MÁRTA
Csak jer hozzám, szivem, de gyakran, titokban öltözködj fel itt;
illegj tükröm előtt egy órácskát magadban, ebben majd örömünk telik.
Aztán ünnepség, vásár lesz elég,
s majd lassacskán, ne félj, hozzászokik a nép;
násfát előbb, aztán fülbevalót,
s anyád majd mit se lát, ha így elámitók.
MARGIT
Csak tudhatnám, ki hagyta újra ezt itt?
Mert a dolog sehogy se tetszik.
Kopognak
Csak nem anyám? Teremtőm, ne add!
MÁRTA
(a függöny mögül kukucskál) Egy ismeretlen úr. - Szabad!
MEFISZTÓ
(belép) Szépséges hölgyeim, bocsánat, amért csak így megleptem a házat.
(Margit előtt alázkodva hátrál)
Bizonyos Schwerdtleinné-asszonyt keresnék!
MÁRTA
Uram, szolgálatjára, tessék!
MEFISZTÓ (halkan Mártához)
Már ismerem is, s ez bőven elég.
Látom, magas vendége van épp.
Ha tolakodásom elfelednék, eljönnék délutánra ismét.
MÁRTA
Hallod! Uristen, el ne hagyj!
Az hitte, kisasszonyka vagy.
MARGIT
Bíz én szegény leány vagyok;
uraságod jósága sok:
kincs, dísz nem a tulajdonom.
MEFISZTÓ
Ah, nemcsak a díszről gondolom;
a két szeme, a lénye mi ragyog!
Boldogság, hogy maradhatok.
MÁRTA
Mi jót hozott? Szabadna már -MEFISZTÓ
Sajnos, örömhírt hiába vár!
Remélem, azért innen ki nem vet:
férje meghalt, s üdvözli kendet.
MÁRTA
Meghalt! A hű szív! Jaj nekem!
Meghalt! Jaj, túl nem élhetem!
MARGIT
Néném, vegyen magán erőt!
MEFISZTÓ
Hadd mondom, mindenekelőtt...
MARGIT
Míg élek, ne legyek szerelmes!
Egy ily csapás, s a lelkem is elvesz.
MEFISZTÓ
A bút öröm, az örömet bú váltja.
MÁRTA
Mesélje, mint végzé szegény?
MEFISZTÓ
Ott nyugszik messze Pádovába’
Szent Antal temploma ölén, megszentelt helyen alszik árván, most már örökre hűvös ágyán.
MÁRTA
És mást nem küldött őkegyelme?
MEFISZTÓ
Az ám! Kérést, s pedig nagyot:
háromszáz szép misét mondasson érte rendre!
Zsebem üres, mást semmit sem hozok.
MÁRTA
Hogy? Képet sem? csecsebecsét?
Mit egy vándorlegén zsákjában rejteget, s el semmiképp se veszteget,
és inkább koldul, hogyha éhes!
MEFISZTÓ
Mádám! Bár fáj ez a beszéd:
de hát szegény feje ragaszkodott a pénzhez.
Átkozta is hibáit szerfelett,
s még jobban jajgatott a balvégzet felett.
MARGIT
Mily boldogtalanok az emberek!
Nehány nyugasztalót magam is mondok érte.
MEFISZTÓ
Megért kegyed a házasságkötésre, hitemre, bűbájos gyerek!
MARGIT
Ó, messze még az az idő.
MEFISZTÓ
Ha férj nem is, addig hát szerető!
Az Égnek legnagyobb kegyelme érné, ki íly csodát ölelne.
MARGIT
Ó, nem szokás ilyesmi itt.
MEFISZTÓ
S ha nem szokás! De megesik!
MÁRTA Mesélje hát!
MEFISZTÓ
Szegényt láttam az ágy szemetjén, amint rohadt szalmán hevert,
s úgy halt meg mégis, mint igaz keresztyén, bár tudta, mindenért még meg nem vezekelt.
S kiáltozott: „Be rongy vagyok, be ocsmány, otthagytam iparom s jó asszonyocskám!
Ah, az emlékezés megöl!
Vajha még itt e földön megbocsátna!”
MÁRTA
(sír) A jó fiú! Rég megtevém, te drága!
MEFISZTÓ
„De bűnösebb volt, Isten látja, ő!”
MÁRTA
Így hazudott! Hazudni sírja szélén!
MEFISZTÓ
Félrebeszélt, alkalmasint, a végén, ha csak félig is volnék avatott.
„Nem volt mellette, szólt, egy perc szórakozásom, gyerek kellett előbb, majd rá-gondoskodásom, s a szüntelen kenyérgond zaklatott,
békén egy falatot se nyelhettem le nála!
MÁRTA
Hát hű szerelmemért a végén ez a hála, szüntelen veszkődésemért!
MEFISZTÓ
Gondolt ő akkor erre is azért.
Azt mondta: „Egyszer, Máltából jövet, nőmért s pulyáimért úgy könyörögtem, hogy az Ég meghallgatta rögtön, kezünkbe szép török hajót vetett, s azon a szultán minden drága kincse, bátorságunkért jutalom
-bizony szép rész jutott a zsebeimbe, hogy osztozánk az aranyon.”
