A VÉDŐ AZ ELSŐFOKÚ BÍRÓSÁGI ELJÁRÁSBAN
4.3. A tárgyalás nyilvánosságának elve és annak védő általi kezelése
„A nyilvánosság ellenőrző, a bíró szempontjából serkentő, a terhelt és a védelem érdekeit biztosító hatása közismert. Legnagyobb előnye, hogy a közönséget meggyőzi arról, hogy az igazságszolgáltatás az anyagi igazság felkutatására törekedik, és hogy a bíróságot egyedül a törvény irányítja; viszont legnagyobb hátránya, hogy a közönségnek nem kellő megrostálása, igazoltatása esetében a hivatásos bűntevők iskolájává válhatik a nyilvánosan megtartott főtárgyalás.
Eltérőek a felfogások a nyilvánosságnak a büntetőper egyes szakaszaiban elfo-gadható foka tekintetében, főként a bűnügyi vizsgálat során. Ez vezetett azután legtöbb helyütt a nyilvánosság eltérő fokainak megkülönböztetésére és az egyes perszakaszokban eltérő módon való elfogadására.”252
„A tárgyalótermi nyilvánosság kérdésének megtárgyalása különösen fontos egy olyan időszakban, amikor a bíróságokon folyó ügyekről szóló hírek aránya világszert növekszik és egyes felmérések szerint ezeknek a híreknek a része-sedése az összes hírek 40 százalékát is elérheti. Tisztában vagyunk vele, hogy az igazságszolgáltatási tevékenység nyilvánosságának csak egy kis része, egy aspektusa a tárgyalótermi nyilvánosság, mégis foglalkoznunk kell vele, mert Magyarországon, e területen, komoly gondok merülnek fel, mind a bírák igaz-ságszolgáltató, mind a média képviselőinek tájékoztató tevékenységévei kapcso-latban.”253
A nyilvánosság elvének eljárási szakokhoz kötődő eltérő szabályozását nem érzem aggályosnak. A nyomozati, illetőleg vádszakasz izolációja mindenképpen indokolt, bár az sem teljes, hiszen a védőnek, illetőleg a nyomozó hatóság, valamint az ügyészség képviselőjének nemcsak joga, hanem kötelessége is az adott büntetőügy kapcsán a közvélemény tájékoztatása. Jelen alanyok esetében azonban tovább differenciálható e kérdéskör: a védő ugyanis nemcsak hivatalos tájékoztatást adhat az ügy állásáról, hanem a saját magánvéleményét is kifeje-zésre juttathatja az eljáró hatóságok intézkedéseivel kapcsolatban. A tárgya-lási szak nyilvánosságának elve pedig egyébként is többet jelent: azt fejezi ki, hogy a civil társadalom tagjai nemcsak az ügyben érintett személyek közlései, hanem saját jelenlétük alapján is meggyőződhetnek a bíróságok munkájának jogszerűségéről. „A korszerű eljárásban a tárgyaláson folyik a legszélesebb körű kommunikáció az eljáráson kívül esőkkel, tehát a hallgatósággal vagy – a sajtó
252 HACKER Ervin: Alapelvek. Hivatkozza: TÓTH (szerk., 2003) i. m. 48.
253 BAKA András: A bírósági tárgyalások nyilvánossága. Magyar Jog, 2010/7. 385.
útján – a legszélesebb közvéleménnyel is.”254 Ennek megfelelően a Be. főszabály-ként rögzíti, hogy a tárgyalás nyilvános [237. § (1) bek.].255 Más kérdés, hogy a bíróságot hazánkban is megilleti az a jog, hogy bizonyos törvényben meghatá-rozott feltételek fennállása esetén jelen princípium érvényesülését korlátozza, vagy kizárja.
