A bírósági tárgyalás fogalmával és a Be.-ben történő rendszertani elhelyezésével kapcsolatos kritikák

A bírósági tárgyalás kétségtelenül a büntetőügy legfontosabb és legnagyobb presztízssel rendelkező színtere, hiszen – optimális esetben – valamennyi eljá-rási szereplő itt, és csakis itt van együttesen jelen.²²⁴ Az ügyvéd itt ad számot általános szakmai felkészültségéről, amely elsősorban a kollégáknak szól, bele-értve az ügyészt és a bíróságot is. Ugyanakkor lehetőség szerint az eljárás ezen fázisban kell a legnagyobb intenzitással ügyködnie (ld. kérdezés, indítványozás, észrevételezés stb.), amivel védence előtt is bizonyítja professzionalizmusát, az adott ügyről való tájékozottságát. De hogy mindezen elvárásoknak, milyen módon próbál meg eleget tenni, kizárólag tőle függ.²²⁵

A bírósági tárgyalásokkal kapcsolatban már számos nemzetközileg is kikristá-lyosodott alapelv ismeretes, melyek közül e helyütt az Emberi Jogok És Alapvető Szabadságok Védelméről Szóló Egyezmény 6. cikk 1. pontjában foglaltakat emelném ki: eszerint „mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által

224 „A bíróságok elé az ismertté vált bűncselekményeknek általában csak mintegy 25–30 %-a kerül; különböző okok miatt – mint a felderítetlenség, a jogi feltételek hiánya, az opportunitás érvényesítése – az ügyek többsége a bíróságokat elkerüli. Az I. fokú bírósági eljárásban a vádemelés eredményessége meghaladja a 95 %-ot, ami jónak látszik, mert mutatja, hogy ritka a megalapozatlan vádemelés. De azt is sejteti, hogy az ügy sorsa többnyire eldől a nyomozási és a vádemelési szakaszban, és így a védelemnek a tárgyaláson ritkán van esélye a sikerre.” KIRÁLY

Tibor: A büntetőeljárási kódex tervezetének helye a magyar büntető eljárásjog fejlődésében.

Jogtudományi Közlöny, 1998/4. 119.

225 „A tárgyalás a bűnügyekben keletkezett jogvita lefolytatásának és végső értékelésének évszázados múltra visszatekintő és napjainkban is rendszerinti formája. A tárgyalási formának és tartalomnak a jelentősége indokolja, hogy a tárgyalás rendjét, menetét az eljárási törvény kimerítően szabályozza, éspedig az eljárás előkészítő szakaszához viszonyítottan több és szig-orúbb kötöttség előírásával.” CSÉKA Ervin: A büntetőtárgyalási rendszerek. Hivatkozza: TÓTH

(szerk., 2003) i. m. 349.

létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően.”²²⁶

Ami a bírósági tárgyalással kapcsolatos hazai szabályanyagot illeti, mindenek-előtt leszögezném, hogy nem tartom szerencsésnek az arra vonatkozó normák rendszertani elhelyezését a jelenlegi büntetőeljárási törvényben. A tárgyalási részre vonatkozó szabályokat a bírósági eljárás általános szabályaitól elkülönülő fejezetben kellene elhelyezni, hiszen az utóbbira vonatkozó előírások más – a tárgyalástól különböző – eljárási cselekményeket is magukban foglalnak.

A Be. a tárgyalás fogalmát a bizonyítási eljárással, illetőleg annak felvéte-lével köti össze.²²⁷ Valójában azonban a ‘tárgyalás’ szó törvényi használatát sem érzem helyénvalónak, mivel e kifejezés hallatán elsősorban mellérendelt szereplők közötti eszmecserére, majd egy kialakult közös álláspont létrehozá-sának szándékára asszociálunk. Ez a két faktor egy büntetőügyben aligha lehet jelen, mivel a bíróság és a terhelt viszonyában szigorú alá-fölérendeltség tapasz-talható, másrészt az ügyészi, illetőleg védői indítványban foglaltak nyilvánva-lóan tartalmi ellentétben állnak egymással, a mindkét fél számára elfogadható bírói döntés pedig nem főszabály, hanem kivétel. Sokkal helyesebb lenne tehát a tárgyalás fogalmát teljes egészében kiiktatni, és helyette „a bíróság által lefolyta-tott bizonyítási eljárás” megjelölést használni (már csak azért is, mert a procesz-szus egésze szigorú eljárási menetrend szerint működik, valamint kizárólag a bíró diszkrecionális jogkörébe tartozik a bizonyítási eszközök értékelése, majd ezt követően a bűnösség kérdésében való döntés).

