A különböz ő fenntartású intézmények növendékeinek anyanyel- anyanyel-vi/nemzetiségi összetétele a korszakban s területi elhelyezkedésük anyanyel-vi/nemzetiségi összetétele a korszakban s területi elhelyezkedésük

In document A MAGYAR MŰVELŐDÉS ÉS A TANÍTÓKÉPZÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1868–1958 (Pldal 47-58)

NEMZETISÉGI POLITIKA ÉS OKTATÁS

5. A tanító(n ő )képz ő sök és tanáraik anyanyelve/nemzetisége

5.1. A különböz ő fenntartású intézmények növendékeinek anyanyel- anyanyel-vi/nemzetiségi összetétele a korszakban s területi elhelyezkedésük anyanyel-vi/nemzetiségi összetétele a korszakban s területi elhelyezkedésük

1880/81-ben

3. térkép

A 3. térképen látható az állami tanító(nő)képzők zömének kifejlesztése utáni intézményhálózat a négyéves képzés bevezetését megelőző utolsó tanévben.

1880/1881-ben a 68 képzőből 52-ben magyar nyelvű oktatás folyt. Német volt az oktatás nyelve 5 evangélikus, magyar–német 3 katolikus s 1 evangélikus prepa-randiában. Románul tanítottak 2 görögkeleti s 1 görög katolikus, magyarul és románul 1 római s 1 görög katolikus intézetben. Szerb nyelven folyt a tanítás a zombori görögkeleti, s magyar–ruszin nyelven az ungvári görög katolikus isko-lákban. A képzők 23,5%-ában folyt tehát nem magyar nyelvű vagy kétnyelvű okta-tás, ami többszöröse a Karády Viktor által a gimnáziumokban regisztrált értéknek (s éppen 10%-kal haladja meg a 10. térképen látható 1917/1918. évi arányt), de

mélyen alatta marad annak, amelyet az 1880. évi népszámláláson a nem magyar anyanyelvű polgárok („allogének”10) reprezentáltak. Az állami oktatáspolitika preferenciáit jelenítik meg a gyakran vegyes nemzetiségű, ill. nemzetiségi terüle-teken létesített állami tanító(nő)képzők, melyekben — „a környékben divatozó nemzetiségi nyelv(ek)” igény szerinti oktatása mellett — a tanítás nyelve a ma-gyar volt,11 s melyeknek tanárai egyesületük határozataiban folyamatosan hang-súlyozták a képzők és a tanítóság „nemzeti hivatását”.12

A növendékek anyanyelvi megoszlása az állami tanító(nő)képzőkben

0

összlétszám magyar német román szlovák szerb horvát ruszin egyéb

összlétszám

magyar

német

14. ábra

Ennek ismeretében aligha csodálkozhatunk azon (14. ábra), hogy az ezen in-tézményekbe járó diákok túlnyomó többsége magyar anyanyelvű (vagy legalábbis önmagát annak valló) volt, s hogy a körükben amúgy is igen szerény mértékben megtalálható nemzetiségiek aránya a századfordulótól tovább csökkent. Mivel az akkoriban 22-30 állami képző is környezete oktatási piacán tevékenykedett, kö-zöttük annak jellegéből adódóan jelentős különbségek mutatkoztak. Erről tanús-kodik a Tanítóképző Intézeti Tanárok Országos Egyesülete (TITOE) folyóiratá-nak, a Magyar Tanítóképzőnek egy széles körű felmérése, melynek legplasztiku-sabb eredményeit a 15. ábrán ajánljuk figyelmükbe.13 A vegyes lakosságú terüle-teken fekvő képzők között találunk magyar, szlovák abszolút, ill. német és román relatív többségűt is. Összetételük igencsak eltérő volt, s ez befolyásolta az

intéze-tekben folyó anya/nemzetiségi nyelvoktatást, de nem változtatott azon, hogy a tanítás mindegyikben magyarul folyt.

A növendékek anyanyelv szerinti megoszlása állami tanítóképzőkben 1897-98-ban - a Magyar Tanítóképző adatgyűjtése alapján

magyar

A növendékek anyanyelvi megoszlása a római katolikus tanító(nő)képzőkben

össz magyar német román szlovák szerb horvát ruszin egyéb

összlétszám

magyar

német

16. ábra

4. térkép

A fent említett négy vegyes tannyelvű képző kivételével magyarul oktattak az ország legnagyobb felekezeti iskolafenntartója, a katolikus egyház taní-tó(nő)képzőiben is. Ahogy a 4. és 12. térképen látható, még a heterogén nemzeti-ségi összetételű területen fekvő intézményeik többségében is ez volt a helyzet.

Még ennek ismeretében is szembetűnő (ahogy a 16. ábrán látható): a katoli-kus képzőkben magasabb volt a magyar diákok aránya, mint az állami képzőkben.

A magyarországi németek és szlovákok felekezeti irányultságának ismeretében az viszont várható volt, hogy a nem magyar anyanyelvűek többsége közülük rekrutá-lódott.

