Összefoglaló:
Folyamatban lévő kutatásunk a gyógypedagógus populáció egy sajátos helyzetben lévő cso-portjára, az együttnevelést segítő gyógypedagógusok csoportjára fókuszál. Közvetlen előz-ményének tekinthető az a vizsgálat, amely a gyógypedagógusok szakértelmének, szerepeinek, kompetenciáinak feltárására, elemzésére irányult (MILE, 2016). Vizsgálódásunk célja, hogy a gyógypedagógusok együttnevelésről szóló történeteinek többszintű elemzésével, az explicit és tacit tudáselemek, valamint a pedagógiai/gyógypedagógiai nézetek, attitűdök feltárásával hozzájáruljunk a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók együttnevelésének minőségi fejlesztéséhez, együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevékenység professzionalizálódási fo-lyamatához.
Kulcsszavak: együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevékenység, professzionalizálódás, szakmai tudás, érzelmi/motivációs tényezők
Bevezetés
Az elmúlt évtizedekben a pedagógus munka minőségének kérdése a szakmai és okta-táspolitikai diskurzusok középpontjába került, a professzionalizálódás folyamata hazai és nemzetközi kutatási projektek témájává vált (barber – MOurshed, 2007; falus, 2001;
halász – rapOs, 2020; harGraves, 2000; vass, 2019). A vizsgálatok egyértelműen igazolták a pedagógus munka minőségének hatását a tanulói eredményességre (hanushek, 2014: 25).
A kutatási projektek az általános, vagy úgynevezett többségi pedagógusokra fókuszáltak, kutatási eredményeik azonban nem, vagy csak korlátozottan alkalmazhatók a gyógypeda-gógusokra a gyógypedagógiai tevékenység speciális célcsoportja, sajátos jellege miatt. Ezt a hiátust igyekszik betölteni kutatásunk, amelynek középpontjában a gyógypedagógusok, gyógypedagógus-szakma professzionalizálódási folyamata áll.
A pedagógustársadalmon belül a gyógypedagógusok különleges csoportot alkotnak.
Az általános, pedagógusok felé irányuló elvárásoktól eltérő társadalmi, szervezeti elvárá-soknak kell megfelelniük, speciális szerepkészlettel, szakértelemmel rendelkeznek (Mile
– PaPP, 2015: 182; Mile, 2016: 178). A tanulói eredményesség is sajátosan értelmezhető, és gyakran nehezen mérhető a gyógypedagógiai tevékenység során (Mile, 2013: 113; szenczi, 2015: 75). A professzionális (szakértői) munkavégzés komplexebb, kiterjedtebb tevékeny-ségrendszert feltételez, elég, ha csak az érintettek gyógypedagógiai tevékenységbe ágya-zott szakmai szolgáltatás jellegű tevékenységeire gondolunk (tanácsadás, konzultáció, ko-ordináció stb.).
A gyógypedagógus-szakma professzionális (szakértői) munkavégzésének feltárását több napjainkban zajló folyamat sürgeti. A szakterületen jelentkező szakemberhiányra refl ektálva a gyógypedagógus képzés expanziója érzékelhető. Az oktatáspolitikai törek-véseknek megfelelően újabb és újabb gyógypedagógus képzőhelyek nyíltak, emelkedtek a felvételi keretszámok. A mennyiségi növekedés mellett azonban kiemelt fi gyelmet kell for-dítani a szakmai minőségre is, ami kellő számú minősített oktatót és kellő számú
gyakor-lóhelyet feltételez a képzés számára. Nagy szükség lenne a képzőhelyek képzési tartalmai-nak összehangolására, a tapasztalatok megosztására, a gyógypedagógus kompetenciákról való közös gondolkodásra, konszenzusra. Néhány év múlva – az előrejelzések szerint – tömegesen kerülnek ki a terepre pályakezdő gyógypedagógusok, akiknek professzionális szakmai segítségre, hatékonyan működő gyakorlatközösségre lesz szükségük ahhoz, hogy szakmai személyiségük megfelelően fejlődjön.
