Talajművelési eljárások 1. Szántás

Az egyik leggyakrabban alkalmazott talajművelési eljárás Magyarországon, melynek eszköze az eke. Az eke típusától függően kétféle szántási módot különböztetünk meg. Az ágyszántás ágyekével történik (3.11.

ábra), melynek jellemzője, hogy mindig egy irányba forgatja a barázdaszeleteket, így időnként bakhátak és osztóbarázdák képződnek (cél: ezek számának mérséklése). A képződött bakhátakat és osztóbarázdákat végül barázdabehúzóval el kell munkálni. A másik szántási mód a rónaszántás, melynek eszköze a váltvaforgató eke (3.12. ábra), ami hol jobbra, hol balra forgat, ily módon a barázdákat mindig egy irányba képes fordítani, tehát sem osztóbarázda, sem bakhát nem alakul ki. Attól függően, hogy a traktor a szántást a fogás szélén vagy közepén kezdi-e el, széjjel- ill. összeszántásról beszélhetünk (3.13. ábra).

3.11. ábra. Ágyeke

3.12. ábra. Váltvaforgató eke

3.13. ábra. Össze- ill. széjjelszántás

A szántás mélységének meghatározásakor több szempontot is figyelembe kell venni. Így a kultúrnövény igényeit, az altalaj minőségét (az erősen köves vagy rossz minőségű altalajt nem szabad a talajfelszínhez közel fordítani), vagy a talaj fizikai állapotát. Sekély szántásról akkor beszélünk, ha a művelési mélység 12-15 cm (ma már igen ritkán alkalmazzák, helyét a tárcsázás és kultivátorozás vette át). A középmély szántás 16-20 cm mélységig, a mélyszántás 21-30 cm mélységig, a mélyítő szántás 31-40 cm mélységig, a rigol szántás (rigolírozás) pedig 40 cm-nél nagyobb mélységben műveli meg a talajt (ez utóbbit csak ritkán alkalmazzák, pl.

gyümölcsösök telepítése előtt). Fontos, hogy a szántás mélysége évről évre változó legyen, mert ha mindig azonos mélységben végezzük, eketalpbetegség jöhet létre (a szántás rendszeres mélysége alatt egy tömör, áthatolhatatlan réteg alakul ki). Az eketalpbetegség kialakulásának másik oka az életlen ekevas.

A szántás elvégzésének optimális időpontja ősszel van (őszi szántás), mert az őszi csapadéknak köszönhetően a talaj már kellően nyirkos. Az ilyen talaj jól omlik, a szántás felületén kevesebb rög keletkezik, az elmunkálás is könnyebb és egyszerűbb, és a téli nagy mennyiségű csapadék befogadására is alkalmassá teszi a talajt. Az évelő gyomokat irtja, továbbá az alaptrágyák talajba dolgozása is megvalósítható általa. A tavaszi vetésű növények alá mindig ősszel szántunk. Ha viszont nyár végi vagy őszi vetésű/telepítésű növényt szeretnénk termeszteni, a szántást nyáron kell elvégezni (nyári szántás). Ilyenkor a meleg és száraz időjárás miatt nagy a talaj kiszárításának veszélye, ráadásul száraz talajon a nyári szántás rögös lesz. Tavasszal is lehet szántani, de csak kivételes esetekben, pl. laza homoktalajon, ahol a defláció (szélerózió, a szél által okozott talajpusztulás) kivédése érdekében egészen tavaszig meghagyják az elővetemény tarlóját a területen. A nyári és tavaszi szántás legfeljebb középmély (16-20 cm) lehet a talaj nedvességtartalmának megőrzése érdekében.

Évente maximum egyszer szabad szántani, hiszen igen drasztikus beavatkozás a talaj életébe. Bizonyos kultúrák esetén pedig akár el is hagyható. Szerves trágyázáskor viszont elkerülhetetlen.

A szántás sebességének meghatározásakor figyelembe kell venni, hogy lassabb haladási sebesség mellett tökéletesebb lesz az átfordítás és kisebb lesz az ingadozás a szántásmélységben, de kisebb lesz a porhanyítás mértéke is, mint nagyobb haladási sebességnél.

3.3.2.2. Tárcsázás

Igen gyakran alkalmazott talajművelési eljárás a tárcsázás is. A tárcsa az eke után a második legelterjedtebb talajművelő gép. Eszközei a tárcsák, melyek lehetnek sima (3.14. ábra) vagy csipkés élűek (3.15.

