Sok színes papírszeletkét egybefűzni nem nehéz;
egyenként merő nevetség, együtt mégis megigéz.
A szem kedvvel legelészhet kacér kertészlányokon;
tudjuk, hogy a női lélek a művészettel rokon.
KIKIÁLTÓ
Fejeteken ringva hoztok telt kosárkát, ide véle!
Karotok közt tarka csokrok, ki-ki választhat belőle.
Lugasunk árnyán virágdús kertet lássunk nőni! Pompás mind az áru, mind az árus, lesz köröttük nagy tolongás.
KERTÉSZLÁNYOK Álljon víg vásár, azonban alkudozni nem való!
Ki mit kap, tudatja nyomban néhány elmés, kurta szó.
OLAJÁG BOGYÓKKAL Tőlem állhat más fa díszben.
A viszálytól minden ízem fél, azért kerülöm el.
Otthon ritka becsben állok, s ágam biztos békezálog, minden földön békejel.
Bár foglalhatnék ma este egy szép főt méltó keretbe.
ARANY KALÁSZKOSZORÚ Szépet még szebbé tehetnek Ceres adományai;
amit hasznáért szeretnek, dísznek sem mindennapi.
FANTÁZIA-KOSZORÚ Csodamályva, tarkabarka, a mohából kitekint!
Természetben nincs e fajta, a divat szülötte mind.
FANTÁZIACSOKOR Ráhibázni a nevemre
még Theophrasztosz se merne, s ha nem is sokan kegyelnek, remélem, megtetszem egynek, ki rám joggal büszke volna, hogyha a hajába fonna, vagy örömét lelve bennem, szíve fölé tűzne engem.
RÓZSABIMBÓK (kihívás)
Hadd virítson tarkabarka művirág, ha ez divat ma, csudafurcsa szirma, kelyhe, nem a természet nevelte;
zöld kocsány aranyharangját gazdag fürtök nem takarják!
Míg mi
elbújunk, s kik ott ránk találnak, boldogok.
Hogyha nyár köszönt be, izzó pírra gyúl a rózsabimbó, ki áll ellent ennyi kéjnek?
E teljesülő igéret Flóra országában a
szem, szív, ész legfőbb ura.
A kertészlányok zöld lombsátrak alatt tetszetősen elrendezik áruikat
KERTÉSZEK
(ének theorba-kísérettel) Nézzétek csak, ha virág nyit, koszorúsan szebb a szép fő;
a gyümölcsnek nem a néző fontos, ő kóstolni csábít.
Vár barack, cseresznye, ringló, arcuk napsütötte, színes.
Vegyetek! a nyelvhez, ínyhez mérve a szem gyatra bíró.
Gyertek, ízes kóstolóra
hív gyümölcsünk húsa, hamva!
Költeményt kíván a rózsa, harapni való az alma.
Nyíló ifjúságotok ha társul vélünk, garmadát halmozunk szomszédotokba:
érettebb árúnk javát.
Lomb árnyán, hol színes, ingó füzért lenget a faág,
együvé kerül a bimbó, falevél, gyümölcs, virág.
Gitárral és theorbával kísért váltakozó énekszó közben mind a két kórus tovább halmozza fokozatosan egyre magasabbra, díszítgeti és kínálgatja áruit
Anya és leánya ANYA
Lányom, hogy megszültelek, főkötős fejecskéd
bájos volt, s még édesebb csöpp kis termetecskéd.
Gazdag vőt remélt anyád, láttalak már, mint arát s mint ifjú menyecskét.
Haj! hány esztendő letelt, s pártában maradtál, hány udvarlód elszelelt;
hol a víg csapat már?
Míg egyik táncolt veled, másiknak finom jelet könyököddel adtál.
Mit se használt annyi tánc, annyi ünnepestén
zálogosdi, körbelánc, késik az eredmény.
Ma bolondok napja van, tárd ki öled, biztosan fogsz egyet, szivecském.
Fiatal és szép leánypajtások csatlakoznak hozzájuk, hallani meghitt csevegésüket. Halászok és madarászok lépnek fel hálókkal, horgokkal, lépvesszőkkel s egyéb eszközökkel, és a szép leánykák közé vegyülnek. Kölcsönös tőrbe csalási, elfogási, menekülési és fogva tartási kísérletek igen kellemes párbeszédekre adnak alkalmat
FAVÁGÓK
(durván és erőszakosan törtetnek be) Félre a fáktól!