Ennek megfelelően a tanács elnöke a tárgyalás szabályszerű lefolytatása, méltó-ságának és biztonméltó-ságának megőrzése érdekében, helyszűke esetén meghatároz-hatja a hallgatóság létszámát [237. § (1) bek.]. Ezek a feltételek elfogadhatóak, konkrétabb megfogalmazásukat nem is tartom szükségesnek.256 Mindazonáltal megegyezném, hogy a bíróság pervezető jogköre egyáltalán nem nyújt garan-ciát az eljárás szereplőinek védelmére. E kérdés viszont mindig aktuális, mert a nyilvános tárgyalás – az adott büntetőügy súlyától függően – komoly veszélyt jelenthet a bíróra, az ügyészre és a védőre egyaránt. Ahogy Erdei írja: „a tárgya-lóterem védelme önmagában nem garantálhatja a per szereplőinek tárgyaló-termen kívüli védelmét.”257
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya rögzíti, hogy „az ítéletet nyilvánosan kell kihirdetni, a tárgyalóterembe történő belépést azonban meg lehet tiltani a sajtónak és a közönségnek a tárgyalás teljes időtartamára vagy egy részére annyiban, amennyiben egy demokratikus társadalomban ez az erkölcsök, a közrend, illetőleg a nemzetbiztonság érdekében szükséges, ha e korlátozás kiskorúak érdekei, vagy az eljárásban részt vevő felek magánéletének védelme szempontjából szükséges, illetőleg annyiban, amennyiben ezt a bíróság feltétlenül szükségesnek tartja, mert úgy ítéli meg, hogy az adott ügyben olyan különleges körülmények állnak fenn, melyek folytán a nyilvánosság az igazság-szolgáltatás érdekeit veszélyeztetné.”258
A Be. 237. § további rendelkezései alapján a tárgyaláson hallgatóként a tizen-negyedik életévét be nem töltött személy nem vehet részt, a tizennyolcadik
élet-254 ERDEI: Kommunikáció és újdonság a büntetőeljárásban. Jogtudományi Közlöny, 1998/12. 715.
255 Hangsúlyoznám, hogy erre a szabályra nemcsak kógens normaszövegként, hanem az állami büntetőhatalom gyakorlásának egyik fontos alapelveként kell tekintenünk, amely az európai és angolszász jogrendszerekben egyaránt maradéktalanul tiszteletben tartandó.
256 Cséka szerint ugyanakkor „vitatható, helyes-e a tárgyalás nyilvánosságának kizárására lehetőséget adni olyan túlzottan általános jellegű okból, mint az eljárásban résztvevő szemé-lyek, vagy a tanú magánéletének védelme.” A szerző másrészt felhívja a fi gyelmet egy megf-ontolandó törvényi ellentmondásra is, nevezetesen arra, hogy a nyilvánosság törvényes ok nélküli kizárása súlyos eljárási szabálysértés (373. § II. e) pont), mégis ilyen címen külön fellebbezésnek nincs helye [238. § (1) bek.] CSÉKA i. m. Hivatkozza: TÓTH (szerk., 2003) i. m.
114.
257 ERDEI (1998) i. m. 720.
258 http://www.menszt.hu/informaciok/emberi_jogok/egyezsegokmany_ii
évét be nem töltött személyt pedig a tanács elnöke a hallgatóság köréből kizár-hatja. Emellett a bíróság hivatalból vagy többek közötti védői indítványra a nyil-vánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről indokolt határozattal kizárhatja 1. erkölcsi okból, 2. az eljárásban részt vevő kiskorú védelme érde-kében 3. az eljárásban részt vevő személyek vagy a tanú védelme érdeérde-kében, 4.
a minősített adat védelme végett, illetőleg 5. ha a hallgatóság a tárgyalás rendjét vagy szabályszerű menetét ismételten megzavarja. A nyilvánosság kizárása az eljárás bármely szakaszában indítványozható. Ha a bíróság a nyilvánosságot a nyilvános ülésről kizárja, zárt ülést tart.
A nyilvánosság fogalma a XXI. század küszöbén összetett, többrétegű jelen-téstartalommal bír. Egyfelől azt jelenti, hogy a bírósági tárgyaláson (néhány törvényi korlátozástól eltekintve) bárki személyesen jelen lehet, és jelenlétével demonstrálhatja a bíróságok működésének ‘társadalmi kontrollját’. Ebben a körben nyilván nem a védő dolga, hogy a jelenlévő ‘külsős’ személyeket fi gye-lemmel kísérje. Ha azonban azt tapasztalja, hogy olyan személy vagy szemé-lyek ülnek a hallgatóság soraiban, akik a terhelti, vagy egyéb tanúvallomásokra befolyással lehetnek, ennek tényét azonnal jeleznie kell a bíróság számára. A tárgyalás nyilvánosságának kizárása tehát a védő által is indítványozható, ameny-nyiben az a terhelt érdekében szükséges.259
E helyütt megjegyezném azt is, hogy a nyilvánosság biztosítása, illetőleg kizá-rása kérdésében a védő sohasem lehet tekintettel a saját érdekeire. Így például nem agitálhat a kizárás ellen csak azért, mert alappal bízik a felmentő ítéletben.
