• Nem Talált Eredményt

A német konzervatív forradalom gondolkodói

3. Konzervativizmus és Liberalizmus

3.2. A német konzervatív forradalom gondolkodói

Ahogyan John Lukács fogalmazott nekrológjában:

Élete korai szakaszában, bizonyos akkori osztrák és német katolikus-konzervatív, és részben hierarchikus és autoritárius filozófiák hatottak rá, reakciója nemcsak a szocializmus ellen irányult, hanem a parlamentáris demokrácia és liberalizmus elavultnak tetsző és korrupt intézményei ellen is. EKL érdeme, hogy – ellentétben sok akkori fiatal gondolkodóval – ellenállt a nemzetiszocializmus kísértésének159

„Osztrák és német katolikus-konzervatív, és részben hierarchikus és autoritárius filozófiák”

alatt Lukács jobbára a „konzervatív forradalom” gondolkozóit érti – amely személyiségekre néhol valóban találhatóak hovatkozások Kuehnelt-Leddihn jegyzetei között. E gondolkodók többségét

157 „Fontos pszichológiai és intellektuális elemek, amelyeket a kereszténység hozott Európába nagyrészt hiányoznak a nem keresztény civilizációkból. Ilyen pédául az ember transzcendenciájának fogalma […] megismételhetetlen személyisége és másra át nem ruházható sorsa, amely független az államtól, a társadalomtól vagy a törzstől, uralma a természet felett, a szabad akarat koncepciója, saját felelőssége sorsáért a Földön és a túlvilágon. Az embernek a társadalom és az állam általi teljes bekebelézése […] véget kellett, hogy érjen.” ( FBA2, é.n. 45.o.)

158 Mennyi ideig tartott, amíg a kereszténység valóban győzedelmeskedett e barbárok között, amíg formálta etikai attitüdjeiket? (…) Csak a XIV. századra mondhatjuk, hogy elértünk valami olyasmit, amely megközelíti a római követelményeket, és a XV. századra kezdtük felülmúlni az arab világot (Uo.46.o.)

159 LUKACS 2000

47 ma már kevesen ismerik, de Kuehnelt-Leddihn fiatal és ifjúkorában, amely az 1920-as évek végére, és az 1930-as évekre esett, nagy hatást gyakoroltak az osztrák-német intellektuális klímára. Walter von den Bruck, Otmar Spann, Ernst von Solomon, Ernst Niekisch vagy Edgar Julius Jung nevei ma talán csak a XX. századi német történelem és filozófia kutatói számára csengenek ismerősen, azonban az olyanok, mint a később szépíróként híressé vált Ernst Jünger,160 a jelentős költőként számon tartott Stefan George, de Oswald Spengler és Carl Schmitt is a „konzervatív forradalom”

tágabb környezetébe sorolható.161

A konzervatív forradalom – amely a hagyományos német államnak az első világháborút követő összeomlásából következett, megpróbálta mintegy, – a mozgalom egyik meghatározó alakjának, Erik Moeller von den Bruck-nak a szavaival élve – „megteremteni azokat az értékeket, amelyek megőrzésre érdemesek.” Szintén von den Bruck-tól származik a „titkos Németország”

(geheimes Deutschland) kifejezés, amely egy olyan, egalitárius irányú történelmi, gazdasági és politikai változásoktól érintetlen (és érinthetetlen) „ideális Németország” ideális képére vonatkozott, amely, szinte platóni ideaként testesíti meg a konzervatív forradalmárok számára mindazokat az értékeket, amelyek egy emberi közösség pusztán gazdasági oldalán túlmutató tényezőkként értékeltek. Az olyan fogalmaknak a szellemi fókuszba-állításával, mint a küzdelem, hősiesség, hűség, áldozat, a halál megvetése, igyekeztek meghaladni a weberi „Entzauberung”-ot, elvetve (és megvetve) mindazt, ami „polgári jólét-eszmény”, mint prosperitás, mint társadalmi szerződés, mindent, ami a liberalizmushoz vagy a demokráciához köthető. Arisztokratikus irányzatként a marxizmussal radikálisan szemben állva, nem lelkesedtek általánosságban tömegekért és a szocializmus más formáiért sem, a konzervatív forradalmárok egy része már a

160 Kuehnelt-Leddihn Jüngert rendszeresen idézi, halála alkalmával nekrológot írt, és recenziót jelentetett meg Auf den Marmorklippen (Magyarul: A Márványszirteken) című regényéről, amelyet sokan a Stauffenberg-féle Hitler-ellenes összeesküvéssel asszociáltak.

