.MARISKA NÉNI

Nincs még egy olyan sarok, mint a mi házunk sarka. Annak szaga, nagyvárosi zamatja van.

Hogy hol van a házunk sarka? Hogy lehet ilyet kérdezni? Hiszen azt a sarkot mindenki ismeri!

Ott, ahol a biztos úr a zöld-piros lámpát igazgatja, ahol a rikkancsok kórusban kiabálják, hogy szenzációs kiadás, ahol a kislányok retiküllóbálva sétálgatnak, ahol az ellenőr úr és a fütyülő ember szaporábban, kérem szaporábban - felkiáltással préselgetik a tömegeket, ahol Károly bácsi rézveretes cipőpucoló ládája áll, ahol a kukorica pattogtató gépet dudorászva forgatja az a ványadt képű gyereklány, ahol Mariska néni virágkertészetétől folyik a járda, -ott van a mi sarkunk.

Sarkunk legtörténelmibb alakja kétségkívül Mariska néni. Talán egyidős a sarokkal, mert a legöregebb józsefvárosiak is, mint apáikról rájuk maradt emléket ismerik. Mariska néni tehát már nemigen vesz részt szépségversenyeken. Talán, ha súlyra mérnénk a bájakat, több esélye lenne. Sőt biztos favorit volna. No, de a termet hozzátartozik a tekintélyhez és az van, mert Mariska néni nem hagyja a jussát és mondja mindenkinek a magáét!

Úgy bizony! Az a Mihály is azt hitte, hogy csak mirnix-dirnix tehet amit akar. Úgy kiadta neki Mariska néni az útját, hogy csak úgy tátogott az ipse, pedig már nyolc éve éltek együtt.

Mit gondol az az ember? Egy ilyen rendes jövedelmű asszony majd hagyja magát? Hogyisne!

Azért mert szép ember, hát mindig tekergetheti a nyakát? Most aztán nézhet az öt ujja közt, hol kap még egy olyan jó kosztkvártélyt, mint Mariska néninél. Azt hiszi talán, hogy a Spitzer nagyságáék szakácsnéjának pont ő tetszik? Hajjaj, ilyen mamlasz. Hisz az egész ház ismeri már azt a partizán urat, aki ott szokott állni a gangjukon! Fog még Mihály bagóért táncolni!

Majd lead valamit a pocakjából, hiszen olyan dagadt volt már, mint Metzgerné öreg buldog kutyája a második emelet tizennégyből. Akkor azután majd megint kerülgetni kezdi Mariska nénit, mint most két éve, mikor három napig részeg volt és Mariska néni ott pofozta józanra a standon.

Csakhogy nem tudom nem számítja-e el magát az egyszer! A viciné is mondta a múltkor, meg Julis a tejcsarnokból, hogy valami készül. Tagadhatatlan, hogy mióta Károly bácsi, a cipőpucoló megözvegyült, többet ad a külső magaviseletére, mint házasember korában.

Bajusza mindig szépen ki van pödörve és háborús medáliáit is újra felrakta. Azután többen látták, hogy virág volt a gomblyukában. Hát honnan? Na, ugye! De ez semmi! A trafikos

kisasszony meséli, hogy tulajdon szemével látta így görbüljek meg, ha nem igaz, mondta hogy a Károly bácsi egy aranyos körömcipőt adott Mariska néninek. Én ismerem azt a cipőt, -mondta a kisasszony - az egy olyan lányé volt, aki mindig itt sétált. Károly bácsinak adta festetni, de közben gyufát ivott és így maradt a cipő az öregen. Na, Mit szólnak hozzá? Hiszen igaz, előfordul az ilyesmi nagyobb vállalatoknál is, ott úgy hívják, hogy fúzió.

A sok lótó-futó ember nem számít, legfeljebb ha kundsaft. Azt pedig már messziről meg lehet ismerni. Mariska néni ránéz a vevőre és már tudja, kiben mi lakik. Mikor a mindennapos bús özvegy már nagyon kezd alkudni a folyton kisebbedő csokorra, akkor Mariska néni már tudja, hogy nemsokára új özvegy után kell néznie. A sovány magas tanár úrra már nem érdemes pazarolni a barátságos mosolyt. Megnősült. Nős emberek csak névnapra vesznek virágot. Akkor sem tőle. Cserepeset vesznek, mert az kiadósabb. A kapitány úrra csak elseje körül lehet számítani, Teréz kisasszonyra pedig vasárnap reggel, mikor templomba megy.

