a Húsvét. Érdekeltek volna a helyi szokások, az ünneppel kap
csolatos rendezvények. Szerettem volna látni, hogyan élik meg, hogyan élik át az ünnep hangulatát, milyenek a szertartásaik az itt élő embereknek, és egyáltalán szerettem volna részt venni az ünnepükben. Ám sajnos D ... és M ... teljesen elzárkóztak azon kérésem elől, hogy ez alkalommal szeretnék elmenni egy temp
lomba. Egy templomba, s lehetőleg egy evangélikus templomba, mert az áll református vallásomhoz a legközelebb, és tudtommal D ... is eredetileg evangélikus... Ámbár szerintem soha nem érez
te át a családjától reá szállt vallását, ő valahol a tudat alatt még a szabadabb sámánok világában leledzik, és ezt éreztem sok más őslakoson is. Valami olyasmi lehet ez, hogy az „új" a felszínes, a
„régi" az erősebb, és ennek a keverékét „használják".
Valahogy összecsiszolódott a kettő és jól megférnek egymással.
A legközelebbi templomig, amit nem rég építettek az út autó
val körülbelül csak tízperc, legfeljebb negyed óra. Hiába.
„Modern" vallástalanok lévén nem is érdekelte őket ez a „zagy- vaság". Ők csak itt és most hisznek és csak magukban! A többi az, kamu. Amikor rákérdeztem:
- És mi van, ha mégis, van az életen és a halálon túl is valami?
M ... a szokásos vállrándításával felelt. Igaz, még megtoldotta egy fura rövid hangegyveleggel is, amit értelmetlensége miatt nem lehet kibetűzni és így leírni sem. Ez a szájcsücsörítésből távozó hang, amit akkor volt szokása kibocsátani, ha számára érdektelen eseményről, személyről esett szó, valahogy úgy hang
zott, mintha köpne egy nagyot... Ez a vállrándításával egybeköt
ve úgy is hatott, mintha csak annyira becsülné az éppen szóban forgó illetőt, vagy dolgot.
Számukra csak a földi élet létezik, sőt az is csak értük. Elvük, hogy mindent megragadni bármi áron is, és minél kényelmesebben jól élni. Lehetőleg kihasználni mindent és mindenkit, úgy, hogy a
„farkastörvényt" szem előtt tartva, mindig nekik jusson a farkas sze
repe. Maximálisan elégedettek magukkal, semmi kétség nem merül fel bennük tökéletességükkel, jóságukkal kapcsolatban. Szilárd meg
győződésükből kirángatni, vagy felvilágosítani őket magukba vetett
hitük ellenkezőjéről nem lenne értelme. Csak magamnak ártanék, így csak szánni tudom őket, hisz elég szerencsétlenek már hitetlen
ségük miatt is... Nincs bennük nyugtalanság, hogy „jaj Istenem" se
gíts, kérlek... nem vagyok elég jó ... nem vagyok méltó...
Az ő szívükben nem visszhangzik semmi...
így Rosale-hoz fordultam, hogy megtudjak valamit, ám a nyelvi nehézségek miatt nem sok információhoz jutottam.
A kedves, jóságos Rosale próbált segíteni, de bárhogy igye
keztünk mind a ketten, törekedtünk az érthetőségre, jóformán semmit sem tudtam meg belőle. Azt megértettem, hogy a Húsvétnak nincs kialakult hagyománya, mint például nálunk a locsolkodás, vagy ajándékozás. Afrikában semmit nem „hoz" a nyuszi, sőt talán nyuszi sincs.
Elmennek a templomba és ünnepelnek. Ő is megy. Invitált menjek vele, ám készüljek fel rá, az egész napot igénybe veszi. Az ünnep rengeteg embert megmozgat, sokan gyűlnek össze.
Ilyenkor a büfé is egésznap nyitva van a templom épületében, esznek, isznak, a hatalmas udvaron piknikeznek, beszélgetnek az emberek. Neki is sok ismerőse ott lesz, olyanok is, akikkel csak néha találkozik. Azt sem tudja ilyenkor kivel, beszélgessen.
Egyébként minden második vasárnap délelőttjét a templom
ban tölti. Ilyen alkalmakkor a legszebb ruháját ölti magára, a gyö
nyörű, hófehér, csipkékkel gazdagon díszített hosszú ruháját.
Hozzá fehér csipke kalapot.
Csodálatosan szép látvány. Olyan, mint egy fekete hercegnő, csak a napernyő hiányzik a kezéből. Egy ilyen templomos napja alkalmával magyaráztam is neki, hogy mit hiányolok a kezéből.
Megértette, hogy sürgősen pótolnia kell a hiányosságot. Azt felelte rá mosolyogva:
-J ó !
