Miskolc, 1974 december. Lelkészértekezleten vagyunk, ami-nek vége után Benkő György esperes úr arra kér, hogy vállaljam el a fonyi gyülekezetet is. Vállaltam. A gyülekezetnek 1974. de-cember 15-től 1977 szeptember 1-ig voltam a pásztora, amikor fe-gyelmivel eltávolítottak. Újra kihelyezett esperes úr 1985. április 1-től 2005. január 31-ig. Ezután csak az Immánuel házunkban laktunk a Rákóczi út 23. szám alatt, ahol negyven személynek volt szállása. Itt folyt tovább az ifjúsági munka.
Fony festői tájon fekszik a Gergely-hegy majd 800 méteres csúcsa alatt Abaúj megyében. Eredete a kőkorszakba nyúlik vissza. Királyi tímárok lakták, 1269-ből van adat róla. A regéci vár vonzáskörébe tartozik, amely a Rákóczi család egyik leg-gazdagabb vára volt. Zrínyi Ilona ide mentette a család kincseit.
A faluval alagút kötötte össze. Emlékét a felújított Babotsay ház őrzi. Valószínűleg a vizsolyi Biblia bőrkötése is itt készült. Ame-rikába az 1800-s évek végén kb. 300 személy vándorolt ki. Dó-kus Gábor tanítójuk családjával utánuk ment, és ott lelkipász-torként szolgált. Megalapított 18 református gyülekezetet. Em-lékműve a fonyi templomkertben áll, amelynek avatását há-romnapos konferencián 1997. május 23-25-én tartottuk. A ren-dezvényen Dókus Gábor két unokája is részt vett. Az egyik atomtudós, a másik lelkipásztor Amerikában.
A falu életéről, eseményeiről a Czifrák András által szer-kesztett „Mi Újság”-ban olvashatunk. A Fonyért Alapítványt Szilágyi Erzsébet, Németh Miklós miniszterelnök felesége szer-vezte. Célja a hagyományok őrzése, a Gergelyhegy-Vidéki Nép-főiskolának erősítése. Titkára Voloncs Mária, vezetője Bojtor Ist-ván. A Tájházat Németh Miklós miniszterelnök úr avatta fel.
A falu történetét 2000-ben megírta Bojtor Istvánné Toókos Uzonka, amelyből 40 példányt adott át az önkormányzatnak.
Bemutatta dr. Csohány János professzor a fonyi iskolában. A könyv címe: „Fony”.
A Fonyban rendezett „Kassai napok”-ra Balog Zoltán mi-niszter üdvözletét és könyveket küldött ajándékba. Dr. Ódor Ferenc országgyűlési képviselő fogadta a vendégeket. Dr. Erdé-lyi Géza püspök a Felvidékről prédikált, köszöntést mondott Ivancsó János polgármester. Magyarország képviseletében Czimbalmosné Molnár Éva kassai főkonzul beszélt. Dr. Kováts Miklós Kassa történelmére emlékezett. Orémusz Zoltán refor-
mátus lelkész-esperes Kassáról az egyházakról szólt. Csáky Pál író Európai Unió képviselője „Nemzet, nyelv és irodalom a Fel-földön” címen beszélt. Kiss Endre József könyvtárigazgató a fo-nyi Rákóczi-emlékekről szólt. A Vitézi Rend is koszorúzott a Babotsay-emlékműnél. A kassai Laudate Dominum református kórus énekelt, tárogatózott Szabó László Abaújszántóról. A Régi Zenei Együttes adott műsort. Osváth Ilona népművész a Rákóczi korából való népművészeti kézimunkákat mutatta be, 2013. augusztus 17-én.
Vaságyak
Tamás és Emese gyermekeink biztattak, hogy vegyünk ál-landó lakást Fonyban. Juhász Ferenc Rákóczi út 23. szám alatti elhagyott portáját megvásároltuk 1986-ban. Ebből alakult ki az
„Immánuel ház”. Januárban boldogan jártuk be a szobákat 1975 januárjában, ahol a fiatalokat elszállásolhatjuk.
A kommunista diktatúra idején az egyházak fő gondja nem a fiatalok és idősebbek evangelizálása volt, hanem a „békeszol-gálat”. A fiatalokat nem érdekelte sem a tiltás, sem a teológiai magyarázat, hanem csak az evangélium. Fonyban szolgáltam 1977-ig, amikor fegyelmivel elbocsátottak az ifjúsági munka mi-att. Hívtunk 10 gyermeket és jött húsz-harminc. Tudtuk előre, hogy baj lesz belőle.
