Mai ismereteink szerint a Hegyaljának nevezett tájegységet országos törvény csak 1638-ban említi meg, amikor III. Ferdinánd 1638. évi I. decretuma arról in-tézkedik, mivel „a tokaji vár közönségesen „Hegyaljának” nevezett vidékén lévő mezővárosokban és falvakban” („in oppida et villas, in tractu arcis Tokaj vulgo 'Hegyalja' vocato adjacentes”) olyan visszaélések fordultak elő, hogy az ottani bí-rák a szőlők és más örökségek adásvétele során nem fogadták el a hiteles helyek és a rendes bíróságok ügyvédvalló leveleit, s ezáltal megsértették a törvényt. A 68. paragrafus arra kötelezi e településeket, hogy fogadják el ezeket az ügyvéd-valló leveleket is.1
Ugyanakkor a „hegyaljai városok” kifejezés szerepel 1622-ben Alaghy Meny-hért egyik utasításában, aki hatalmat ad hét hegyaljai városában lévő esküdt bí-ráknak, hogy meghatározhassák a szőlőművesek bérét és ezt a vidéki nemes em-berekkel is betartassák.2 1641-ben Mádon 13 hegyaljai város és falu (Tokaj, Tarcal, Mád, Tállya, Szántó, Zombor, Szerencs, Ond, Rátka, Bénye, Tolcsva, Liszka, Ke-resztúr) „nemes és polgári” rendjei szabályozták a szőlőművelés rendjét, megerő-sítve az 1613-ban, illetve 80 évvel korábban 1580-ban alkotott szabályokat.3 1719-ben a hegyaljai mezővárosok (oppida submontana) közös statutumokat alkotnak.4 1737-ben Zemplén vármegye a király által jóváhagyott rendeletben határozza meg azokat a településeket (Tokaj, Tarcal, Keresztúr, Zombor, Kisfalud, Mád, Ond, Rátka, Tállya, Golop, Szántó, Bénye, Szegi, Vámosújfalu, Zsadány, Tolcsva, Horváthi, Liszka, Olaszi, Patak, Újhely, Kistoronya), amelyek hegyaljai bort
1 Magyar Törvénytár 1638. I. törvény 68. §
2 Kalmár János: Mád Tokajhegyaljai község élete a XVI–XVIII. században. Mád falukönyve h. é.
n. 164–165.
3 Adalékok Zemplén vármegye Történetéhez /AZT/ 1915: 155–161, 266–269, 336–339, illetve 1916: 52–55. Vö: Orosz István: Hagyományok és megújulás, Debrecen, 1995. 87. Égető Melin-da: Hegytörvények forrásközléseinek gyűjteménye. Budapest, 2002. 23–41.
4 AZT 1896: 160–161, 191–193, 233–235, 258–260, 292–294, 324–325, 1897: 21–22,47–48, 92, 121, 155, 190–191, 215–216. Vö. Németh Gábor: Hegyaljai mezővárosok „törvényei”. Buda-pest, 1990.
23
meltek, s ezáltal Tokaj-Hegyaljából zárt termelési körzetet hozott létre.5 A 19. szá-zad végén Hegyalja területe újabb településekkel (Szerencs, Bekecs, Legyesbénye, Monok, Makkoshotyka, Szőlőske) bővült, boraikat azonban a hagyományos hegy-aljai táj falvai és városai továbbra sem tekintették valódi tokaji bornak.6
Az elmondottak arra utalnak, hogy a 16. század előtt, bár szőlőtermelés folyik az említett dél-zempléni településeken, Tokaj-Hegyalja még nem létezik s csak fokozatosan alakul ki.
