Történelemszemlélet és antropológia

Kuehnelt-Leddihn teljes gondolkodói pályája során alapelv-szerűen törekedett arra, hogy az általa gyakran emlegetett „Zeitgeist”-től független legyen és maradjon.⁴⁷ Elemzéseiben sehol sem foglalt állást a minduntalan „szükségszerűként” és „kizárólagosként” feltüntetett alternatívák mellett, miközben – kivételt alig ismerve – alapos kritikával illette az ideológiai struktúrákat, amelyekbe a világ a XX. század folyamán beilleszkedni igyekezett.⁴⁸ Munkáiban nem törekedett a civilizációs, politikai vagy történeti folyamatoknak pozitivisztikus objektivitáseszmény értelmében vett leírására, az ilyen módszerrel szemben éppenséggel előszeretettel fogalmazott meg „erős értékítéleteket.”⁴⁹ Politikatudományi tanulmányai – irodalmi és esszéisztikus vonásaik mellett – talán éppen ezért sokakban kelthetik azt a benyomást, hogy nem minden tekintetben felelnek meg a „szigorú tudomány” előfeltételeinek,⁵⁰ ez azonban sokkal inkább a választott formából következik, mint a szerző elemzéseinek tudományos megalapozottságának hiányosságaiból.

Nem lehet kérdéses persze, hogy Kuehnelt-Leddihnt gyakran vezette apologetikus szándék, szembe-helyezkedés a francia felvilágosodást követően felerősödött szekularista, materialista és vallásellenes ideológiai tendenciákkal. Sajátos megközelítésben védelmezett egy, a történelem és a társadalom anyagi valóságán túl mutató, isteni transzcendencián nyugvó világképet, – és vele egy, a puszta materiális szükségletekre vonatkozónál magasabb, nem hedonista értelemben vett szabadságfogalmat, – miközben azt a filozófiai, politikai és társadalmi valóságot, amit számára a modernitás iránya jelzett, alapjaiban összeegyeztethetetlennek tartotta katolikus kereszténységének

47 Gyakran és szívesen idézte Pál apostolnak a rómaiakhoz írt levelét, amelyben arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy „ne illeszkedjenek a kor által kínált sémába” („Fall nicht in das Schema des Aion”) Magyarul: „és ne hasonuljatok a világhoz.” (BIBLIA 2018,Róm 12,2.) (Kuehnelt-Leddihn az „Aiónt” többnyire azonosította a „Korszellemmel.”

(„Zeitgeist”) Ahogyan egyik méltatója Roland Baader írja róla: „Bizonyos dolgok az angol történész Lord Actonra emlékeztetnek benne, ő is egy átfogóan művelt autodidakta tudós volt, sok nyelvben jártas és egy szilárd katolikus hit alapján állt. (…) Ezek olyan állami vagy politikai intézményektől független és ideológiailag teljes is teljesen független elmék, akik szembe mernek menni a mindenkori korszellemmel és nem állnak az „akinek a kenyerét eszem annak dalát éneklem” vagy a karrieraspektusok kényszere alatt.” (Roland Baader: Vorwort. In. KUEHNELT-LEDDIHN

2010,10.o).

48 Egy helyütt megemlíti, hogy első amerikai állását éppenséggel a demokrácia kritikája miatt veszítette el. „Egyszer csak elbocsájtottak az egyetemről szemeszter végén, 1938 január 31-én: tájékozódnom kellett volna róla, hogy mi az amit egy amerikai professzor megtehet és mi az amit nem: egy teljes bűnlajstromom volt, amelyben a demokrácia radikális kritikája számított az egyiknek.” (Uo. 114. o.)

49 Vagyis olyanokat, amelyeket Max Weber és az őt követők szembeállítottak az ú.n. „tényítéletekkel”

50 WEBER 1998,127-155.o.

19 alapelveivel. Kíméletlenül támadta a haladáshitet, amelyet demagóg eltévelyedésként valamint

„álvallásként” értékelt.⁵¹

Végig élve csaknem a teljes „rövid XX. századot”, amely az első világháború borzalmas katasztrófájától a második világháború még nagyobb tragédiáján át a hidegháborúig tartott,⁵² úgy értékelte, hogy a francia felvilágosodás, majd a XIX. század végének „nietzschei ígérete”, vagyis

„minden érték átértékelésének,” programja megvalósulni látszik csak éppen negatív előjellel.

