A bor jelentős szerepet játszott az európaiak kora újkori táplálkozásában. A kon-tinens nagyobb területén a szegényebb lakosság állandó életszükségletének részét alkotta,1 miután a síkságon, a nagyobb városokban és a katonai táborokban az ivóvizet a gyakran és könnyen fertőzhető talajvízi kutakból vagy forrásokból sze-rezték, amelyek a higiénia alacsony színvonala mellett a különböző betegségek forrásai lehettek. Így gyakran a vízből eredtek olyan betegségek, mint a vérhas, tífusz, stb., főleg ott, ahol nagyobb embertömegek tartózkodtak (városok, erődök, táborok). Ezért a borfogyasztás már a középkortól ott is hagyománnyá vált, ahol nem termett a szőlő, s a külkereskedelem egyik legfontosabb cikke lett. A bor je-lentősége még jobban megnőtt a kora újkorban, a számos s hosszan tartó háború következtében (a törökellenes háborúk, a harmincéves háború vagy a Habsburg-ellenes felkelések), amikor már nemcsak a lakosság szükségletére, hanem a had-sereg ellátására is szolgált.2
A bor, mint fontos kiviteli cikk emelkedő értéke folytán nőtt a minőségi boro-kat termő borvidékek jelentősége. Ezek egyike Felső-Magyarországon, a hegy-aljai borvidék volt. Tokaj-Hegyalján annakidején a hagyományos, a középkor óta ismert szőlőfajtákat termelték, s borai sikeresen megnyerték mind a hazai, mind a külföldi piacokat. A nagy geopolitikai, területi változások folytán a borvidék ki-viteli fontossága különösen a 16. századtól növekedett jelentősen. Amikor a mo-hácsi csata után a törökök fokozatosan megszállták a déli vármegyéket, az ország elveszítette a Szerémséget, s más addig jelentős bortermő területeket. Így helyük-re az északi borvidékek kerültek, amelyek még képesek voltak jó minőségű bo-rokat produkálni. Ezért a bortermelés és a borkivitel súlypontja a törökök által
1 A Magyarországon általános mindennapi borfogyasztásról több külföldi szerző munkája is tá-jékoztat pl. DE L HOMMEAU: Mémoire sur un voyage fait en Hongrie en 1704 et 1705. Rá-kóczi tükör II. (ed. Köpeczi Béla–R. Várkonyi Ágnes) Budapest, 1973. 99.
2 Kónya Peter: Víno a pivo v zásobovaní vojska v slobodných kráľovských mestách koncom 17.
a začiatkom 18. storočia. In. Nápoje v minulosti a prítomnosti Slovenska (Ed.: Baďurík, J., Kó-nya, P., Pekník, R.). Prešov, 2001. 90–96.
97
megszállt déli vármegyékből (Szerémség) csakhamar az északnyugati (Kis-Kár-pátok és Sopron) és az északkeleti (Tokaj-Hegyalja) területekre helyeződött át.3
Tekintettel a Tokaj-Hegyalja földrajzi fekvésére, mint a Magyar Királyság egyik legjobb északon fekvő bortermő területére, bortermése a hazai fogyasztás mellett (a városi vagy földesúri kimérésekben) elsősorban a szomszéd Lengyel-országi piacokra volt szánva. A borkivitelben kulcsfontosságú szerepet játszottak a felső-magyarországi szabad királyi városok, mint ebben a régióban a távolsági kereskedelem hagyományos központjai.4 A tokaji bor a városok külkereskedelmi forgalmában már a középkortól jelentős helyet foglalt el. Egyúttal ezek a város-ok, úgymint Kassa, Eperjes és Lőcse már az előző, a 15. században, a mágnások és nemesek mellett, a hegyaljai szőlőbirtokok legnagyobb tulajdonosai közé tar-toztak. A magasabb keresletre a 16–17. században a városi kereskedők a kivitel nagyobb mennyiségével reagáltak. Ezt új, nagyobb területű szőlők vásárlásával biztosították, valamint a nemességtől és a helybeli termelőktől szokásos borvá-sárlás mennyiségének növelésével.5 A tokaji borok forgalmazásával foglalkozó távolsági kereskedelemben a Pentapolis, (az öt felső-magyarországi szabad kirá-lyi város szervezete) többi városai közül Eperjes foglalta el a vezető helyet, azonban Bártfa és közülük a legkisebb, Kisszeben is intenzíven részt vett benne.