A védekezés várható sikere semmilyen formában sem használható fel ügyvédi reklámra. Az ügyvédnek – legalábbis a kontinentális tárgyalási rendszerekben – egyébként is abból kell kiindulnia, hogy a tárgyalóteremben helyet foglalók létszáma nincs kihatással a bírói döntésre. Ennélfogva magam is úgy vélem, hasztalan minden olyan próbálkozás, amely a terhelt rokonait, avagy barátait arra törekszik rábírni, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg a bíróságon.
Sőt: gyakran a visszájára is elsülhet e módszer, ha a jelenlévő személyek prob-lémás jellemvonásaiból következtetni lehet a terhelt személyiségére. Elvégre a bíróságot semmi sem akadályozza abban, hogy a marasztaló ítélet
indokolá-259 Mindazonáltal úgy vélem, az a szerencsés, ha a védő jelen jogosultságával csak kivételesen indokolt esetben él, neki is tisztában kell lennie ugyanis azzal, hogy az eljárás nyilvánossága alapelvi fontosságú. Ezenkívül mindenképpen ellenezze a kizárást olyan személy esetében, akinek köze lehet a bűncselekmény elkövetéséhez, ugyanakkor erről csakis neki, illetőleg védencének van tudomása.
sában a terhelt környezetére, társaságára, és az abból kikövetkeztethető életvi-telére hivatkozzon.260
A nyilvánosság kifejeződésének másik szintje az írott sajtó tudósításait jelenti.
Az ilyen jellegű publicisztikák objektivitása tekintetében azonban gyakran komoly aggályok merülnek fel Európában is, nemcsak amiatt, mert olykor egyol-dalú a tájékoztatás, hanem azért is, mert tartalmukat tekintve azokban meglehe-tősen sok a jogi, illetőleg ténybeli pontatlanság. Úgy gondolom, hogy a bünte-tőügyekről való tájékoztatásnak szakújságírói feladatnak kellene lennie és egy tudósítótól igenis elvárható, hogy tisztában legyen a büntető anyagi és eljárási jog alapvető fogalmainak jelentésével (pl. ne cserélje fel a gyanúsított és a vádlott fogalmát, tisztában legyen a ‘jogerő’ jelentésével és jelentőségével stb.).
A nyilvánosság kifejeződésének harmadik szintje az elektronikus média (tele-vízió és internet) általi tudósítás. Ez a legkevésbé kontrollálható hírforrás, ráadásul a kereskedelmi televíziózás Magyarországon tapasztalható ‘elbulvárosodása’
csak gyengíti az objektív tájékoztatás elvét.
Kérdés: ilyen körülmények közepette mi a tiszte a védőnek? Lehet-e rá egyfajta szakmai hídként tekinteni a nyilvánossághoz való közvetítések kiegyensúlyo-zottsága és pontossága tekintetében? Lehet-e vele szemben bármilyen elvárást megfogalmazni ezzel kapcsolatosan annak ellenére, hogy szükségképpen elfo-gultnak kell lennie a terhelt javára?261
Ami bizonyos, hogy az ügy jellegétől (polgári, büntető stb.) függetlenül legtöbbször az ügyvédek nyilatkoznak a sajtó számára. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyfajta ‘kettős elvárhatósági mércének’ kell megfelelniük: nemcsak a terhelt érdekét szem előtt tartva kell nyilatkozniuk, hanem arra is ügyelniük kell, hogy megnyilvánulásaik során ne ingassák meg az igazságszolgáltatás működésébe vetett bizalmat, ne alakítsanak ki torz előképet a jogásztársadalom egészéről. Ez az elvárás pedig még akkor is fennáll, ha adott ügyben a védelem számára kedvezőtlen ítélet születik.