MÁRTA
Mi? Micsoda? Talán bizony elásta?
MEFISZTÓ
Ki tudja, hol kallódik a világba’?
Amint Nápolyban kószált erre-arra, egy szép lány elcsavarta a fejét, becézte és magát úgy rájavarrta, hogy emlegette is, ameddig élt!
MÁRTA
Bitang! Családja megrablója!
Insége és nyomora ott
ocsmány zülléstől meg nem óvta!
MEFISZTÓ
Sőt, sőt! Most épp ezért halott.
Én hát jó asszonyom helyében esztendős mély gyászt öltenék,
s közben új férfiuról gondoskodnám serényen.
MÁRTA
Szent Isten! Micsoda beszéd!
Aligha lelnék elsőmhöz hasonlót!
A földön nincs több oly mókás legény.
Egy baja volt, csak folyton elbolyongott, más nőt kedvelt s más bort szegény, s kockát, a tűz égesse meg!
MEFISZTÓ
No-no, nem is volt cudar éppen, ha kendnek is ilyesmiket
nézett el, kárpótlás fejében.
Ajánljon ily kommenciót.
S ma tarthatnók a kézfogót!
MÁRTA
Hallja az úr, ne hitegessen.
MEFISZTÓ
(félre) Gyorsan iszkoljunk hát odább!
Szaván fogná ez a Sátánt magát!
(Margithoz)
S aztán hogy állunk szívügyekben?
MARGIT
Nem értem, mit beszél.
MEFISZTÓ
(félre) Te, jóság, tisztaság!
(Hangosan)
Minden jót, hölgyek!
MARGIT
Ég vele!
MÁRTA
Még gyorsan mondja hát:
Lehet-e róla holmi okmány,
hogy hol pihen, s miben, mikor halt el uracskám?
A rendnek én mindig barátja voltam, a gyászrovatban is szeretném látni holtan.
MEFISZTÓ
Csakhogy, jó asszony, a bizonyitás mindenfelé két tanuval szokás.
Node sebaj, hozok egy úri barátot, s a bíróság elé majd ővele állok.
Idehozom.
MÁRTA
Jaj, hozza hát!
MEFISZTÓ
Jöjjön a kicsike is át!
Világot járt derék fiu!
Hölgyekhez roppant jó modorú.
MARGIT
Hogy fogok pirulni őelőtte!
MEFISZTÓ
Nincs oka, egy király előtt se!
MÁRTA
Házam mögött, oda a kertbe’, várjuk az urat, tehát ma este.
Mind el
UTCA
Faust, Mefisztó FAUST
Hogy áll? Mozog? Megy a dolog?
MEFISZTÓ
Bravó! Igy nekitüzesedve?
Margit hamar tied lehetne.
A Márta kertjiben ma este láthatod.
Ez a némber jóféle szerzet, éppen lánykeritésre termett.
FAUST Remek!
MEFISZTÓ
De ne feledd: Jótett helyébe jót.
FAUST
Szolgálatért: szolgálatot.
MEFISZTÓ
Csak tanusítsad illőn, hogy a férje porhüvelye ott nyugszik sírba téve Pádovában. Ez kell és semmi más.
FAUST
Vagyis a lábamat szedjem máris nyakamba!
MEFISZTÓ
Erről szó sem esett! Sancta Simplicitas!
Csak tanusítsad látatlanba!
FAUST
Ha így, hát plánumod eltépheted, de nyomba’!
MEFISZTÓ
Szent férfiú! Mily kifogás?
Hogy erről-arról hamis vallomást tégy, sohasem fordult még elő -?
Istenről, Földről és mi benne él, csirázik, az emberekről és ami fejükbe fő:
bölcs definíciót nem alkottál rogyásig, orcátlanul? S hogy járt a szád?
De ha magadba szállsz te mostan,
közülük egyet is, valld meg, ismersz-e jobban, mint Schwerdtlein úr holtának az okát?
FAUST
Hazug vagy, s az maradsz, hazug szofista.
MEFISZTÓ
Az ám, ha egy kicsit nem látnék titkaidba.
Mert holnap, ugye tisztességgel, nem csavarod Margit fejét el, s esküdsz szerelmes esküvéssel?
FAUST
Szivem mélyéből!
MEFISZTÓ
Szép dolog!
S a többit: örökhű szerelemről, s idvezítő égedelemről -szintúgy szivedből gondolod?
FAUST
Hagyd ezt! Igen! Ha egyszer érzem, hogy az dobog és az lobog,
kutatom, s nem lelem nevét sem, s majd a világban szerteszét repesve csapongok a legszentebb szót keresve, s az izzást, mely bennem parázslik, öröknek mondom mindhalálig -ez ördögi s hazug dolog?
MEFISZTÓ Te mondád.
FAUST
Nos, hát így a jobb
-ezt kérem én - s ne fáraszd a tüdőmet:
vitatkozásban is csak a nagyszájú győzhet előbb-utóbb.
E szócsépléstől a hideg kilel, igazad van, mert nékem menni kell!