S ha már a megnyilatkozás eseményénél tartunk – mert, amint azt ugyancsak Bahtyintól tudjuk: „az ember a regényben ideológiai és nyelvi kezdeményezésre tesz szert”92 –, szólnunk kell végre Csalog „tudós és toleráns visszavonulásá”-ról is. Bár az író a Parasztregény első kiadásában valóban nem szólal meg – azaz nem szólaltat meg Eszter néni hangján kívül egyetlen más hangot sem, amely mögött őt magát (illetve bármilyen narrátort) sejthetnénk –, a második kiadás Jegyzeteiben már hallatja hangját: „nem csupán föladja látszólagos neutralitását, hanem megfogalmazza személyes viszonyát Eszter néniékhez és általában a tiszaroffi világhoz”.93 Ha meggondoljuk továbbá, hogy mekkora anyag állt rendelkezésre, s abból – Eszter néni „kihúzgálásaival”, majd Csalog válogatásai nyomán – milyen monumentális, ugyanakkor heterogén anyag jött létre („a gyűjtött anyag a közölt többszöröse”94), fölmerül a kérdés: vajon milyen célok vezérelték az anyag szelektálásakor az írót, s milyenek Eszter nénit.
A második kiadás megjelenéséig, azaz 1985-ig a regényíró ugyan hallgatott kulisszatitkairól, az értelmezők azonban egészen napjainkig napirenden tartották a jelzett kérdést. A találgatásban minden bizonnyal Csűrös Miklós ment a legmesszebbre, amikor (’81-ben) úgy vélte: az angliai utazás „részletezésére valószínűleg az otthontudatról, a honvágyról
90 Istenbizony ezekkel a szavakkal: Gács Anna e-mail-interjúja Závada Pállal, Beszélő, 2002, 5. sz. (május), 100.
91 EMBER Mária, Parasztregény: Csalog Zsolt könyve, Magyar Nemzet, 1978. december 24., 21.
92 BAHTYIN, Az eposz és a regény…. i. m., 65.
93 ANGYALOSI, Csalog Zsolt… i. m., 31.
94 EKLER Andrea, Utószó = PR3, 371–372.
31 szóló mondanivalója közléséhez van szüksége Csalognak”.95 Nem mondva kevesebbet ezzel, mint hogy az író – legalábbis helyenként – saját mondanivalójának közlésére használja hősét.
Végül ugyancsak sajátos (értelmezői) lépés volt a regényt harmadik kiadásban sajtó alá rendező szekszárdi Babits Kiadó részéről, hogy (megőrizve a második kiadás két plusz-fejezetét) teljes egészében törölte a mű végéről a Jegyzetek a Parasztregényről című záró
„fejezetet”, és bár a szerző Jegyzetei helyén Ekler Andrea megvilágító utószavát olvashatjuk, a kiadó e gesztussal – akarva-akaratlanul – mégiscsak visszatolta az írót a ’78-as kiadás félhomályába.96
95 CSŰRÖS Miklós, Lélekigazságok – tudatképek: Csalog Zsoltról 1981-ben = „Tagjai vagyunk egymásnak”: A Tarzuszi szavaival köszöntik a hetvenéves Mészöly Miklóst barátai, szerk. ALEXA Károly, SZÖRÉNYI László, Bp., Szépirodalmi Kiadó, Európa Alapítvány, 1991, 374–375.
96 Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a kiadványnak nem ez az egyetlen hiányossága: a kötetben tartalomjegyzék sincsen.
32 2.3. A regénytől a novelláig
Beszéltünk már dokumentumról, dokuról, doku-portréról, dokumentumregényről, ahogyan regényről, portréról is. Adódik immár a kérdés: milyen viszonyban vannak ezek a terminusok (illetve mögöttes tartalmaik) egymással; milyen méretű, milyen illetékességű, s egyáltalán:
miféle fenoméneket fednek? Amikor ezekre a kérdésekre keressük a választ, mint oly sokszor az irodalom történetében, ezúttal is az elvárás problémájába ütközünk. Balassa Péter, ez az egyébként éles szemű, vezető kritikus például egész egyszerűen (s persze borzasztó leegyszerűsítően) a szociografikus regény megvalósítása, illetve annak kudarca felől olvasta a Parasztregényt: „sikerült-e ezúttal a szociografikus regény, mint újra s újra megoldandó műforma”.97 Sejthető, hogy az ilyen kérdésfölvetés hová vezetett: teljes értékzavarhoz, fölforduláshoz, félreértéshez. „A könyv írója – véli a kritikus – nem tudott leválni az autonóm, de zsarnoki asszonyok világáról, a szociografikus objektivitás kicsorbult a csalóka ősi melegség által, a nem-szabadulás által”.98 Tegyük hozzá: az Életünk 1978 júniusi számának cikkírója még nem ismerhette azokat a tényeket, amelyeket az író csupán a második kiadáshoz írt tanulmányában tett explicitté, hogy tudniillik mennyit vitatkozott, huzakodott Eszter nénivel, s hogy végül mégis hagyta, hogy adatközlője mondjon, majd kihúzzon, amit csak akar, hisz végtére is e parasztasszony egyediségének, utánozhatatlanságának művészi deklarációja volt az elsődleges cél.99
Balassa tehát, aki „torz asszonyi szabadságharcról” beszél, majd írása végén kijelenti:
„nem szeretem Eszter nénit”,100 szinte kizárólag a mű szociálpszichológiai tartalmaira koncentrál, s a szociografikus regény ideálja felől marasztalja el a szöveget. Sajnos, nem egyedi jelenség ez. Sokakat megtévesztett a Parasztregény mint cím, hiszen a jelölő, amelyet e metatext hordoz, elvileg (létező irodalomtörténeti kategóriaként) olyan, a harmincas évek népi mozgalmával összefüggésben született regényeket jelöl, amelyekben a parasztság életmódja, sorsa, illetve – ezek kapcsán – a parasztság létének-nemlétének kérdése,
97 BALASSA Péter, Ki beszél?: Csalog Zsolt Parasztregény című művéről és a dokumentumirodalomról = B. P., Észjárások és formák: Elemzések és kritikák újabb prózánkról, 1978–1984, Bp., Korona Nova Kiadó, 1998, 168.