ábra), egy- vagy kétsoros elrendezésűek, kisebb vagy nagyobb tömegűek, ezáltal kisebb vagy nagyobb művelési mélységűek. A tárcsák feladata a talaj porhanyítása, a talajrögök ill. növénymaradványok aprítása. A csipkés élű tárcsa intenzívebb rögtörő és növényaprító tulajdonságú, így a sok szármaradványt visszahagyó kultúrák után ezt célszerű használni. A tárcsázásnak nagy jelentősége van a gyommentesítésben is. A tárcsák az egyéves gyomnövényeket jók irtják, a tarackos fajokat azonban – tarackjaik felaprításával – inkább szaporítják. A tárcsák keverő és lazító tevékenységet is végeznek, és a talajfelszín egyengetésére is alkalmasak. Szárazság esetén

vetőágy készítésre viszont ne használjuk őket, mert nagyon kiszárítják a talajt, s így éppen a csírázás és kelés körüli érzékeny időszakban csökkentenék a termőréteg nedvességtartalmát.

3.14. ábra. Sima élű tárcsa

3.15. ábra. Csipkés élű tárcsa

A tárcsázás előnye, hogy nagy munkaszélességű és nagy teljesítményű, költségigénye pedig mérsékelt.

Tarlóhántáskor, a tarlóhántás ápolásában ill. a vetés előtti talaj-előkészítésben van igen nagy jelentősége

3.3.2.3. Talajlazítás

Talajlazítás során a talaj szilárd részecskéi egymástól távolabb kerülnek, ezáltal a talaj térfogata megnő.

Ennek hatására több nedvességet képes befogadni (vízbefogadó és vízáteresztő képessége javul), és jobb lesz a levegőellátottsága is. Lazább talajban a növények gyökerei is erőteljesebben fejlődnek, mivel növekedésük során kevesebb ellenállásba ütköznek. A talajlazítás alkalmazásának további előnyei, hogy az eketalpbetegség megtörésére is használható (elsősorban az altalajlazítók), a kifejezetten mélyen gyökerező növények számára pedig megfelelő mélységű művelést biztosíthat. Mindezt úgy, hogy a talajt nem szárítja ki, ellentétben például a szántással. Gyomirtó tulajdonsága is van (a gyomnövények gyökereit elvágja), porhanyít és felszínalakításra is használható. Keverő hatása azonban minimális.

A talajlazítás elsődleges eszközei a lazító (3.17. ábra) és a kultivátor. A talajlazítás eszközeit a művelés mélysége szerint szokás csoportosítani. Ez alapján a legfeljebb 15 cm mélységig végzett lazítás eszköze a kultivátor, a max. 30 cm mélységig végzett lazításé a nehéz kultivátor, a max. 50 cm mélységben végzett lazítás eszköze a középmélylazító, a legfeljebb 90 cm mélységig végzett lazításé pedig az altalaj- vagy mélylazító. A talajlazítók tehát 30-90 cm-es mélységben fejtik ki hatásukat, a kultivátorok pedig a legfeljebb 30 cm-es mélységben végzett lazítás alapeszközei.

3.17. ábra. Talajlazító

A kultivátorokat rendeltetésük szerint csoportosítjuk. Így megkülönböztetünk sorközművelő (3.18. ábra) és szántóföldi kultivátorokat, melyek lehetnek könnyű (3.19. ábra) vagy nehéz kialakításúak (3.20. ábra). A sorközművelő kultivátorok mereven rögzített szárnyas művelőtestekkel vannak felszerelve, művelési mélységük 5-10 cm. A széles sorközű kapás növények sorközeinek művelésére alkalmasak. A szántóföldi kultivátorokat véső vagy lúdtalp alakú művelőtestekkel szerelik fel, melyek művelési mélysége 8-20 cm között változtatható. A tenyészidőszakon kívüli talajművelésre (pl. tarlóhántás ápolása, vetés előtti talajelőkészítés) használhatók.

3.18. ábra. Sorközművelő kultivátor

3.19. ábra. Könnyű szántóföldi kultivátor

3.20. ábra.Nehéz szántóföldi kultivátor 3.3.2.4. Talajmarózás

Eszköze a talajmaró (3.21. ábra), mely éles forgókésekkel van felszerelve. A kések először szeleteket vágnak ki a talajból, majd azokat nagy erővel a borítólemezhez dobják, így azok tovább aprózódnak. Fő feladata a porhanyítás ill. a gyomirtás, kivéve a tarackos, évelő gyomnövényeket. Használatának előnyei, hogy a szerves anyagokat (pl. zöldtrágya, szerves trágyák) bármely más talajművelő gépnél jobban, egyenletesebben keveri a megmunkált talajrétegbe, továbbá egyenletes, barázdák és bakhátak nélküli talajfelszínt hagy hátra. Hátránya viszont, hogy a talajnak csak igen szűk nedvességi állapotában és megfelelő humusztartalom mellett használható hatékonyan (száraz talajon porosít, nedves talajon sárhurkák képződnek). Ezen kívül viszonylag nagy az energiaszükséglete.