Azoknak a településeknek a helyzetét, amelyek a 16–17. században zárt szőlő-termelő körzetet alkottak, a 14. században jól jellemezhetjük azzal az összeggel, amit plébánosaik a 14. század negyedik évtizedében pápai tizedként fizettek. Ezt a tizedszedést, mint ismeretes, az 1311–1312. évi viennei zsinat rendelte el. An-nak ellenére, hogy az európai országok többsége e rendelkezéseket már az 1330-as évek előtt végrehajtotta, Magyarországon 1332 előtt beszedésére nem került sor. Ekkor és a következő években azonban Magyarországon is végrehajtották a zsinat rendelkezéseit, a beszedési listák révén becses forrásanyagot hagyva az utókorra.7
A települések rangját természetesen az is jelezte, hogy, hogy egyházas- vagy egyház nélküli falvak voltak-e? Az a településcsoport, amelyet a későbbiekben hegyaljai mezővárosoknak nevezhetünk, négy kivétellel szerepel a tizedjegyzé-kekben, azaz saját egyházuk és plébánosuk volt. Az első és második év tized-jegyzéke nemcsak a plébános nevét, de 1332-ben az egyház patrociniumát is kö-zölte.8 A négy hiányzó település: Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj és Tarcal a későbbi évszázadokban Tokaj-Hegyalja legjelesebb városai közé tartoztak s alig-ha szabad arra gondolnunk, hogy 1332-ben még nem voltak egyházas települé-sek. Annál inkább, mert ha Sárospatak nem is Újhely (Sátorhalom), Tarcal (Tar-cal hegye) és Tokaj (Himesudvar) szerepelnek Anonymus Gestájában.9 Patak fa-lu (villa Potok) létezése bizonyosan igazolható 1221-ben, de bizonyító erejű az is, hogy az Olasziban 1201-ben hospes kiváltságokat szerző lakosok, településü-ket az oklevél átírása során Patak mellettinek (prope Potok) nevezték.10 A Sá-torelőn élő hospesek 1261-ben – többek között olyan kiváltságokat nyertek, hogy
5 Bodó Sándor: Tokaj-hegyalja körülhatárolása = Ethnographia, 1979. 4. sz. 480–491. Vö. Ba-lassa Iván: Tokaj-hegyalja szőleje és bora. Tokaj, 1991. 18.
6 Uo. 17.
7 Monumenta Vaticana historiam regni Hungariae illustrantia Rationes collectorum in Hungaria 1281–1375. series I–IV. Budapest, 1885–1891. I. k,. Bevezetés LVI. l. (Mon. Vat.)
8 Uo. I. k. 249–250., 340.
9 Magyar Anonymus Béla király jegyzőjének könyve a magyarok cselekedeteiről. Ford. Pais De-zső. Budapest, 1926. 44–45, 48.
10 Szűcs Jenő: Sárospatak kezdetei és a pataki erdőuradalom = Történelmi Szemle, 1993/1–2 5.
(továbbiakban Szűcs 1993.)
TOKAJ-HEGYALJA A PÁPAI TIZEDJEGYZÉKEKBEN 25 szabadon választhatják meg papjukat és neki kötelesek a dézsmát megfizetni ugyanúgy, mind a pataki hospesek.11 Kétségtelen tehát, hogy mind a két telepü-lésnek saját egyháza és papja volt már a 13. században. Kőrév (Kuurew) és Tar-cal (Torchol) neve is szerepel már egy 11., illetve 13. századi oklevélben, mint a Bodrog és a Tisza összefolyásánál szereplő átkelőhely, illetve a királyi pecérek lakóhelye.12 E négy település nem azért hiányzik a pápai tizedjegyzékből, mert nem voltak egyházas falvak, hanem azért, mert nem az egri püspöknek, illetve a káptalannak fizették tizedjüket, mert ún. „exempta plebaniák” voltak s közvetle-nül az esztergomi érsek joghatósága alá tartoztak.13
A későbbi Tokaj-Hegyalja területén lévő településeknek azonban nem mind-egyike volt egyházas falu a 14. század 30-as éveiben. Hiányzik közülük a Tállya, Ond és Mád szomszédságában lévő Rátka, annak ellenére, hogy vámszedő hely volt, a tállyai vár aljában lévő, Tállyával, Rátkával és Máddal határos Koldó, vagy Koldu, amely a 15. században még lakott falu volt.14 Erdőbénye és Bodrog-keresztúr között Meszes, amely egy 1255-ből származó határjárásban szerepel,15 a Sárospatak határában lévő Markteleke, Ketelpatak, Szentvince, Szőlős (Petra-ho-Bodroghalász), a Zsadány határában lévő Csomorteleke, a Sátoraljaújhely melletti Kovácsi.16 De nem találjuk közöttük a Tolcsva szomszédságában lévő Horvátit, az Újhely melletti Kistoronyát és Zsadányt sem. Aligha kétséges, hogy
11 A kiváltságlevél magyar fordítása: Zempléni históriák. Összeállította: Hőgye István, Miskolc-Sátoraljaújhely 2002. 11–12. (továbbiakban Hőgye 2002.)