161Az irányzat részletes, kritikai bemutatását lásd: Armin Mohler: Die Konservative Revolution in Deutschland 1918–

1932. Armin Mohlernek – aki rövid ideig Jünger titkára volt, – a témában alapműnek számító könyve, melyet Karl Jaspers iránymutatása alatt írt és jelentetett meg közvetlenül a második világháború után, bemutatja a több száz kisebb irányzatot, amelyek az 1920-as évek jobboldali, konzervatív szubkultúráját jellemezték. (A 2006-ban Mohler tanítványa és szellemi követője, Karlheinz Weissmann által átdolgozott kötet tartalmazza a téma legfrissebb nemzetközi bibliográfiáját. (MOHLER/WEISMANN 2006). Magyarul lásd Karácsony András tanulmányát: KARÁCSONY

2014

48 kezdetektől fogva eszményeik hamisítványát és profanizációját látta a nemzetiszocialista Führer-staat-ban főként annak modernizmusát és totalitarizmusát véve alapul a kritikához.162

Különösen Kuehnelt-Leddihn antikapitalista és szenvedélyesen „reakciós” írásai, az állam organikus és szellemi hierarchián nyugvó felfogása viseli magán leginkább a konzervatív forradalmárok bélyegét: mindez nyomon követhető például a Menace of the Herd-ben és 1945 előtti munkásságában. Teljesen idegen volt azonban tőle (vagy nem hatott rá) a konzervatív forradalmárok egy részének antiszemitizmusa, habár kétségtelen, hogy ez a jelenség az ő esetükben is sokszor csupán marginálisnak mondható, – ellentétben a nemzetiszocialistákkal – nem az antiszemitizmus helyezkedett el a történelemről, és a nemzetközösségről alkotott felfogásuk középpontjában.

A Kuehnelt-Leddihn megfogalmazásaiban, stílusában megfigyelhető bizonyos irodalmi vonások, az a szenvedélyesség és lírai emelkedettség, amellyel Kuehnelt-Leddihn a modernitás visszás jelenségeit ostorozta, szintén magán viseli ennek az irányzatnak a gondolati és hangulati elemeit. A konzervatív forradalmárok képviselőire, főként Jüngerre utal a tény is, hogy Kuehnelt-Leddihn regényeiben Jünger stílusához sok tekintetben hasonló érzelmi-hangulati motívumok közé ágyazva jelennek meg politikafilozófiai tézisei – ahogyan tudományos értekezéseiben is tetten érhetjük az irodalmi megfogalmazásokat. Kuehnelt-Leddihn egyik legfontosabb explicit módon is megfogalmazott törekvése az, hogy „a jobboldalnak forradalminak kell lennie”163 Ugyan nem került közvetlen kapcsolatba német konzervatív forradalmárok többségével, Ernst Jüngerrel évtizedeken keresztül levelezést folytattak.164 Egyik utolsó megjelent írása – a 100 éves korában katolikus hitre tért Ernst Jünger halálára íródott, egy évvel Kuehnelt-Leddihn halála előtt.165

„Halálával Németország elvesztette legnagyobb íróját166” – írja Kuehnelt-Leddihn, mélységesen egyetértve Jüngernek azzal az álláspontjával, mely szerint a modern tömegtársadalomban már csak

162 Az írányzat részletes politikafilozófiai elemzését lásd: KARÁCSONY 2005

163 „Ezért a jobboldalnak teljesen másképpen kell fellépnie – szellemileg forradalmi módon – igen, forradalmi módon”

(KUEHNELT-LEDDIHN 2010, 124.o.) Hans Freyer, a „konzervatív forradalom” egyik teoretikusa, az 1931-ben megjelent Jobboldali forradalom (Revolution von Rechts) című tanulmányában Freyer a szabadság Topos-át vizsgálta. Kuehnelt-Leddihn-el szemben azonban Freyer teljesen más eredményre jut: szerinte szabadság csak egy közösségben létezik, amely kizárólag az Egészért létezik: az egyéni szabadságot szűkíteni kell a Népközösség javára. A „Forradalom” az összes politikai irányzat „legkeményebb” és a „legfelnőttebb” embereinek ügye. (MULLER 1978. 186.o)

164 „Ernst Jüngert (…) 45 éven át ismertem (KUEHNELT-LEDDIHN 2000A, 502.o.)

165 A nekrológ eredetileg „Der Tod von Ernst Jünger – alle Wege führen nach Rom” címmel, a svájci Timor Domini-ban jelent meg. (1998, júni 12.), és a Weltveite Kirche függelékeként is olvasható.

166 Uo. 503.o.

49 a tömegből kiemelkedő és a tömeget, tömegtársadalmat elutasító elszigetelt egyén, az önmagát uraló „Anarcha” (Jünger egyik regényéből, a Eumeswill-ből származó kifejezés167) élhet szellemileg autentikus életet.168

A konzervatív forradalom eszmeiségéhez köthető az a határozott polgárságellenesség is, amely néhol felfedezhető Kuehnelt-Leddihn munkáiban: az a bizonyos „nyárspolgár”

(Spießbürger) – az anarcha ellentéte, – ez a kifejezés már az első sikeres regény címében is megjelent. Számára a „nyárspolgár” típusa egy jellegzetesen modern embertípus, és körülbelül a Le Bon-i vagy ortegai „tömegember” megfelelője, amelynek a „jóléti hedonizmus” egy jellegzetes velejárója, konzumizmus, az intellektuális gyávaság, renyheség, tompaság képviselője.169