Bár a büntetőtárgyalás szerkezeti felépítésének többféle variációja alakult ki a jogtörténeti fejlődés során, vannak bizonyos alapvető ismérvek, amelyek változatlanul jellemzőek mind az angolszász, mind a kontinentális rendszerben.

Ilyennek lehet tekinteni a felek közreműködésére építő bizonyítást, a vád és védelem képviselőinek a bírói fórum által kötelezően értékelendő nyilatkoza-tait, valamint a bíróság határozathozatali kötelezettségét.²²⁸

A tárgyalás – mint önálló perszakasz – kiküszöbölésére a büntetőeljárás egyszerűsítésének céljával hazánkban is számtalan kísérlet történt az elmúlt időszakban, bár némileg ellentétes jogirodalmi álláspontok ismeretesek abban

226 Frederic EDEL: The length of civil and criminal proceedings in the case-law of the European Court of Human Rights. Strasbourg, Council of Europe Publishing, 2007. 5.

227 A bíróság tárgyalást tart, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást vesznek fel. [Be. 234. § (1)]

228 CSÉKA i. m. Hivatkozza: TÓTH (szerk., 2003) i. m. 349.

a vonatkozásban, hogy ezek hasznosnak, avagy károsnak bizonyulnak-e a jogszolgáltatás stabil működése szempontjából. Ami bizonyos, hogy elsősorban a tárgyalásról lemondásnak, a tárgyalás mellőzésének, valamint legújabb kate-góriaként a közvetítői eljárásnak²²⁹ a lehetősége kristályosodott ki leginkább.

Ezekről e helyütt konkrétabban nem kívánok szólni, pusztán annyit jegyeznék meg, hogy álláspontom szerint feltétlen szükséges komplett bizonyítási eljárás lefolytatása akkor, ha 1. az ügy megítélése bonyolultabb vizsgálatot (pl. tanúki-hallgatásokat, szakértői bizonyítást stb.) igényel, vagy 2. a terhelt tagadásban van a vádiratban foglalt bűncselekmények bármelyikének tekintetében.²³⁰

A tárgyaláson való védőügyvédi szereplés esetében is nyugodtan állíthatjuk, hogy az ‘Ahány ház, annyi szokás!’ elve érvényesül. Nincsenek receptek, mivel nincs két egyforma ügy sem. Legfeljebb az eljárás menetét, az általában tanúsított magatartástípusokat, kérdezési stílusokat, védőbeszéd-szerkesztési és-előadási módozatokat lehet megfi gyelni (vagy esetleg különböző kézikönyvekből olvas-gatni), de semmi esetre sem ajánlatos egy másik, rutinosabb, vagy annak tűnő kollégát utánozni. Nem is lehet, hiszen meggyőződésem, hogy az ügyvédi szereplés stílusa teljes mértékben determinált a személyiség által, amiből pont annyi van, ahány ember él a Földön. A mi rendszerünkben nem látok párhuzamot a hatásos védői tevékenység és az oly gyakran felhánytorgatott színészi-előadói képességek között sem, hiszem a bírót kizárólag a jogi alapon történő, logikus érvelés érdekli (legalábbis ez az általános elvárás).

Megjegyezném: akármennyire is fennáll a bírósági eljárás fentebb emlí-tett presztízse, a védőnek mindvégig tartózkodnia kell az arra való utalástól, hogy a bíróság csak a tárgyalás adatai alapján ítélkezhet. Az igaz, hogy a Be.

a tárgyalás és a bizonyítási eljárás fogalmát összeköti, de ez nem azt jelenti, hogy a nyomozati, illetőleg vádszakaszban beszerezett bizonyítási eszközöket nem lenne köteles a bíró megvizsgálni és azokat megfelelő módon értékelni. Ha például a tárgyaláson korábbi jegyzőkönyveket ismertetnek, akkor azok onnantól

229 A Be. 221/A. § (2) bek. ugyanakkor megakadályozza, hogy a közvetítői eljárás ‘igénybev-ételével’ a büntetőeljárás indokolatlanul elhúzódjon, hiszen úgy rendelkezik, hogy arra az eljárás alatt csak egyszer van lehetőség. BÉRCES László: Polgári jogi igények érvényesítése a büntetőeljárásban. In: Az igazságszolgáltatás kihívásai a XXI. században. Tanulmánykötet Gáspárdy László professzor emlékére (szerk.: Harsági Viktória és Wopera Zsuzsa) Budapest, Hvg-Orac Lap-és Könyvkiadó Kft., 2007. 24.