12 Révész László: Tokaj a magyar honfoglalás és államalapítás korában. In. Bencsik János-Orosz István szerk.: Tokaj Várostörténeti tanulmányok. Tokaj, 1995. 41. Németh Péter: Tarcal törté-nete a honfoglalástól a mohácsi vészig. Uo. 13. (továbbiakban Németh 1995.), Kun Lászó 1278-ban kiadott oklevelének caniferi (kutyapecérek) kifejezését Borsa Iván téves olvasatnak tartotta a cruciferi (keresztesek) helyett. E keresztesek pedig azonosak voltak az ispotályos johannita renddel. Módy György: Tokaj története 1200–1526 között. Uo. 53. (továbbiakban Módy 1995.), Szűcs Jenő szerint viszont az oklevélben négy ízben is egyértelműen caniferi sze-repelnek, akik a vadászatokon alkalmazott kutyafalkák királyi gondozói voltak, magyar nevü-kön (kutya)pecérek. Szűcs 1993. 14. (76. jegyzet).
13 Szűcs 1993. 9., Sátoraljaújhelyre: Hőgye 2002. 12., Tokaj és Tarcal, mint az esztergom-szentkirályi kanonokok dézsmabirtoka élvezett kiváltságot, így nem szerepelnek abban az ado-mánylevélben, amely szerint Katapán egri püspök (1198–1216) a dél-zempléni tizedjövedel-meket az egri káptalannak engedte át. Németh 1995. 17.
14 Rátka a 13. század derekán már szerepel egy oklevélben. Árpádkori új okmánytár (AUO) Co-dex diplomaticus Arpadianus continuatus. Közzéteszi Wenzel Gusztáv Pest-Budapest, 1860–
1874. VII. k. 480. 1459-ben Mátyás a a tokaji birtokot, benne Rátka fél vámját és még jó né-hány települést elzálogosít Szapolyai Imre kincstartónak és testvéreinek 15 ezer forintért. MOL Dl. 15.374. 1456-ban a Kállói János birtokában lévő Koldó-n még 3 lakott és 5 deserta job-bágytelek található. Dl. 15.063.
15 Codex diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis (CD) I–XI. Studio et opera Georgii Fej-ér Budae, 1829–1844. Mádra vonatkozó részének magyar fordítása: Vinnai Zsuzsanna szerk:
Mád Mád, 2001. 7. Vö. Szűcs 1993. 29.
16 Uo. 20, 22, 25.
az egyházas falvakat kell népesebbnek tekintenünk, bár közülük is többen már a Mohács előtti korszakban pusztává változtak.17 Az a tény, hogy 1332–1337 kö-zött valamennyi, később mezővárossá fejlődő hegyaljai település az egyházas falvak között volt s Mohács előtt egyik sem vált desertává, arra utal, hogy szere-pük az átlagosnál jelentősebbnek tekinthető. Közöttük olyan is akadt, amelynek két plébániája volt. Az Abaúj megyéhez, de a szerencsi esperességhez tartozó Szántó és a Szántó részének, egészen a 18. századig külvárosának tekinthető Marcinfalva (Marcellfalva) egyaránt egyházas település volt.18
Nem hagyható figyelmen kívül, hogy több olyan falu, illetve korai mezőváros is volt, amelyben szerzetesi monostor volt található. A szent Péter apostolról elneve-zett szerencsi bencés apátság alapítója bizonyára a possessió és az apátság kegyura, a Monaki család volt. 1332-ben, az alsó-zempléni kerületben „Mathias abbas monasterii Sancti Petri ordinis Sancti Benedicti” (Mátyás, a Szent Benedek rend Szent Péter monostorának apátja) 8 garas pápai tizedet fizetett. Benedek a Szent Györgyről elnevezett szerencsi egyház plébánosa a következő évben 6 garast.19
Tokajban a magyar alapítású pálos rend monostoráról első ismereteink a 15.