Kutatásunkat alátámasztó tényezőt jelentenek továbbá a terepen tömegesen megjelenő, hangzatos fejlesztési eredményekkel kecsegtető szervezetek, amelyek mögött gyakran nincs igazolható releváns gyógypedagógiai szakértelem, speciális szaktudás, az általuk ajánlott terápiák, „gyógymódok” hatékonysága tudományosan nem bizonyított. Az úgynevezett
„kuruzsló” törvény (2019. évi CXI. törvény egyes törvényeknek az egészségügyi szolgál-tatások fejlesztésével, valamint a bizonytalan minőségű tisztázatlan hátterű egészségügyi szolgáltatók tevékenységének visszaszorításával összefüggő módosításáról) szigorú szank-ciókat helyez kilátásba a nem jogosult által végzett orvosi tevékenység, egészségügyi képzett-séghez kötött pszichoterápiás gyakorlat, valamint a nem-konvencionális gyógyító és termé-szetgyógyászati eljárások körébe tartozó tevékenységek esetén. A szabályozás nem terjed ki a nem jogosult által végzett gyógypedagógiai tevékenységre. A gyógypedagógiai tevékenység professzionális jellegének erőteljesebb hangsúlyozására mindenképpen szükség van.
Végül, de nem utolsó sorban, alátámasztásként meg kell említenünk a McKinsey ta-nácsadó cég 2006-2007 között zajlott kutatását is. A vizsgálat 25 ország iskolarendszerét vette górcső alá azzal a céllal, hogy feltárja a legjobban teljesítő oktatási rendszerek közös tényezőit. A kutatás három közös alapelvet azonosított az élenjáró oktatási rendszerek tel-jesítményének hátterében:
1. Az oktatási rendszer csak olyan jó, mint a tanárok, akik alkotják.
2. Az eredményes tanulás elképzelhetetlen jó tanítás nélkül.
3. A kiváló teljesítményhez minden gyermek sikere szükséges.
A legsikeresebb oktatási rendszerek tehát nem elégednek meg azzal, hogy professzioná-lis pedagógiai munkát végző tanárokat alkalmaznak, hanem olyan folyamatokat működ-tetnek, amellyel biztosítani tudják, hogy minden tanuló minőségi oktatásban részesüljön.
A sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók megfelelő támogatását hatékony mechaniz-musok garantálják (barber – MOurshed, 2007: 7). Éppen ezek a támogató mechanizmusok azok, amelyeknek a humán feltételrendszerét nagyrészt az együttnevelést segítő gyógype-dagógusok alkotják. Többek között az ő professzionalizmusuk biztosíthatja a sajátos neve-lési igényű gyermek, tanulók egyenlő részvételét és sikerét a tanulásban.
Problémaháttér
A témához kötődő egyik alapfogalom, a professzió, valamint a belőle képzett szavak (pro-fesszionális, professzionalizmus, professzionalizáció, professzionalizálódás) angol erede-tűek, nincs igazán jó magyar megfelelőjük. A professzió leginkább a szakterület, szakma, szavakkal írható le, a képzett szavak pedig az ezekhez kapcsolható minőséget, színvona-lat, valamint magát a folyamatot jelölik, amelynek során a professzió kialakul, megha-tározza saját magát, és elhelyezkedik a társadalom és gazdaság világában (váMos et al., 2020: 9). Tanulmányunkban elsősorban a professzionalizmus és a professzionalizálódás fogalmát használjuk. A professzionalizmus kifejezés a köznyelvben egyrészt hivatásos hozzáállást (elkötelezett identitás), másrészt kiváló szakértelmet jelent, amely megmutat-kozik az elért eredményekben, az elvégzett munkában, a munkavégzés színvonalában.