230 Walker a különböző egyszerüsítő konstrukciók tulajdonságai közül elsősorban azt emeli ki, hogy az eljáró hatóság ezek során eldöntheti, eljár-e adott ügyben, avagy azt egyáltalában nem juttatja el bírói szakba. Nigel WALKER: Punishment, danger and stigma. The morality of criminal justice. Oxford, Blackwell, 1980. 158.

fogva egytől-egyig a tárgyalás adatainak, tehát perrendszerű dokumentumoknak tekintendők.

Összességében úgy vélem tehát, hogy a bíróság előtt lefolytatott bizonyí-tási eljárás a büntetőeljárás legalkalmasabb szakasza arra, hogy az anyagi érte-lemben vett igazság megállapításra kerüljön. E helyütt egyetértek Szikingerrel abban, hogy az inkorrekt határozathozatal veszélye itt lényegesen kisebb, mint a nyomozati, vagy a vádszakaszban.²³¹ Ennek legfőbb oka a kontradiktórius eljárási elemek érvényesülésének maximális lehetősége, amely nemcsak jogot, hanem egyben kötelezettséget is hárít az eljárás ‘hivatásos szereplőire’.

A hibalehetőségek kiszűrése azonban csak elvi lehetőség, emiatt a tárgyalás funkciójával kapcsolatban meg kell elégednünk annyival, hogy a felelősségre vonás azon színtere, ahol mellérendelt eljárási szereplők szakmai alapon zajló, általában argumentatív előadásai következtében döntés születik egy alárendelt eljárási szereplő bűnössége tekintetében, a minden kétséget kizáró bizonyítottság igényével.

A büntetőbírósági tárgyalás professzionális büntetőjogászok jogi-szakmai alapú argumentációja kell hogy legyen, hiszen a büntetőjogi felelősségről való döntés csakis kellő jogszabályismerettel és tárgyalási rutinnal lehetséges. Ebben a folyamatban a terheltnek elvileg ugyanolyan eljárási jogai vannak, mint az ügyésznek és a védőnek, de azokra megítélésem szerint inkább jogi formali-tásként kell tekinteni. Tapasztalatom ugyanis az, hogy a terheltek többsége 1.

nem tud kérdezni, 2. észrevételezéseik gyakran inkoherensek, avagy teljes-séggel inadekvátak a szóban forgó tényállás vonatkozásában, 3. indítványté-teli jogukkal egyáltalán nem élnek, vagy azoknak megtételét a védőre bízzák.

Mindezen ismérvekkel természetesen nem azt kívánom előrevetíteni, hogy a terheltnek zokszó nélkül kell végignéznie, ahogy döntés születik a feje felett.

A helyénvaló mértékű terhelti aktivitás nehezen értelmezhető kérdés, ebben a vonatkozásban pedig kizárólag a védőnek lehetnek bizonyos nevelő-kioktató jellegű feladatai. Ami bizonyos, hogy az ügyvéd nem kelthet félelmet a véden-cében arra az esetre, ha az nem a védő által javasolt utat választja a bizonyítási eljárás során felmerülő alapvető kérdésekben (pl. vallomástétel, vallomástétel megtagadása stb.)

A tárgyalás alapelvei között a szóbeliséget (tehát a közvetlenséget), az írás-beliségre való lehetőséget, a kontradiktórium követelményét, valamint a nyil-vánosságot szokás említeni. A szóbeliség tekintetében úgy vélem, hogy a védői

231 SZIKINGER István: Az ártatlanság vélelme - alkotmányos alapelv! Belügyi Szemle, 1989/3. 8. In:

FENYVESI: A védői tevékenység alkotmányos és alapelvi vonatkozásai. In: TÓTH (szerk., 2003) i. m. 167.

szempontok érvényesülésének egyik legfontosabb garanciájáról van szó, neveze-tesen az érvelés meggyőző erejének megnyilvánulási lehetőségéről. A védőnek folyamatosan törekednie kell ennek érvényesítésére, ugyanakkor a védő nyil-vánvalóan, az eljárás bármely szakaszában tehet szóbeli indítványokat és egyéb észrevételeket.²³²