század elejéről vannak. 1411-ben már működött a szent Annáról elnevezett pálos rendház. Az idők folyamán azonban valószínűleg elnéptelenedett, mert 1476-ban Szapolyai Imre kincstartó Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére nemcsak újra alapította, de megadományozta a Szabolcs megyei Tardos birtokkal is, amelyet néhány héttel korábban vásárolt meg 500 aranyforintért,20 valamint átengedte a kolostornak a birtokain található szőlők tizedét és kilencedét, és a Bodrog folyón épült malmát.21
17 Így nemcsak a felsoroltak, de az ismeretlen helyen lévő Bacska (Bachka: Dl. 15.063), a Monok határába beolvadt Ola egyházas falvak is eltűntek, már 1526 előtt. Mon. Vat. I. k. 344–345. A parasztfalvak pusztásodására és „megdöbbentő arányú megritkulására” Szabó István: Jobbá-gyok, parasztok. Értekezések a magyar parasztság történetéből. Sajtó alá rendezte és a beveze-tést írta: Für Lajos (Hanyatló jobbágyság a középkor végén) Budapest, 1976. 169.
18 A 13. század végén már szereplő Szántó (1275: Zamtho) a 14. század elején gyakran szerepel Nagyszántó, Kétszántó, Felszántó (Felzantow, Zantou superior, Nogzanto, Kethzantow, am-borum Zantow) néven. Felszántó birtokosáról, Felszántai Marcellről az ő birtokrészét Mar-cellfalvának, később torzultan Marcinfalvának nevezték. Györffy György: Az Árpád-kori Ma-gyarország történeti földrajza I. k. (harmadik kiadás) Budapest, 1987. 142–143. (továbbiakban Györffy 1987.) Szántó a 14. század elején Abaúj vármegye (Kassa és Gönc után) harmadik legnépesebb települése volt. Csánki Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. Budapest, 1890–1913. (továbbiakban Csánki 1890–1913.)
19 Mon. Vat. I. k. 251, 324. A szerencsi apát tizede 1334-ben 24 garas Uo. I. k. 356.
20 Dl 17.844
21 Dl 17.866 Bándi Zsuzsa: Északkelet-magyarországi pálos kolostorok oklevelei (regeszták) In.
Borsodi Levéltári Évkönyv V. k. (szerkesztette: Csorba Csaba) Miskolc, 1985. 686. (továbbiak-ban Bándi 1985.)
TOKAJ-HEGYALJA A PÁPAI TIZEDJEGYZÉKEKBEN 27 Érintettek voltak a hegyaljai településeken a regéci szent Fülöp és Jakab apos-tolokról, valamint a terebesi Szűz Máriáról elnevezett pálos monostorok szerzete-sei is.22 A legnagyobb hatása azonban a vidék falvaira és városaira az újhelyi szent Egyed rendháznak volt. Működéséről már a 14. század elejétől kezdve van-nak adataink. Számos oklevél maradt ránk azokról a kegyes adományokról, ame-lyeket a végrendelkezők „pro remedio salutis animae”, lelki üdvösségük megnye-rése érdekében tettek a rendház javára.23 Ezekből értékes adatokat nyerhetünk nemcsak az újhelyi szőlőtermelés történetéről, de az anyagi javakkal való rendel-kezés szabadságáról is.24
A szerzetesrendi monostorok tekintetében a főhely Sárospatakot illeti meg, mert a városban a 15. században három rendház is volt: a Szent Vincéről elneve-zett domonkos rendi, a szent Annáról elneveelneve-zett klarissza és a Szűz Máriáról el-nevezett franciskánus rendház. Sárospatak közelében volt a darnói monostor is.