A professzionalizálódás egy folyamat, amelynek során kialakul egy szisztematikus
elmé-leti tudásbázis és sztenderdizált tudásanyag, amely felkészít a szakma gyakorlására, más-részt, hogy az adott foglalkozást űzők autoritását elfogadja a tágabb társadalmi környezet, az ügyfelek, a munkáltatók (hruBOs, 2010: 357).
A professzionális (szakértői) munkavégzés fogalma hagyományosan az orvos, mérnök, építész, ügyvéd szakmák körében merült fel. Olyan magas szintű szakmai tudással, elköte-lezettséggel és hivatástudattal rendelkező szakemberek munkavégzését értjük alatta, akik képesek komplex problémahelyzetekben önálló döntéseket hozni (diszkrecionalitás), a problémák megoldásában másokkal együttműködni. A szakmai tudás megszerezhető for-mális és inforfor-mális képzésben, valamint a napi gyakorlatban, amit az érintettek tapasztalat útján az úgynevezett gyakorlatközösségekben sajátíthatnak el. Ebben a meghatározásban a szakmai tudás, szakértelem mellett már megjelenik az attitűd is, amely nélkülözhetetlen feltételét, forrását jelenti a professzionális (szakértői) munkavégzésnek. Egyre több ország oktatási rendszere törekszik arra, hogy a pedagógusmunkát professzionális (szakértői) munkaként értelmezzék (halász, 2015: 38).
A pedagógusszakma professzionalizálódási folyamatát jelentős mértékben felerősítet-te a tudásalapú társadalom, valamint az egész élefelerősítet-ten át tartó tanulás stratégiája. Orszá-gonként, oktatási rendszerenként különböző megoldások születtek a professzionalizmus kritériumainak meghatározására. A tanári kompetenciák, standardok meghatározása, rendszerbe foglalása mellett kiemelt fi gyelmet fordítottak a pedagógiai nézetek feltárá-sára is. A kutatások szerint a pedagógiai nézetek, nézetrendszerek (hitek, vélekedések, meggyőződések, személyes elméletek) segítik a pedagógusokat, pedagógusjelölteket a sa-ját pedagógia tudatosításában, a bonyolult jelenségek strukturálásában, megértésében és befolyásolják a pedagógiai gyakorlatukat (falus, 2001: 23).
A gyógypedagógus-szakma, azon belül is az együttnevelést segítő gyógypedagógusok professzionalizálódási folyamatának feltárására is történt már kezdeményezés. A kutatás a gyógypedagógiai szakemberek szakértelmének, szerepeinek, kompetenciáinak vizsgá-latára, elemzésére irányult (Mile, 2016). Elsősorban kvantitatív módszereket alkalmazva a téma alapvető jellemzőit kívánta feltárni, jelezve, hogy a témakör mélyebb rétegeit kisebb mintákkal dolgozó kvalitatív eljárásokkal lehet vizsgálni. Jelen kutatóprogram – építve az előző kutatás eredményeire, mintegy annak folytatásaként – fenomenológiai és hermene-utikai megközelítéssel ezt a célt szolgálja, kiemelt fi gyelmet fordítva a gyógypedagógiai nézetek, nézetrendszerek vizsgálatára is.
A kutatás jellegének meghatározása, célkitűzések, kutatási kérdések
A kutatásunk – komplex célrendszeréből adódóan – értelmezhető egyrészt alapkutatás-ként, hiszen elsődleges célja új ismeretek szerzése a meglévő elméletek továbbfejlesztése érdekében (Falus, 1996: 27). Amennyiben azonban a kutatás és a gyakorlat kapcsolatáról, illetve az alapkutatások és alkalmazott kutatások viszonyáról szóló átfogó tudományelmé-leti vita mentén kíséreljük meg a kutatás besorolását, némiképp árnyaltabb képet kapunk.
