.BÖJTI SZÉL
.ÁLOMTÜNDÉR Szitakötő szárnyon
Röpke holdsugáron Álomtündér
Átsuhan A szobámon.
Zaj, zsivaj elhallgat Zsongó nagy kábulat, Álomtündér
Szárnya Cirógat.
Színes fátylat lenget Apró gitárt penget.
Álomtündér Országából Üzenget.
Szerelmi dal, virág illat Lezárja a szempillámat.
Álomtündér Szép csendesen Elringat.
Kicsiny szárnyak felemelnek S vélem messze útra kelnek.
Álomtündér Országába Repülnek.
Szitakötő szárnyon Röpke holdsugáron Álomtündér
Átsuhan A szobámon.
Kicsiny szárnyak felemelnek S véled hosszú útra kelnek Álomtündér
Országába Repülnek.
Álomszárnyon elrepülve Találkozunk egykettőre Álomtündér
Országának Közepébe.
Valahol mélyen döng egy gongütés Most a nagy függönyt félrevonják.
Özönben tódul a vidám napsütés S trónod lépcsőit virágok borítják.
Az ünnepi csendben felbúg az orgona Amint lassan közelgek trónod felé A távolban mintha ének szólana S téged dicsér a dal, téged, ó királyné!
Csacsog a szökőkút, kicsiny harang csendül Itt madárcsicsergés, amott hárfa pendül.
Kis tücsök ciripel, valahol egy kürt szól S virágszirom hullik lassan a magasból.
Merjek, vagy ne merjek közeledni feléd?
Megenged e nékem ily nagy kegyet az ég?
Leborul előtted leghívebb rabszolgád S várja ajakodról a sors parancsszavát!
Szegény legény vagyok, ajándékom nincsen Mit eléd tehetnék, nincsen semmi kincsem.
Azaz mégis - íme, itten van a szívem, Szerény ajándékul trónod elé teszem.
Jó, kicsiny, meleg szív, talán használhatod Hidd el ó királyné, csak teérted dobog Gondos szeretettel, ha majd ápolgatod Meglásd melegít az, ha lángja fellobog.
Úgy érzem, úgy látom szemed kacagása Azt mondja, azt súgja ajkad mosolygása Hogy királyném szívem a szívébe zárja A kis szív fellángol és égig ér a lángja.
A trón magas, fényes ámde igen rideg Ritkán mutat meleg, mélyen érző szívet.
Jobb, ha földön járunk és nem fenn az égben Jer én vélem kis királyném, járjunk kéz a kézben.
Álomtündér országában Nem ismernek telet Álomtündér országában Nincs más, csak kikelet.
Álomtündér országában Nem mozdul az idő Álomtündér országában Hosszú árnyék nem nő.
Álomtündér országában Nincs észak és kelet, Álomtündér országában Mindenki bút feled.
Álomtündér országában Nincs múlt és nincs jövő, Álomtündér országában Csak a perc éltető.
Perc Röpke Jelen.
Sóhaj, Csók, Szerelem.
Lánykám Jer Velem.
Téged Vár Szívem.
Megyünk?
Járunk?
Úszunk?
Szállunk?
Nem tudom!
Hideg?
Meleg?
Tél?
Kikelet?
Nem bánom!
Reggel?
Este?
Dél?
Napkelte?
Nem látom!
Zene?
Zsivaj?
Zsongás?
Vagy dal?
Nem hallom!
Itt csak Te vagy!
S körül minden Elenyészik a végtelen Semmiségben.
Látom szemed kacagását Érzem csókod forróságát Hallom szíved dobbanását Álompercek valóságát!
Jaj, mi történt, Merre vagyok?
Végtelenbe Mért zuhanok?
Hol vagy, hol vagy?
Hisz itt voltál!
Kis királyném Enyém voltál!
Merre mentél?
Hová tűntél?
Álomtündér, Óh, mit tettél!
Álomország összeomlik Színes fátyol szertefoszlik S beköszönt a józan reggel Hétköznapi fellegekkel.
Minden borús, minden rideg, Minden unott, minden hideg Mégis szép volt s jő új álom, Minden nap az estét várom.
Szitakötő szárnyon Röpke holdsugáron Álomtündér
Átsuhan A szobámon.
Szerelmes szívek Néked dalt zengenek
Álomtündér Szeretettel Köszöntelek.
Budapest, 1934. III. 14.