A fiatalok csak jöttek, és nem számított, hogy a földön, ki-mustrált gumimatracon vagy padláson, szalmán alszanak. Hor-váth Zoltán írta, hogy Debrecenben a klinikán kiszuperált vas-ágyak kaphatók. Megrendeltem 25 darabot biztonság okáért nem a fonyi, hanem a zsujtai gyülekezet javára. Azt a választ kaptam, hogy ilyen esetekben megkérdezik az igénylő felettes szervezetet, jelen esetben az Állami Egyházügyi Hivatalt. A vá-lasz: „Sajnos, az egyházközségnek nincs olyan működési pro-filja, amelyben ezek a tágak legálisan felhasználhatók. … Az
egyházkerület püspöke sem adott önnek felhatalmazási enge-délyt. Fentiekre tekintettel kérését tárgytalannak kell tekinte-nem. Debrecen, 1974. december 10.”
Mi történt? A klinika pontosan, hivatalosan cselekedett, ami-kor átadta az ügyet a Hajdúmegyei Állami Egyházügyi Hivatal-nak. Ez a hivatal továbbította papírjaimat a megyei pártbizott-ságnak. Azok átküldték a miskolci pártbizottságra, onnan pedig az Egyházügyi Hivatalba. Végül értesítették Ráski Sándor püs-pököt az ügyről. Tehát nagy munka folyt a vaságyak körül. Mit tegyünk? Horváth Pál egyetemi hallgatót kértem, hogy menjen a vastelepre, ott válogasson ki 25 vaságyat és küldje Göncruszkára.
Esperes úr 1976. december 22-én táviratilag meghív Szik-szóra. Éppen az „Illés” darabot írom, amikor a próféta kétségbe esve felsóhajt: „Vadásznak rám!” Esperes úr le sem ültet, a ka-bátomat nem vethetem le, hanem rám förmedt:
– Az unokaöcsémmel éppen arra járva benéztünk a fonyi parókiára, és megdöbbenve láttam a vaságyakat. Elrendelem, hogy a fonyi parókiát december 27-ig ürítsed ki.
– Miért és mitől ürítsem ki?
Dühbe gurult és az asztalát verte.
– Vedd tudomásul, hogy van hatalmam hozzá –, kiáltotta.
A debreceni nagy bombázás után így beszélt a város rend-őrkapitány is: „Van hatalmam hozzá…”
Kint állok Szikszó központjában a sáros, latyakos úton. Ép-pen Kocsis János göncruszkai igazgató jön autóval. Felesége mellette ül. Megállt. Fölvesz, és jól esik a meleg a püspöki hiva-talig. Fárasztó kihallgatás volt. Csüggedten léptem ki az utcára és éppen Nagy Ágnes, az adóhivatal vezetője jött velem szembe. Vidáman megkérdezte, honnan jön Pista bácsi.
– A püspöki hivatalból – legyintettem.
– Fegyelmi, ugye? – érdeklődött.
– Eltaláltad – válaszoltam.
– Hányadik?
– Tizenhetedik… – és nagyot nevettünk.
Kihallgatás újra a püspökiben 1977. március 27-én. Minden úgy történt, ahogy Debrecenben átéltük, ahol a bűnöket előadó a professzor volt a legfelsőbb bíró. A tanári testület a felperes, a vádló és ügyész, a tanú és bíró egy személyben. Az elsőfokú döntés egyben a legfelsőbb bíróság döntése, aki Czeglédy Sán-dor professzor úr volt. Fellebbezésnek helye nincs.
Meghívás a miskolci megyei rendőr-főkapitányság hivata-lába 1977. május 12-én. A feleségemmel együtt lépünk be a rendőrség komor épületébe. Fölkísértek a kihallgató szobáig, de a feleségemet hátrahagyták. Kihallgatásom rutinszerűen folyik.
Vallatóm fegyverével játszik, és arról faggat, hogy amikor Agg-telekre mentünk az amerikaiakkal, ki fizette az ebédet. „Termé-szetesen ők”, válaszoltam. „Ez a baj!” mordult rám a tiszt. Meg-döbbentem, hogy itt nincs szeretet, hanem csak üzlet és bizal-matlanság, fifty–fifty. Mintha az ebédért cserébe információt adtam volna a borsodi vegyigyárról, és tőlem függene a harma-dik világháború kimenetele. A kihallgatás befejeződött, felmen-tenek, de van még néhány egyéni kérdése az ifjúsági munkáról, amiért tulajdonképpen iderendeltek.