Jobb, ha a hely bő, mert mig az erdő tölgyei dűlnek, földre terülhet bárki, ha gátol.
Kell a mi munkánk, s épp ez az érdem, mert ha a durvák nem robotolnak, felkopik éhen majd a csiszoltak álla is akkor!
Hasznos a létünk:
mást veritékünk ment meg a fagytól.
PULCINELLÓK
(esetlenül, szinte bárgyún) Ejha, ti dőrék,
görnyedező nép!
Mert van eszünk, hát nem cipelünk fát;
rongyzeke, sapka, nem rogy alatta össze a hátunk;
régi szokásunk járni nyugodtan, bő papucsokban, s hol hetivásár s szórakozás vár, szemkimeresztve, majd megeresztve egy kukorékút, siklani rézsút sűrü tömegben s fékeveszetten pörgeni együtt.
Hogyha becsültök,
vagy lecsepültök, semmibe vesszük.
INGYENÉLŐK
(hízelegve és kéjsóváran) Kell, aki vágja,
s kell a komája, főleg avégett, hogy szenet éget.
Bárhogy akarnók, nélküle hajbók, nyelvi cikornyák, kétkulacsosság, mely, ha csak intesz, már aszerint tesz, mind e fogások haszna mi volna?
Bárha zuhogna égi zsarátnok, hogyha fa nincsen, s hűlt helye szénnek, tűzhelyeinkben láng sosem éghet.
Ott ami készül, forr, zubog és sül.
Kényes inyencek ám a kegyencek;
sült jön-e vagy hal, érzi a orruk, ingyenes asztal harci porondjuk.
ISZÁKOS (önfeledten)
Kedvemet mi rontaná ma!
Szívem könnyű és szabad;
mulatok vígan danázva, s jókedvem rátok ragad.
Borom így iszom ki mind, mind!
Csengjen a pohár ma! Csling, csling!
Jöjj idébb te is, komám!
Koccints, a bor csúszik ám.
Nőm szidott, felhúzta orrát tarka köntösöm miatt;
peckesen jártam, gúnyolt hát s szólt: paprikajancsi vagy!
Borom így iszom ki mind, mind!
Csengjen a pohár ma! Csling, csling!
Koccintgasson mindahány maszka, a bor csúszik ám.
Eltévedtem? Az se baj, ha ily vidám hely vár reám.
Ha nem ád hitelt a gazda, ad az asszony vagy a lány.
Borom így iszom ki mind, mind!
Folytassátok most ti! Csling, csling!
Sorban, szép egymásután!
A bor mindig csúszik ám.
Mindegy, hol s hogy iddogálok, az a fő, hogy ihatom.
Lábamon már alig állok, végignyúlok a padon.
KAR
Cimborák, igyuk ki mind, mind!
Koccintgassunk körbe! Csling, csling!
Aki eldől, pajtikám, asztal alá csúszik ám.
A kikiáltó különféle költőket jelent be; a természet költőit, udvari dalnokokat, lovagköltőket, vannak közöttük gyöngédek, vannak megszállottak. A különféle vetélkedők
tolongás közben nem hagyják egymást szóhoz jutni.
Az egyik néhány szó kíséretében eloldalog SZATÍRAÍRÓ
Tudjátok, mit szeretnék, mint költő? Oly maró dalt zengni, mit a közönség hallgatni sosem óhajt.
Az éji és kriptaköltők kimentik magukat, mert éppen egy újszülött vámpírral merültek érdekfeszítő beszélgetésbe, amiből esetleg új költői műfaj alakulhat ki; a kikiáltó kénytelen belenyugodni, és közben színre hívja a görög mitológiát, amely még újabb kori jelmezben sem veszíti el jellegét és tetszetősségét A Gráciák
AGLAIA
Bájjal töltjük mi a létet;
ha adtok, bájjal tegyétek!
EUPHROSZÜNÉ
Bájjal elfogadni könnyebb, bájt ad ez betelt gyönyörnek.
HÉGEMONÉ
S csendesebb napokhoz érve, a hálát is báj tetézze.
A Párkák ATROPOSZ
A legidősebb vagyok, s lám, tisztemül ma a fonás jut;
eltűnődöm, míg a rokkán a vékony életfonál fut.