A legjelentősebb és minden szempontból a legfejlettebb e három város közül Eperjes volt, amely éppen a 17. század közepén élte virágkorának utolsó éveit. A városi gazdaságban a bornak már a középkortól fontos a helye, amely jelentős fogyasztási- és kiviteli cikk volt. Ebben a városban a bort a polgárok közül ha-gyományosan jóval többen kedvelték a több városban elterjedt sörnél. A Tokaj-Hegyaljáról származó minőségi borok lengyelországi kivitele jelentős pénzforrást jelentett a város számára. Emellett viszont a városi kereskedők a hazai piacokra is szállították, és nem csekély mennyiségben a helybeli kimérésekben és vendég-lőkben is fogyasztották. A városi gazdaságban éppen a borkivitelből, főleg köz-vetlen eladásából, kiméréséből és a vendéglőkből származtak a legnagyobb jöve-delmek.6
Az 1690-es évek első felében – az 1670-től tartó negatív gazdasági fejlődés és a városi szőlők egy részének elveszítése ellenére is – az eladott és kimért borból származó bevételek még mindig a városi jövedelmek legnagyobb részét alkották.
Csak a három legnagyobb vendéglőből évente több mint 10 000 forint folyt be a városi pénztárba: 1691-ben 11 372 Ft és 92 dénár, 1692-ben 10 964 Ft és 48
3 Baďurík, Jozef: Malokarpatské vinohradníctvo v 16. storočí. Bratislava, 1990. 52–53.
4 A 16. században Kassa, Eperjes, Lőcse, Bártfa és Kisszeben, a 17. század második felétől Késmárk is.
5 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, B-12: Különböző nyugták, számlák, szerződések s más töredékes, a bor vásárlására és a szőlők vezetésére vonatkozó iratok.
6 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy 7: Városi számadási könyv 1661–1673.
A TOKAJI BOR A 17. SZÁZADI FELSŐ-MAGYARORSZÁGI SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK… 99 nár,7 és 1695-ben 26 463 Ft és 76 dénár.8 1694-ben csak a bor közvetlen eladásá-ból nyert a város 27 661 Ft-ot.9
A 18. század elején, a Rákóczi szabadságharc éveiben, a városi bejövetelek leg-nagyobb része a vendéglőkből és a bor eladásából származtak. Csak 1708-ban ezek a bevételek 18 589 Ft-ot és 60 dénárt ezüstpénzben és 1971 Ft-ot és 24 dé-nárt a rézpénzben tettek ki, akkor, amikor a város összes jövedelmeit a következő összegre tehetjük: 39 831 Ft-ot és 70 dénárt ezüstpénzben és 3486 Ft-ot és 5 dé-nárt a rézpénzben. Ez a összeg a következő, az 1709. évben (az összes jövedelem 44 376 Ft és 19 dénár) 27 446 Ft és 63 dénárra nőttek. A szabadságharc utolsó évében (1710-ben) a 36 788 Ft és 81 dénárnyi összes városi bevétel mellett a bor-ból származó jövedelmek 24 034 Ft-ot és 14 dénárt tettek ki.10 Ezekből az ada-tokból világos, hogy ebben a korszakban, a minimális létbiztonság és az utána következő válság alatt a bor a városi pénztár egyetlen állandó pénzforrása maradt.