Ferences rendház volt még a 15. században Abaújszántón is, így a rendházak, amelyek nemcsak hitéleti, de kulturális központok is voltak, hozzájárultak az adott település felemelkedéséhez.25
E körülményeket figyelembe véve kell elemeznünk a 14. század harmincas éveinek pápai tizedjegyzékeit, azzal az előzetes megjegyzéssel, hogy összesen három és fél év adatai állnak rendelkezésünkre. A plébánosok által fizetett pápai tized 1332–1333-ban a teljes összeget tartalmazza, 1334-ben két félévi adat adja az éves összeget, 1335-ben pedig csak a féléves befizetéseket ismerjük.26
Táblázatunk, Sátoraljaújhely, Sárospatak, Tokaj és Tarcal kivételével azokat a településeket tartalmazza, amelyek a 14–17. században mezővárosi jogállást sze-reztek, vagy magukat irataikban mezővárosnak nevezték.
22 Uo. 671–684.
23 1307-ben pl. Sada és felesége Karachuna újhelyi lakosok végrendelkeznek a pálosok javára ar-ról a szőlőről, amelyet „saját költségükön és fáradságukkal” ültettek. U. 690. l. Dl. 1709. An-jou-kori okmánytár (AO) Codex diplomaticus Hungariae Andegravensis (szerk. Nagy Imre és Nagy Gyula) Budapest, 1879–1920. I. k. 129–130.
24 Nemcsak a szőlők, de a háztelkek, irtásföldek, szántók elidegenítéséről is szó esik ezekben az ügyletekben, bizonyítva azt, hogy a 16–18. századi körülmények már a Mohács előtt i időszak-ban is érvényesek voltak. Bándi 1985. 690–721.
25 Csánki 1890–1913. I. k. A ferences kolostorok magyarországi történetére: Karácsonyi János:
Szent Ferencz rendjének története Magyarországon 1711-ig. Budapest, 1922–1924. I. k. 352–
384. A sárospataki és abaújszántói obszerváns ferencesek ideológiai szerepéről a 15–16. század fordulóján, valamint a parasztháborúban és a reformáció elterjedésében: Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború. Egy kódex tanúsága. = Levéltári Közlemények, XLIII (1972) 242–243. Uő: Ferences ellenzéki áramlat a magyar parasztháború és reformáció hátterében. = Irodalomtörténeti Közlemények, 1974/4. 426.
26 Az adatok felhasználásában Györffy György eljárását követtük, aki példamutató módon dol-gozta fel a tizedjegyzék adatait. Sajnos a zempléni jegyzékek feldolgozását már nem végezhette el. Györffy 1987. I. k. 54.
A pápai tized nagysága garasban27
Település 1332 1333 1334/1 1334/2 1335/1 évi átlag
Szerencs28 – 6 8 5 6 10
Szántó+
Marcinfalva29 10 4 – 5+3 6+3 10,3
Tállya30 – 16 12 6 9 17,2
Mád31 8 – 8 2 3 8,4
Zombor32 8 6 8 – – 8,6
Keresztúr33 – – 20 6 10 24
Bénye34 – – 8 4 2 9,3
Liszka35 12 8 12 3 5 11,4
Tolcsva 36 10 3 10 3 9 10
Átlag 12,1
A táblázat többféle következtetés levonására is alkalmas, bár a Zemplén megyei települések átlagát nem ismerjük, hiszen a zempléni történeti földrajz kötete nem készült el. Borsod megyében ez az átlag 10,5, Beregben 5, Abaújban 13,5 garas volt Ez utóbbi azonban Györffy György szerint országos viszonylatban a legma-gasabbak közé számított.37 Ezt figyelembe véve a vizsgált zempléni települések átlagát magasnak tarthatjuk és talán azt a következtetést is megkockáztathatjuk, hogy a leendő hegyaljai mezővárosok a fejlettebb települések közé tartoztak. A pápai tizedjegyzékek tehát megerősítik azt a következtetést, amit a települések egyházas jellegéből és a szerzetesrendi monostorok szerepéből levontunk.