halász (2013) az oktatáskutatás globális trendjeiről szóló tanulmányában Donald stokes
(1997) elméletét mutatja be, aki megkérdőjelezte azt a lineáris modellt, amely az alapkuta-tástól az innovációig az alkalmazott kutatásokon keresztül vezet, és amellett érvelt, hogy létezik a kutatásnak egy harmadik formája, amely magában hordozza az alapkutatás és az alkalmazott kutatás jegyeit is. E harmadik típust felhasználás által inspirált alapkuta-tásnak nevezte el. (Stokes, 1997, idézi halász, 2013: 14) Figyelembe véve, hogy a kutatás céljaink és reményeink szerint a köznevelés fejlesztését, azon belül is a sajátos nevelési igényű gyermekek együttnevelésének pedagógiai gyakorlatát szolgálja majd, a Stokes-féle modellbe is besorolható.
A fentiek alapján jelen kutatás a sikeres együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevé-kenység humán feltételeinek feltárására irányul. Kutatási kérdéseink a következők:
• Milyen gyógypedagógus szerepek jelennek meg a sikeres gyógypedagógiai gyakor-latokban?
• Milyen szakmai tudás (explicit és tacit) és milyen érzelmi/motivációs tényezők kap-csolódnak a sikeres gyógypedagógus szerepekhez?
• Hogyan vélekednek a szakemberek az együttnevelésről, az együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevékenységről?
Kutatási stratégia, módszerek és eszközök
Kutatásunk induktív kutatási stratégiát követ, mivel a pedagógiai valóságból indul ki, a gyógypedagógusok együttneveléssel összefüggő tapasztalatairól, tudásáról, érzelmi, mo-tivációs tényezőiről gyűjt és elemez adatokat a professzionalizálódási folyamat feltárása céljából. Jelen kutatás az együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevékenység mélyebb rétegeinek feltárása céljából elsősorban kvalitatív kutatási metodikát alkalmaz, kevésbé strukturált módon gyűjt adatokat. A hangsúly a jelenségek feltárásán, bemutatásán, értel-mezésén van (szabolcs, 2001: 14-17).
A kutatási módszer megválasztásakor fontos szempont volt, hogy alkalmas legyen az előző kvantitatív jellegű vizsgálat során leírt gyógypedagógus szerepkészlet és kompe-tenciák mélyebb rétegeinek feltárására, de az elkötelezettség, hivatástudat, nézetek, hitek vizsgálatára is. A fentiek alapján a kutatás szóbeli kikérdezéssel, narratív (tematikus fóku-szált biográfi ai) interjúval zajlik. Az interjúalanyokat együttneveléssel kapcsolatos emléke-zetes történetek elmesélésére kérjük. Az interjú témája tehát a gyógypedagógus által meg-élt, munkájával kapcsolatos történet, és a hozzá kapcsolódó érzelmi, motivációs tényezők.
A kutatás az elemzés során törekszik mind a konkrét-, mind a jelentésszintet is lefedni, melyhez különböző feltáró/feldolgozó módszereket alkalmaz.
A kutatás első szintjén az explicit tartalmat kvalitatív elemzéssel tárja fel megadott szempontok (kérdések) mentén, melyek egy része az előző vizsgálat során felvetődött újabb kutatási kérdés. A kezdeti kérdés- és problémakörök a következők:
− Inkább sikeres vagy inkább sikertelen történeteket mesélnek a gyógypedagógusok?
− Milyen gyógypedagógus szerepek jelennek meg a történetekben?
− Hogyan látják a gyógypedagógusok az együttnevelés jelenlegi hazai helyzetét?
− Tartalmaznak-e explicit módon az együttnevelésre vonatkozó véleményt, értékelést, minősítést a történetek?