98 Uo., 173.
99 „Nagyon-nagyon távolról nézve Eszter néni persze mégiscsak a paraszt, a magyar paraszt. Egészen közelről nézve viszont: senkiben soha nem ismétlődő jelenség, csakis önmagával azonos egyéniség.” – PR2, 628.
100 BALASSA, Ki beszél?... i. m., 172–173.
33 definiálhatóságának lehetősége került reflektorfénybe.101 Csakhogy Csalog regénye újraszegmentálta ezt a műfaji címkét, s a regény előtagot visszahelyezte jogaiba azáltal, hogy aktiválta annak önálló jelentő teljesítményét, és visszakapcsolta az önelvű, önmagát lebontó és permanensen újraépítő modern regény műfaji kategóriájához. E felszabadítás, visszahelyezés szükségességét és jogosságát nyilvánvalóan az a perspektívaváltás magyarázza, melynek keretében a szociográfus-író a „paraszt”-ság – mint közösségi identitáskérdés – helyére a „paraszt”-létet – mint személyes problémát – állította.
A parasztregények többségénél – amint arra már Veres Péter rámutatott – eleve kérdéses, hogy mennyire tekinthetők regénynek (a regény esztétikai értelmében). Veres épp Darvas József Egy parasztcsalád története című könyve kapcsán jelzi: „mennyivel több ez a könyv, mint az átlagos parasztregények, amelyek nem hiteles, hanem kigondolt történetet és elképzelt életet adnak az ismeretlen paraszti világról. Igen, hiteles! Ez mindennél fontosabb.
Elég volt a túlzásokból, akár politikai, akár erkölcsi célból csinálódnak. A művészi arányérzék az első és legmagasabb követelés minden íróval szemben.”102 A Parasztregény éppen erre – a
„parasztregények” regényiségének kérdésére – reflektálva teszi fel saját műfaji legitimitásának ironikus kérdését. S míg a népi mozgalom klasszikus szerzői a parasztság általános kategóriáját – a genust – kívánták megírni, addig Csalog célja az egyedi, az unikális fölvillantása, hiszen ez az egyetlen módja a parasztságról – többek között épp a népiek által – épített mitikus, „múltglorifikáló” kép lebontásának.
Az egyediség megragadására alkalmas műfaj pedig a portré, s úgy tűnik, bizonyos értelemben a portrénak rendelődik alá a Parasztregény is. Balassa Péter már 1978-ban rámutatott: a regény szerkezetének „legfőbb vonása”, hogy „novellisztikus, önálló életterületekről szóló beszámolók, kisebb, zárt egységek mozaikos sorozata”.103 Márpedig a portré – a novellához hasonlóan – egyszerű (nem összetett), relatíve rövid forma, még akkor is, ha ez a „rövid” jelző túlságosan képlékeny, megfoghatatlan – még a Csalog-életművön belül is. A tavaszra minden rendben lesz, illetve a Temető, ősszel darabjait a szerző maga is novellákként tartotta számon. S ha megnézzük a Jegyzetek a Parasztregényhez hivatkozásait, ott találjuk közöttük e két korai kötet darabjait – mint a tanyázás-típusú népi elbeszélői forma
101 HOMORÓDI József, Parasztok a regényben és a társadalomban, Válasz, 1947, 2. sz., 182–192.; SZIRÁKI Ferenc, A paraszt és a parasztélet rajza regényirodalmunkban, Katolikus Szemle, 1937, 4. sz., 455–470.
102 VERES Péter, Egy parasztcsalád története: Darvas József új könyve, Nyugat, 1939, 5. sz., 336.
103 BALASSA, Ki beszél… i. m., 168.
34 olyan kiváló képviselőiről készített portrékat-portrétöredékeket, amilyen Eszter néni is.104 A Parasztregény után megjelenő munkás-, cigány- és káderportrék adatközlői 50–100 oldalas vallomásaikkal viszont már többségükben inkább kisregények, mint novellák hősei, s többé egyetlen borítóra sem kerül föl a regény – mint paratextus. Mindezek alapján a Parasztregény portrévázlatok sorozatának, amolyan leporellónak tűnik, amely minden egyes fejezetével újrarajzolja hősnője arcképét. Eszter néni modellt ült – vagyis modellt beszélt – sok-sok alkalommal portréírójának, ám ezeket az „üléseket” a Csalog-œuvre olvasási tapasztalata csupán visszamenőleg (az újraolvasás által, a novella és a kisregény műfajain keresztül) teszi igazán láthatóvá.
A portré tehát kezdettől fogva a csalogi doku-műfaj strukturális magja, amely azután hol a vallomás – mint interperszonális világszemléleti megnyilatkozás – műfajával, hol a folklór különféle beszélt nyelvi műfajaival, de szinte minden esetben a monológ státusában nyeri el írott nyelvi manifesztációját. „Mások véleménye csak annyiban van jelen, amennyiben befogadja és átszűri az egyetlen monológ. Csak a két 19 éves jóbarát, a sátánista és a jehovista kettős portréja képez kivételt, de ezek is inkább váltakozó magánbeszédek” – véli a Fel a kezekkel! kapcsán Radnóti Sándor.105