A tanító(n ő )képz ő kben kiadott oklevelek száma és a szükséglet

Az 1. és a 11. térképen ábrázolt intézményrendszer 1874–1915 közötti oklevél-kibocsátásáról tájékoztat a 36. ábra. A kiinduló 1874/1875. tanévben 835 okleve-let adtak ki az ország tanító(nő)képzőiben, ami a korszak legnagyobb oklevél-kibocsátását produkáló 1904/1905. tanévre 2614-re nőtt. A három évtized alatt

bekövetkezett több mint háromszoros növekedésen belül a tanítóképzők a két és félszerest alig meghaladó, a tanítónőképzők viszont több mint négyszeres volu-menbővülést produkáltak.

11. térkép

A kiadott oklevelek száma nemenkénti bontásának összehasonlítása 1874-1915

a statisztikai évkönyvek alapján (1874-77-ig a miniszteri jelentések alapján)

0 400 800 1200 1600 2000 2400 2800

18 74-1875

18 76-1877

18 78-1879

18 80-1881

18 82-1883

1884-1885 1886-1887

1888-1889 1890-1891

1892-1893 1894-1895

1896-1897 1898-1899

1900-1901 1902-1903

1904-1905 1906-1907

1908-1909 1910-1911

1912-1913 1914-1915 férfi

nő összes

36. ábra

A kiinduló évben a kiadott oklevelek kb. 63%-át férfiak, 37%-át nők vehették át. Négy évtized múltán, 1914/1915-ben szinte „megfordult” ez az arány: a taní-tóképzők már csak kb. 44%-kal részesültek, a tanítónőképzők 56%-ával szemben.

A diagramra tekintve könnyen felmérhetjük, hogy az expanzió első, a hetvenes évek második felére eső, kisebb hulláma során még alig módosultak a nemek közötti arányok. Erre csak a kilencvenes évek második felében indult, s közel egy évtizeden át tartó, évi kb. ezerrel több oklevél kiadásához vezető bővülési folya-mat során került sor. Ennek meghatározó elemét — ahogy ezt már a kortársak is jól érzékelték — az akkori tanítóhiány mellett²⁹, nem annyira a hölgyek tanítói hivatás iránti érdeklődésének növekedése adta, hanem a lányok iskoláztatásának megoldatlansága.³⁰ A társadalmi szerepükkel kapcsolatos elképzeléseik változása, a munkavállalás iránti érdeklődésük növekedése mellett — amiben természetesen sokuknál a tanítói professzió is szerepet kapott/kaphatott — fontos vonzerőt jelen-tett számukra, hogy a tanítónőképzőkben gyermeknevelési, pedagógiai, pszicholó-giai ismeretek mellett kézimunkát, háztartástant tanulhattak, s egy sor olyan isme-rethez juthattak, aminek családanyaként, háztartásvezetőként, a családi gazdál-kodás befolyásolójaként is nagy hasznát vehették. Ugyanakkor „váratlan szükség esetére” ez az oklevél a munkavállalás lehetőségét is magában hordozta, az idő (s az első világháború) előrehaladtával³¹ egyre több iskolafenntartó elemi iskoláiban.

A fiú és leány tanulók aránya a tanító(nő)képzőkben a miniszteri jelentések alapján 1902-03-ig a polgári és elemi iskolai képzés, 1903-04-től csak az elemi iskolai képzés

0%

A férfi és nő tanítók aránya 1902-03-ig a nép-, majd az elemi iskolákban a miniszteri jelentések alapján

1880-1881 1881-1882 1882-1883 1883-1884 1884-1885 1885-1886 1886-1887 1887-1888 1888-1889 1889-1890 1890-1891 1891-1892 1892-1893 1893-1894 1894-1895 1895-1896 1896-1897 1897-1898 1898-1899 1899-1900 1900-1901 1901-1902 1902-1903 1903-1904 1904-1905 1905-1906 1906-1907 1907-1908 1908-1909 1909-1910 1910-1911 1911-1912 1912-1913 1913-1914 1914-1915 1915-1916 1916-1917 1917-1918 1918-1919

férfi nő

37. ábra

Az ilyen megfontolásból a tanítónőképzőt választó lányok nagy — csak to-vábbi kutatások révén ténylegesen felmérhető, s a korszak utolsó évtizedében a női kereskedelmi iskolák és leánygimnáziumok megnyitása által is befolyásolt —

száma alaposan összezavarta a VKM illetékeseinek tisztánlátását is a tanító(nő)i utánpótláshoz szükséges képzés volumenének megállapításában. (A miniszteri jelentésekben gyakran olvashatunk a „tanítónői túltermelés veszélyeiről”, mivel úgy vélték: férfi tanítót csak azonos nemű válthat, ami az iskolafenntartók attitű d-változásával egyre kevésbé bizonyult igaznak, s időbeli csúszással ugyan, de a tanítónők fokozatos térnyeréséhez vezetett. 37. ábra.)

