Három évtizeddel 1956 után születtem.
A forradalom eseményei sem általános, sem középfokú tanulmányaimat nem gazdagították, csak felü-letesen érintették. Az intézményi megemlékezések sem ragad-tak meg mélyen, legbelül. Hiányzott belőlük valami vagy ép-pen Valaki. Ugyanez mondható el egyetemi éveimre. Végzett lelkipásztorként kezdtem el 1956 felé fordulni. Valójában leghi-telesebb tanítómesterem a forradalomról a Biblia lett. Így éltem meg a XX. századi magyar nemzetünk sorsfordító eseményso-rát. Nagyon régi bibliai történetet választottam, amelynek moz-zanatai önmagukért beszélnek. Próbáljunk most úgy figyelni erre, hogy világosan lássuk meg 1956. október 23-nak üzenetét.
Ezt Isten megnyitotta előttem.
„Álmot látott Nabukadneccar… A király ezt mondta… Dá-nielnek: Képes vagy arra, hogy megmond, milyen álmot lát-tam? Dániel így felelt: Neked ó király látomásod volt, egy nagy szobrot láttál. A szobor hatalmas és roppant fényes volt. Miköz-ben nézted, egy kő zuhant le, és ledöntötte a szobrot…
Nabukadneccar király csináltatott egy széles aranyszobrot.
Felállította a Dura völgyében. Aztán összehívatta a kormányzó-kat, az elöljárókat és a tartományok tisztviselőit, hogy jöjjenek el a szobor felavatására. A hírnök hangos szóval kihirdette: »Megpa-rancsoljuk nektek, hogy amint meghalljátok a mindenféle hang-szer hangját, boruljatok le és hódoljatok az arany szobor előtt. Ha pedig valaki nem borul le, azt dobják az izzó tüzes kemencébe.«
A besúgók ezt mondták a királynak: »Vannak itt férfiak, akik nem hódolnak az aranyszobor ellőtt.« Ekkor a királyt úgy elöntötte a harag, hogy még az arca is eltorzult. Meghagyta, hogy hétszerte jobban fűtsék be a kemencét. Megkötözték a fér-fiakat, és bedobták őket az izzó tüzes kemencébe. A király meg-döbbent. Nem három férfit dobtunk megkötözve a tűzbe? Én mégis négy férfit látok szabadon járni a tűzben és nincs rajtuk semmi sérülés.” (Dániel 2-3 fejezet.)
Ez a történet legalább két és félezer évvel forgatja vissza az idő kerekét. Olyan korban vagyunk, amikor a Tigris és Eufrá-tesz bölcsőjét elhagyva egy megerősödött nagyhatalom éhes oroszlánként indult portyázásra. Telhetetlensége országokat marcangolt, öntelt bömbölése félelmet keltett, csillogó fegyverei elhomályosították a szemek világát. Prédáit könnyűszerrel sze-rezte, mert a legyengült hittel, erkölccsel beteg nemzetek tálcán kínálták fel magukat.
Ennek a birodalomnak martalékozó királya volt Nabukad-neccar. Szembe szállt az égi figyelmeztetéssel. Birodalomról ál-modott, ahol félelmek között, diktatúrában élnek az emberek, átnevelődhetnek, és kiszolgálói lesznek egy feldaráló, szabad-ságot eltipró gépezetnek. Elérkezett hát az aranyszobor kora, amely közel 30 méter magasságával az elnyomás jelképe lett. A szobor árnyékában százak kényszerültek térdre esni, és üres szólamokkal dicsérték a királyt. Csatlósok és besúgók figyeltek a rendre és békére. Közben a háttérben már izzott a kemence, hogy megsemmisítse a gondolkodókat, a nemet mondókat.
A történelem 1956-ban megismételte magát. Vörösen ter-jeszkedett az Istent tagadó diktatúra, hogy szobrokat állítson:
Lenin és Sztálin szobrokat vagy a szégyenletes Rákosi-memen-tókat. Az 1948-as kommunista hatalomátvétel a sztálini dikta-túra útjára lépett. Emberi lelkek nyomorodtak meg a szovjet
gulágokban. A kitelepítések, államosítások hazug vádjával ez-reket kényszerítettek térdre. A Párt ökle, az AVH tört, zúzott és meggyalázott. Az Andrássy út 60. szám alatt fűtötték a kemen-cét, hogy a sötét pince gyomrában életek pusztuljanak el a go-noszság lángjában.
