A katolikus főpapság, elsősorban maga Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás az emberi személyiség méltóságáról, az alapvető emberi szabadságjogokról szó- ló evangéliumi tanítást vallotta, s ezzel összhangban a kollektív felelősség és büntetés elutasítását. Ugyanakkor az egyház vezetőinek politikai magatartása ezzel a valláserkölcsi és természetjogi elméleti alapállással ellentétbe került a zsidótörvények elfogadásakor, majd a Soá alatt.5
Az első (1938) és második zsidótörvényt (1939) megszavazták, a harmadikat (1941) viszont már elutasították a keresztény egyházi vezetők.
Az első zsidó-
3 Kapiller Imre – Paksy Zoltán 2014: A zalaegerszegi zsidóság története a betelepüléstől napjainkig.
Kiadja Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata, Zalaegerszeg. 248–249.
4 Komoróczy Géza 2012: A zsidók története Magyarországon II. (1849-től jelenkorig) Kal- ligram, Pozsony, 539. 1938-tól több évtizednek kellett eltelnie, hogy a II. Vatikáni Zsinat (1962–
65)
„Nostra Aetate” című nyilatkozatában új alapokra helyezze a keresztények és zsidók viszonyát. Elismerte a közös szellemi örökséget, elvetette a zsidók kollektív bűnösségét Krisztus meggyilkolásában a múltban és jelenben egyaránt, leszögezte, hogy Isten nem vetette el őket magától, s nem tekinthetők átkozottnak, egyben sajnálatát fejezte ki a zsidókat érő gyűlölet, üldözések és antiszemita megnyilvánulások miatt. Dr. Kis György könyvében megjegyzi (lásd alább 75–76.), hogy a zsidó okmány negyedik változatában szerepelt ez a kérdés: „Mit tartanak a zsinati atyák, állítható-e, hogy Jézus Krisztus keresztre feszítése miatt az egész zsidóság meg van átkozva?” Elgondolkodtató, hogy a 2080 szavazó püspök közül 245 igennel szavazott, vagyis a szavazók 11,8%-a.
5 Gergely Jenő 1999: A magyar katolikus püspöki kar, az Apostoli Szentszék és a Soá. In: Hamp Gábor–Horányi Özséb–Rábai László (szerk.): Magyar megfontolások a Soáról. Balassi Kiadó–Ma- gyar Pax Romana Fórum–Pannonhalmi Főapátság, Budapest–Pannonhalma, 94.
törvény felsőházi tárgyalásán Löw Immánuel neológ főrabbi híres „tálitá kúmi” beszédében a jogegyenlőség remélt feltámadásáról beszélt, Ravasz László refor- mátus püspök viszont a korlátozások mellett foglalt állást, megvetéssel beszélve a galíciai gyökerű zsidókról: „Magyar a zsidó – állítja valaki, a református feleke- zet mellett a legmagyarabb felekezet. Nézzék meg a nyíregyházi vonat 3. osztályú kocsiját, a hernyósapkás, kaftános zsidót, kiknek szájában habzik a jiddis. Ez Ár- pád népe? Ez Arany János népe?”6 A második zsidótörvény tárgyalása során a ke- resztény főpapok elvben támogatták a további korlátozásokat, de ellenükre volt a törvényjavaslat nyíltan faji jellege, s elsősorban a kereszténynek áttért, illetve kereszténynek született zsidók érdekeit védő módosításokért szálltak síkra.7 A vita során korlátozás nélkül védték a keresztség szentségét, végül egyetértettek abban, hogy érvényességét egy meghatározott dátumhoz, 1919. augusztus 31- hez kössék. A harmadik, nürnbergi mintájú fajvédelmi törvényt azonban már nem szavazták meg, amely antagonisztikusan szemben állt a keresztség és a házasság szentségével, s kiterjedt a keresztény hitre tért zsidókra. 8
A keresztény egyházak vezetőinek többségét ugyanez a kettősség jellemezte az 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállás utáni időszakban.
Ugyan megfogalmaztak tiltakozó memorandumokat, tárgyaltak a kormányzóval és a kormányzat vezetőivel, kéréseikkel azonban csaknem kizárólag a keresztény hitű zsidók érdekeit védték, s számukra jelentős engedményeket harcoltak ki (mentesítés a sárga csillag viselése, illetve a Zsidó Tanács hatálya alól stb). A meg nem keresztelt zsidók esetében azonban folyamodványaik csak a zsidókérdés
„megoldásában” a hatóságok által használt módszerek enyhítését szorgalmazták (kegyetlenkedések a gettóban, a deportálások borzalmai).
Különösen súlyosnak bizonyult, hogy elmaradt a keresztény főpapság egységes, határozott és nyílt fellépése a „végső megoldással” szemben, de elmaradt az alsópapság és a hívek tájékoztatása is. Ha tettek is valamit, leginkább csak „keveset és későn”.9
Serédi Jusztinián nem reagált Ravasz László június 15-i levelére, amelyben egy közös és nyilvános tiltakozó deklaráció tervezetét ismertette a zsidókér-
6 Komoróczy 2012: 532–533.
7 Randolph L. Braham 1997: A népirtás politikája. (A Holocaust Magyarországon.) Második kötet. Belvárosi Könyvkiadó, Budapest, 1124–1125.
