörnyű végzet!
Ez vonul végig életünkön!
Kicsit dalolunk, Kicsit zümmögünk, Azután megyünk!
Nézz ki az ablakon vihar után!
Hány virágszál tört le?
Hány madárka tűnt el?
Kitépve hány fenyő hever?
Ma, holnap, holnapután A mi óránk is üt Testvér!
Új vihar jöhet, siessünk!
Valamit tenni kell!
25.
Az idő rövid, az út végtelen!
Előttünk, utánunk Milliók lábnyoma.
Talán-talán Egyesült erővel A végtelen úton Egy kis karót Egy útmutatót Letűzhetünk!
Testvér!
A világ két szélén állunk!
Szemben egymással, Végtelen távol!
Pedig célunk közös:
Emberszeretet!
Testvér!
Jer! Nyújtsunk kezet!
Ne keressük a szálkát!
Borítsa fátyol A múlt átkát!
Hallod Te is A jövő szavát.
Halljuk mi is!
Előre hát!
Hangoljuk össze, Hisz oly egyszerű!
Dalunknak címe:
Emberszeretet!
Testvér, jer, Fogjunk kezet!
26.
Az éj leszállt, a vihar elült.
Befejeztetett a mai breviárium.
Pihenni térek.
Beteszem ablakom.