A bizonyítási eljárás védőt is érintő, általános jogi szabályozása tekintetében felhívnám a fi gyelmet a Be. azon szabályaira, amelyek a terhelt távollétében történő tárgyalásokra vonatkoznak. Elöljáróban megjegyezném, hogy a törvény meglehetősen sok lehetőséget citál ebben a körben. A 281. § (5) bek. alapján, ha a tanács elnökének a szabályszerűen megidézett vádlott elővezetésére tett intéz-kedése nem lehetséges, vagy az nem vezetett eredményre, a tárgyalást a szabály-szerű idézés ellenére meg nem jelent, szabadlábon lévő vádlott távollétében is meg lehet tartani, a bizonyítási eljárást azonban főszabály szerint nem lehet befe-jezni. Ezt garanciális jelentőségű normának vélem a bírósági eljárás közvetlen-ségének érvényesülése szempontjából. Utóbbi princípiumhoz képest azonban a törvény előtérbe helyezi a terheltnek a tárgyaláson való részvételre vonatkozó

‘önrendelkezési jogát’ és a következőképpen fogalmaz: a bíróság a szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent vádlottal szemben – ha az előzetesen bejelentette, hogy a tárgyaláson nem kíván részt venni – az eljárást befejezheti. (Ilyenkor egyébiránt azt tartom helyes védői magatartásnak, amely a bizonyítási eljárás befejezését szorgalmazza.)

Az írásbeliség kapcsán a védelem szempontjából ugyancsak döntő jelentő-sége van a lényegesebb eljárási cselekmények rögzítésének. Ne feledjük: az ügy felülvizsgálata is a bírósági ügyiratok alapján történik. Emiatt úgy vélem, hogy a védőnek lehetőség szerint minden alkalommal arra kell törekednie, hogy előadásai írásban is rögzítésre kerüljenek.²³³

E két megnyilvánulási forma kapcsán a lényeget abban látom, hogy mind a szóbeli, mind az írásbeli nyilatkozatoknak egyértelműnek és lényegre törőnek kell lenniük. A bírósági eljárás folyamatos kommunikációra épülő logikai folyamat, amelyben minden egyes kijelentésnek komoly következménye lehet. A mondandó megfelelő tagolása, vázlatszerű megszerkesztése ugyanakkor egyál-talán nem a bíróság helyzetfelismerési képességének lenézését jelenti, hanem a könnyedebb döntéshozatal irányába ható, a kollegiálitás talaján álló módszeres tevékenység. Van-e tehát az ügyvédi tevékenységnek módszertana? Ebből a szempontból úgy vélem, feltétlenül igen.

232 HEGYHÁTI– RÉVAI i. m. 262.

233 A bírósági jegyzőkönyvek hiányosságaival külön fejezetrészben foglalkozom.

4.2.1. A kontinentális és angolszász tárgyalási rendszerek közötti eltérések a védői hivatásgyakorlás szempontjából

Bárd szerint a kontinentális (európai) és az angolszász rendszer különbségeit hosszú időn át az eljárás immanens jellemzői alapján kísérelték meg defi ni-álni, mindenekelőtt a perben szereplők pozíciójának, illetve ehhez kapcsolódóan a perbeli megismerési folyamat sajátosságainak leírásával. „Az elmúlt évtize-dekben azonban megjelent egy olyan irányzat, amely a két rendszer közötti elté-réseket az eljárási jogon kívül eső, ‘külső’ ismérvek alapján igyekszik megvilá-gítani.” Utóbbiak a szerző szerint arra adnak magyarázatot, hogy a „két rendszer miért is választ eltérő eljárási megoldásokat: miért passzív a bíró az egyikben és miért munkálkodik a tényállás megállapításán a másikban, miért van kiemelt jelentőségük a bizonyítékok kizárására vonatkozó szabályoknak az egyik rend-szerben (…) stb.”²³⁴

Az angolszász rendszerekben – különösen az USA gyakorlatában – „a bünte-tőeljárás legdramatikusabb szakasza a tárgyalás”²³⁵ – írja Mahler. Nem véletlen, hogy teljesen más ügyészi, illetőleg védői kvalitásokat igényel a védelem, ille-tőleg a vád képviseletének ellátása.²³⁶ A retorikai készségeken túlmenően a legna-gyobb kihívásnak az tűnik, hogy a védőnek olyan személyi körrel szemben kell érvelnie, amelynek tagjai a jog területén vélelmezetten járatlanok (ld. az esküd-tek).²³⁷ Ennek során egyfelől a jogi terminusok használatának minimalizálására kell törekedni, másfelől sokkal inkább a személyes meggyőzés ereje a domi-náns faktor, az ilyen rendszerben sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak a teátrális, rosszabb esetben ‘olcsó hatásvadász’ elemek. Az eljárás tempója is gyorsabb, hiszen bármely – a védelem szempontjából nemkívánatos – eljárási mozzanat