A kutatás második szintjén a narratív interjúk tartalomelemzésével az interjúalanyok saját együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevékenységükkel kapcsolatos szemléletmódjáról, véleményéről, nézeteiről, motivációiról vonunk le következtetéseket. A tartalomelem-zéshez az előző kutatást záró faktoranalízis eredményeit használjuk fel, amelyek feltár-ták a vizsgálatban részt vevő gyógypedagógusok együttnevelésről való vélekedéseiben a legerőteljesebben összefüggő elemeket. Jelen kutatás azt vizsgálja, hogy a történetekben megjelennek-e ezek az elemek, és ha igen, hogyan vélekednek erről a gyógypedagógusok:
partnerközpontúság, kompetenciafejlesztés, kulcsfi gura az együttnevelésben, a fejlesztés prioritása, szakmai háttér, a különnevelésben folyó gyógypedagógiai tevékenységtől való eltérés, elkülönülés, kéttanáros modell, hatékonyság, szakmai támogatás.
A történetek tartalomelemzéséhez a MAXQDA szövegelemző programot használjuk.
A szoftverre elsősorban egyszerűsége, világos struktúrája, felhasználóbarát jellege miatt esett a választás. A társadalomtudományi kutatások több területén használják sikerrel.
A számítógépes munka alapja az úgynevezett projekt. A szövegek kódolása követi a ma-nuális kódolások logikáját és épít a Glaser és Strauss (1967) által kidolgozott megalapozott elméletre (sáNtha, 2013: 31).
Mintavételi szempontok
A kvalitatív kutatásmetodika alapján vizsgálatunkban nem valószínűségi mintavételi stra-tégiát alkalmazunk. Ez a stratégia nem biztosítja a reprezentativitást, de jelen kutatás ese-tében ez nem is cél. A fentiek alapján a nem valószínűségi mintavételi stratégiák közül a kényelmi célzott-rétegzett stratégiára esett a választás (sántha, 2009: 93). Kiválasztásánál fontos szempont, hogy mintánk megfeleljen a tartalomelemzés kombinált logikára épü-lő módszertanának, valamint a kutatási célok elérését szolgáló heterogenitásnak. Kuta-tásunkban együttnevelést segítő gyógypedagógusok (utazó gyógypedagógusok, többségi nevelési-oktatási intézményekben dolgozó gyógypedagógusok) integrációs történetei ké-pezik a mintát. A mintavétel során törekedtünk rétegződési szempontok érvényesítésére, azaz arra, hogy utazó gyógypedagógusok és nevelési-oktatási intézmények gyógypedagó-gusainak történetei is bekerüljenek a mintába.
Terveink szerint a minta elemszáma: 100 db integrációs történet.
Metodológiai elvek
A klasszikus metodológiai kritériumok jelen vizsgálatban – kvalitatív jellege miatt – átértel-mezett, speciális formában jelennek meg. Az objektivitásra való törekvést a refl ektív kutatói szemlélet biztosítja, amely ez esetben azt jelenti, hogy az integrációs történetek kvalitatív elemzésének eredményei befolyásolhatják a kutatás tárgyát, kérdéseit, újabb szempontok merülhetnek fel. Nem véletlen, hogy kezdeti kérdés- és problémakörök felvázolásával indul a vizsgálat. Ez a ciklikusság segíti a megértést, hozzájárul a belső ellentmondásoktól mentes, egységes jelentéshez (sántha, 2009: 33-34).
A validitást a trianguláció biztosítja, amely különböző módszerek, technikák, eljárások együttes használatát jelenti, egymás erősítésére (szabolcs, 2011: 65-66). Jelen vizsgálat – ahogy előzetesen már többször utaltunk rá – eleve folytatása, kiegészítése egy elsősorban kvantitatív módszerekkel dolgozó kutatásnak, az abban megjelenő kutatási eredmények mélyebb rétegeit tárja fel kvalitatív módszerekkel. A kutatásban az interjúk minőségi elem-zése számítógépes tartalomelemzéssel egészül ki, amely szintén több szempontú megkö-zelítést, kritikus vizsgálódást tesz lehetővé.