Spitzerné nagysága jó vevő lenne, de sokat turkál és nagyon-nagyon alkuszik. Az az ezüst sétapálcás öregúr viszont mindig csak egy szál virágot vesz, de nap-nap után öt órakor megjelenik. Legjobb vevők az újdonsült papák, kik gondolkodás nélkül mindent összevesznek és azok a kissé túlhangos fiatalemberek, kiket a késő esti órákban a kislányok vezetnek - jé Palikám, nézd, milyen gyönyörű virág, - felkiáltással Mariska néni standja felé.

Ne tessék hinni, hogy Mariska néni és a mi házunk közötti viszony csak olyan, mondjuk -jó szomszédi, vagy látásból ismeremszerű valami. Nem kérem. A mi házunk szoros össze-köttetésben áll Mariska nénivel. Úgyszintén Károly bácsival, a biztos úrral és mindenkivel, kinek állandó működési területe a mi házunk táján van.

Alig csöndesedik el hajnalban házunk előtt a prímások és kontrások osztozkodási veszekedése, máris megjelenik Pista, a lúdtalpú maratoni futó, a sarok elsőszámú rikkancsa.

Észbontó „detektív” könyvkészlete és egyéb irodalmi termék készlete részére a viciné nyitott safe depositot a saját tulajdon ágya alatt, illő ágyalattjárói illeték ellenében. Sajnos szegény viciné elől minden további üzleti lehetőséget elhalászott a házmesterné nagyságos asszony. Ő adja bérbe Mariska néninek a hátsó lépcső alatti sötét lyukat. A sötét odúban évszakok szerint változik a virágillat, éppen úgy, mint Majorosné albérlőjénél, a fiatal jogászgyakornok úrnál a női fényképek. Károly bácsi rézveretes ládája is a házmesterné nagyságánál tölti az éjt és ide gördül be a kukorica pattogtató gép is. Hogy a biztos úr esőköpenyének állandó helye van a házmesterék fogasán, ez egyrészt megtisztelő a házra nézve, másrészt erősen emeli a közbiztonság érzetét.

De amíg a biztos úr csak jobbra-balra integet, a kukoricás egész nap csak pattogtat, a rikkancs pedig ordítva szaladgál ide-oda, addig Mariska néni szemben trónol a kapuval és nincs az a jelentéktelennek látszó mozzanat, ami az ő figyelmét elkerülné. Tudja ki, mikor és kivel jön és megy. Tudja, ki, mikor és hogyan néz ki az ablakon. Ki, mikor és mennyit vásárol. Kihez visz pénzt a postás és kinél járt a végrehajtó.

Ha házunkról, vagy annak lakóiról bárkinek információra van szüksége, forduljon bizalommal Mariska nénihez és meg fogja tudni, mi történt, mi történik, mi fog történni és mi történhetett volna!

.KALAND

Szenzációs izgalmak színtere volt tegnap a mi házunk. Majdnem betörőt fogtunk!

De vegyük sorjába a dolgokat.

Kapuzárás után érkeztem haza. Kérem, ne tessék semmi rosszra gondolni. Csak itt voltam a sarkon túl, abban a zamatos kis füstszanatóriumban, hol szombat esténként józsefvárosi polgárhoz illően a sörkartell totálkeverékének lehetőségén belül meghányjuk-vetjük néhányan hasonszőrűek a kül- és belpolitikai konstellációkat.

Elég az hozzá, hogy mikor hazaértem, még nem volt semmi izgalom. Nagy csönd ülte meg házunk belső egyéniségét. Agglegényadómentes polgári nívómnak megfelelően éppen

előkészítettem vasárnapi tisztított, fehérített és keményített gyolcsaimat, mikor éjem kies csendjét kellemetlen csöngetés zavarta meg.

Hogy az a ... Ki lehet ez? ... Sürgöny? ... Örökség? ... Manci? ... Nem! A házmester úr. -Na, mi baj van öregem?