234 A szerző szerint az eltérések „leginkább az adott rendszernek a külvilághoz, más rendszerekhez való viszonyával ragadható meg. Az európai igazságszolgáltatást tekintve ez azt jelenti, hogy az európai államszervezési felfogás tükröződéseként az igazságszolgáltatás önmagába zárt, egy funkciót teljesítő, más rendszerektől elzárt entitás. Az európai államszervezési felfogás nem tűri az egymást fedő hatásköröket, a versengő kompetenciákat, a rivalizáló jogosítványokat és funk-ciókat.” B^ÁRD: A büntető eljárási törvény tervezete az európai jogfejlődésben. Jogtudományi Közlöny, 1998/4. 121–122.

235 MAHLER i. m. 79.

236 Ezzel természetesen a magam részéről egyik rendszert sem kívánom minőségileg a másik fölé helyezni.

237 „Az esküdtbíráknak a büntető jogalkalmazásban való szerepeltetését(…) csak akkor tekintjük indokoltnak, ha a büntetéskimérés funkciójára a szakbírót a laikus bírónál kevésbé tekintjük alkalmasnak. Ez a kérdés vitatható. Szerény nézetem szerint azonban a képzett szakbíró, aki tisztában van a büntetéskimérés erkölcsi értékelést jelentő és individualizációt kívánó természetével, aligha fog elmaradni e téren is a laikus bíró mögött(…)” MOÓR Gyula: Az esküdtbíráskodás kérdéséről. In: Büntető Eljárásjogi Olvasókönyv, i. m. 343.

ellen azonnali reakcióval lehet tiltakozni, amellyel az ügyvédek néha szinte másodpercenként élnek.²³⁸ A tiltakozás megalapozottságáról értelemszerűen az eljárás szabályszerűségére ügyelő bíró dönt.

A büntetőeljárás terheltje természetesen az eljárás minden szakaszában jogo-sult védő igénybevételére. A védővel kapcsolatos általános elvárás a szakmai képzettség és az összeférhetetlenség.²³⁹ Az érdekellentétek kiküszöbölése nemcsak jogi követelmény, hanem vizuálisan is kifejeződik: a védő ugyanis közvetlenül a vádlott mellett ül a tárgyaláson, így az érintkezés joga is hatéko-nyabban érvényesülhet.

Az ügyvédi tevékenységre kiható másik lényegi mozzanat a precedensrend-szer: az ügyvédek elsősorban korábbi ítéletekre, nem pedig törvényi rendelke-zésekre tudnak hivatkozni. Mindez nehezebbé teszi a munkát, hiszen semmi-lyen garancia nincs arra, hogy egyáltalán van az adott ügyre vonatkozó és azzal összevethető bírósági ítélet, pláne nem arra, hogy az a védelem eredményessé-gének az irányába hat.

Ezen túlmenően, nincs behatárolva az enyhítő körülmények rendszere sem.

Vegyük csak szemügyre a magyar ítélkezési gyakorlatot: a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56. számú büntető kollégiumi vélemény (a továbbiakban: BKv. 56.) szinte taxatív jelleggel sorolja fel az enyhítő, illetőleg súlyosító körülményeket. A büntetőbíró ezen a körön kívül aligha vesz tudo-mást más, a perbeszédben elhangzott körülményről, ugyanígy az ügyvédek sem nagyon tudnak, illetőleg mernek kilépni ebből a körből. Az angolszász rend-szerben viszont csak az ésszerű érvelésnek vannak határai, de ezen túlmenően nincsenek a bírói gyakorlat miatt kikristályosodott érdemi megkötések. Vegyünk egy példát: a magyar joggyakorlatban enyhítő körülménynek számít, ha az elkö-vető több kiskorú gyermek eltartásáról köteles gondoskodni. Az amerikai bíróság előtt ugyanakkor az is ‘meghathatja’ az esküdteket, ha a vádlott arról nyilat-kozik, hogy éppen most készül arra, hogy családot alapít és gyermekeket fog nevelni. A védői érvelés terepe és az esküdti ítélkezés fl exibilitása tehát jóval nagyobb az utóbbi szisztémában. (További differencia tapasztalható a beismerő vallomás megítélése tekintetében is. Az angolszász eljárásban ugyanis a beis-merő vallomás lényegében mindent eldönt: ha a vádlott a bíróság előtt bűnösnek

238 „A tisztességes ügyvédek nagy hangsúlyt fektetnek a tárgyalásvezetéssel és a felek pertak-tikájával kapcsolatos tiltakozásaikra, hiszen ezek alapján fordulhatnak a másodfokú bírósághoz.” MAHLER i. m. 79.

