Mint ismeretes Németország 1941. június 22-én támadta meg a Szovjet- uniót, Kijevet szeptember 19-én foglalták el. Tiltakozásképpen szeptem- ber 20. és 28-a között ellenálló csoportok felrobbantották a németek főbb katonai épületeit a városban. Megtorlásként a nácik hatalmas vérengzést vittek véghez, mindenekelőtt a zsidók közt, amely addig a keleti fronton a legnagyobb népirtásnak minősült. A Kijev melletti Babij Jar árokba 2 nap leforgása alatt, Jom Kipur zsidó ünnep estéjén, szeptember 29-30. között 33771 zsidót lőttek bele. Az áldozatok nagy része főleg idős ember, nő és gyermek volt, hiszen a férfiak többsége a Vörös Hadseregben harcolt. Ezzel a népirtással a gyilkosságoknak nem lett vége; 1943-ig összesen kb. 150 ezer embert lőttek a Babij Jarba, a zsidók mellett politikai foglyokat, partizáno- kat és más nemzetiségű csoportokat. A közelben a németek koncentrációs tábort „üzemeltettek”, ahol a felszabadulás előtt a foglyokkal az árokba lőtt
2 A csoport eddigi eredményeiről a www.yahadinunum.org weboldalon tájékozódhat az érdeklődő.
3 Babij Jar – Kijev északi szélén húzódó szakadékos szurdok, mérete kb. 150 méter hosszú, 30 méter széles, 15 méter mély
rétegekben fekvő tetemeket elégettették.4
A Babij Jarban történt népirtás a nagysága miatt, és mert az esemény vi- szonylag a háború korai szakaszában zajlott le, sokként érte a művészeket valamennyi művészeti ágban: a filmművészettől, a képzőművészeten és a zenén át az irodalomig. A Babij Jar élmény ihlette művészeti alkotások tekinthetőek a holokauszt első művészeti ábrázolásainak.
A Babij Jar tragédiája több évtizeden keresztül megjelent a különböző mű- vészetekben. A rendszerváltásig nagyjából két korszakot tudnék elkülöníte- ni, ami a szovjet művészetekben való megjelenítését illeti. Az első korszak 1941 és 1946 között, a második pedig 1961-től a Szovjetunió felbomlásáig tartott. Az első korszakot nagyjából az jellemezte, hogy a művészek akkor még viszonylag szabadon és szókimondóan ábrázolták az ott történteket a különböző művészeti ágakban. Nyíltan vagy kevésbé kódoltan nevezték meg a zsidók által elszenvedett vérontásokat. 1944–46 között egy viszonylag liberális időszak volt, amiben az is közrejátszott, hogy a szovjet hadsereg a határon túl ekkor szabadította fel a koncentrációs táborokat.5 1947-től azonban a zsdanovi „antikozmopolita kampánnyal” kezdetét vette a kemény megtorlás, amikor azokat, akik a témáról írtak, „burzsoá nacionalistáknak”
bélyegezték és üldözték. A zsidó áldozatok kérdése több szempontból is rendkívül érzékeny terület volt. A II. világháború során közel 27 millió szov- jet ember veszette életét, ebből körülbelül 3 millió zsidó. A zsidó áldozatok- ról nem lehetett kiemelten beszélni, az emlékműveken és a hivatalos meg- emlékezéseken a „békés szovjet állampolgárok meggyilkolása” kifejezéssel utaltak rájuk. Sztálin attól tartott, hogy ezáltal megbomolhat a „szovjet egy- ség”. A holokauszt mint a zsidók tragédiája, ezért nem is jelent meg a szov- jetek háborús narratíváiban. Másrészt szintén kerülendő volt a nem zsidó lakosság, a helyi milícia, az ukrán nacionalisták bűnrészességének, a nácikkal való kollaborálásának firtatása a tömeggyilkosságok végrehajtásában. A zsi- dókérdés a felszabadulás után sem oldódott tehát meg; az ’50-es években,
4 Krausz Tamás: Antiszemitizmus–holokauszt–államszocializmus. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2004, 61.