A megbízhatóság egyik biztosítéka a kutatás pontos és részletes dokumentálása. Az adatgyűjtésben résztvevők mindenre kiterjedő tájékoztatást kapnak az interjú felvételének módjáról, a beszélgetés során felmerülő kérdések, problémák kezeléséről, az interjú és kö-rülményei rögzítésének módjáról.
A tartalomelemzésben kódolási folyamat megbízhatóságát intrakódolással biztosítjuk.
Az intrakódolás azt jelenti, hogy bizonyos idő elteltével a kódoló újrakódolja a szöveget, és összehasonlítja a kapott kategóriákat. Az intrakódolás után kiszámítható a kódolás meg-bízhatósági mutatója (Dafi niou – Lungu, 2003, idézi sáNtha, 2012: 68).
A kutatás jelenlegi állása
A kutatás jelenlegi szakaszában az interjúfelvétel és az interjúk explicit tartalmainak elem-zése zajlik párhuzamosan. Az eddig feldolgozott interjúk (30 db) többségében sikeres történeteket tartalmaznak, legalábbis a vizsgálati személy sikeresnek élte meg őket. Az együttnevelést segítő gyógypedagógiai tevékenység sikeressége alatt a gyógypedagógu-sok a gyermek, tanuló képességfejlődését, állapotjavulását és/vagy a tanulási folyamatok-ban való részvételét értették.
Az elemzés során kiemelt szempont volt, hogy milyen arányban jelennek meg a törté-netekben a gyermekkel, tanulóval való foglalkozás szerepei (diagnoszta, tanár, terapeuta), illetve a felnőttekkel való foglalkozás (tanácsadó, koordinátor, konzultációs, oktató) szere-pei. A feldolgozás jelen szakaszában a történetekben túlsúlyban vannak a gyermekkel való foglalkozás szerepei, azon belül is leginkább a terapeuta szerepek jelennek meg.
A gyógypedagógus a történetek többségében egy külső szakemberként jelenik meg, akinek a gyermekkel foglalkozó pedagógusokkal kevés az élő kapcsolata, az információit a pedagógiai környezetről többségében a magától a gyermektől vagy esetleg a szülőktől szerzi be. Ennek okaként egyrészt a körülményeket, saját munkarendjüket jelölik meg.
„Ugyan létezik utazógyógypedagógus-hálózat, ami működik is részben, viszont a gyógy-pedagógusoknak nincs lehetőségük arra – mert olyan rövid időt töltenek az iskolánkban, meg az iskolában –, hogy szoros kapcsolatot tartsanak a tanítókkal, ami feltétlenül el-engedhetetlen lenne, hogy a gyerek fejlődését, egy SNI gyerek fejlődését előbbre vigye, segítse.”
A másik hátráltató tényező az együttműködési hajlandóság hiánya.
„…a magyar-történelem szakos kolléga … ő egyszerűen nem hajlandó szóba állni velem, ő tulajdonképpen az első évben nagyon sokszor elmondta, hogy én foglalkozzak a gyógy-pedagógiával, majd ő foglalkozik a magyar szakkal.”
A fentiek alapján látható, hogy ritkábban azonosíthatók be a felnőttel való foglalkozás sze-repei, de léteznek azért jó gyakorlatok. Az előző kutatás 400 fős mintán felvett kérdőívének eredményei is azt mutatták, hogy a gyógypedagógusok kiemelt fontosságúnak tartják az együttnevelésben a felnőttel való foglalkozást, azaz a szakmai szolgáltatás jellegű tevékeny-ségeket (Mile, 2016: 179). A történetekben kisebb arányban ugyan, de ez is tetten érhető.
„Bevontam az iskolapszichológust, kénytelenek voltunk később a tanév során már az isko-la vezetőjével és a gyermekvédelmi felelőssel is konzultálni.”