A kora újkor kezdetén Eperjes a magyar borkivitel egyik jelentős központja lett, és a 17. században hosszú időre elsőbbséget szerzett a lengyelországi borex-portban.11 Például 1624-ben az összes Magyarországból származó 6537 hordó borból Krakkóba az eperjesi kereskedők vittek 1006 hordó bort.12 A század 30-as és 40-es éveiben az eperjesi bor a krakkói piacon az összes bor több mint egy-harmadát alkotta. Ez 1638-ban a korábbinál valamivel kisebb mennyiséget, 677 hordót és 1644-ben 624 hordót jelentett.13 A városnak, a saját költségen történő borkivitel mellett jelentős része volt a tranzit kereskedelemben is. 1624-ben pl. az eperjesi borraktárban 9 848 hordó bort raktároztak, amelyből 4092 hordó a város kívüli kereskedőké volt. Az összes bormennyiségből 1142 hordónyit a helybeli kocsmákban, kimérésekben és vendéglőben fogyasztottak el és 8706 hordót len-gyelországi kivitelre szántak.14
A 17. század 60-as évei végéig Eperjes maradt a magyar (főleg a tokaji) bor legnagyobb forgalmazója Lengyelországban. A 70-es évek kezdete óta azonban, a Wesselényi-összeesküvés és a népi kuruc mozgalom felszámolása után, s az utána következő évtizedben gyorsan elveszítette korábbi pozícióit. Ezzel egyide-jűleg a krakkói borpiacon a tokaji borokat fokozatosan a nyugat-magyarországi,
7 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy II A-a: Városi számadási könyv 1677–1694.
8 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy 12: Városi számadási könyv 1695.
9 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy 10: Városi számadási könyv 1694.
10 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy 24: Városi számadási könyv 1707–1710.
11 Marečková, Marie: Úloha Prešova jako centra obchodu vínem v prvé polovině 17. století. In.
Sborník prací Filozofické Fakulty Brněnské Univerzity, C 27. Brno, 1980. 91.
12 Uo. 94.
13 Uo.
14 Uo. 96.
főleg a bazini és szentgyörgyi kereskedők által behozott, Kis-Kárpátokból szár-mazó borok váltották fel.15
Így Eperjesen a 17. században a tokaji borok rendkívül jelentős szerepet ját-szottak a városi élet minden területén. A bormennyiség egy részét a város közvet-lenül a tokaj-hegyaljai mezővárosokban, a nemesi termelőktől vagy a földesurak-tól vásárolta, lényeges részét azonban saját költségén termeltette. Holott Eperjes távolról sem a legnagyobb földtulajdonnal rendelkezett a felső-magyarországi vá-rosok közül és jobbágyfalvainak száma csak kevéssel haladta túl a legkisebb fel-ső-magyarországi szabad királyi város, Kisszeben birtokait, a szőlőket tartó vá-rosok között kétségkívül az egyik első helyet foglalta el. Tulajdonában voltak a Hegyalja szívében fekvő terjedelmes szőlők, Tállya, Tolcsva, Mád és Mezőzom-bor határán. A meglévő források ugyan nem teszik lehetővé a század közepén az Eperjes birtokában lévő összes szőlő terjedelmének megállapítását, a zálogba adásuk vagy eladásuk folytán létrejött későbbi adatok azonban konkrét adatokat nyújtanak ezek számáról, terjedelméről és értékéről. A 17. század 90-es éveinek kezdetén a város tíz hegyaljai szőlőt birtokolt és öt városi vendéglőben fogyasz-tatott bort, 15 476 Ft értékben.16
A nyolcvanas években, miután a városi tanács a Thököly Imre felkelésében és az utána való Habsburg-megszállás alatt (1685) a város összes pénztartalékait kimerítette, és nem rendelkezett további pénzforrásokkal az adók és a porciók fi-zetésére, kénytelen volt elzálogosítani, esetleg eladni a vidéki birtokokat, köztük elsősorban a hegyaljai szőlőket. Az elsők között, már a 80-as évek végén zálogba adta pl. 1687-ben a tállyai Palota-nevű szőlőt Klobusiczky Ferenc bárónak, 6000 Ft-ért, 1688-ban a tolcsvai Gyalogos szőlőt Bauer Györgynek,17 és 1689-ben há-rom másik tolcsvai szőlőt Schirer Mihálynak.18 A tállyai Nyerges szőlőt a ma-gisztrátus 2520 Ft-ért Reiter és Walssdorffer boroszlói polgároknak zálogosította el.19 1700–1701-ben a város zálogba adta a többi hegyaljai szőlőket is: három zombori szőlőt Klobusiczky bárónak, 11 400 rajnai Ft-ért, egy mádi szőlőt egy bizonyos Kronernének, 500 Ft-ért, és még két tállyai szőlőt Thurcsányi Mátyás eperjesi polgárnak, 1100 Ft-ért.20 Ezek többsége még a következő század 30-as éveiben is zálogban maradt, úgymint hét darab szőlő Tállyán, négy Mádon,
