szikrázó délután. Egész álló nap a földre szállt pokol nyújtogatta lángoló tűznyelveit. Azért vásárolni csak kell. A hazai készletem
mel hiába spórolok, még akad belőle valami, de tartogatom, hogy később is emlékeztessen valami Európára, az otthoni ízekre.
A müzlim egy részét ki kellett dobnom, mert ellepték a konyhai apró hangyák, a másik része szükségből még éppen hogy csak ehető. Igen megviselte az afrikai pára, megereszkedetté, dohossá tette. Az összecsomósodott tejporommal ugyanez a helyzet. Még oldódik, de az íze... /
Nagy elhatározásra jutottam magammal. Ma végre meglépem a vizet... Bátorság kell hozzá, de megteszem! Mától nem közös
ködöm a vízzel, hanem azt is külön veszem. Besokalltam.
A part akkor szakadt, a pont akkor került elhatározásom végére, amikor...
Már több hete nem mertem elég vizet inni, nem mertem any- nyit, amennyit a szervezetem ebben a trópusi hőségben megkí
vánt. Visszafogtam magam. Olyannyira, hogy néha már kóvá
lyogtam a kipárolgás miatt elvesztett folyadék hiánytól. Nem azért, mert drága a víz és spórolni akartam, hanem D ... és M ...
lehetetlen viselkedése miatt.
Főleg D ... volt a problémám okozója. Naponta többször so
pánkodva megjegyezte feleségének, és mindig az én jelenlétem
re időzítve, hogy nagyon fogy a víz, pedig ők nem isznak többet, mint amennyi normális. Oly sokszor elhangzott, hogy magamra vettem. Rosszul esett, de nem szóltam, inkább kevesebbet ittam, így újabb vitalehetőséget zárok ki, gondoltam.
Tény, hogy mindig hamar elfogyott a vízkészlet, amit arány
talanul többnyire velem fizettettek. Itták is becsülettel, hisz a hő
ség megkívánta, de akárhogy is számolom két fogyasztó, több mint az egy... és ha egyenrangú vendégeik érkeztek őket is ebből kínálták. Valóban rosszul esett a célzásuk.
Jócskán visszafogtam magam, de hamar beláttam ez, így nem mehet sokáig. így is szenvedek, a hőség már kikezdte az egész
ségemet, és még nem is ihatom eleget...
Ma eljött a nap!
A szupermarketbe érkezvén már a külön bevásárlókocsi óha
jomon meglepődtek, ám tudomást sem vettem megjegyzésükről, így végre függetlenül tőlük vásárolhattam. Szeletelt kenyér, majd pár darab fánkszerű tünemény került a kocsimba, ami nem állt el sokáig, de legalább a vásárlás napján egy kicsit kényeztettem ma
gam. A süteményespult előtt a fánkra várakozva D ... kivétel nél
kül minden alkalommal a hátam mögött „lekázott", (finom, finom...) Nagyon szerette, de ő nem vett. Soha nem vett. Értet
tem belőle nekem úgy kellett vennem, hogy megkínálhassam.
Kínosan éreztem magam minden bevásárlásnál, mert D...
úgy lihegett a nyakamba, úgy jött mellettem, úgy kísért, mintha én lennék a felesége. Lehet, hogy ezt akarta mutatni? Később ezt már M ... is sokallhatta, mert ha az üzletben magára is hagyta fér
jét, a pénztárnál várakozó sorban soha nem mulasztotta el, hogy belécsimpaszkodjon, mutatva, - hálaistennek - hogy kettőnk közül ő az Ő!
Majd a zöldség osztály következett, ahol pár kiló banán, s ha elfogadható állapotú volt, pár szem paradicsom került a kenyér és a fánk mellé.
Ezek után érkeztem meg a vizes polcokhoz. A szokásos tizen
két flakon vizet a kocsimba raktam, és a hátam mögött settenke
dő D ...- hez fordulva megkérdeztem mennyi vízzel, tartozom, mert ki szeretném fizetni. Értetlenül rám forgatta hatalmas sze
me fehérjét, mire én csak annyit mondtam:
- Most rögtön! A gyümölcsöt is külön veszem.
Meglepődött. M ... pár méterrel arrébb vásárolgatott, de állan
dóan szemmel tartotta a férjét. Kíváncsian gurultak hozzánk, ő és a bevásárlókocsija.
D ... és felesége álltak a tömött polcok hűs árnyékában és kerek szemeket meresztgettek a bevásárlókocsimba rakott karton vízre.
- De hát ott van! - nézett rám furcsán M ... a karton vízre mu
tatva, ám én hidegen közöltem, az, az enyém. Mikor felfogták, nyársalni tudtak volna a szemükkel, ha módjukban áll! Újra meg
sértődtek, de azért egy karton víz árát szó nélkül elfogadták! így nem fájhatott nekik annyira, én meg simábban megúsztam a víz
mizériát. Lezártnak tekinthettem. Ha alig eszem is, de végre iha- tom annyit, amennyi jól esik!