Az 5. és a 13. térképen bemutatott református tanítóképzők elhelyezkedését, s felekezetük „nemzeti egyházi” ethoszát figyelembe véve aligha meglepő, hogy körükben rendkívül alacsony volt — az 1917/1918-as tanév kivételével —, még az 1%-ot sem érte el a nem magyar anyanyelvűek aránya (ezért esetükben a diag-ram bemutatásának sincs értelme).

Az egyetlen, 1857-ben létrejött budapesti — „a zsidó iskolai alapból” fenntar-tott, s így az állami oktatásirányítás szorosabb ellenőrzése alatt tevékenykedő izraelita tanítóképző diákjainak anyanyelvi összetétele (17. ábra) leginkább az állami képzőkére emlékeztet. Az összlétszámokon kívül két, nem elhanyagolható

különbséggel: 1. körükben a német anyanyelvűeken javarészt jiddist beszélőket kell értenünk; 2. a századfordulót követően növendékeik körében gyorsabban csökkent a nem magyar anyanyelvűek aránya.

A növendékek anyanyelvi megoszlása az izraelita tanítóképzőben

0

összlétszám magyar német román szlovák szerb horvát ruszin egyéb

összlétszám

magyar

német

17. ábra

A növendékek anyanyelvi megoszlása az evangélikus tanító(nő)képzőkben

0

5. térkép

Két német tannyelvű evangélikus képző növendékeinek magyarnyelv-tudása 1907-1908-ban

(nagyszebeni tanítóképző: 86 német, 1 román anyanyelvű tanuló segesvári tanítóképző: 56 német anyanyelvű tanuló)

30

63

80 113

0 20 40 60 80 100 120

év elején jól tudott magyarul

év elején keveset tudott magyarul

év elején nem tudott magyarul

év végén jól tudott magyarul

év végén keveset tudott magyarul

év végén nem tudott magyarul

19. ábra

Az 1. nemzetiségi térképre emlékezve érthető, hogy a 6. és a 15. térképen lát-ható evangélikus tanítóképzők tanulói körében (18. ábra) a magyarok és a néme-tek jelentős számban, a századfordulóig a relatív többségen is osztozva — majd magyar túlsúllyal — képviseltetik magukat.

A német tanítási nyelvű — sokáig gimnáziumokhoz kapcsolódó — erdélyi szász képzők, valamint a Felsőlövő és Sopron környékiek adták a német anya-nyelvű diákok nagy részét, míg az eperjesi és szarvasi intézetek a szlovákokat.

A német nyelvű nagyszebeni tanító- és a segesvári tanítónőképző — a Lex Apponyi megszületése körüli — helyzetéről tudósít a tanulóik magyarnyelv-tudásáról szóló 1907–1908. évi14 éves jelentéseik adataival a 19. ábra. A nagy valószínűséggel kozmetikázott adatokból kitűnik: a tanév elején a növendékeknek 21%-a, a végén pedig 44%-a „tudott jól magyarul”, jelentős többségük csak „ke-veset”, ami némi fényt vet a 18. ábrán látható arányok hátterére s — a 6., 9. és 15.

térképpel összevetve — az ország különböző területein elhelyezkedő evangélikus képzők különbségeire is. A görög katolikus és görögkeleti iskolák adataival ösz-szehasonlítva (lásd a 21. 23. és 24. ábrákat), a magyarul „jól tudók aránya” az ottaniak negyedét, felét éri el…

6. térkép

A magyarországi görög katolikus egyház létrejöttének körülményei, s a 7. és 14. térképeken látható tanítóképzők elhelyezkedése folytán magától értetődőnek tűnik, hogy körükben jelentős volt a románok és a ruszinok (s nem jelentéktelen a szlovákok) aránya. (20. ábra.)

A növendékek anyanyelvi megoszlása a görög katolikus tanító(nő)képzőkben

A történeti kontextus ismeretében feltűnő, hogy a századfordulótól a növendé-kek körében gyorsan nőtt a magyarok (ill. az önmagukat magyarnak vallók) ará-nya, olyannyira, hogy 1904/1905-től az elsőbbséget: a relatív, majd néhány idő -pontban az abszolút többséget is megszerezték.

További kutatást igényel, annak felmérése, hogy ezen arányeltolódásban mi-lyen szerepe volt az eperjesi és az ungvári magyar nyelvű tanító- és tanítónő kép-zők 1895. és 1902. évi, s a lugosi magyar–román nyelvű tanítónőképző 1914. évi megnyitásának. Annak, hogy ennek révén a korszak utolsó éveiben a 7 görög katolikus képzőből már csak a balázsfalvaiban folyt román, háromban (az eperje-siben, az ungvári tanító- és tanítónő-képzőkben) magyar, s ugyancsak háromban (a nagyváradi, a szamosújvári tanító- s a lugosi tanítónőképzőkben) magyar–

román nyelvű oktatás,15 ami meghatározta a jelentkezők és felvehetők körét, azt, hogy különösen az utóbbiakban többnemzetiségű fiatalok tanulhattak együtt. In-tézményi szintű vizsgálódásokra lenne szükség annak felméréséhez, hogy meny-nyire gyorsította fel ez a nemzetiségi tanulók körében zajló természetes, ill. álla-milag ösztönzött folyamatokat: előbb a magyar nyelv elsajátítását (21. ábra), majd az őszinte — vagy csak az elvárásoknak való megfelelés, karriervágy ösztö-nözte — identitásváltást.