Nyilván vannak ún. országos ügyek, amelyeket a média folyamatos fi gye-lemmel kísér (pl. a Cozma-ügy). Tévedés lenne azt állítani, hogy az ilyen szintű
260 BOLGÁR– KÁRPÁTI–TRAYTLER i. m. 152.
261 Baka még további kérdéseket is megfogalmaz ezzel kapcsolatban, így: „Azt jelenti a nyil-vánosság, hogy a tárgyalóterembe mindenki, beleértve a sajtó képviselőit is bemehet, leülhet, jegyzeteket készíthet, vagy akár azt is jelenti, hogy a hallgatóság vagy a sajtó fényképeket, hang-és képfelvételeket korlátozás nélkül készíthet? Azt jelenti a tárgyalótermi nyilvánosság, hogy a tárgyalóteremben egyazon időben a nyilvánosság összes eszköze jelen lehet? Köthető-e a nyilvános tárgyalás a résztvevők előzetes regisztrálásához vagy ez sérti a nyilvánosság elvét?
Mi a megkövetelhető európai standard, amivel eleget lehet tenni a tárgyalás nyilvánossága követelményeinek?” BAKA i. m. 386.
nyilvánosság nem befolyásolja a védő munkamódszereit, felszólalásainak stílusát, illetőleg a védőbeszédének megkülönböztetett stilisztikai igényességére való különös odafi gyelését. Ugyanakkor alapelvi jelentőségűnek vélem, hogy a védői tevékenység érdemi részére semmilyen formában sem lehet kihatással az ügyről való általános közvélekedés. Talán ez a védőügyvédi pálya legnehezebb momentuma, a ‘mindenki egy ellen’ állapotának érzelmi feldolgozása, a szakmai és társadalmi elvárások kötelező jellegű megkülönböztetése.
A védő nyilvánosság előtt zajló tevékenységével kapcsolatos további etikai elvárás, hogy a médiaszereplés semmiképpen se befolyásolja hátrányosan a terhelt megítélését – sem a bíróság, sem pedig a közvélemény szempontjából.
Ezzel kapcsolatosan egyébiránt úgy vélem, hogy egy korrekt újságcikk, egy, az objektivitás talaján álló ügyvédinterjú nem lehet káros a terhelt szempont-jából (legfőképpen azért nem, mert a büntetőbírák zöme feltehetőleg megszokta, hogy a büntetőügyek rendszeresen publikálásra kerülnek a sajtóban). Úgy vélem tehát, hogy e helyütt mindössze két etikai természetű kötelezettség támasztható a védővel szemben: 1. csakis az adott médium megkeresésére és 2. a megbízó-jával való előzetes egyeztetés után adhat tájékoztatást. Tehát nem kínálhatja fel tálcán az ügy teljes publikációját, még a helyi sajtóorgánumok előtt sem.
A védői nyilatkozatok vonatkozásában gyakran merül fel kritikaként, hogy a tudósítások egyoldalúak, mivel abban csak a védőt nyilatkoztatják, tehát a terhelti védekezés aspektusából közelítik meg a bírósági eljárást. Ezzel szemben az ügyészség részéről ritkábbak a nyilvános nyilatkozatok, ráadásul azokat nem is a konkrétan eljáró ügyész, hanem a vádhatóság által arra jogosított személy (ld. szóvivő) teszi meg. Ezt a helyzetet nem érzem szerencsésnek a ‘fair eljárás’
szempontjából, szükséges lenne tehát az ügyészségre vonatkozó jogszabályok felülvizsgálata, és a vádhatóság képviselői kommunikációjának szélesebb körben történő biztosítása.262
A védő kommunikációjával kapcsolatban az is kérdés: vajon felelős-e azért, hogy az ügyek közérthető módon jussanak el a közvéleményhez, avagy nyelve-zetében fenn kell tartania a ‘szakma - laikus társadalom’ közötti intellektuális differenciát? A magam részéről úgy vélem, hogy a védővel szemben ilyen elvá-rások egyáltalán nem fogalmazhatók meg. Ugyanakkor Erdei szerint „ (…) a jog nyelvének közérthetőnek kell lennie, mert csak így juthat el ahhoz, akinek szól.”
Ehhez azt is hozzáteszi a szerző, hogy tisztában van a terminus technikusok fontosságával, ugyanakkor véleménye szerint sokszor pont ez a nyelvezet zavarja
262 Jelen kívánalmam a bíróságok irányában természetesen nem fogalmazódik meg.
meg az interakciót.263 Akár melyik nézőpontot is fogadjuk el, a védőügyvédet meg kell hagyni abban a szabadságában, hogy az általa megválasztott szakmai, avagy kellőképpen triviális nyelvezettel fogalmazza meg jogi álláspontját a nyil-vánosság előtt. Nem lehet ‘rátestálni’ a jogszociológus szerepét.