Bibliai történetünk nemcsak az elnyomó rendszerről, hanem tűzben edzett, acélossá tisztult ellenállásról is beszélt. A király a fiatalok átnevelésével erősítette hatalmát. Elvette hazájukat, anyanyelvüket, hitüket. Voltak, akik állva maradtak, mert a be-csületes hazaszeretet hite erős gerincoszlopnak bizonyult. Ezek a fiatalok úgy döntöttek, hogy nem hódolnak be, hanem állva maradnak. Nekik nem kellett az aranyszobor, a személyi kul-tusz és a politikai előrelépés. Ezeket a fiatalokat nem lehetett
„megetetni”. Nekik szabadság kellett, mert szabadon akartak lélegzeni, hinni, véleményt nyilvánítani egy szabad hazában.
Tettük szobordöntő volt. Szilárdságuk erejét Istentől kapták.
Az öntelt hatalom azonban megmutatta eltorzult arcát, és a királyi düh bosszút dobogott. A hétszer jobban befűtött kemen-cébe dobták az ifjakat. Azonban váratlan csoda történt, mert a három ifjú szabadon járt, sőt négyen lettek, mert Isten melléjük állt. Tűzálló győzelemmel ajándékozta meg őket, hogy a kiállá-suk kitörölhetetlen emlék maradjon.
Újra 1956. október 23. Néhány egyetemista kilépett a szob-rok árnyékából, és a nyilvánosság elé álltak egy térdre kénysze-rítő korban. Szembenéztek a besúgó rendszerrel, a félelmetes karhatalommal, szabadon vállalták hitüket.
Az öntelt hatalom, mint két és félezer évvel azelőtt, megmu-tatta eltorzult arcát. A helyzet izzani kezdett, és tankok, fegyve-rek lehelték gyilkos lángjukat. Ám csoda történt, mert Isten újra tűzálló győzelmet adott, és semmivel nem lehetett kiégetni a meg-torlások tüzét, a szabadság emlékét.
Mi tette győztessé az ötvenhatosokat? A kőként alázúduló elszántság, a szilárd hazaszeretet. A golyózáporok kereszttüzé-ben, a vörös lánctalpak túlerejékereszttüzé-ben, a szabadon élők gondolata ért a szívekben. Helytállásuk kiállásra sarkall bennünket is.
Vajon miért?
Mert az újszerű ideológia zsarnokságát éljük. A keresztyén eu-rópaiságnak érzései szenvednek a politikai támadások pergőtüzé-ben. Felelősek vagyunk a szabadságunkért, hazánk jövendőjéért.
A szabadságeszmék pattanásig feszült égető helyzetet teremtenek.
Ebben a történelmi áradatban mindent meg kell tenni azért, hogy fennmaradjon a magyarság, a maga évezredes értékeivel. Szabad hazát akarunk, ahol hitükben erős fiatalok nőhetnek fel.
Végezetül: a számomra legszókimondóbb verset 1952-ben Illyés Gyula faragta, amelynek címe: „Egy mondat a zsarnok-ságról”. Záró gondolataimat versbe szedve fogadják tőlem Ily-lyés Gyula szerzeménye nyomán:
Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van a liberális ideológiák csaholásában, a média agymosó hatalmában.
Ott zsarnokság van
a gyermeket eldobó vagy meg sem szülő édesanyákban, A céltalanul kallódó ifjúságban…
Zsarnokság van a széteső családban,
az üveges tekintetek számítógép-fogságában, ott, valahol mélyen zsarnokság van
a kihűlt imákban, poros Bibliákban, a rongyossá lett vallásosságban, ott zsarnokság van
a belülről bomlasztó közösségi széthúzásban, a hátat fordító emberi magatartásban, a feledett hazafiságban…
Ott zsarnokság van:
ÖZÖN.
S A ZSARNOK ÚR NEVE MA:
KÖZÖNY.
Kívánom, hogy e könyv értékeinek felismerésében felelős, közönytől mentes magatartással álljunk helyt a tisztesség erejé-vel. Istenért és hazáért abban a küldetésünkben, amelyre hívott minket a szabadság Istene.
A hajdúszoboszlói református templom