Tizenegy éves voltam 1956-ban. Kár-pátalján, Szermén születtem, református lelkész családban. Nem értettem a politikát, de gyermekként tu-domásul vettem, hogy amit az iskolában tanítanak, az ellenke-zik az otthon mondottakkal. Hamar megtanultam, hogy a fel-szabadítók azok, akik mindenünktől megszabadítottak, hogy a szovjet igazság csak akkor igaz, ha egy „i” betűt elhagyunk be-lőle, a vallásszabadság pedig azt jelenti, hogy a lelkipásztorok-nak szabad még Szibériában is prédikálni. A kommunista esz-mékben még a párttagok sem hittek, de ennek ellenére hirdet-ték, hogy „nemzetközivé lesz holnapra az egész világ”. Aki vál-lalta hitét, azt kinevezték maradinak, aki válvál-lalta nemzetiségét, azt kinevezték nacionalistának, aki becsületesen dolgozott, azt kuláknak nyilvánították. Mindenki tudta, hogy ezer éven át Magyarországhoz tartoztunk, az iskolában pedig azt tanították, hogy újra egyesültünk Ukrajnával és a kárpátaljai magyarok a fasiszta megszállóknak maradékai, akik háromszázezer ukránt likvidáltak Kárpátalján. Emellett a hazugságok mellett már cse-kélynek mondható, hogy a szovjet lágerben 30.000 magyar halt meg, akiket még a kommunizmus fekete könyve sem említ.
Úgy látszott sokak szemében 1956-ban, hogy a szovjethata-lom a maga kommunista és ateista ideológiájával örökre be van betonozva, és talán egyszer az egész világot uralni fogja. Gye-rek fejjel úgy gondoltam én is, hogy mindig lesznek októbristák, pionírok, komszomolcok, párttitkárok és KGB-sek.
Egy novemberi reggelen fölmentünk az iskolába, de nem az órarend szerint folyt a tanítás, hanem az első óra osztályfőnöki volt. Molnár Mária magyartanárnő közölte velünk, hogy a Ma-gyar Népköztársaságban az imperialista ügynökök föllázították a kulákokat és a szocializmus ellenségeit, hogy döntsék meg a demokratikus rendszert. De a Szovjetunió kormánya nem hagyhatta cserben a magyar népet. Ezért baráti segítséget nyúj-tott az ellenforradalom leverésére. Itt elcsuklott a tanárnő hangja, elsírta magát és gyorsan kiment a teremből.
Csak később értettem meg, hogy ő azért sír, mert már tudta, hogy mit jelent a „baráti segítség”. Tankokkal, gépfegyverekkel mentek be, vitték magukkal Kádár Jánost is, hogy „ideiglene-sen” hazánkban legyenek olyan céllal, hogy majd később Gib-raltárig „felszabadítsák” Európát. A magyar nép várta a csodát, hogy majd jön Horthy Miklós kormányzó fehér lovon amerikai segítséggel, és az ENSZ döntést hoz a magyarok javára. Ehe-lyett jöttek az orosz katonák, Konyev tábornokkal az élükön és szétlőtték Budapestet. 200.000-en disszidáltak nyugatra. Aztán jött a megtorlás, az akasztások, börtönök, a kádári besúgó rend-szer, ahol mindenki mindenkitől félt és senki nem merte meg-mondani azt, amit gondolt.
Kevesen látták a dolgok hátterét 1956-ban. Miért van az, hogy az ütközet után a közlegény is okosabb, mint a tábornok a csata előtt. Miért van az, hogy csak a lelki emberek, akiket az Isten Lelke vezérel, látnak a jövőbe is? Mert a Szentlélek nem-csak minden igazságra vezeti el a hívő embert, hanem a bekö-vetkezőket is megjelenti nekik. Akik ismerik Isten Igéjét és en-gedelmeskednek annak, azok soha nem tévedhetnek el, mert Is-ten nem téved.
Amikor Horkai Barna nagyapám meghallotta, hogy Hitler elkezdte üldözni a zsidókat, azonnal megmondta, hogy Hitler
elveszti a háborút, mert meg van írva: „Aki titeket bánt, az Ő szeme fényét bántja.”
Amikor a szovjet csapatok bevonultak Magyarországra, in-nen Kárpátaljáról másképpen láttuk a dolgokat. Nagyapám tudta, hogy a nyugat nem fog segíteni, mert nem hiányzik nekik a jólét helyett egy harmadik világháború. Magyarország nem fontos nyugatnak, mert nincs kőolaj, vasérc, arany, ezüst, már pedig ők mindig ott védik meg az emberi jogokat, ahol hasznuk van belőle. Nyilvánvaló volt, hogy a medvével szemben a nyúl-nak nincs semmi esélye. A hívő emberek akkor is tudták, hogy minden hatalom az Istené, a magyar népnek először hozzá kell megtérnie, hogy azután jöjjön a szabadítás.
Tegyük fel, hogy az oroszok nem avatkoznak bele az esemé-nyekbe. Akkor hogyan lett volna később? Isten nélkül úgy sem lett volna béke, csak egymást marták, falták volna fel az embe-rek. Ma többpártrendszer van. És mi a haszna? Meghasonlott az ország, és már nem ellenzék van, hanem csak ellenség. Ahol nem hallgatnak Istenre, ott az ördög vezet, és hazudnak reggel, délben és este.