15 Marečková, Marie: Východoslovenská města a měšťanstvo na prahu novověku. Brno, 1996.
137.
16 Špiesz, Anton: Slobodné kráľovské mestá na Slovensku v rokoch 1680–1780. Košice, 1983.
182. (továbbiakban Špiesz 1983.)
17 Špiesz, Anton: Mesto Prešov v rokoch 1681–1781. In. Nové obzory 15, Košice, 1973. 137. (to-vábbiakban Špiesz 1973.)
18 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, 1680–1689, B-12.
19 ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, 1680–1689, B-12.
20 Špiesz 1973. 139.
A TOKAJI BOR A 17. SZÁZADI FELSŐ-MAGYARORSZÁGI SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK… 101 rom Mezőzomborban és egy Tolcsván, ezek mellett még négy szőlő Korláton és két szőlő Hécsényben,21 amelyek viszont nem tartoztak a hegyaljai borvidékhez.
Az összes városi szőlő elvesztése azonban katasztrofális következményekkel járt.
A városi jövedelmek ugyanis, amelyeket nagyobbrészt éppen a borkivitelből, boreladásból és a vendéglők bérbeadásából származtak, a szőlők elzálogosítása után jelentősen csökkentek.22
Magán a városon kívül a gazdagabb eperjesi polgárok, vagy a városban lakó nemesek is birtokoltak hegyaljai szőlőket. Zimmermann Zsigmond gazdag ke-reskedő és városi tanácsos például Tarcalon egy házat és szőlőt tartott tulajdoná-ban. Ezt a több mint 8000 Ft értékű vagyont 1687-ben kobozta el tőle Caraffa vértörvényszéke.23 Hozzá hasonló apósa, Keczer András, gazdag sárosi nemes helyzete, aki szintén a városban lakott, s aki Tállyán 3000 Ft-ra becsült szőlő és Szerencsen 4000 Ft értékű szőlő birtokosa volt.24 A kincstár a Thököly-felkelés után, az ellenállásban való aktív részvételéért ezeket is lefoglalta.25
A tokaji borral folytatott külkereskedelem a bor nagyszabású eladásával a ha-zai piacokon vagy a helybeli vendéglőkben a viszonylag magas városi bevételek fő bázisát alkotta. Elsősorban ezek a jövedelmek tették lehetővé a 16–17. század nagyobb részében a város intenzív és sokoldalú fejlődését, és gazdagságának nö-vekedését a kora újkor kezdetén. A számos fogyasztási cikk vásárlása és a tőke halmozása mellett éppen a tokaji bornak köszönhetően mind a városi tanács, mind az egyes polgárok gyönyörű reneszánsz lakóházakat s más épületeket épít-hettek, mint például az új magyar á. h. evangélikus templomot, a városi humanis-ta iskolát, a városházát vagy végül a híres Collegiumot is.