Őskori tüzérszablya szorongott az öreg kezében és rezes orra fénylett az izgalomtól, mint egy világítótorony.

- Betörő van a padláson! - lihegte. - Minden fegyverképes férfi a fedélzetre!

- Tyhű a nemjóját! Ennek fele sem tréfa!

Lenge magyarom fölé kemény kalapot borítottam, mert ez hasonlít legjobban a roham-sisakhoz és futólépésben csatlakoztam a védőrséghez.

A parancsnokságot Grün úr vette át, aki szanitéc volt az első háborúban s így kellő stratégiai körültekintéssel rendelkezett. A kapu alatt összegyűltünk vagy tízen. A többi gyáva himpellér letagadta magát. Grün úr két részre osztotta a hadsereget. A házmester, Dörsug úr -a t-apezirer, Metzger úr - -a MÁV k-al-auz és csekélységem megszálljuk -a p-adlást. Grün úr pedig és még vagy öten ezalatt a kaput őrzik, nehogy a betörő arra kimenekülhessen.

Felosztottuk a fegyverkészletet is. Én egy öreg vasmacskát kaptam. Isten tudja, honnan került. A házmesternél volt a kard, Dörsug úr vitte az acetilén lámpát, Metzger úr pedig egy íróasztali gyöngyház pisztolykát szorongatott két ujja közt.

A kapuőrség feszesen tisztelgett és mi négyen megindultunk a hátsó csigalépcsőn felfelé.

Metzger úr az első emeletnél szédülni kezdett. Különös izgalmak esetén ez nála elő szokott fordulni, de semmi az egész. Egy-két órai pihenés után elmúlik, csak le kell feküdnie.

Metzger úr hazamehet. Dörsug úr és én az eddig elért első emeletnyi magasságot szilárdan megszálltuk és a házmestert leküldtük segédcsapatokért.

Némán figyeltük a fejünk felett elterülő feltűnő csendességet és vártuk a segítséget. De nem jött. Végre előbotorkált a házmester. Grün úr tüzetesen átbeszélte a helyzetet a többiek-kel, de momentán nem tudnak segítséget adni, mert ők is kevesen vannak. Ha mi ott fent megzavarjuk a rablót, az egész biztosan a kapu felé fog kitörni, ott tehát kellő védelemről kell gondoskodni.

Tehát, gyerünk! A második emeletnél a házmestert szívszorulás fogta el és kérte Dörsug urat, menjen az előre. Dörsug úr szabadkozott, hogy nem mehet, mert nála van a lámpa s így az utána következőknek is világítania kell. Letette a lámpát a lépcsőre és hálóinge ujjával törülgette gyöngyöző homlokát.

Ne hamarkodjuk el kérem a dolgot, - szólt hosszabb töprengés után. - Hátha többen vannak?

A helyzet komolyra fordult és úgy határoztunk, hogy feltétlenül segédcsapatokra van szükségünk. A házmestert újra leküldtük a parancsnokságra.

Dörsug úr és én ott álltunk a második emelet peremén. A nagy csendességben valahol a józsefvárosi pályaudvaron vészjóslóan sikoltott egy lokomotív. Az első emelet kilencben kísértetiesen fuvolázta a halálba induló gladiátorok indulóját a rádió.

Azután visszajött a házmester. Mögötte vonult, mint tetterős segédcsapat a viciné a prakkerral. Tovább! A harmadik emeleten ugyebár véget ér a polgári civilizáció és egy idegen birodalom, a padlás következik. Van-e olyan polgár, akár józsefvárosi, akár más kerületbeli, aki az éjszaka rejtelmes óráiban be merte már tenni a lábát a padlás titokzatos birodalmába?

Ott fent idegen, vagy pláne idegenek tanyáznak! Betörők, rablók, vagy gyilkosok!

Még néhány lépcső és egyszerre előttünk állt a vasajtó! Tehát itt vagyunk!

A vasajtó! Némán, sejtelmesen, komoran, fenyegetőn meredt ránk a vasajtó. Dörsug úr csuklik, a viciné kezében reszketve táncol a prakker és a házmester suttogva jelenti be, hogy elfelejtette magával hozni a kulcsot. Valakinek le kell menni érte. De ki? És mi lesz addig a többivel? Hátha kitörnek a rablók és mindenkit legyilkolnak? Volt már kérem ilyen eset!