A rezidenciához érkezvén Tóm készséges ugrott fel a varró
gép mellől és nyitotta a kaput, az autó ajtóit, csomagtartóját, úgy,
olyan szabályosan, ahogy egy szolgának elő van írva, és hordta be a vásárolt dolgokat a helyükre.
Nagyon meglepődött, mikor szóltam, hogy az egyik karton vizet a szobámba vigye. Csodálkozva, de megtette. Láttam rajta sejti miért. A cinkos együttérzés most is ott csillogott a fekete sze
mekben.
Ám a vízből csak sok fogyott! Mármint az övékéből. Most már a ferde pillantások más irányba terelődtek. Rosale és Tóm irá
nyába. Majd nyíltan hallottam tőlük, hogy Rosale-ék lopják a vi
züket. (Szegények csak csapvizet ittak, üres flakonokat megtölt
ve a hűtőben tárolták.) Újra vízmizéria.
Apróságok, ám éppen ezek az apróságok őrlik fel az ember idegeit, főleg, ha otthonától távol szinte egy másik bolygón me
rőben más körülmények, és enyhén fogalmazva „más" gondol
kodású emberlényekkel van hónapokra összezárva.
Hetekig azt hittem, hogy D... a „nehézsúlyú" rosszindulatú, mert ő volt az, aki több alkalommal is minősíthetetlen hangot en
gedett meg magának, és mindenbe belekötött. Ám rá kellett jön
nöm, hogy M ... a D ... foltja! Rosszindulat terén semmiben sem marad el a férjétől, csak másként „csinálja". Az, hogy semmi lojalitás nem várható el tőle, már rég megtapasztaltam.
Segítségre, védelemre szoruló pillanatokban mindig cserbenha
gyott. Csak ült a teraszán, mint egy mimóza. És ez tévesztett meg! Még első alkalommal sajnáltam is. Idővel azonban nem volt nehéz rájönnöm, hogy ő piszkálja, ő ülteti el a haragot a férjében, kihasználja az indulatát, és úgymond a piszkos munkát mindig vele végezteti el. Most is ez történt.
Elkezdődött a leskelődés.
M ... biztatására D... elkezdte figyelni Rosale-t és Tomot.
Lopnak, nem lopnak? Ám D... akárhogy igyekezett, leskelődött, számolta a tele flakonokat, nem tudta rájuk bizonyítani. De kipakolt:
- Nagyon fogy a víz... - a többit nem értettem, mert törzsi nyelven pörgött. D ... valószínű szokása szerint szitkozódott, sze
gény Rosale fülét-farkát behúzva hallgatott, majd sírva elvonult.
Meggyőződésem, hogy ártatlanul kapott. Egy hétig csak őket szapulták. A szokott helyükön, a teraszon trónoltak s bámulták a kerítésüket. D ... szapult M ... jóváhagyta. Majd M ... szapult és D ... hagyta jóvá.
Ezek után a szegény „szolgák" semmit sem csináltak, jól.
Úgyhogy D ... elhatározta, rokon, nem rokon, kiadja az útjukat.
Újra ömlött az eső. Ismeretlen hevessége, mint első alkalom
mal, most is lenyűgözött. Kell az eső, na nem csak a D ... fűcso
mói kedvéért. Míg esik, szeretem, mert friss, tiszta levegőben fü
rödhetnek pólusaim, ám mikor véget ér, azt már nem. A párába burkolódzott forróság elakasztja az ember lélegzetét. Szó szerint beléfojtja.
A zivatar maradványait Tóm gyorsan eltakarította, M ... már a tiszta teraszon majszolhatta a kekszet. (Ez már nem az én his
tóriába foglalt kekszem, az már elfogyott!)
Valóban. M ... nem ette, hanem majszolta a kekszet. A kezéből a keksz alig látszott ki, csak azt lehetett látni, hogy valamit dug- dos az orra alá.
A történet ott folytatódott, hogy Rosale kislánya ezt észrevet
te és megállt mellette, s nézte, ahogy egér módra ropogtatja a cse
megét. M ... nem nézett rá, mereven a kerítésre koncentrált. S nem, azért mert ott valami érdekes látni való lett volna, hanem, mert a kislányt ajánlatosabb volt nem meglátni, mert akkor talán hamarabb elmegy mellőle. De a kislány nem tágított, tovább néz
te, amint M ... evett. Ártatlan gyermekszemei tele voltak csillogó várakozással, vágyakozással. Szeretett volna ő is ropogtatni...
M ... elfordította a fejét, a kislány lépett kettőt az új fej pozíció szoros irányába, egész közel hajolt, M ... nem adott...
S, hogy a történet, hogy ért véget, azt nem tudom. Már nem bírtam tovább nézi a szituációt. Amint befelé tartva a házba el
mentem előtte, megláttam a szemeit! Valami zavaros lében úszott, ahogy rágcsált. Ugyanaz a tekintet, amit otthon a kony
hájában már láttam...