8 Gergely 1999: 96.
9 Braham 2009: 196.
dés megoldásának embertelen módja ellen.10 A hercegprímás Angelo Rotta pápai nuncius ismételt sürgetése után fogalmazta meg június 29-én nyilvános, minden templomban felolvasandó pásztorlevelét saját egyháza hívei számára. A dagályos, ünnepélyes, elvont nyelvezetű, tartalmilag homályos körlevél a zsidók kétségbeejtő helyzetét tekintve – hiszen a vidéki zsidóságot már csaknem maradéktalanul elhurcolták Auschwitzba – egyáltalán nem volt célravezető.11 Ugyan elítélte a keresztény elvekkel s a természeti jogokkal (élet, emberi méltó- ság, szabadság, tulajdon) szembenálló jogfosztásokat, elhurcolásokat, másrészt viszont jogosnak, sőt kívánatosnak tekintette a zsidókérdés megfelelő rendezé- sét. Véleménye szerint a zsidóság egy része bomlasztó hatást gyakorolt a magyar gazdasági, társadalmi és erkölcsi életre, a zsidóság másik része pedig cinkossá- got tanúsított ezzel a magatartással.12 A Serédi-féle pásztorlevél hűen tükrözte az addigi felemásságot. Míg teoretikusan elutasította a kollektív felelősség elvét, s így a zsidók kollektív büntetéseként a deportálást, a zsidóság két részre osztásával – bűnös és cinkos (vagyis bűnös) – mégis engedményeket tett a kol- lektív felelősség elvének.13
Az említett levél felolvasása azonban elmaradt, helyette július 16-án csak egy rövid közleményt ismertettek a templomokban. Ebben csupán a kor- mánnyal való tárgyalás tényéről tájékoztatták a hívőket a zsidók, különösen a megkeresztelkedettek érdekében.14 Serédi a nyilas hatalomátvétel után több
10 Bereczky Albert 1984: A magyar protestantizmus a zsidóüldözés ellen. Kiadja a Református Zsi- nati Iroda Sajtóosztálya, Budapest, 19.
11 Kiss György 1987: 244.
12 Braham 1997: 1132. Dr. Kis György zsidó származású pap „Megjelölve Krisztus keresztjével és Dá- vid csillagával” c. művében (Szerzői kiadás Budapest, 1987. 244–245.) Serédi június 29-i körlevelével kapcsolatban felteszi a kérdést: „Mindkét rész bűnös! Ugyanígy gondolták ezt a nyilasok és a hitleristák is! Ezek szerint az ország hercegprímását és a püspöki kart a nyilasoktól csak a zsidókérdés elintézésének módja különböztette volna meg?” A nyilasok úgy gondolták, hogy radikális módszereikkel a papokat kész té- nyek elé állítják, akik ezt megszokják és beletörődnek, s így mindkét fél örömére – egyház és nyilasok – megvalósulhat a zsidómentes, szép, keresztény Magyarország. Kis plébános érvelése összecseng Bibó Istvánéval („Zsidókérdés Magyarországon 1944 után” c. 1948), aki szerint a zsidók elleni törvényhozás a konzervatív elit szándékai ellenére nem kifogta, hanem megdagasztotta a szelet a szélsőjobb vitorláiban. 13 Gergely 1999: 105.
14 Braham 1997: 1135.
memorandumban tiltakozott Szálasinál, november 2-án fellépett Budapest ter- vezett kitelepítése ellen, s szorgalmazta a főváros és Esztergom nyílt várossá nyilvánítását.15 November 25-i levelében a nyugati határ felé indított halálme- netek leállítását követelte, különben a kormány a magyar nemzet ellen fordítja Istent és az egész keresztény világot. 16
A protestáns egyházak vezetőit hasonló magatartás jellemezte, memorandumo- kat írtak, titkos tárgyalásokat folytattak, miközben elmulasztották a nyílt fellépést és tájékoztatást. Június végén Ravasz László fogalmazta meg a protestáns egyhá- zak közös pásztorlevelét. Ebben hangsúlyozta, hogy a zsidókérdés megoldásának gyakorlati módja Isten örök erkölcsi törvényeibe ütközik, megsérti az emberi méltóságot, igazságosságot és irgalmasságot, s az ártatlanul kiontott vér rettenetes ítéletét hozza a nemzetre.17 A tiltakozás nyilvánosságra hozása azonban elma- radt, s helyette júliusban csupán egy rövid közleményt olvastak fel a gyülekezetek számára.
December 1-jén a protestáns püspökök közös beadványban tiltakoztak Szálasinál a halálmenetek s a budapesti nagygettó borzalmai ellen.18