– Szükséges önnek fiatalokkal foglalkozni? – kérdezte vallatóm.
– És az Isten?
– Tudja, én is hinnék benne, ha volna, de nincs.
Kihallgatásom során ő volt felül én alul és most fordult a helyzet, én felül és ő alul.
– Honnan tudja, hogy nincs Isten? Be tudja bizonyítani, hogy nincs Isten? – kérdeztem. – Az Úr megmutatta magát Jé-zus Krisztusban, mikor megszületett földi világunkba.
Kihallgatóm folytatná a beszélgetést, meg nem is. Elenged.
Uzonkával a folyosó végén találkozunk, és egy pillanatra meg-szorítom a kezét. Ő következik.
Megyei Tanács, Miskolc. Polonkai Imre, az Állami Egyház-ügyi Hivatal megyei vezetője fogad 1977. június 17-én, kedden 12 órakor. Kérésére a folyosón sétálunk. Makacsul elhatároz-tam, hogy egyetlen nevet sem mondok be.
– Nagytiszteletűséged, miért rendez Fonyban illegális ösz-szejöveteleket? – vallatott Polonkai Imre.
– Az nem illegális összejövetel, mert a munkatervbe beír-tam, az esperes úr pedig aláírta, jóváhagyta.
– Azt nem olvasta el az esperes úr, – legyintett.
– Pontosan ezt mondta a feleségem is, akivel arról vitáztam, hogy az esperes úr nem egy pontatlan ember. Lehet, hogy szán-dékosan így döntött.
Fonyból eltávolítva Göncruszkán az orgonaépítéshez fogtam a mesterrel és miskolci fiatalokkal. A tízezer forinton felüli épít-kezéshez engedélyt kell kérni. Már majdnem készen vagyunk az orgonával, és nincs állami engedély. Polonkai Imre a hivatalnak telefonált, hogy azonnal adják ki az engedélyt az orgona építésre.
Elmondta őszintén, hogy otthonában ő is egy kis orgonát épít. A Megyei Tanács folyosóján hosszasan beszélgettünk.
Z
SUJTAHatárszéli falu Zsujta. Közelében a fiatalokkal a Hernád partján táborozunk, és kicsit félek, mert a határőrség katonái ló-háton látogatnak meg bennünket, hogy mit keresünk itt. Beszél-getés után a lányokat lovakra ültetik, nagyokat nevetnek és bé-kén hagynak a sátrainkban.
Az öreg kicsi templomot felújítottuk és a Zsujtai András ál-tal írt „Zsujtai Naplót” ünnepeltük. A parókia üres, a kert nagy, ifjúsági találkozókra alkalmas hely. Fényképeket is készítünk a csoportról. Ifjú Balog Zoltán is eljött és köztünk volt, akit édes-anyja, Tapolyai Margit hozott hozta magával. Később, amikor miniszter lett, boldogan emlékezett a találkozóra.
A templomi sokaság között szorongunk, amikor bejelentik, hogy ünnepi pillanat következik. Valakit kitüntetnek. Pa-nyuscsikné Kovács Máriára, a hidasnémeti iskola igazgatónőjére pillantok, készüljön, mert ő lesz az ünnepelt. Nagyon meglepő-döm, amikor nekem kell kiállni az úrasztalához, mert díszpol-gárságot kapok. Erdődi József polgármester úr indítványozta.
Tóth Ferenc rendőrrel a múlt időről beszélgetünk. Egy pil-lanatra megáll és bizalmasan mondja: „Tetszik tudni, hogy en-gem bíztak meg azzal, hogy figyeljem tiszteletes urat, kikkel be-szél és miről?” „Mindezt annak idején éreztem.” Örülök, hogy elmondta, megnyugodott.
„Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés.” (Ézsa-iás 57, 14.)
Bükkszentkereszt
A „Vas-villa” elnevezést onnan kapta, hogy a külső falát le-mezzel borították az épületnek. Sikerült „köztulajdonba” venni.
Miskolc és környéke, valamint az ország közeli és távoli vidé-kén élők örömmel jöttek a rendezvényekre. Bűneiket vallották, Krisztusban való hitüket erősítették, testileg is megpihentek. Je-lentkeznünk kellett volna a „felelős őrállóknál” az evangéliumi helyről, de elmaradt. A belügyi szerveknél egyébként számon tartották, „motozkaház”-nak nevezték.