5 Shrayer. Maxim G.: „Jewish-Russian Poets Bearing Witness to the Soah, 1941–46: Textual Evidence and Preliminary Discussions.” Studies in Slavic Languages and Literatures. 2010, 72–73.
Sztálin halála előtt nem sokkal zajlottak le a legvéresebb antiszemita perek.
Többek között 1952. augusztus 12-én az ún. Meggyilkolt költők éjszakáján a Zsidó Antifasiszta Bizottság 13 költő, író, művész tagját gyilkolták meg a Ljubjanka börtönben, Moszkvában6.
1961-ben Jevgenyij Jevtusenko ’Babij Jar’ című versével került újból a fi- gyelem középpontjába az esemény, aki a hosszú hallgatást kérte számon, az emlékmű hiányát, az antiszemitizmust, mely miatt még Sztálin halála után sem lehetett a zsidó áldozatokról megemlékezni. Részben a vers insprirál- ta Sosztakovics 13. szimfóniáját, melyet Moszkvában 1962 decemberében mutattak be nagy fenyegetések és botrányok közepette óriási sikert aratva.
A szimfónia első tétele Jevtusenko versének eszmeiségét fejezte ki a zene nyelvén. Szintén a hatvanas években, 1966-ban a Junoszty című folyóiratban jelent meg Anatolij Kuznyecov Babij Jar című dokumentumregénye is, Jev- tusenkóhoz hasonló indíttatásból, melyet akkor még csak cenzúrázva adtak ki a Szovjetunióban; a teljes szöveg csak Londonba kicsempészve jelenhe- tett meg az 1970-as években7.
A két korszakban tehát Babij Jar másképp, más tartalommal jelenik meg a művészetekben. Az első korszakban, az 1940-es években a hangsúly a meg- döbbenés, a sokk kifejeződése, amely szinte a krónika, a megörökítés eszkö- zeivel élve azt sugallja, hogy erről a borzalmas tettről tudnia kell a világnak.
A tragédia, a zsidók tömeges meggyilkolása hol explicit módon, hol rejtet- tebb összefüggésben, kódolva jelenik meg. A második korszak üzenete első- sorban az akkori szovjet rendszerben uralkodó antiszemitizmus ellen szól, a megemlékezést sürgeti, a tények elhallgatásának tovább nem tűrése mellett.
A Babij Jar tragédiája tehát a legtöbb művészeti ágban kifejezést talált.
Legismertebb talán az irodalmi ábrázolása, mely már az 1940-es években írott versekben feltűnt olyan költőktől, akik háborús tudósítók, katonák vol- tak, s mint ilyenek sok esetben nyíltabban és merészebben írhattak a zsi-
6 Ld. 4. jegyzetben i.m. 117. Illetve megemlíthetjük még az 1952. január 13-án elkezdődött an- tiszemita koncepciós pert, az ún. moszkvai orvospert, melynek során első körben a Kreml klinikáján dolgozó zsidó orvosokat végeztetett ki Sztálin, akiket a nyugati titkosszolgálatok kémjeinek tartott és akiket a Joint bízott meg a vezető politikusok meggyilkolásával.
7 Kuznetsov, A. Anatoli: Babi Yar: A Document in the Form of a Novel, Trans. David Floyd (New York: Farrar, Straus and Giroux, 1970)
dókat ért kegyetlenségekről, mint az újságírók. A legjelentősebbek közülük Ilja Ehrenburg, Ilja Szelvinszkij, Pavel Antokolszkij, Lev Ozerov, Mikola Bazman versei. A költészet mellett kiemelkedik a Zsidó Antifasiszta Bi- zottság és az amerikai zsidó közösség együttműködésével keletkezett rend- kívüli vállalkozás: az Ilja Ehrenburg és Vaszilij Grossman által szerkesztett Fekete könyv8 című dokumentumgyűjtemény, amely a túlélők és szemtanúk visszaemlékezéseit gyűjtötte össze a német megszállás alatti atrocitásokról, a zsidók elleni erőszakról9.
Jelen írás azonban a kevésbé ismert művészeti megjelenésekkel, az első korszak film-, képző- és zeneművészeti alkotásaival foglalkozik, a holo- kauszt legelső művészeti ábrázolásai közül néhány jelentősebb alkotás be- mutatásával.