Suttogó hangon tanácskoztunk és úgy határoztunk, hogy az egész együtt levonul a harmadik emeletre, a házmester lemegy a kulcsért s egyben új erősítést kér. Levonultunk.

Várakozásunk néma csendjébe most visszhangzó dörrenés csapott bele. Valaki odalent bevágta a kaput. Nemsokára feltűnt a házmester. Az öreg Szeles bácsit hozta magával, aki éppen most érkezett haza. Az öreg nem állt egészen biztosan a lábán, de annál hangosabban szónokolt. Az őskori tüzérszablya már az ő kezében villogott, s nagy ügybuzgósággal hado-nászott vele jobbra-balra. Rövid seregszemlét tartott felettünk, aztán kardjával a padlás felé döfött és elordította magát:

- Doppelreiren! Utánam!

A házmester nem bírta eltalálni a vasajtó kulcslyukát. Szeles tatában lángolt a harci vágy, félretolta a házmestert, betaszította a kulcsot, felrántotta az ajtót és beordított a ránk tátogó sötétségbe:

- Kifelé, brigantik!

Néma csend.

- Az anyátok! - ordította az öreg. Kardját magasra emelte és berohant. A következő pillanatban tompa puffanás, vérfagyasztó kiáltás hallatszott és Szeles bácsi eltűnt a sötétség-ben.

A viciné sikoltozni kezdett, a házmester egyszerűen lerohant a lépcsőn, Dörsug úr, a tapezirer krétafehéren omlott a falhoz, én pedig éreztem, amint a lábamból gyökerek nőnek a lépcsőbe.

Lent a mélyben, mint felkavart méhkas zsongott már az egész ház s az utcáról felhallatszott a rendőrségi riadó autó szirénája.

A padlás sötétjéből most kísértetiesen felhangozott Szeles tata hangja:

- Ki volt az a marha, aki a létrát iderakta az útra?

Dübörgő léptekkel rohant felénk a telefonon kért rendőri segítség. Percek alatt átkutatták a padlást. Sehol semmi, csak egy nyávogó macskát találtak.

Gyorsan rekonstruálódott az egész ügymenet. Bábi, a viciné macskája fent vadászott a padláson. Nem tudni miért, neki ugrott egy öreg paravánnak. Az feldűlt és nagyot koppant Kerekesné feje felett a harmadik emelet tizennyolcban. - Rablók! - sikoltott Kerekesné és lerohant a házmesterhez. A többit már tudjuk.

Az öreg Szelesnek tipli nőtt a fején és búfelejtőnek átvonultunk a sarkon túlra egy hosszúlépésre.

.LAKODALOM

Nagy esemény volt tegnap este a mi házunkban. Kálmánkának, József bácsi fiának volt az esküvője. József bácsi házmester nálunk, Kálmánka pedig a fűszer és gyarmatáru szakmában tevékenykedik és segéd úr a Hofbauer és társánál.

Már csütörtök óta kitűnő szagok terjengtek az udvaron. Nagyban folyt a sütés-főzés, mert a mi házunkban tartották a lakodalmat. Régen volt ilyen izgalom a gangokon fel a harmadik emeletig, mint ezen a héten. Szakácskönyvek és receptcédulák vándoroltak kézről kézre és váltakozó csoportok tárgyalták a nagy vacsora részleteit.

Spitzerék szakácsnője volt a vezérszónok, de néha maga a nagysága is ki-ki nézett a gangra, hol Kerekesné a második emelet tizenkettőből fejtegette nézetét a salátákkal kapcsolatban. Metzgerné volt a sütemények specialistája. Még őt is kicsalta a nagy izgalom a gangra, pedig máskor nagyon arisztokratikusan szokott viselkedni. Azért, mert az urának nyugdíjas állása van a MÁV-nál, igazán nem kéne olyan magasan hordania az orrát!