Mindez a hamisítás és az értékvesztés érzetét keltette fel benne,⁵³ ezért állást foglalt minden olyan új irányzattal szemben, amely egy, az első világháború kataklizmája után forrongó és megroppant világ politikai-ideológiai altalajából előtörni készült: szembehelyezkedett kommunizmussal, a nemzetiszocializmussal, a fasizmusnak, de a szerinte hamis alternatívát ígérő messianisztikus demokratizmussal, amelyet néhol egyszerűen csak „wilsonizmusnak” nevezett.⁵⁴

Egy elképzelt politikai-ideológiai „koordináta-rendszerben” gyakran olyan, egymástól akár rendkívül távol elhelyezhető gondolkodókra hivatkozott pozitív előjellel, mint amilyen az általa lényegében „jobboldali anarchistának” tekintett Proudhon,⁵⁵ a klasszikus republikanizmus hagyományvonalába illesztett John Adams,⁵⁶ a „liberális antidemokrata” Tocqueville,⁵⁷ avagy a politikai-szociális és vallási hanyatlás megállításával szemben még a diktatúra eszközét is megengedő spanyol katolikus államférfi, Donoso Cortés.⁵⁸A demokratikussal szemben egy arisztokratikus államforma védelmét Kuehnelt-Leddihn az „igazi liberalizmus” és a „vegyes kormányzás” (regimen mixtum) elképzelésével társította.⁵⁹

51 „Az istentelen ember számára a „haladás” a legnagyobb vigasztaló. Ennek a fétisnek a főpapjai a politológusok, a természettudósok és a technikusok triásza – ők ajándékoztak meg minket a szép huszadik századdal.” (KUEHNELT -LEDDIHN 2010, 524.o.)

52 Vö. A „hosszú 19. századra” vonatkozó történészi nézetekkel.

53 „A 1918/19-es tanév a borzalmas összeomlás a monarchia vége és a legújabb kor második felének kezdete, amikor a Francia forradalom négy örököse, a demokrácia a nemzeti és a nemzetközi szocializmus, mint felhergelt kutyák egymásnak estek, hogy a mi kulturális örökségünket (unsere Kulturerbe) majdnem teljesen megsemmisítsék.”

(KUEHNELT-LEDDIHN 2000a 25. o.)

54 Kuehnelt-Leddihn 1943b, 157.o.

55 KUEHNELT-LEDDIHN 1974a, 121-124.o.

56 Uo. 66-68.o.

57 „Tocqueville, egy valódi szabadelvű és legitimista” (KUEHNELT-LEDDIHN, 1988)

58 Kuehnelt-Leddihn, 1952, 17. o.

59 A „regimen mixtum” gondolata a középkori – főként tomista/késő skolasztikus –politikai gondolkodásban kiemelt szerepet játszott. Az ú.n. „vegyes alkotmány” koncepcióját azonban elsősorban Polübiosz nevéhez szokás kötni, aki a kifejezést a Római Köztársaság alkotmányára alkalmazta, azonban a koncepció visszavezethető egészen Platón Az

20 Mélységesen szkeptikus volt emberi természet optimista értékelése kapcsán. Hogy ez a pesszimizmus mennyire eredeztethető sajátos lelki alkatából, az ember lényegével kapcsolatos prekoncepciókból, teológiai meggyőződésekből vagy az empirikus tapasztalatokból, nehéz volna megítélni, mindenesetre tény, hogy már kora gyermekkorában alapvető benyomást tettek rá a széthulló Osztrák-Magyar Monarchia végnapjaiban, az általa becstelenségként árulásként és/vagy gyávaságként értékelt helyzetek és emberi viszonyok.⁶⁰ Későbbi tapasztalatai nyomán is meglehetős pesszimizmus alakult ki benne az emberi lény morális (és részben: intellektuális) természete kapcsán, amelyet helyenként megpróbált szentírásmagyarázati alapokra fektetni⁶¹ és az ember üdvtörténeti értelemben bűnbeesett és bűnre hajlamos természeteként értékelni.⁶² A „nemes vadember” rousseau-i mítoszával vitatkozva jelentette ki, hogy a „természetes ember” egy monstrum, és az emberi kultúrák csak akkor pozitívak, ha tudatosan vagy öntudatlanul a keresztény ideálokra törekednek, mivel „csak egy lényegi kereszténységgel átitatott kultúra és civilizáció képes valamennyire formába önteni vagy megfékezni az emberi természetet.”⁶³ Határozottan elvetette a fejlődéselméletet, nem csak társadalmi fejlődés, hanem az emberi lény biológiai eredetének vonatkozásában is.⁶⁴ „Egy keresztény természetesen nem lehet darwinista”, – írja, –