Könnyű s lágy a ti fonaltok, hozzá finom lent kerestem;
elsimít szöszös gubancot jártas ujjam sose resten.
Ne engedjetek garázda
kedvnek, vad táncforgatagnak, gondoljatok e fonálra:
ne tovább! Hisz elszakadhat.
KLÓTHÓ
Tudjátok meg, hogy az ollót én őrzöm egy ideje,
mert megbotránkoztató volt, mit nénénk művelt vele.
Nyúlt, nyúlt a mihaszna népség fonala a nap alatt,
míg a legdicsőbb reménység szála gyorsan elszakadt.
Én is fiatal koromban száz hibát követtem el, de ma nem leszek goromba, ollóm tokban vesztegel.
Nem bánom, hogy nem nyiszálok, széttekintek nyájasan;
ropjátok tovább a táncot a szünet óráiban.
LAKHESZISZ
Rendet tartok, ez a dolgom, s ebben páratlan vagyok;
percre sem pihen meg orsóm, s túl gyorsan mégsem forog.
Szálak futnak, gombolyodnak, tőlem függ az útirány,
félre egy se kódoroghat, körpályán fut mindahány.
Hej, ha egyszer nem vigyáznék, lenne sírás, jajgatás;
számolom: hány óra, hány év?
S motringot kap a takács.
KIKIÁLTÓ
Kik most jönnek, néktek nem ismerősek, hiába bújtatok száz régi könyvet;
szép arcukért, habár tengernyi könnynek szerzői, szívesen látnátok őket.
A Fúriák ők, s higgyetek hazugnak, ifjú, nyájas, deli nők, csinos arccal;
de ki szót vált velük, rosszat tapasztal:
e galambok fulánkkal szúrni tudnak.
Bármily ármányosak, a mai estén, mikor bolondnak lenni nagy kiváltság, nem játszva angyalt, e nők is belátják:
fekélyek ők város és falu testén.
A Fúriák ALÉKTÓ
Mit ér az? Bennünk bíztok mindahányan, csinosak, ifjak vagyunk, macska módra hízelgők, s kinek párocskája volna, addig dorombolunk a fülébe lágyan, míg végül megmondhatjuk néki nyersen, hogy másra is kacsingat a leányka, hogy görbe hátú, sánta, ostobácska, s ha már ara, hogy hasznavehetetlen.
S mint zaklatjuk a mátkát? Mi se könnyebb:
a vőlegénye őt nemrég szapulta,
s egy másik lány volt ennek fültanúja! -Kibékülhetnek, marad egy ürömcsepp.
MEGAIRA
Csak tréfa ez! De én tudom a módját, ha egybekelnek, hogy futó szeszélyek által keserűvé tegyem a mézet;
az ember változó, akár az órák.
Ki vágya tárgyát öleli, bolondul kezd sóvárogni nemsokára az újra, a legnagyobb boldogságot megunva;
fut a naptól, s jeget olvaszt azontúl.
Mindezt annál könnyebben tehetem, mert hű kísérőm Asmódi, aki bőven
hinti a konkolyt megfelelő időben;
párosával rontom meg így az embert.
TISZIPHONÉ
Nem cselt főzök én, de mérget;
s tőrt fenek a hűtelennek;
hogyha mást szeretsz, szivednek gyökeréig fúr a féreg.
Teljék színig minden édes pillanat maró epével!
Vita, alku mit sem ér el -Bűnhődjék meg, aki vétkes.
Bárki kérje, nincs bocsánat!
A sziklák közt panaszom zúg;
visszhang zengi vissza: bosszút!
S halni kell a csapodárnak.
KIKIÁLTÓ
Most legokosabb lesz, ha helyet adtok, mert ami jön, másfajta, mint ti vagytok.
Látjátok, amint egy hegy közeleg, két oldalán remek, tarkálló szőnyegek, kunkorgó ormányú, agyaras állat, titokzatos, de van rá magyarázat.
Nyakszirtjén ül egy törékeny, kicsi asszony, s karcsú pálcával tereli;
fennkölt, kevély nő áll mögötte fönn, körötte szemvakító fényözön.
Oldalt két ékes hölgy, kit láncra fűztek, ez riadtan lépdel, amaz derűsebb;
ez gyűlöli, hogy rab, az nem hiszi.
Kik ők? El fogják mondani.