Lehetőség nyílik arra is, hogy összehasonlításokat tegyünk azok között a helységek között, amelyekből a későbbi századokban Tokaj-Hegyalján
27 Mon. Vat. I. k. 214. l. 249–250., 323–324., 340., 344–345., 351., 360–361.
28 1333-ban: Zerenchech, 1334-ben: Zeremph, Zerech, 1335-ben: Zerech
29 1332-ben: Villa Malselhin (Marselli), Szántó hiányzik 1333: Zamathov (Marcinfalva nélkül), 1334: Zamko, Marcelfulud, 1335-ben: Zamkon, Marcelfolua
30 1333-ban: Tala, 1334-ben: Tholya, Thalia, 1335-ben: Talya
31 1332-ben: Mag, 1334-ben: Maad, Mad, 1335-ben: Mad
32 1332-ben: Zambor, 1833: Zombur, 1834: Zomber Zumbur
33 1334-ben: villa Kurczthur, Kerestur, 1335-ben: Kerestwr
34 1334-ben: Erdeubenie, Herdeubeka, 1935-ben: Erdeubenia
35 1332-ben: Liska, 1332-ben: Lizka, 1334-ben: Lyzke, Liska, 1335-ben: Lyska
36 1332-ben: Lagatolchoya, 1333-ban: Tolchwa, 1334: Thilthia, Thotna, 1335-ben: Tolchua. A Lagatochoya azonosságát Tolcsvával az erősíti meg, hogy a Tolcsva nemzetség egyik feje Langius volt (Langius nobilis de Tolchwa), nyilván az ő Tolcsvájáról van szó Szűcs 1993. 27, 29. Thilthia, Thotna azonosságára Tolcsvával: Csánki 1890–1913. I. k.
37 Györffy 1987. I. k. 54, 524.
TOKAJ-HEGYALJA A PÁPAI TIZEDJEGYZÉKEKBEN 29 rosok lettek s azok között, amelyek a későbbiekben is kiváltságok nélküli telepü-lések maradtak.
Oppidum jogállást nem szerző szőlőtermelő helységek pápai tizede garasban
Település 1332 1333 1334/1 1334/2 1335/1 évi átlag
(Bodrog)olaszi38 18 24 18 35 0 23,75
Ond39 10 10 – 4 6 10
Golop40 11 – 11 1 0 9,2
(Vámos)újfalu41 8 6 8 3 6 8,85
Szegi42 – – – 2 6 8
Átlag 11,96
A helységek két csoportja között olyan minimális a különbség (12,1, illetve 11,96), hogy ebből messzemenő következtetést nem lehetne levonni, főleg azt nem, hogy a később mezővárossá váló települések már ekkor is jelentősebbek voltak azoknál, amelyekből soha nem lett oppidum. Látható azonban, hogy ezt az átlagot Olaszi emeli meg még akkor is, ha az 1335. év első felében egyáltalán nem fizetett pápai tizedet. Bodrogolaszi nélkül a megmaradó négy település átla-ga csak 9,01 átla-garas s ez már három átla-garassal kevesebb a mezővárossá váló falvak átlagánál. (Arról nem is szólva: ha ismernénk Sárospatak, Sátoraljaújhely, Tokaj és Tarcal adatait, bizonyára sokkal magasabb átlagot nyernénk.) Nem azt kell te-hát megmagyarázni, hogy miért kicsi a különbség a leendő mezővárosok és a fa-lunak maradó szőlőtermelő települések között, hanem azt, hogy miért magas az Olaszi által fizetett pápai tized s miért nem lett belőle a későbbiekben mezőváros?
Feltűnhet, hogy a vallon telepítésű helységek: Bodrogolaszi, Tállya, Liszka, viszonylag magas összegű pápai tizedet fizetnek (Olaszi: 23,75, Tállya: 17,2, Liszka: 11,4, együttesen 17,45) csaknem öt és fél garassal többet, mint a mezővá-rosok elődei. Aligha kétséges, hogy a telepített falvak hospesei viszonylag jó-módúak voltak, ez tükröződik a telepítés után még 6–13 évtizeddel később is. Ar-ra, hogy Olasziból nem lett mezőváros, Patak közelsége adhat magyarázatot.