Néha Tóm is vele tart, egy-egy nagyobb ünnep alkalmával.
Viszont Rosale bátya Gerald minden vasárnap már a korai órák
ban indult. Ilyenkor a hőség ellenére is elegáns fekete öltönyt, a zakó alatt vakító fehér inget viselt. Bibliával a kezében olyan lát
ványt nyújtott, mint egy híveihez igyekvő jóságos lelkipásztor.
Ezeken a reggeleken a kezében szorongatott bibliával intett felém jó reggelt, miközben az ablak alatt, vagy a terasz mellett elsiető majd kétméteres tökéletes, vállas alakját, s hófehér mosolyát a ko
rai nap sugarai kísérték.
Gondolkodtam D ... és M ... segítsége nélkül hogyan tehetném széppé, tartalmassá a közelgő vallási ünnepet magamnak, de...
Nem jutottam semmire. Igaz, elmehetnék Rosale-val a temp
lomba, ha ő bír kilométereket gyalogolni, nekem sem jelenthet problémát, ám ezt a gondolatot veszélyesnek ítéltem.
Elsőszámú problémám most is az: hogy európai vagyok, és ráadásul nő... Már az oda vezető út is veszélyes. Mi van akkor, ha lelassít mellettem egy autó, kinyílik az ajtaja, egy pillanat alatt betuszkolnak, és vége! Soha senki nem találna rám, vagy, ha igen, akkor csak váltságdíj ellenében. Számtalan példa adódik manapság.
Ebben a békésnek mondható országban is, mint szerte a világon le
hetnek szépszámmal „rosszra" hajló emberek, s a mindenféle kör
nyékbeli és távolabbi náció is megtalálható. Sokan vannak az arab országokból, Nigériából, innen-onnan, szóval igen vegyes a kép...
Épp Afrikába utazásom előtt történt, hogy innen nem messze egy másik országban „útonállók" kiirtottak egy fehér családot.
Két gyermek és a szülei voltak áldozatai a fanatizmusnak.
Elvágták a torkukat. Az elkövetőket még ebben a húsvéti idő
szakban is keresik. Valamelyik környező országban bujkálnak, feltételezik, hogy Mauritániában, de lehet, hogy éppen itt...
És ha nem ők, akkor mások. Egyszer már volt alkalmam meg
tapasztalni a félelmet, amit a bőröm színe váltott ki. Ez a máso
dik internetes kávézóbeli látogatásom alkalmával történt. Míg D ... és M ... a világhálón való kóborlásainak befejezésére vára
koztam, a benti már-már elviselhetetlen hőségben megrekedt em
berszag elől az üzlet elé menekültem. Pár perces álldogálásom után egy erőteljes férfihangra lettem figyelmes, ami az estében felém úszva, rögtön valami bizonytalanságot keltett bennem.
A hanghoz tartozó férfi rám mutogatva mindig ugyanazt az egy szót kiabálta furcsa monoton, figyelem felhívó hangon. Nem tud
tam mire vélni ezt a személyemhez kötődő reakciót, nem értet
tem miért szegeződik rám az utcán ácsorgó minden fekete szem.
Magát a szó jelentését sem értettem. A már-már körülöttem - sze
rencsére még bizonyos távolságban - kört alkotó, egyre jobban rám irányuló villogó szemektől félelmem még jobban erősödni kezdett, és visszamenekültem az üzletbe. Szerencsére D ... és M ...
befejezte csatangolásait a világhálón, s már éppen kifelé tartottak.
Bent az üzletben is visszhangzott az utánam utat törő, félelmet keltő férfihang. D ... és M ... tudomásomra hozta, hogy mit jelent!
Sietve, remegő lábakkal ültem be az autóba. A férfi - fenyegetően - még mindig ugyanazt azt az egy szót kiabálta:
- „Fehér ember"!
Éreztem, ha nem tűnök el gyorsan, valamelyik villogó szem
ből kipattan egy szikra, és bármi megtörténhet...
Az emberek veszélyesebbek egymásra, mint a tudatlan álla
tok. Az emberek tolerancia hiánya, és kegyetlenségre való hajla
ma kiszámíthatatlan. Afrika nyugati része is van, ahol forrong, az utóbbi években is mindig felütötte a fejét valahol a háborúsko
dás. És a háború kegyetlen tettekre ösztönöz. A térségben akadt ország, ahol még a gyerekek is hidegvérrel kezeket, lábakat cson
koltak, öltek is! Ha parancsot kaptak, még a szüleiket is!
Napirenden vannak az emberrablások is szerte Afrikában.