.MARIÓDÁK
.MINDSZENT UTÁN Mint tépett, foszló, ázott fátylak
Szállnak az őszi ködben a rég eltűnt árnyak, Egy csontkezű, cincogó hegedős, a szél Messze-messze szállt képekről mesél.
Savanyún erjedt az ázott föld szaga
S koppanva ejti gyümölcsét egy vén gesztenyefa.
Szárny csattan valahol s hang kiált - kár!
Egy nagy fekete madár egy sírkeresztre száll.
Járom a temetőt az ünnep után,
Hol nagy csend támadt a nagy nyüzsgés nyomán.
A tömeg elvonult, a mécsek kiégtek, A pompa véget ért és maradt az enyészet.
Gúnyos szatírával, - hisz egyszer ők is éltek Hunyorít a sok sír, amint rájuk nézek.
A tépett koszorúk, az ázott virágok, Mind ráncosodó, elnyűtt, vénülő lányok.
Kesernyés szájízt ad a lehulló avar,
Mely szegény és gazdag sírt egyformán takar.
Aztán jön a szél és tép mindent szerte-szét,
Majd egy nagyot kavar, s mi tovaszáll, - az már szemét.
Kijöttem hozzátok kik enyéim vagytok S kik itt nyugosztok közös hant alatt.
Az élet csúnya, irgalmatlan hajsza S tőletek mindig távolabb ragad.
Szürke, ocsmány napok kergetik egymást, Napfény és vidámság lassan alig akad.
Mégis, ne higgyétek, hogy bármit is feledek, A múlt fátyla sokszor fel-fel szakad.
Egyszer nevetgélve, máskor kicsit fájón Felmerül egy emlék, mely a múltba mutat.
Néha mosolygunk rajta, néha bólogatunk S látjuk magunk előtt ugyanazt az utat.
De tegnap vihar volt! Idegtépő, félő!
Elkerült az álom s nyomott a bűntudat.
Vajon mi lesz holnap? Mit hoz majd a reggel?
De hosszú ez az éj! Mikor lesz virradat?
Aztán az is eljött! a szélvihar elült
Az égbolt kiderült s rajt szivárvány fakadt.
A múlt tépett fellegei felett
Új szempár csillogott a felkelő Nap alatt!
Valami történt!
Én magam sem értem És csak azt érzem, Hogy ez a kis élet, Mely viharból éledt, Az én kis életem!
Hogy szeretlek téged Én kicsiny gyermekem!
És hogy ez az élet A Ti életetek!
Kilobbanó fények Kis szikrája éledt!
Drága, édes árnyak Kik ott fenn pihentek Nézzétek meg, jertek, Hiszen ti ismertek!
Hisz ti mindent tudtok Ami volt és leszen, Ti tán már tudjátok Útja merre viszen...
Egyszer hajdanában Ti is így álltatok Egy kis bölcső mellett, Amint én állok most Múlt és jövő között Ott bölcső, itt sír előtt.
Ezer emlék támad!
Ezer bimbó fakad!
Bölcsődalok kelnek, Életszikra terjed!
Vissza üt a múltba Mindent lángra gyújtva Világít előre
Messze a jövőbe!
Tegnap, ma és holnap Egymásba omolnak.
Nincsen múlt és jelen S ami volt küzdelem,
Baj, jaj és fájdalom, Elenyész a múltba S lassan elcsitulva Zsongása mind halkabb, Hangot alig hallat...
... Csit, csit... csak figyelem Új bölcsődal terem...
Kicsiny harang kondul, Egy új élet indul...
A vadgesztenye gyümölcse már lehullott.
Rozsdabarna leveleket hajszol a cincogó szél.
Az őszirózsa hervadó levele is lekonyul S a pocsolya jégvirága a télről mesél.
Lélekharang kondul a végtelen temetőben S a ködfátyolon át, mint fekete varjúhad Az ázott, viharvert kocsik után
Lassan húz egy-egy gyászoló csapat.
De! duzzadt rügyek ülnek az őszirózsa hajtásain, A gesztenye hajlékony ágán is lüktető rügy dagad.
A pocsolyából valahol kristályforrás buggyan S a sírdombon a tavasz szavára gyöngyvirág fakad.
Májusi eső után nyári vihar támad, Majd őszi eső veri az avart.
De a tócsába hulló, gyűrűző cseppkörök Formája ugyanaz, változatlan, - örök!
.SÍRÁS