„aki az ember keletkezését a véletlenek egy végtelen sorozatára vezeti vissza.”⁶⁵ Beszélt azonban egyfajta linearitásról, amely Krisztus eljövetelétől az Utolsó Ítéletig tart, és specifikusan keresztény szemlélet a pogány vagy archaikus keleti kultúrák ciklicitásra, időbeli ciklusokra épülő szemléletével szemben. Ez a linearitás azonban nem, vagy nem egyértelműen fejlődés, hanem az Istentől való eredés és a Hozzá való visszatalálás története.⁶⁶

állam illetve a Törvények című művéig („a második legjobb” állam alkotmánya), illetve Arisztotelész Politikájában felállított politeia-koncepciójához. ARISZTOTELÉSZ 19942. könyv, PLATÓN 2001, 8. könyv (256-289.o.) és PLATÓN

2008,98-117.o.

60 KUEHNELT-LEDDIHN 2000a, 25-28.o.

61 E tekintetben nem ritkán Szent Ágostont idézi: „Az ember értelme már gyerekkortól fogva hajlik a gonoszra.”(Uo.

2000. 28. o. Vö: SZENT ÁGOSTON 1987 II. Könyv, I. fejezet.) és Ter 8, 21.

62 Gyakran és előszeretettel idézte George Bernanos, a nagy francia katolikus regényíró szavait az emberi természettel kapcsolatban, melyek szerint: az „Emberiség szót szégyen nélkül csak akkor veheti a szájára, ha ezt a hősökre és a szentekre érti, amíg a többiek, mint slejm maradnak hátra” (KUEHNELT-LEDDIHN 2000a 29.o.) – „Ezt minden összeomlásnál, vereségnél, forradalomnál megerősítve láttam” – teszi hozzá Kuehnelt-Leddihn. (Uo.)

63 Uo.15. o.

64 „Az evolúció darwinisztikus magyarázata a keresztény számára elfogadhatatlan, és tudományosan is túlhaladott.”

(Uo. 540.o.)

65 Uo. 144.o.

66 Ez a kép véleményem szerint Kuehnelt-Leddihnnél értelmezési zavarra adhat okot és meglehetősen problematikus, – nem véletlen, hogy éppen ehhez kapcsolhatók filozófiai világképének legkevésbé koherens elemei. A fejlődés-eszme

21 Amellett, hogy elutasította a darwinizmust, nem fogadta el a naiv kreácionizmust sem, – e vonatkozásban elsősorban Pierre Lecomte du Noüy francia biológusra (és filozófusra) hivatkozott, aki az úgynevezett „telefinalizmus”⁶⁷ elméletét fogalmazta meg a Human Destiny-ben és más könyveiben.⁶⁸ Mivel Kuehnelt-Leddihn az ember eredetével kapcsolatban kizárta a tisztán biológiai-materiális eredetet, az ember spirituális – teremtett – eredete mellett foglalt állást: így lehetővé vált számára, hogy a morális és intellektuális tökéletlenséget vagy korlátozottságot az Istentől való – morális, metafizikai és – racionálisan meg nem ragadható módon – „fizikai”

eltávolodással magyarázza.

Mivel emberképében meghatározó szerepet játszott egyrészt, a felvilágosodás racionális-szekuláris emberével, másrészt Rousseau „nemes vademberével” való szembefordulás, nem meglepő, hogy tarthatatlannak bélyegezte azokat az elveket, amelyek az emberi természet alapvető jóságát vagy legalábbis „javíthatóságát” feltételezve főként a baloldalhoz tartozó eszmeáramlatokban és politikai filozófiákban jelentek meg.