Kedden délután Spitzerné nagysága meg Szeles Rózsi, az öreg Szeles kislánya összeálltak és minden lakást végigjártak nászajándékra gyűjteni. Nyolc forint ötven volt egybe és délután Kerekesnével együtt elmentek bevásárolni. Tulajdonképpen Gyarmatinénak is velük kellett volna menni, mert ő két forintot adott, úgyhogy joggal beleszólhatott volna az ügyekbe. De

hiszen mindnyájan tudjuk, hogy a két forintot csak azért adta, hogy megmutassák, hogy ők nem neheztelnek Kálmánkáékra azért, mert tavaly ilyenkor a kislányuk le akarta önteni vitriollal a fiút.

Spitzerék szakácsnéjánál állították ki a nászajándékot a számlával együtt, hogy mindenki láthassa. Vettek egy gyönyörű, szép, kézzelfestett, valódi porcelán gyümölcsöstálat és vettek még két, sárgarézből préselt virág vázát.

Maradt még harminchat fillér. Erről úgy döntöttek, hogy Rózsika papája, az öreg Szeles megvárja a kapu előtt az esti tíz órát, akkor becsenget és a maradék harmincötöt József bácsi kezébe nyomja, mint kapupénzt. A dolog rendben is ment, bár kissé feltűnő, hogy József bácsi senkinek sem említette ezt a nem mindennapi összeget. Mit lehet tudni?

Elég az hozzá, hogy vasárnap reggel már jókor talpon volt mindenki és kint könyökölt a gangon, hogy semmit el ne mulasszon.

Kerekesné zöld bársony ruhájával egy kis baj volt, mert Kálmánka mamája, hogy úgy mondjam, jóval molettebb volt, mint kellett volna s így a hátán a patentkapcsok mindig kinyíltak. No, de semmi baj! Az egészet letakarták a Spitzerné nagysága fekete velur pelerinjével. Metzgerné kölcsönadta azt a kalapot, ami a tavalyi gyászesetből kifolyólag maradt. A fátyolt lefejtették és hátul ráöltöttek egy kis színes papagájtollat.

A boldog örömanya kimerülten az öltöztetéstől éppen lerogyott a konyhaszékre, mikor megjelent a lakók küldöttsége, hogy átadja a nászajándékot. Kerekes úr, a nyomdász volt a küldöttség vezetője. Hosszú Ferenc-József kabát volt rajta és gyönyörű beszéd keretében adta át az edényeket. Mindenki könnyezett egy ideig és azután nem tudták, hogy mit csináljanak.

Szerencsére éppen hozták a menyasszonyi csokrot. Imponáló volt! Kálmánka maga válogatta össze. Volt abban mindenféle fajta, színű és szagú virág, vörös rózsától a rezedáig.

Délben kezdtek gyülekezni a vendégek és kibontották az első likőrös üveget. Minden lakó a gangon állt és tárgyalt. Megérkezett a menyasszony, fehér fátyolos ruhában, két nyoszolyó-lánnyal. Utánuk lépdelt a leendő após kipödört bajusszal, köztisztasági hivatalnoki uniformis-ban. Feleségét két oldalról támogatták, mert folyton csuklott a sok sírástól. Egész a harmadik emeletig felhallatszott szívbemarkoló sikongatása: - Hogy az én lányom!... Az én ártatlan kislányom!...

A vendégek folyton gyűltek és ünnepélyesen zsibongó sokasággal telt meg az udvar.

Most hirtelen morajlás futott végig a gangokon: Megjöttek a taxik! Mert Kálmánka tudja, mi illik a család és állása méltóságához és ha a plébánia templom véletlenül pont szembe is van a házukkal, azért mégse fogja senki se mondani, hogy még csak egy taxi se volt az esküvőn!

Mindenki rohant a kalapjáért, azután le az utcára. A kapualját és a járdát elálltuk és az ünnepélyes lassúsággal kivonulókat hangosan megéljeneztük.

Alig préselődtek be az egyes párok a taxiba, a lakók csoportja két részre oszlott. Az egyik rész átszaladt az utca másik oldalára, a templom elé, a másik csoport pedig rohant a lakásokba és előre megállapított terv szerint hozták a székeket, asztalokat az udvarra. A szűk házmester lakásra való tekintettel ugyanis az udvaron lett terítve a lakodalmi vacsorához. Gyors kezek fehér abroszt borítottak az asztalokra, mások színes lampionokat engedtek a második emeleti gangról. Csörgött az összehordott tányér, zörögtek az evőeszközök. A vízvezetéki slauch alá beállították a söröshordót és a vicelakás eltorlaszolt ajtaja előtt elhelyezkedtek a cigányok.