Ettől eltérő helyzet alakult ki mind a bor fogyasztásában, eladásában és általá-ban pozíciójááltalá-ban a szomszédos Bártfa szabad királyi városááltalá-ban. Bártfa is több tokaj-hegyaljai szőlő birtokosa volt, de ugyanakkor óriási terjedelmű földbirtok-okkal és jobbágyfalvakkal is rendelkezett. Bártfa, mint egy lengyelországi hatá-ron fekvő fontos ipari és kereskedelmi központ, a középkor végén érte el gazda-sági fejlődésének csúcspontját és a 16. században már gazdagazda-sági pangásba került.
21 Špiesz 1983. 181.
22 A bevételek a három városi vendéglőből 1691-től 1697-ig csökkentek 11 000 Ft-ról 3 300 Ft-ra.
ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy 2 A; ŠA Prešov, Pob. Prešov, Mag. Prešov, Knihy 21: Számadáskönyvek 1697–1694, 1697.
23 MOL Budapest, Szepesi kamarai levéltár. Szepesi kamara Számvevősége: E 706 Libri bonorum fiscalium.
24 Szerencs a 20. század elejéig nem volt része a tokaj-hegyaljai borvidéknek. Barta János: Sző-lőművelésből és italmérésből származó jövedelmek Zemplén megyében a 18. század végén. In.
Nápoje v minulosti a prítomnosti Slovenska (Ed.: Baďurík, J., Kónya, P., Pekník, R.). Prešov, 2001. 112.
25 MOL Budapest, Szepesi kamarai levéltár. Szepesi kamara Számvevősége: E 706 Libri bonorum fiscalium.
A kereskedelem a 17. században már nagyon korlátozott számú kereskedőt tart-hatott el és gyakorlatilag csak a Lengyelországba irányuló borkivitelre korlátozó-dott, ahonnan a némely élelmiszercikkeket, a vásznat és a még mindig erős ruhá-zati iparhoz szükséges anyagokat hozták a városba.26
A Bártfa által forgalmazott bor is a tokaj-hegyaljai borvidékről származott, ahol a város azt szintén vásárlás, vagy saját termelés útján szerezte meg. A hegy-aljai szőlők már a középkortól a város birtokában voltak, és a gazdasági pangás idején is kulcsszerepet játszottak a borkereskedelemben. Bártfa a szőlőket két hegyaljai mezővárosban, Tállya és Liszka (Olaszliszka) határában birtokolta.
Ezek közül a tállyai szőlők voltak területükre nézve a nagyobbak.27 Tállyán ösz-szesen négy és Liszkán öt szőlő volt a város birtokában.28 Emellett a kiadások a szőlők karbantartására és üzemeltetésére kb. kétszer vagy háromszor magasabbak voltak Tállyán, mint Liszkán, ami az előbbi, a területre vonatkozó állításunkat erősítheti.29
A hegyaljai szőlők és az ezeken álló gazdasági üzemek karbantartására, vagy a szőlő és a bor vásárlására és más bortermeléssel kapcsolatos cikkekre fordított összegek a város összes kiadásainak csaknem a felét alkották. 1684-ben például a városi tanács a tállyai szőlők üzemeltetésére 913 Ft-ot és 2 dénárt, a liszkaiak karbantartására 334 Ft-ot és 32 dénárt adott ki. Két évvel később, 1686-ban ez az összeg Tállyán 1032 Ft-ot 14 dénárt és Liszkán 563 Ft-ot és 13 dénárt jelentett.30 A saját városi szőlők termelésén kívül a város nagy mennyiségben vásárolt szőlőt vagy a bort a helyi birtokosoktól és jobbágyi termelőktől. Így pl. 1684-ben a ma-gisztrátus 7439 Ft és 43 dénárért vásárolt bort.31 A városnak a bor vásárlására fordított összes kiadásai 1686-ban 7180 Ft és 12 dénárt tettek ki. Így ez az összes városi kiadás – 15 682 Ft és 82 dénár – majdnem 50%-át alkotta.32
A városi jövedelmek legnagyobb részét a boreladásból származó bevételek alkották. Csak utánuk következtek a vendéglők, a korcsmák, a malmok hasznából és a mezőgazdasági termelésből befolyó összegek.33 Például 1671-ben a város a közvetlen boreladásból 3539 Ft-ot és 28 dénárt szerzett, ami az összes bevételek 25%-át jelentette.34 A bor helye a városi jövedelmek összetételében a következő