Ráski Sándor püspök 1970. június 8-12 között Mátraházán, a lelkészkonferencián kikelt a missziói otthon ellen. „A föld-alatti egyház nem méltó a keresztyén emberhez. Mindent tudok
róla, a devizacsalásokat, a becsurgó nyugati pénzeket, és akkor a mi hátunkat tartjátok oda érette. Magyarországon szocialista népköztársaság van. Miért titokzatoskodtok? Ilyenek a te em-bereid, Victor István, mert rosszul trombitálnak. Ataktoszt fúj-nak riadó helyett. Öt évi munkánkból elveszítettünk két eszten-dőt Hagyjátok abba a szervezést!”
Nagyot nyelt és végig törölte izzadt homlokát. A halálos csendben „a mindent tudók” megsúgták nekünk, hogy innen Mátraházáról visz el az ÁVO. Letartóztatnak.
Balog Zoltán nekézsenyi lelkész 1972-ben az Iszákos Mentő Misszió részére vette át, és a helyet dr. Bartha Tibor püspök úr is megtekintette. Dr. Török István dogmatika professzor kijelen-tette, hogy a pogány Poncius Pilátus Róma állami helytartója
„lojálisabb volt” Krisztushoz, mint Kajafás főpap.
Meleg tavaszi napfényben a püspök úrhoz címzett beadvá-nyomat készíteném el, ha tudnám, hogy mit írjak neki. Nyílik a kapu, de nem állok fel, mert bizonyosan nyomozódó „barátok”
keresnek. Bekopognak az irodámba, meglepetéssel fogadom Pongó Gyula és Paksi Sándor lelkészeket.
– Hol jártok erre?
– Csak látni akartunk, hogy mit csinálsz.
– Fellebbezést készítek ügyemben Ráski püspök úrnak, de nem tudom, hogy mit írjak bele.
Legyintenek:
– Mindegy, mit írsz bele, mert úgysem kapja meg.
– De igen, megkapja, amikor hazajön Bécsből, – erősítgetem.
– Akkor sem kapja meg, amikor hazahozzák.
– De igen, mert ajánlva küldöm.
Pongó Gyula hosszan a szemembe nézett, azután lassan fo-galmazott.
– Nem kapja meg.
– Miért? Amikor hazajön, elolvassa.
– Nem teheti, meg, mert Ráski Sándor püspök tegnap meg-halt. Bécsben érdeklődtek tőle, hogy mi újság Magyarországon.
A te neved is szóba került. Tegnap a Püspök úr meghalt.
A nálam lévő, megmutatott papírlap kiesett a kezemből…
Gyülekezeti élet Fonyban
Felújítottuk a fonyi templomot kívül és belül. A padokat föl-szedtük, a könnyezőgombát vegyszerrel irtottuk ki. Az egész templom betonalapozása után csempéztük a padlót. A bejárat-tól jobbra Dókus Gábor kiállítást rendeztünk, baloldalon pedig könyveket helyeztünk el. Faragott lámpák díszítik a templo-mot, abaúji motívummal keresztszemes kézimunkák készültek.
A parókián nagyobb építkezések voltak. Vizesblokkokat ál-lítottunk be. A romos istállót gyülekezeti teremmé alakítottuk.
A parókián és a saját Immánuel-házzal összesen 80 személyt tu-dunk fogadni. Parkosítottuk a templomkertet. Dókus emlék-művet emeltünk, Babotsay Izsák volt főgondnoknak állítottunk sírjelet. Az Immánuel Otthont épületekkel bővítettük. Kertjében helyeztük el a Babotsay-szobrot nemzeti színű zászló alatt, és Krisztus keresztjét terméskővel raktuk körül.
Nyaranként májustól szeptemberig voltak gyermek- és ifjú-sági alkalmak, azokon kívül konferenciák. Általában 500–600 fi-atal jött az év folyamán egy hétre. Délelőtt áhítat és tanítás, dél-után szabad kirándulás a gyönyörű környéken, várakhoz, este pedig evangelizáció és pantomim játékok kötötték le a fiatalo-kat. Tábortűzzel fejeztük be. A konferenciákon Bocskairól, Bethlenről, Rákócziról és neves személyekről emlékeztünk.
Három alkalommal szabadegyetemet tartottunk a Kazinczy Ferenc Társaság rendezésében. Az utolsó nagy alkalom 2014-ben volt, amikor a marosszentimrei templom Égerházy László
által fából kifaragott mását adta át a Kazinczy Ferenc Társaság Tőkés László püspöknek. A faragvány nagysága 2 méter magas.