Mire odaát felbúgott az orgonán a Lohengrin, itt nagyjában rendbejött minden.

A taxik most visszakanyarodtak a kapu elé. A vendégsereg megkönnyebbült zsibongással özönlött a feldíszített udvarra. de mindenki állva maradt és harsány éljenzéssel fogadta az utolsónak bevonuló ifjú párt.

Istenem micsoda gyönyörű pár volt! Kálmánkán úgy feszült a szmoking, mint egy született moziszínészen, a menyasszony pedig, - mint mondani szokás, - piros volt, mint a tűzről pattant pipacs.

Az én kislányom... Az én gyermekem... Visított egy hang a tömegben, de a cigány rázendített a Rákóczi indulóra.

Most tompa puffanással beverték a hordóba a csapot és „hát sose iszunk?”-felkiáltással megkezdődött az ünnepi vacsora.

De ki ez a lány, illetve menyasszony, illetve asszony? Hová tegyem? Valahol már láttam!... Uram fia! Na, Kálmánka, gratulálok! Hisz ez a Mici, a borbélytól, aki a múlt hónapban... aki az ősszel... aki ilyenkor... pardon! Nem szóltam semmit...

Azaz harsány hangon lekiáltottam a harmadik emeletről:

Éljen az ifjú pár!

.ÚJ LAKÓK

Május elsején az első emelet hatba új lakók költöztek. Mindjárt látszott, hogy valami extravagáns emberek, mert beköltözés előtt ciánoztatni akartak. Szerencsére a házmester úr leintette őket. Minek is? Az kérem nálunk nem szokás. Egyrészt a háziúr úgyis pingáltatott, másrészt meg rendes népek laktak ott.

A Jobboda néni lakott ott a kislányával, mind a három szobában egyedül. Hogy szegény megboldogult Jobboda néni mennyi idős lehetett, azt nem tudjuk, de a kislánya úgy hatvan körül járt. Szeles bácsi meséli, a harmadik emelet tizenötből, hogy Ida kisasszony valamikor csodaszép, drabális perszóna volt, de addig válogatott, míg a végén a fejebúbján maradt a pártája, pedig hajdanában igen sokan koptatták a küszöbjüket. Valami nyugdíjas miniszté-riumi népek lehettek, mert elég jól bírták magukat. Iduskának még prémes gallérja is volt, az öreg nagysága pedig vasárnap csipke zsabót hordott. Még a fűszeresnél sem maradtak adósak, mikor Iduska elköltözött.

Az utóbbi időben már csak három kutyájuk maradt. Két pincsi, meg egy daxli. A papagájuk egyszerre múlt ki az öreg nagyságával. Csodálatos jelenségek vannak az életben. A tyúkszeme ölte meg. Jobboda nénit, nem a papagájt. Nagyon érzékeny perszóna volt szegény.

Megvágta magát és ijedtében meghalt. Iduska egyedül maradt az állatokkal és most elköltözött az Ózon utca kettőbe.

Azt a rusnya madarat is elvitte. Egy bagoly madara volt, de eleven ám! A lakásba nem volt szabad senkinek sem bemenni, de a házmester úr meg a levélhordó mesélte, hogy néha, ha becsöngettek Iduska nyitott ajtót és a vállán ült az a randa féreg. Pislogott, mint a miskolci pocsolya, vagy mi. Kanári madaruk volt vagy hét és volt leveli békájuk is. Az angóra macskákról nem is beszélek, mert azok legalább szépek voltak, de a teknősbékájuk egyszer kiszökött a gangra és majd a frász törte az összes lányokat.

Kerekesné végignézte Ida kisasszony költözését és azt mesélte, hogy volt ott egy láda, olyan hosszúkás formájú, mint egy kis koporsó. Mikor azt a ládát letették, úgy éljek!, -szuszogott benne valami!

Mindnyájan elszörnyedtek, akik aznap este összegyülekeztek a második emeleti gangon,

Mindnyájan elszörnyedtek, akik aznap este összegyülekeztek a második emeleti gangon,

In document ÖSSZEGYŰJTÖTT ÍRÁSOK (Pldal 81-88)