38 1332-ben: Olasi, 1333-ban: Alazay, 1334-ben: Olozy, Olazi, 1335-ben: Alasy
39 1332-ben: Ond, 1333-ban: Ond, 1334-ben: Ond, 1335-ben: Ond
40 1332-ben: Galuk, 1334-ben: Sulup, Kulup, 1335-ben: Kolup
41 1332-ben: Nova villa, 1333-ban: Tolcsohatu, 1934-ben: Woyfoln, Wyfolu, 1335-ben: Wyfolu Tolcsohatu = Tolcsvatő. Vámosújfalu ott helyezkedett el, ahol a Tolcsva patak beleömlött a Bodrogba, ezért a 14. század elején itt kialakuló falu neve még felváltva: Tolcsvatő, vagy Újfa-lu, illetve Nova villa. Szűcs 1993. 26. 148. jegyzet
42 1334-ben: Zeg, 1335-ben: Zeg
Vámosújfalu magasabb szintre lépését Tolcsva és Liszka, Ondét Szerencs és Tállya közelsége indokolhatja. Azt, hogy nem Ondból, hanem Szerencsből lett mezőváros, magyarázhatja a bencés monostor, de arra, hogy Tolcsvából és nem a hasonló adottságokkal rendelkező Tolcsvatő, Vámosújfalu emelkedett az oppidu-mok szintjére azonos helyzet mellett, legfeljebb Tolcsva korábbi alapítása és nemzetségi birtokközpont volta adhat magyarázatot.43
Ha eltekintünk Olaszi sajátos helyzetétől, kétségtelenül tapasztalhatjuk, hogy a majdani mezővárosok gazdasági ereje meghaladja azon településekét Tokaj-Hegyalján, amelyekből nem lett lettek oppidumok.
Még élesebben megmutatkoznak a különbségek, ha adatainkat azoknak a szomszédos falvaknak pápai tizedével vetjük össze, amelyekben nem volt jelen-tős szőlőtermelés.
Gabonatermelő települések pápai tizede garasban
Település 1332 1333 1334/1 1334/2 1335/1 évi átlag
Báj44 4 – 4 0 2 4
Ladány45 6 – 6 – – 8
Meggyaszó46 11 12 11 – – 13,6
Ola47 5 – – 1 2 4
Imár48 9 – – – – 9
Monok49 – 3 – 2 0 2,5
Lúc50 5 – 5 – 3 6,5
Kesznyéten51 7 7 – 4 0 6
Hidvég52 – – – 12 11 23
Bazsi53 – – – 0 2 2
Átlag 8,4
43 Szűcs 1993. 29–30.
44 1332-ben: Bay, 1334-ben: Bay, 1335-ben: Bay
45 1332-ben: Ladan, 1834-ben: Ladan
46 1332-ben: Mediffo, 1333-ban: Mediezo, 1334: Megezen
47 1332-ben: Ola, 1334: Ola, 1335-ben: Ola
48 1332-ben: Imar
49 1333-ban: Monac, 1334-ben: Monak
50 1332-ben: Luc, 1334-ben: Luch, 1335-ben: Luch
51 1332-ben: Kesneche, 1333-ban: Keznethen, 1334-ben Kestatun, 1335-ben: Kezenten
52 1334-ben: Hindueghe, 1335-ben Hiduege
53 1334-ben: Bos, 1335-ben: Bos
TOKAJ-HEGYALJA A PÁPAI TIZEDJEGYZÉKEKBEN 31 A tokaj-hegyaljai települések déli szomszédjainak átlag 8,4 garas, ami elma-rad a 12,1-es átlagtól, bár e falvak közül Megyasszó és Lúc is mezőváros lett a későbbi századokban. Lúc tiszai átkelőként is fontos szerepet játszott. Úgy tűnik a Hegyaljától délre fekvő zempléni körzet gazdasági ereje már a 14. század első harmadában sem volt akkora, mint Tokaj-Hegyaljai vidékének településeiben.