Vagy pénzt követelnek az elrablók, vagy eladják az elraboltat.
Rabszolgának. Azt hinnénk, ma már nem létezik a rabszolgatar
tás, nincsenek rabszolgák, pedig rengetegen vannak! Elrabolt gyerekeket, de felnőtteket is tartanak rabszolgasorban.
Az európai polgár meg főleg jó „üzlet". így is... úgy is ...
Volt alkalmam tapasztalni, főleg a városban vagy a szuper- marketban járva, hogy szinte tapadnak a férfiak a fehér nőkre.
Követtek már egy pár alkalommal ilyen, olyan korú férfiak a szu
permarket polcai között is... S ez nem veszélytelen! Teljesen mindegy, hogy hány éves az illető, egyaránt ki van téve ilyen jel
legű veszélynek. Többféle oka van, hogy miért:
Vagy azért mert korban hozzáillő és megtetszik, ez a ritkább, ilyet nem is láttam, vagy azért, mert ha egy matuzsálemmel köt is házassá
got egy fiatal, esélye van eljutni Európába. S, ha rámenős, ezért bármi erőszakra képes. Európa az itt élő emberek álma! A szupermarketben hány, de hány példát látni, hogy fehér öregasszony ölelgeti a nálánál akár harminc évvel is fiatalabb afrikai párját. Persze fordítva még iga- zabb. Sok rogyadozó fehér öregúr oldalán láttam fiatal, sudártermetű gyönyörű afrikai nőt. A pénzért, és a kitörésért minden áldozatra itt is képesek az emberek. Olyan páros is gyakori, amikor igaz, hogy korban körülbelül egymáshoz illenek, ám a fehér nő olyan világ csúfja, amiről persze szegény nem tehet, hogy otthon semmi esélye nem adódna, vagy adódott a családalapításra, vagy csak egyszerűen a párkapcso
latra. Rájuk mondják az otthoni környezetükben, a közismert szólás
sal élve, hogy a „kutyának sem kell", itt mégis kifejezetten helyes, szép arcú, tökéletes alkatú afrikai fiú andalog az oldalán.
Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy megfigyelve az ilyen párosokat például a pénztárnál ácsorogva, a „megalkuvó" fél általában egy kicsit mindig elhúzódik párjától, látszik, idegenek előtt nem szívesen mutatja, vállalja az összetartozásukat. Szégyelli.
Visszatérve a Rosale-val való templomba menethez, vagy nem menethez, a tömegben is elkeveredhetünk egymástól. Akkor mit tennék? Azt sem tudnám, merre induljak, segítséget kérni sem lenne egyszerű. Rosale-val is nehezen, tudom megértetni magam, nemhogy másokkal. Itt, a világ háta mögött németül va
lószínű a rengeteg ember közül senki sem tud, ez a nyelv itt kö
rülbelül annyit ér, mint a magyar. Tehát egyik tudása, ismerete sem ér semmit. Csak az angol, és a különböző törzsi nyelvek, amiknek száma úgy körülbelül tizenkettő.
Az egész napos hőségről nem is beszélve... Bírnám-e?
Valószínű nem.
Kénytelen voltam belátni, hogy a rezidencia korlátok között lázadozó és szabadon lábadozó foglya vagyok. Lábadozásaim legalább részleges gyógyuláshoz vezettek, ám lázadozásaim, még ha enyhe fokban is jelentek meg, csak súlyosbították amúgy is nehezen viselhető körülményeimet, hiába józan emberi ésszel mérve mindig jogosak voltak.
Az európai embernek itt valóban szüksége van, - illetve len
ne - arra a bizonyos „hidegvérre". (Talán az angolok azért bírták olyan sokáig?)
Nincs egyértelmű igen, és egyértelmű nem. Ezen a földrészen csak a bizonytalanság létezik, amit igen nehéz tudomásul venni.
Semmin sem szabadna bosszankodni, fölösleges. Attól itt semmi sem változik. Az ígéreteket sem szabad komolyan venni senkitől, még sok esetben azoktól sem, akikben egyébként maximális a bi
zalmunk, és akkor nem ér csalódás. Abosszankodás ellenére is min
den holnapra halasztódik, majd ahogy a holnapok sokasodnak...
Igen, elfelejtődnek. A három hónap alatt számtalanszor éltem át, hogy hatalmas erőfeszítésembe került higgadtnak maradnom!
Kétségtelen, hogy a klímában, az afrikai forró levegőben is van valami, ami elveszi a kedvet a cselekvéstől, és könnyen apátiába, vagy lustaságba dönt.
De ennyire, hogy a három hónap alatt semmi nem kelti föl az érdeklődésüket, ha már egyszer ilyen messzire repültünk?