26 Jankovič, Vendelín: Neskorý feudalizmus a jeho kríza pred buržoáznou revolúciou 1848. In.
Dejiny Bardejova. Košice, 1975. 138.
27 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1807: Városi számadáskönyv 1670.
28 Špiesz 1983. 182.
29 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1814: Városi számadáskönyvek 1682–1690.
30 Uo.
31 Uo.
32 Uo.
33 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1807, 1814.
34 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1807: Városi számadáskönyv 1647–1678.
A TOKAJI BOR A 17. SZÁZADI FELSŐ-MAGYARORSZÁGI SZABAD KIRÁLYI VÁROSOK… 103 időkben sem nagyon csökkent. Ez maradt a helyzet a Habsburg-ellenes felkelé-sek, a magasabb adók, a hadiadók és a porciók következményeként bekövetkezett negatív gazdasági fejlődés ellenére is. Így 1687-ben csak a helyi vendéglőkből 7997 Ft és 32 dénár folyt a városi pénztárba, ami az összes városi bevételek majdnem egy harmadát (21 048 Ft és 45 dénár) jelentette.35 1693-ban a 12 361 Ft és 26 dénárt kitevő összes városi bevételekben 6500 Ft származott a bor kiméré-séből és eladásából.36
A Rákóczi-szabadságharc utolsó éveiben éppen a vendéglő és a tállyai szőlők bérletéért befolyó összegek maradtak a város utolsó jelentősebb, saját gazdasági tevékenységéből származó jövedelmei. Ugyanakkor a városi bevételek nagyobb részét már a vidéki birtokok (főleg a falvak) elzálogosításáért fizetett összegek alkották. Így a város 1707-ben a vendéglő és a szőlők bérlete fejében 920 Ft-ot kapott ezüstben, ami az összes, ezüst pénzben számított városi bevételek szinte 20%-át jelentette.37 1708-ban ez az összeg 1095 ezüst Ft-ot tett ki, miközben a városi pénztár összes bevétele 10 115 Ft és 43 dénár volt.38
Bártfa külkereskedelmi forgalmának összetételében tehát a bor már a közép-kortól a legjelentősebb árucikkek közé tartozott, ami a 16. században az első helyre került, a hajdan hagyományos vászonkivitel előtt.39 Az egész 17. század-ban a bor maradt a bártfai kereskedők egyik legfontosabb kiviteli árucikke, holott a bártfai borexport nem érte el azt a mennyiséget és azt a színvonalat, mint Eper-jesen. A bártfaiak főleg a közeli, észak-kárpáti lengyel piacokat látták el a tokaji borral.40 Földrajzi fekvésének köszönhetően, Eperjeshez hasonlóan Bártfa is (noha kisebb mértékben) a tranzit borkereskedelemben játszott fontos szerepet. 1684-ben pl. a város 84 és fél hordó saját bort és 318 raktározott, máshonnan származó hordót tartott nyilván (az utóbbi valószínűleg a külföldi kereskedőké volt).41
Bártfa is, mivel a 80-as évek végétől már nem volt már képes az államnak tel-jesítendő kötelezettségeinek teljesítésére, kénytelen volt zálogba adni egyes vi-déki birtokait, köztük a hegyaljai szőlőket is. A magisztrátus még 1689-ben Kray Jakab késmárki polgárnak adott zálogba két tállyai szőlőt, 2000 Ft-ért, s ugyan-úgy a városi vendéglőt is.42 További két szőlőt, a Nagy- és Kis Nyergest, a város
35 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1814: Városi számadáskönyvek 1682–1690.