Ugyanakkor Tarr Mihály Bodroghalmi népi együttese gyönyö-rűen énekelt.
A szolgálatok mellett két év alatt elkészült a „Misszió a Ti-szán innen” című doktori disszertációm 280 oldalon. A doktori eljárást 30 év után befejeztem, mert nem fogadták el. Für Lajos a Magyar Nemzet 1999. január 8-i számában nagyrabecsüléssel értékelte. A megkérdezett tudósok a disszertációt elfogadásra ajánlották. „Jól eljátszogattak veled harminc éven keresztül” – mondták többen. Ünnepi bemutatója volt Budán a Magyar Kul-túra Alapítvány székházában a Mátyás-templom mellett.
Ugyanakkor dr. Kováts Dániel bemutatta feleségem „Fony”
című monográfiáját is. Nagy tömeg vett részt az alkalmon.
Takács Tamás és Bojtor Emese házasságkötése 1977. novem-ber 12-én volt nagy gyülekezet előtt. Édesapa Róma 11, 36 alap-ján szolgált, hogy: „Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak min-denek. Övé a dicsőség mindörökké.” Ámen. Kerényi Endre mondta a vőfélybeszédeket, közel háromszázan ebédeltünk.
Szabolcs megye düledező parókiáján kezdték szolgálatukat.
Új parókiát építettek Nyírtéten. Majd Apagyra kerültek és ott is parókiát kellett építeni a lelki szolgálat mellett. Onnan Hajdú-szoboszlóra hívták őket szolgálni, ahol a gyülekezeti munka mellett az Anna Szeretetotthont létesítették.
Testvéri találkozások
David George amerikai banktisztviselő 1984-ben hívott meg Dallasba a Presbiteriánus egyház többezres konferenciájára fe-leségemmel együtt. A kapcsolat Frans Schadee holland misszi-onáriuson keresztül alakult. Hat alkalommal járhattam az USA-ban, háromízben feleségem is velem jött.
Erdélyben szomorúan búcsúztam a Hargitán a kis amerikai lánytól, aki gépkocsivezetőnk volt a kiránduláson.
– Janell, köszönöm fáradtságodat, hogy az autónk vezetését elvállaltad. Isten veled, mert én többé nem utazom Amerikába, és te sem jössz hozzánk, mert férjhez mész.
Janelle szipogott: „Isten veled, Steven.”
Dallasba 1987-ben meghívást kaptunk konferenciára felesé-gemmel együtt az útlevelet is megkaptuk. Ott álltunk a többez-res tömegben egy mozgólépcső feljáratánál. Janelle jött fel és el-akadt a lélegzetem. Végül kinyögte: „Steven?” „Olvasd el a ki-tűzőmön a nevemet: Steven!” Mind hárman ámultunk a talál-kozáson. Férjhez ment egy lelkipásztorhoz, és eljöttek a konfe-renciára ők is. Meghívott a presbiteriánus gyülekezetükbe, hogy beszéljek Magyarországról.
Kormánypolitika
Az Orbán-kormány egyházi- és iskolapolitikája bőkezű. Szí-vesen és szervezetten nyújt segítséget a templomok, gyüleke-zeti házak, régi emlékek helyreállítására. A bölcsődével kezdő-dik, onnan az óvodában folytatókezdő-dik, majd az általános iskola és középiskola következik. Érettségi után vagy szakiskolába, vagy egyetemre iratkoznak a tanulni vágyók. A külföldi gyárak be-telepítésével csökkent a munkanélküliség. A COVID-vírus megállításában előkelő helyet foglaltunk el.
Egyházi választás volt 2021-ben. Régi vagy új esperesek és püspökök szolgálhatnak egyházunkban. A kérdés, hogy mi újat hozott a választás, elmélyültünk-e Krisztus szeretetében. Egye-sületek alakultak. A sok szervezés után is a gyülekezetek lét-száma csökkent. Mit tegyünk? A kormány tudott munkásokat és pénzt adni, de új szívet nem. Ha pedig kimarad az Úr Jézus Krisztus szeretete, akkor a gyülekezet tovább csökken.