239 „Így a védő a vádlott engedélye nélkül nem láthatja el egy másik vádlott, vagy a vádlott érdekeivel ellentétes érdekű tanú jogi képviseletét.” MAHLER i. m. 76.

vallja magát, nem kerül sor tárgyalásra, hanem csak a bíró általi büntetéskisza-básra.²⁴⁰)

Az angolszász rendszer további sajátossága, hogy elsődlegesen a vádnak és a védelemnek a feladata a bizonyítékok felvonultatása, a tanú és a szak-értő meghallgatása, azaz a tárgyalás menetének meghatározása. Mindez az ún.

‘keresztkérdezéses rendszerre’ épül, amelynek lényege, hogy először mindig az adott tanú kihallgatását indítványozó fél (ügyész vagy védő) teszi fel a kérdé-seit, majd ezt követik az ellenérdekű fél szintén kérdés formájában megfogal-mazott refl exiói. Ez a folyamat mindaddig ismétlődik, amíg további tényadatok megismerésére már nincs szükség. A szisztéma elsődleges célja az ún. jogi (nem anyagi értelemben vett) igazság minél szélesebb körű feltárása, melyben a bíró szerepe pusztán a bizonyítási eljárás törvényességi szempontú kontrollálására, illetőleg az egyes indítványok engedélyezésére korlátozódik. Természetesen nincs kizárva annak lehetősége, hogy a bíró is éljen a kérdezés jogával, ugyan-akkor az már ritkaságszámba megy, hogy a védői, illetőleg ügyészi indítványon túlmenően a bíróság által kezdeményezett bizonyítási cselekmény elrendelé-sére is sor kerüljön.

További jellegzetessége e rendszereknek, hogy a bíróság nem a korábban már beszerzett periratokból, hanem a tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás ered-ményeképpen ismeri meg a tényállást, azaz a bírák részéről sokkal nagyobb improvizációs készséget igényel e szisztéma.

Mindemellett, a vádlott eljárásjogi pozíciója is másképp kerül értelmezésre:

vallomása egyfelől nem önálló bizonyítási eszköz. A védelem tanújaként kerül kihallgatásra, amennyiben kíván vallomást tenni. E minőségében egyben igaz-mondási kötelezettsége is van: ha tagadja a vádat, akkor az esküdtszék dönt, ha annak tárgyát nem vitatja, akkor az egyesbíró. Fontos megjegyezni azt is, hogy a terhelt tisztában van a kiszabható büntetés típusával, ennek tudatában vesz részt jelen eljárási cselekményen.

Az angolszász rendszer további sajátossága, hogy az ügyvédi képviselet szinte kivétel nélkül kötelező tekintettel arra, hogy a ‘keresztkérdezéses rendszer’

komoly szakmai felkészültséget és rutinszerű előadásmódot igényel. A meghatal-mazott védői intézményen kívül itt is van lehetőség (a terhelt számára ingyenes) védői kirendelésre, valamint arra, hogy az ún. közvédői hivatal útján kerüljön sor a védelem ellátására. Amennyiben pedig valamilyen oknál fogva nincs védő az

240 Mindez azt jelzi, hogy az angolszász bíróságok a beismerést tartalmilag igaznak vélelmezik.

ERDEI: A trónfosztott királynő uralkodása, avagy a bizonyításelmélet szent tehene. Magyar Jog, 1991/4. 212.

eljárásban, a bíró veszi át a védő szerepét, amely az aktívabb kérdésfeltevésben, észrevételezésben és indítványozásban jelenik meg.²⁴¹

Az angolszász jogrendszerek leghangzatosabb ismérve kétségtelenül az ún.

esküdtszéki rendszer, amely már a tárgyalás előkészítésének fázisában is megmu-tatkozik - lévén, hogy már a vádemelés megengedhetőségének kérdésében is

esküdtszéki rendszer, amely már a tárgyalás előkészítésének fázisában is megmu-tatkozik - lévén, hogy már a vádemelés megengedhetőségének kérdésében is