36 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1816: Fő számadási könyv 1682–1704.
37 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1825: Fő számadási könyv 1706-tól.
38 Uo.
39 Janovič, Vendelín: Neskorý feudalizmus a jeho kríza pred buržoáznou revolúciou 1848. In.
Dejiny Bardejova. Bardejov, 1975. 116.
40 Marečkova, Marie: Společenská struktura Prešova v 17. století. Brno, 1984. 126.
41 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1816: Fő számadáskönyv 1682–1704.
42 ŠA Prešov, Pob. Bardejov, Mag. Knihy 1816: Fő számadáskönyv 1682–1704.
1693-ban Szentiványi Lászlónak zálogosította el.43 Később ugyan a magisztrátus mind a két szőlőt vissza is szerezte, nemsokára azonban újból zálogba adta Nigrelli bárónak és csak 1706-ban sikerült neki ezeket visszaváltania.44 A követ-kező időszakban viszont a város ismét kénytelen volt elzálogosítani az szőlőket, amelyeket a 30-as évek elejéig már nem volt képes visszaszerezni.45
Annak ellenére, hogy a bor kétségkívül jelentős szerepet játszott a város gaz-daságában, a kora újkori Bártfán sokkal kedveltebb és elterjedtebb ital maradt a sör. Ebben mind a város földrajzi fekvése,46 mind óriási vidéki birtokai jelentős szerepet játszottak. A város ugyanis tizennégy jobbágyfalut tartott birtokában, ahol nagy mennyiségben termesztették az árpát, a sörtermelés fő alapanyagát. A sört nemcsak bőven fogyasztották, csapolták a helyi vendéglőkben, de a városi gazdaságban hasonló szerepet játszott, mint máshol (pl. Kisszebenben) a bor. Sőt a magisztrátus részben a sörrel fizette a különböző alkalmazottak, iparosok, hiva-talnokok, tanítók, vagy a lelkészek járandóságát, s később a hadseregnek, kama-rai biztosoknak, állami hivatalnokoknak, egyházi intézményeknek és katonai őr-ségeknek is ezt szállította.47
A Pentapolis legkisebb városának, Kisszebennek életében is rendkívül fontos helyet foglalt el a bor. A kisszebeni kereskedők távolsági kereskedelme azonban korántsem volt olyan jelentős, mint az eperjesieké. Főleg a közeli, kisebb lengyel piacokra irányult, esetleg a nagyobb felső-magyarországi és erdélyi kereskedelmi központokra.48 De a kisszebeniek külkereskedelmének összetételében éppen a bor volt az egyetlen, jelentősebb árucikk. Ezt a szebeniek vásárolták, vagy maguk termelték a városi szőlőiben, az Abaúj-vármegyei Hejcén.49 Hejce falu soha nem tartozott a hegyaljai borvidékbe, mivel viszont a terület közvetlen szomszédságá-ban fekszik, feltételezhető, hogy ott is hasonló szőlőfajtákat termeltek. Ennek a bornak nagyobb része azonban nem vált kiviteli árucikké, hanem a városi ven-déglőben, a helyi kimérésekben és a piacon fogyasztották el.
A Kisszebenben eladott, vagy a szebeni kereskedők alatt szállított bor lénye-ges része az említett városi szőlőkből, Hejcéről származott.50 A város további, je-lentős mennyiséget vásárolt közvetlenül Hejcén, az ottani termelőktől,51 vagy a
A Kisszebenben eladott, vagy a szebeni kereskedők alatt szállított bor lénye-ges része az említett városi szőlőkből, Hejcéről származott.50 A város további, je-lentős mennyiséget vásárolt közvetlenül Hejcén, az ottani termelőktől,51 vagy a