Magyarországon 1956-ban még nem gondoltak arra, hogy az ő sorsuk már el van döntve, őket csak úgy tekintik a nagyhatal-mak, mint vágó juhokat. Előre megírt forgatókönyv szerint men-nek a dolgok, ahol a magyarok tragédiája játszódik le. A nézőtér is megoszlik, az egyik kárörvend, a másik drukkol. Az ENSZ elítél, de döntést nem hoz, együtt éreznek, de nincs, aki segítsen a szov-jethatalom ellen. De nincs olyan rejtett dolog, amely napfényre ne jönne, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. A forradalom meg volt szervezve, előre be voltak építve a besúgók, a provokátorok, még fegyvereket is osztottak, hogy legyen majd kinek visszalőni.
Andropov szovjet nagykövet 1956 nyarán jelentette Buda-pestről Hruscsovnak, hogy valamit tenni kell a hatalmuk
megerősítésére, mert a nép elégedetlensége növekszik. Miután menesztették Rákosi pajtást, nem javult a helyzet. Hruscsov ad-dig nem küldött csapatokat Magyarországra, amíg nem tár-gyalt azokkal a vezetőkkel, akiknek beleszólása volt a világpo-litikába. Tárgyalást folytatott Tito jugoszláv elnökkel, Mao Ce-tung kínai pártvezérrel közvetlenül. Azonban csak, azután mert bátran akcióba lépni, amikor Eisenhower amerikai elnök meg-üzente neki a moszkvai amerikai követségen keresztül, hogy minden úgy marad, ahogy Potsdamban és Jaltában megegyez-tek. Ugyanis ott döntöttek a nagyhatalmak a világ felosztásáról.
Hruscsovnak még arra is gondja volt, nehogy ő legyen majd a felelős, ha valami előre nem várt esemény jönne közbe, a Köz-ponti Bizottsággal október 31-én megszavaztatta a fegyveres beavatkozást.
A magyar nép magára maradt, ahogy Pilátus és Heródes, akik korábban ellenségeskedésben álltak egymással, nagypén-teken jó barátok lettek. (Lukács 23, 12.) Éppen így a két engesz-telhetetlen ellenség, a kapitalista és a kommunista világ vezetői, Hruscsov és Eisenhower egyetértettek a magyarok eltiprásá-ban. Sajnos mindmáig nincs tisztázva, mi történt valóban 1956-ban. Ma már legalább szabadságharcnak mondják az elnyo-mást, az ellenforradalom helyett.
Valójában egyik sem volt, hanem a szovjethatalom által előre megtervezett és végrehajtott provokáció volt, amihez sze-replők kellettek. Azért merem állítani ezt, mert személyesen be-széltem a barkaszói születési Vántus Menyussal, aki a munkácsi vasútállomáson 1956-ban forgalmista volt. Elmondta, hogy a munkácsi és beregszászi vasútállomás minden mellékvágánya már három héttel a forradalom kitörése előtt tankokkal és kato-nai járművekkel volt megrakva. Nem véletlenül alakultak az események, hanem előre meg volt szervezve.
A történelmet azért írják, hogy tanuljunk belőle. Sajnos a ma-gyarok ezen a téren rossz tanulók. A csehek más kárán tanulták meg, hogy nem szabad fejjel menni a falnak. A prágai tavasz ide-jén, 1968-ban a szovjet vezetés megpróbálta a csehek ellen ugyan-azt a módszert, ami bevált a magyarokkal szemben. A csehek azonban nem vették fel a bedobott kesztyűt. Bezárták az ablako-kat, ajtóablako-kat, senki nem dobált Molotov-koktélt a szovjet tankokra, nem volt kivel harcolni, pedig nemcsak a Szovjetunióból jött a hadsereg, hanem a Varsói Szerződés országaiból is. A magyarok nem vették figyelembe Jézus tanítását, hogyha ellenség jön reád 21.000 emberrel, és neked csak 10.000 embered van, akkor mielőtt megérkezne, küldj elébe követeket és siess békét kötni. A jövő a béke emberéé. Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
Rendszerváltás után a szovjet csapatok kivonultak Magyar-országról. Látszólag csak úgy maguktól történt, pedig lejárt az idejük az ördögi légióknak. Egy ország, egy nemzet, egy család csak akkor erős, ha Istenbe veti bizodalmát és egységben van.
Jézus tanította, hogy minden háznép és minden ország, amely meghasonlik, elpusztul. Sajnos még mindig szép számmal van-nak olyanok Magyarországon, akik visszasírják a Kádár-rend-szert. Elfelejtik, hogy milyen nagy elnyomás volt, szólásszabad-ság nélkül. Nem volt magántulajdon, csak állami és szövetke-zeti. De volt kitelepítés, vallásüldözés, megfigyelés, lehallgatás és a többi. Megmaradt „a húsosfazék” emléke, de a rabszolga-ságra már nem emlékeznek.
Nagyapámmal együtt aludtunk a konyhában, minden este hallottam imádságát egy szabad és független Magyarországért.
Ezért imádkozom én is, és kérem, hogy minden magyar ember imádkozzon azért, hogy olyan vezetők legyenek, akik a nép ja-vát akarják és Istentől kérnek tanácsot.
„Ahol az Úrnak Lelke, ott a szabadság!” (János 4, 24.)
F
EHÉRJ
ÓZSEFirodalomtörténész, múzeumigazgató