FÉLELEM
A kavargó tömkelegben fáklya s lámpa füstölög;
jaj, bilincs tart fogva engem álnok álarcok között.
El, mókás, vigyori képek!
Mind gyanús, ki most örül;
üldözőim, kiket éj fed, így settengenek körül.
Ellenség lett egy barátom, ismerem már jelmezét;
amaz ott megölne, látom, s rajtakapva áll odébb.
Menekülnék bárhová már, ki az űrbe szabadon;
de ott túl a pusztulás vár, itt csak füst és borzalom.
REMÉNY
Jó nővérek, üdv tinektek!
Bár álarcban tetszelegtek mind a ketten tegnap óta, meg vagyok győződve róla, holnap már nem hordtok álcát.
S ha nem is nagyon szeretjük a sötétet fáklyafénnyel,
csakhamar szabad szeszéllyel, szép, derűs napok során át, hol külön-külön, hol együtt járjuk a mezőket egyre, dolgozgatva, megpihenve, s gondról mit sem tudva élünk, baj nélkül mindent elérünk;
bármely háznál becsben állunk, bátran léphetünk be hát:
sikerül így megtalálnunk mindennek színét-javát.
OKOSSÁG
Félelem s Remény, az ember két nagy ellensége láncon;
el az útból! félni nem kell, ügyelek: egyik se ártson.
Az élő, gigászi barmot, íme, föltornyozva hajtom, s lépésről lépésre cammog fel a kaptatón, kitartón.
Istenasszony áll a tornyon, és villámgyors szárnyveréssel affelé fordítja folyton
orcáját, aki mer és nyer.
Fényt köré a glóriának sugarai messzi vetnek;
hívjátok Victoriának, istennője ő a tettnek.
ZÓILOSZ-THERSZITÉSZ Huhú! Kapóra jöttem én, rátok fröcsög maró epém!
De gúnyom fő célpontja ma Victoria asszony maga.
Van két fehérlő szárnya, s már azt képzeli, hogy sasmadár, s bármerre is forduljon, a nép és föld mind tulajdona;
de bárki ha sikert arat, bennem már fortyog a harag.
A szép a rút, s a rút a szép, az ép a korcs, s a korcs az ép, gyógyír nekem e szenvedély, ez így legyen, hol ember él.
KIKIÁLTÓ
Úgy hát e tisztes pálca mér mestercsapást rád, kurafi!
Vergődni fogsz s vonaglani! -Mint lesz a kettős korcsalak ocsmány gombóc egy perc alatt! -De lám! A gombóc már tojás, felfúvódik, egy pukkanás, és mint ikerpár, kikel a denevér és a vipera;
ez porban kúszik, az kering sötéten. Künn a pár megint egyesülni iparkodik;
dehogy lennék ott harmadik.
MORAJ
Nézd, ott táncol már a nép -Inkább állnék már odébb.
Vagy nem érzed-e, hogy itt kísértetjárás folyik? Szél zúg át fejem felett Nékem lábam csapja meg Bántódás senkit sem ér És mégis mindenki fél Nem mulathatunk tovább -Úgy intézik a bestiák.
KIKIÁLTÓ
Mióta a maszkabálok menetére felvigyázok, őrködöm, s nem engedek be az ajtón e víg terembe kártékony besurranókat;
semmi el nem tántoríthat.
Mégis félek, hogy az árnyak ablakon át is bejárnak, s rontásától szellemeknek én senkit se védhetek meg.
Hisz gyanús volt már a törpe, hát ott hátul most mi tör be?
Kik robognak erre s honnan, tisztem volna, hogy megoldjam.
De azt, ami érthetetlen, nem tudom megmagyarázni;
fejtsétek meg szaporán ti! Mi kanyarog a tömegben? -Szép négyesfogat veszettül hajt árkon-bokron keresztül, s közben nem gázol le senkit, a nép nem fut, nem tülekszik.
Távol színes szikrakéve, csillagoknak tarka fénye, mintha bűvös lámpa égne;
szélvészzugás hallható.
Rémes! Félre, félre!
KOCSIHAJTÓ FIÚ Hó!
Le a szárnnyal, paripák, itt a szokott gyeplő megállít, fékezek, s ti megjoháztok, hogyha hajtok, zúgva szálltok -Megtiszteljük ezt a termet!
Nézzétek, mint gyűlekeznek, körben a sok szájatátó.