3.21. ábra. Talajmaró

3.3.2.5. Boronálás

Eszközei: a boronák, melyeknek különböző típusai vannak. Megkülönböztetünk fogas boronát (a legelterjedtebb) (3.22. ábra), ásó- és forgóboronákat (vetőágy-készítésre is alkalmasak) (3.23. ábra), továbbá láncboronát (réthasogatás és –levegőztetésre való). Valamennyi boronatípus a talaj felső 3-10 cm-es rétegét porhanyítja, egyben a talajfelszín egyenetlenségeit is megszünteti. Munkájuk nyomán a felső talajréteg levegősebbé, porhanyósabbá válik, melynek szigetelő hatása révén az alsó talajréteg védett lesz a kiszáradással szemben. Felhasználhatjuk még őket rögtörésre, magtakarásra és vetések ápolására is, a láncboronákat pedig rétek és legelők ápolására. A boronálás a kultivátorozástól elsősorban mélységében különbözik, mivel kisebb, könnyebb fogakkal rendelkezik (amik azonban sűrűbben helyezkednek el).

3.22. ábra. Boronatestek

3.23. ábra. Ásóborona 3.3.2.6. Simítózás

A talajfelszín alakításának egyik igen fontos talajművelési eljárása, melynek eszköze a simító. Ez általában egy egyszerű vagy kettős fa-, beton- vagy fémgerenda, melyet lánccal húznak a traktor után (3.24.

ábra). Laza szerkezetű talajon léces vagy szöges simító használható, kötöttebb és rögös talajon deszkából és vasrudakból készült simító képes jó munkát végezni. Nedves, agyagos talajon viszont ne végezzünk simítózást, mert az a talaj felszínét elkeni. Összetömődött, kigyomosodott talajon se alkalmazzuk, helyette inkább fogas boronát járassunk.

3.24. ábra. Simító

A simító egyik legfontosabb feladata a szántás elmunkálása (a szántás irányára kb. 45°-os szögben rögzítik az eke után), a nagyobb rögök széttörése és egyenletes, sima talajfelszín kialakítása (pl.

magágykészítéskor). A sima felszín egyik előnye, hogy kisebb a párologtató felülete, így csökkenti a talaj vízveszteségét.

3.3.2.7. Hengerezés

A hengerezés elsődleges feladatai a rögtörés és talajtömörítés, melynek során a talajszemcsék közelebb kerülnek egymáshoz, így a talaj térfogata és levegőtartalma csökken. Vetés után mindig célszerű hengerezést alkalmazni, mivel tömörítés hatására csökken a hézagtérfogat, így a talaj könnyebben felmelegszik, nehezebben szárad ki, javul a terület vízellátottsága, könnyebben bomlanak a szerves anyagok, a talajszemcsék hozzányomódnak a vetőmaghoz, s így azok gyorsabban és egyenletesebben kezdenek el csírázni.

A hengerezés eszközei a hengerek, melyek többfélék lehetnek. A kevésbé rögös feltalaj tömörítésére a sima henger használható (3.25. ábra), a nagyobb rögök aprítására és kissé mélyebb talajréteg tömörítésére pedig a gyűrűs henger (3.26. ábra). Erősen kötött talajokon a száraz rögök aprítására és tömörítésre a csillagos, Cambridge- és Crosskill-hengerek alkalmasak (3.27. ábra), a mély tömörítő Campbell-hengert pedig a szántás gyors lezárására használják (pl. akkor, ha a szántást a vetés előtt nem sokkal végzik).

3.25. ábra. Sima henger

3.26. ábra. Gyűrűs henger

3.27. ábra. Erős rögtörő hatású hengerek

A hengerezés a rögtörésen és talajtömörítésen kívül felszínalakítást és porhanyítást is végez a henger típusától és fajtájától függően. Kivételes esetekben a növényápolásban is használható a sima henger, ha a téli felfagyások hatásait akarjuk mérsékelni. A felfagyott őszi vetések talajba történő visszanyomásával ugyanis a növények visszagyökeresedése elősegíthető.

3.3.2.8. Kombinátorozás

A talajmunkák során igen nagy probléma, hogy minél többször mennek rá a nehéz talajművelő gépcsoportok a megművelendő területre, annál nagyobb lesz a taposási kár, vagyis a talaj nem kívánt tömörödése. Minél kisebb a járószerkezet talajjal érintkező felülete, annál jobban besüllyed a talajba, vagyis annál nagyobb kárt okoz (3.28. ábra). A taposási kár csökkentése kétféleképpen lehetséges: vagy nagyobb felfekvő felületű, speciális mezőgazdasági gumiabroncsokat alkalmazunk, vagy a munkamenetek számát csökkentjük. Ez utóbbi céljából alkották meg a kombinátort, amely több munkaműveletet végez el egy menetben (ily módon jelentős költséget is megtakarít). A kombinátor (3.29. ábra) lazító (pl. kultivátor, boronatestek) és tömörítő elemekből (pl. különböző hengerek) épül fel elsősorban, így egy menetben végzi a talaj lazítását majd tömörítését. Ideális eszköze a magágykészítésnek.

3.28. ábra. Gumiabroncs talajra gyakorolt nyomása

3.29. ábra. Kombinátor

3.3.3. Talajművelési módok