7. térkép

A három román tannyelvű görög katolikus tanítóképző (balázsfalvai, nagyváradi, szamosújvári)

növendékeinek magyarnyelv-tudása 1907-08-ban (csak román anyanyelvű tanulók)

157 166

29 20 0

20 40 60 80 100 120 140 160 180

év elején jól tudott magyarul

év elején keveset tudott magyarul

év elején nem tudott magyarul

év végén jól tudott magyarul

év végén keveset tudott magyarul

év végén nem tudott magyarul

21. ábra

8. térkép

A növendékek anyanyelvi megoszlása a görögkeleti tanító(nő)képzőkben

0 100 200 300 400 500 600 700

1881-1882 1884-18

85 188

7-1888 1890-1891

1893-18 94

189 6-1897

1899-1900 1902-19

03 1905-1906

1908-1909 1911-19

12 1914-1915

1917-1918 összlétszám

román szerb

magyar

22. ábra

Az utóbbi kérdés fel sem merül a 8. és a 16. térképen és a 22. ábrán megjele-nített ortodox képzők esetében.

A román és szerb tanítási nyelvű görögkeleti tanító(nő)képzők mindvégig meg-őrizték ugyanis nemzetiségi jellegüket, s — talán az ellenérdekűnek tekintett álla-mi szervek túlzott tájékoztatásától tartva — még magyar anyanyelvűeket sem nagyon engedtek tanulóik közé.

A magyar oktatáspolitika erőfeszítéseinek „statisztikában kimutatható eredmé-nyei” is csak az ortodox képzőkbe járó román, ill. szerb növendékek magyar-nyelv-ismeretének bővüléséről tudósítanak, eltérően a többi képzők „magyaroso-dásától”.

A három román tannyelvű görögkeleti tanítóképző (aradi, karánsebesi, nagyszebeni)

növendékeinek magyarnyelv-tudása 1907-08-ban (csak román anyanyelvűek)

182

A 23. és 24. ábrák kapcsán — a történeti kontextus ismeretében — joggal fel-merül: vajon a valós helyzetet tükrözhetik-e, „életszerűek-e” azok az adatok, me-lyek szerint a román tannyelvű intézetek tanulóinak az év elején 86,7%-a, az év végén pedig már 94,3%-a, a szerb nyelvűek diákjainak pedig 78,5%-a, ill. 81,2%-a „jól tudott m81,2%-agy81,2%-arul”. További kut81,2%-atást igényel ennek megáll81,2%-apítás81,2%-a. Addig is 81,2%-a magunk részéről inkább azon tűnődünk, hogy ezen statisztikák előállítói a nyelv-tudással kapcsolatos mércét tették-e ilyen alacsonyra, vagy/és éppen a magyar ál-lami befolyástól féltett identitásuk megőrzése érdekében, az elhúzódó politikai játszmák részeként tálalták az akkori törvényi előírásoknak való megfelelés szán-dékát (annak látszatát) demonstráló adatokat?

A zombori szerb tannyelvű görögkeleti tanító- és tanítónőképző növendékeinek magyarnyelv-tudása 1907-1908-ban (2 magyar és 1 román anyanyelvű tanulón kívül mind szerb anyanyelvűek)

117

21

121

24 11 4

0 20 40 60 80 100 120 140

év elején jól tudott magyarul

év elején keveset tudott magyarul

év elején nem tudott magyarul

év végén jól tudott magyarul

év végén keveset tudott magyarul

év végén nem tudott magyarul

24. ábra

Az érintett képzők évkönyveinek, fennmaradt levéltári forrásainak s anya-könyveinek szisztematikus áttekintése, feldolgozása révén lehetne csak tisztázni a 23. és 24. ábrákon szereplő adatok forrásértékét. Ez valamennyi itt bemutatott diagramunkra igaz, ám ez esetben az átlagosnál nagyobb okunk van a kételkedés-re: közismert ugyanis, hogy a korszak utolsó évtizedében (különösen a világhábo-rú éveiben) a magyar asszimilációs törekvésekkel szemben elzárkózó görögkeleti magatartás/ellenállás16 időnként komoly konfliktusokhoz, s még a TITOE vezetői körében is heves reakciókhoz, „a hazaáruló képzők” bezárásának követeléséhez vezetett.17 (Majd ez a kérdés — a trianoni területvesztéssel, lásd a 10. és 11. tér-képet — két évtizedre, a területi visszacsatolásokig lekerült a hazai kultúrpolitika napirendjéről.)

5.2. A magyar és más anyanyelvűek aránya a tanító(nő)képzősök és tanáraik

In document A MAGYAR MŰVELŐDÉS ÉS A TANÍTÓKÉPZÉS TÖRTÉNETÉBŐL 1868–1958 (Pldal 47-58)