A tanítói utánpótlásról már a dualizmus korában — majd a két világháború közötti időszakban, sőt az azt követő évtizedben is — úgy vélték a tanítóképzéssel foglalkozó ügyosztály irányítói, hogy a hivatalban lévő tanítók 4–6 százaléka biztosíthatja a pályaelhagyók, a nyugdíjba menők, a betegség vagy haláleset miatt kiesők pótlását.³²

A kiadott oklevelek száma és a tanítók számának 5%-án alapuló tanítószükséglet

1902-03-ig polgári és elemi iskolai oklevelek, illetve népiskolai szükséglet, 1903-04-től elemi iskolai adatok

0

kiadott oklevelek a statisztikai évkönyvek alapján (1874-77-ig a miniszteri jelentések alapján) tanítószükséglet a statisztikai évkönyvek alapján (1889-91-ig a miniszteri jelentéseki alapján)

38. ábra

Leggyakrabban 5%-os becsléssel találkozunk a levéltári forrásokban, ezért a 38. ábrán megjelenítettük a hivatalban lévő nép-, ill. elemi iskolai tanítók min-denkori 5%-át, egyelőre — némi egyszerűsítéssel — „tanítószükségletnek” ne-vezve ezeket az értékeket, s összevetettük az ugyanazon években ténylegesen kiadott tanítói oklevelek számával. A diagramon — egy 1877–1882 közötti ki-sebb túlfutást leszámítva — látható: az első két évtizedben (kisebb ingadozások-kal) a kiadott oklevelek számának alakulása lényegében követte a szolgálatban lévők 5%-át. 1896/1897-től azonban — ahogy a 36. ábrán láthattuk — elsősorban a tanítónőképzők kibocsátásának gyors növekedése miatt, meredeken felfelé ível az oklevelek vonala, olyannyira, hogy 1901/1902-től 1907/1908-ig évente kb.

ezerrel magasabban tetőzött, mint az összehasonlítás alapjául szolgáló

„tanító-szükségletet” jelző értékek.³³ Ezt követően — a képzés s különösen a magánvizs-gálatok visszafogása következtében — csökkent a két számsor közötti különbség:

1912/1913-ra már a korábbi érték kb. harmadára, de valamilyen mértékben végig megmaradt.

E nyakatekert megfogalmazással a „túlképzés” fogalmának használatát szeret-nénk elkerülni, hiszen, mint a 35. ábra mutatja, egészen a világháború küszöbéig látható módon, majd elenyésző mértékekkel ugyan, de a korszak végéig jelen vannak a tanítóság soraiban az államilag előírt képesítésnél kissebbel, kevesebbel rendelkező pedagógusok, s még a kilencvenes években is komoly gondot okozott a tanítóhiány.

A kibocsátott oklevelek számának, valamint a tanítószükséglet és a képesítés nélküli tanítók összegének összehasonlítása

0

Ez arra figyelmeztet bennünket, hogy a 38. ábrán a „tanítószükségletet” jelké-pező, az alkalmazásban állók 5%-aként tételezett — az oktatásirányítási gyakorlat tapasztalatából leszűrt — érték csak abban az esetben tekinthető kiindulópontnak, ha nincs gyors népiskolai expanzió, ha nincs tanítóhiány, s ha nincsenek nagy számmal az alkalmazásban álló tanító(nő)k között „képesítetlenek”: a törvények-ben, jogszabályokban leírtaknak nem megfelelők. Ahogy a fentiekben már emlí-tettük, Magyarországon a vizsgált időszakban sokan tevékenykedtek az elvártnál alacsonyabb, ill. az 1879. évi XVIII. törvénycikkben előírtnak nem megfelelő képesítéssel (magyarnyelv-tudással). Ezért a működő tanítók évente kiszámolt 5%-ához célszerű hozzáadnunk a „(megfelelő) képesítés nélkül” tevékenykedők számát,³⁴ s ehhez mérnünk az adott évben kibocsátott oklevelek mennyiségét. En-nek eredményét demonstrálja a 39. ábra, mely — a 35. ábrához hasonlóan — az

első világháborút megelőző évekre jelzi a képesítetlenek számának látványos csökkenését, s azt, hogy az évente kiadott oklevelek száma immár meghaladta a működő tanítók 5%-ából s a képesítetlenek számából konstruált, a valósághoz talán valamivel közelebb járó „tanítószükségletet”.

Azt, hogy a tanító(nő)képzés a korszak végére nagyjában és egészében megfe-lelhetett a vele szemben támasztott társadalmi elvárásoknak, az is mutatja, hogy az iskolába járók számának növekedése csak a vizsgált időszak első felében veze-tett az egy tanítóra jutó diákok számának növekedéséhez (számítása-ink/becsléseink szerint kb. 74-ről 85-re), majd a kilencvenes évek közepétől csökkenést tapasztalhatunk: 1912/1913-ra a mutató visszakúszott a kiindulópont közelébe.

7.2. A tanító(nő)képzőkben kiadott oklevelek száma és a szükséglet —