„Ebben a tanévben … a tantestület számára tartottam az autizmusról egy előadást (akkor már ugye ez volt a harmadik tanévem ott), fel tudtam mérni, hogy milyen tudásra van szükségük – elméleti tudásra… amire építve aztán elfogadják azokat a gyakorlati javasla-taimat, amivel tudnak segíteni az autizmussal élő gyerekeknek, illetve saját maguk dolgát is megkönnyítik, és hát az osztálytársak élete is esetleg könnyebbé válhat.”
„…havonta egyszer az EGYMI rendezett egy ingyenes programsorozatot, amikor az autizmus jellegzetes területeit jártuk körbe egy rövid elméleti bevezető után gyakorlati szinten. Felosztottuk mindig, hogy ki tartja meg az elméleti előadást a többségi pedagógu-soknak, akik lehettek óvónők, tanítónők, tanárok vagy bárki, tehát asszisztens is.
Kíváncsiak voltunk arra is, vajon tartalmaznak-e az együttnevelésre mint oktatásszervezé-si eljárásra vonatkozó értékelést, minősítést a történetek, és az látható, hogy a oktatásszervezé-sikeres törté-netek többségében nem tartalmaznak, a nem sikeres törtétörté-netek azonban minden esetben.
Az egyik többször visszaköszönő probléma a hiányos feltételrendszer:
„…és bár a tanító néni mindenben próbált együttműködni meg a szaktudása is megvolt, csak amit én úgy egészében is gondolok az integrációról a tapasztalataim alapján, hogy nem megfelelőek a körülmények. Tehát, hogy ő is mint egyedüli tanító, nem tudott ezen a problémán úrrá lenni, tehát nem volt se pedagógiai asszisztens, vagy gyógypedagógiai asszisztens, vagy ne adj isten egy két tanítós rendszer az iskolában.”
A másik gyakran megjelenő, integrációt gátló tényező a pedagógiai környezet befogadó szemléletének hiánya:
„Az igazán megnehezítő tényező az volt, hogy a pedagógusok – bár rengeteget próbáltunk összeülni és egyeztetni – egy idő után már nem elfogadóan és segítően álltak a fi úcs-ka mellé, hanem inkább megbélyegzéssel és büntetéssel… és jellemzően, ha bármi gond ütötte fel a fejét az osztályban, akkor a probléma középpontjába bűnbakként mindig ez a gyermek került.”
A történetek egy része azonban arra is rávilágít, hogy ha az intézményekben, a vezető-ségben, a pedagógusokban megvan a nyitottság, a befogadó szemlélet, akkor a mostoha körülmények ellenére is működhet az integráció.
„Azt kell, hogy mondjam, hogy ez mégis csak sikersztori, s bár integrálunk és integrálunk – nem biztos, hogy ott, ahol látszólag adottak az integrációs lehetőségek –, ott valóban a jó integráció zajlik, amely megfelelő és a gyerek előremenetelét segíti, és ugyanakkor ahol nincsenek meg feltétlenül az integráció alapjait szolgáló szakképzett szakemberek, ott az iskolavezetés és a pedagógusok nyitott és megfelelő hozzáállásának köszönhetően mégis-csak jól működhet.”
A kutatás várható eredményei
Jelen kutatás azáltal, hogy céljai szerint feltárja a sikeres, eredményes együttnevelés gyógy-pedagógiai humán feltételeit, a gyógygyógy-pedagógiai tevékenység professzionalizálódásához kíván hozzájárulni. A vizsgálatban részt vevő gyógypedagógusok maguk döntik el, pálya-futásuk melyik emlékezetes integrációs történetét mesélik el, a kérdezőbiztostól a döntéshez
Jelen kutatás azáltal, hogy céljai szerint feltárja a sikeres, eredményes együttnevelés gyógy-pedagógiai humán feltételeit, a gyógygyógy-pedagógiai tevékenység professzionalizálódásához kíván hozzájárulni. A vizsgálatban részt vevő gyógypedagógusok maguk döntik el, pálya-futásuk melyik emlékezetes integrációs történetét mesélik el, a kérdezőbiztostól a döntéshez