Töltsd be tiszted, kikiáltó, írj le minket és nevezz meg, mielőtt tovább robognánk;
jelképek vagyunk, s szemednek nyilván ismerős a formánk.
KIKIÁLTÓ
Megnevezni mégse bírlak;
ha szabad, inkább leírlak.
KOCSIHAJTÓ FIÚ Próbáld hát!
KIKIÁLTÓ Szó, ami szó, ifjú vagy s elbájoló.
Kamaszfiú vagy még, de már a fehérnép azt kívánná, hogy mielőbb legény légy.
Szoknyák körül legyeskedhetsz maholnap;
látom, született csábitó vagy.
KOCSIHAJTÓ FIÚ
Ez már beszéd! Folytasd tehát a kellemes talányfejtést tovább.
KIKIÁLTÓ
Szemed sötét fénye, fürtjeid éje az ékes pánttól földerül!
Díszes köntösöd, remekül redőzve, válladtól sarudig ér le, s csillámcsüngős bíbor szegi körül!
Lánynak nézhetnek, noha már ma elcsavarnál sok szép fejet,
s boldogan lenne sok leányka az ábécében mestered.
KOCSIHAJTÓ FIÚ
S ki az, kit szemkáprázva láthatsz a szekértrónon fényleni?
KIKIÁLTÓ
Dúsgazdag és szelíd király az, boldog, ki kegyét elnyeri!
Ő maga mire törekednék?
Azt kutatja, kinek mi kell, másnak ad, ebben leli kedvét, s több ez, mint a kincs és siker.
KOCSIHAJTÓ FIÚ
Amit eddig mondtál, keveslem, most írd le őt részletesebben.
KIKIÁLTÓ
A méltóságra nincs szavam.
Egészséges holdarca van, szája telt, két orcája pozsgás, fején díszes turbánja pompás, redős, kényelmes öltözetben ül ott! Tartását jellemezzem?
Uralkodónak is dicső.
KOCSIHAJTÓ FIÚ A gazdagság istene ő, Plútosz, a pompás, kire már császárotok régóta vár.
KIKIÁLTÓ
Magadról is kell egy s mást mondanod!
KOCSIHAJTÓ FIÚ
A pazarlás, a költészet vagyok;
költő, kinek csak az a dolga, hogy meghitt kincsét tékozolja.
Dús vagyok mérhetetlenül, mint Plútosz, általam derül termeiben a kedv s a fény, amije nincs, azt osztom én.
KIKIÁLTÓ
Vonzóan kérkedsz, most pedig hadd lássuk mutatványaid.
KOCSIHAJTÓ FIÚ
Nézzétek, csak csattintanom kell, s a szekér körül fény ragyog fel.
Egy gyöngysor szökken elő amott, (folyton csattintgat, hol erre, hol arra) nesztek függők, aranyos csatok, fésű, násfa, mind gyönyörű, pompás drágaköves gyürű;
itt-ott apró láng is lobog, s én figyelem, tüzet ki fog?
KIKIÁLTÓ
Hogy kapkod, hogy tolong a jó nép!
Majd elsodorja jótevőjét.
Az csattint, kincs hull szüntelen, s már kapkod az egész terem.
De új fortélyon döbbenek meg:
bár buzgón szednek, tülekednek, jutalmuk mégis oly silány, tovarepül az adomány.
A drága gyöngysor szétpereg, s markukban száz bogár rezseg, eldobják szegény ördögök, s most mind fejük körül dönög.
Kik értéktárgyakat reméltek, szorongatnak hitvány lepéket.
Mit a lurkó ígért, a kincs aranyfényű, de haszna nincs!
KOCSIHAJTÓ FIÚ
Látom, jól tudsz maszkákat bemutatni, de héj mögött a lényeget kutatni nem udvaronci feladat;
azt élesebb szem látja csak.
S hogy ne támasszak félreértést, királyom, hozzád intézem a kérdést.
(Plútoszhoz fordulva) Nem bíztad-e rám a szelek mátkáját, villámszekered?
Nem tartom-e be útirányod?
Nem termek ott, ahol kivánod?
S nem nyertem, vakmerő magasban szállva, pálmát számodra gyakran?
Ahányszor csak megvívtam érted, javamra dőlt a küzdelem:
ha babér díszlik fejeden,
ésszel s kézzel nem én fontam füzéred?