Dr. Fekete Károly debreceni püspök „Hirdesd az Igét” utat ajánlja. Ez a mozgalom tulajdonképpen 1915-ben indult el. Kez-deményezésének az volt a célja, hogy az egyház visszatérjen alapvető feladatához. Az a kisértése, hogy nem nyit ki az Ige üzenetének megértésére. Istentisztelet után tanító jellegű elő-adások következnek, képzett lelkipásztorok által. Van-e tartal-mas mondanivaló, hogy jobban végezzék a református lelki szolgálatot? A járvány idején nagy szükség van a betegeket gyó-gyító imádságra. Telefonos és videóüzenet után van-e szemé-lyes családi vagy közösségi dolgokról való beszélgetés? Feszí-tett bennünket az, hogy a legrosszabb helyzetben sem hallgat-hat el Isten Igéje.
A püspökök áldást kértek azokra a szolgálattevőkre, akik megtalálták az igehirdetés módját. Telefonos lelki gondozást is folytatnak azért, nehogy a négy fal közé szorítsuk a gyülekezet tagjait a Covid-fertőzés miatt bezárt templomokkal. Érezzék, hogy számontartjuk őket. A lelkészek bekapcsolódhatnak az on-line képzésbe és az „Oltalom” című vigasztaló füzet is nagyban segíti a hátramaradottakat, hogy közelebb kerüljenek a gyüleke-zet közösségéhez. A megbecsült találkozók nem engedik a szét-szóródást. Nagyobb lelki fejlődésre van szüksége azoknak az embereknek, akik szeretnék, hogy Krisztus egyháza befogadja őket. Mindez nagyon jó igyekezet, de a Szentlélek ereje nélkül nem újulhatunk meg. Néha a szenvedést is el kell hordoznunk Krisztusért, mert a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcses-séget. „Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettek, zsidóknak bolondság, görögöknek bölcsesség.” (I. Korintus 1, 23.)
A „Tarcali Krónika” írója, Babotsay Izsák, Zrínyi Ilona hívá-sára jött át Tarcalról, és a Fonyban lévő kúriában lakott. A regéci uradalom inspektora, szőlőinek felügyelője lett, Rákóczi Ferenc főhadnagya volt. Őneki, a református egyház főgondnokának
hamvai a református templom alatt nyugszanak. Végrendeletét Fonyban írta, amelynek utolsó szavai így hangzanak:
„Semmit sem kívánok jobban, mint hogy az Úr Jézus Krisztus előtt megjelenhessek… Isten magához az egekbe fölvisz, és a mennyei fényes dicsőségben mindörökké részesít. Melyet Ő szent Felsége csele-kedjék mindnyájunkkal szerelmes szent Fiáért, az áldott Úr Jézus Krisztusért. Ámen. Die 19. júli. 1720. Babotsay Izsák.”
Szerettem volna elmondani a történelmi események köze-pette, hogy a segítséget csak Isten adja, a mi Urunk Jézus Krisz-tus kegyelme által. „A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a re-ménységben a Szentlélek ereje által.” (Róma 15, 13.)
„Boldog nép az, amelynek Istene az Úr.” (Zsoltárok 37, 5.)
A forradalom áldozatának ideiglenes sírja Pázmány Péter szobra alatt (Budapest, 1956.) Az 56-os fényképeket a Fortepan anyagából vettük át.
III.
„Emlékezzél meg az útról, amelyen hordozott az Úr!”
(V. Mózes 8, 2.)
D
R. B
ENKEG
YÖRGYlelkipásztor, teológiai tanár, igazgató
Emlékeim
1956. október 23-át követő nap délután-ján felvonulásra hívták össze a falu népét.
A templom és parókia előtti nagy téren gyülekeztek, ahol az első világháborús emlékmű állott. Rövid beszédek hangzottak el olyanoktól is, akiket eddig némaságra ítéltek. Meglepett, hogy nem csak a Himnuszt énekelte a gyülekezet, hanem Vörös-marty Szózatát is: „Hazádnak rendületlenül, légy híve ó magyar. Böl-csőd az, majdan sírod is, mely ápol, eltakar. A nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.”
Csengerben, első segédlelkészi szolgálati helyemre átneve-léssel, büntetésből helyeztek ki, mert Fekete Péter és Kovács Ti-bor letartóztatott segédlelkészek érdekében én is levelet írtam Péter János püspök úrnak. Tiltakoztam az ellen, hogy
Csengerben, első segédlelkészi szolgálati helyemre átneve-léssel, büntetésből helyeztek ki, mert Fekete Péter és Kovács Ti-bor letartóztatott segédlelkészek érdekében én is levelet írtam Péter János püspök úrnak. Tiltakoztam az ellen, hogy