A fenti összehasonlítások mellett érdekes összefüggések figyelhetők meg az eredeti táblázat települései között is. A kilenc helység közül öt(Szántó, Tállya, Keresztúr, Liszka, Tolcsva) már a 15. században mezőváros lett.54 E települések pápai tizedének éves átlaga 14,6 garas, míg a többi négyé, amelyek csak a 16–17.
században jutottak el a mezővárosi szintre, csak 9,1. Ez arra utal, hogy a pápai ti-zedjegyzék alapján következtetések vonhatók le a fejlettség színvonalára is.
Tállya és Liszka esetében a vallon örökség szerepére már utaltunk. Feltűnő Ke-resztúr kitüntetett helyzete. Valószínű, hogy a tokaji hegy lábánál fekvő mindhá-rom település nagyon gyorsan eljutott a városiasság szintjéig. Tokaj 1476-ban már bizonyosan mezőváros,55 Tarcal pedig az 1430-as években szintén lépéseket tett a mezővárosi joghatóság elnyerése felé.56
Milyen következtetésekre juthatunk Tokaj-Hegyalja mezővárossá emelkedő településeinek 14. századi történetéről a pápai tizedjegyzékek elemzése alapján?
Az a tény, hogy valamennyi település egyházas hely volt a 14. század harmincas éveiben, önmagában is azt mutatja, hogy már ekkor sem voltak jelentéktelen helységek. Erre utal az is, hogy a terület öt településén működött összesen hét szerzetesrend, két pálos, egy bencés és négy koldulórendi.57 Az évi 12,1 garas pá-pai tized valószínűleg már ekkor is magasnak számított, hiszen a szomszédos, nem szőlőtermelő falvakban csak 8,4 garas volt. Megállapítható az is, hogy a ki-lenc vizsgálható, már ekkor is szőlőtermelő falu közül azok fizettek több tizedet, átlagosan 14,6 garast, amelyek már a következő évszázadban elérték a mezőváro-si szintet. Annak a kérdésnek az eldöntése azonban, hogy ebben a társadalmi, gazdasági emelkedésben milyen szerepet játszott a szőlőtermelés, további vizsgá-latokat igényel.
54 Szántó már 1427-ben mezőváros. Thallóczy Lajos: A kamara haszna története. Budapest, 1879.
Abaúj vármegye portális adólajstroma 1427-ből. 176. 1459-ben abban az adománylevélben, amelyben Mátyás király 12 ezer forint fejében elzálogosítja tokaji birtokát Szapolyai Imrének Szántó is (mező)városként szerepelt. Dl. 15.374 Tállya 1498-tól mezőváros, de Csánki Dezső megjegyzése szerint már korábban is lehettek városi privilégiumai (Csánki 1890–1913. I. k.) Keresztúr egy bizonyságlevél kiadójaként már 1440-ben mezővárosnak nevezi magát. DF, 250.165. 1466-ban hasonlóan Dl 16.394. Liszka 1461-ben jelenik meg oppidumként (Csánki 1890–1913. I. k.) 1474-ben is mezőváros DF. 214.648. Tolcsva 1449-től mezőváros Dl. 55.435
Abaúj vármegye portális adólajstroma 1427-ből. 176. 1459-ben abban az adománylevélben, amelyben Mátyás király 12 ezer forint fejében elzálogosítja tokaji birtokát Szapolyai Imrének Szántó is (mező)városként szerepelt. Dl. 15.374 Tállya 1498-tól mezőváros, de Csánki Dezső megjegyzése szerint már korábban is lehettek városi privilégiumai (Csánki 1890–1913. I. k.) Keresztúr egy bizonyságlevél kiadójaként már 1440-ben mezővárosnak nevezi magát. DF, 250.165. 1466-ban hasonlóan Dl 16.394. Liszka 1461-ben jelenik meg oppidumként (Csánki 1890–1913. I. k.) 1474-ben is mezőváros DF. 214.648. Tolcsva 1449-től mezőváros Dl. 55.435