R: Az még Kijevbe volt ugye? Az elején
2.5.4. Fikció a nyelvben (2) – ortográfia és grafológia
A Cigányon nem fog az átok kapcsán jegyezte meg Bakonyi István, hogy Csalog „az élőbeszéd sajátosságait csöppet sem finomítja”.243 Nos, abban az esetben, ha finomítás alatt stiláris vagy ideológiai beavatkozásról – kvázi delfinizálásról – beszélünk, a terminus használata valóban jogtalan, hiszen (legalábbis azokban az esetekben, amikor nem maga az író alkotja meg – emlékezetből, vagy teljesen szabadon – a hős nyelvét) legfeljebb átstrukturálásról, a szöveg hangzásvilágának következetessé tételéről van szó. Mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül a portrék fonopoétikai mintázatának grafikai bevésését: azt a technikát, amellyel az élőbeszéd „faktúrája” (le)kottázásra kerül.
Közel száz doboznyi hagyatékának feltérképezése során bőven volt módunk megismerni Csalog Zsoltot mint szellemi embert – így filológiai és textológiai elveit is.
Meghatározó, többszörösen bizonyítást nyert tapasztalatunk, hogy az egyéni intonáció partitúráját nyújtó Csalog-textusok szerzője az akadémiai helyesírást illogikusnak tekintette és megvetette,244 a plágiumot és a hamisítást, a szöveglopást és -torzítást tiltó erkölcsi és jogi szabályt ellenben – legalábbis a nyilatkozatok szintjén – a legszentebb törvénynek tartotta.
(Nyilván ezért is kapott hajba Szilágyi Jánossal, aki – mint már említettük – egy dokumentumfilmről írott párszáz karakteres műsor-előzetesében az ő novellájából emelt át
242 A Cigányon nem fog az átok nyelvezete – Nógrádi Gábor szerint – „hol költői, hol szikár, hol meg káromkodásból katedrálist állító”. – NÓGRÁDI Gábor, Cigányon nem fog az átok: Csalog Zsolt könyve, Új Tükör, 1989, 4. sz. (január 22.), 2.
243 BAKONYI István, A bölcs cigányasszony, Élet és Irodalom, 1989, 8. sz. (február 24.), 10.
244 Csalog egy ízben a „cigány” előtagú szavak egybeírása kapcsán fejtette ki ilyen irányú nézeteit: „Cigánynak lenni helyesírási szabályzatunk alkotói szerint (s miért ne éppen ők lennének e tudományos és politikai kérdésben a döntőbírók?) nem nacionális, hanem szociális meghatározottságot jelent, s e döntés alapján készítenek az írástudóknak ortopéd cipőt. És ha ép gondolataimmal nem férek be a torz tákolmányba, levetni, félrerúgni akkor sincs módom: jön az Akadémia zsandárja, a korrektor, s amíg alszom, visszafűzi rám.” – CSALOG Zsolt, Cigányhelyesírás a magyar helyesírásban, Kritika, 1980, 1. sz., 9.
89 sorokat, szószerkezeteket. Később hasonló vitái voltak Kulin Ferenc,245 a Bírák Lapja246 és a 168 Óra247 mellett különböző napilapok szerkesztőségeivel is, amelyek hibás szedéssel,
„javítva”/„gondozva”, csonkítva vagy „csupán” szelídítve jelentették meg írásait.)
Az alábbi, Lengyel Péternek és Zsolt Angélának címzett 1987-es Csalog-levélben a betűhűség kérdésének alkotói megközelítését érhetjük tetten:
…íme a legújabb és legjobb barátom (P: sorry!), az új írógép. IBM Wheelwriter 6-nak hívják, és egyszerűen csodálatos, MINDENT tud. […]
Vannak bajok is persze […]
…félek, hogy a stílusomat is megváltoztatja ez az új technológia. Például:
karakterisztikus volt mindeddig, hogy az írásaimban nem volt zárójel;
elárulhatom: azért nem volt, mert a gépemen nem volt zárójel soha, kénytelenségből nélkülöztem, és ez stílusjeggyé vált. Ha most ez változik, egyszerűen technikai adottságok révén, hát az bizony már beavatkozás belém, belém-avatkozás – és mint ilyen, kérdéses.248
245 „Jó Barátom, Feri. Reménylem még mindég: leszen itt egyszer democrátia, s mondhatod bízvást, mit gondolsz. […] Kévánom, mondhasd, ha hülyeség is. […] De a magad neve alatt. S ne az enyimbe. […] ne kelljen eltűrnöm szájamba a Te hitedet.” – CSALOG Zsolt, Levél, most Pestrül = F&F,143.
246 A Bírák Lapja szerkesztősége a lap 1994. évi 1. számában (125–130.) a szerző megkérdezése nélkül újraközölte a Havas-ködös téli séta Iustitiával című Csalog-cikket, amely eredetileg a Népszabadságban jelent meg (1993. december 24.). Az ügyről részletesen: CSALOG Zsolt, Már a bírák is!, Magyar Napló, 1994, 10. sz., 21.
247 „Mélységes csalódással és fájdalommal konstatáltam – írja Mester Ákosnak címzett, 1994. január 25-i levelében Csalog –, hogy Juci is indul című írásom megváltoztatott címmel, bosszantó és értelemzavaró hibáktól hemzsegve és az írás mondandóit is csorbító csonkítással jelent meg a 168 Óra ez évi 3. számában. Mindig betűhiba nélküli, kristálytiszta és végleges kéziratokat adok le, így azokon változtatni nem kell és – különösen a megkérdezésem nélkül – nem szabad. A történteket súlyosan nehezményezem – kénytelen vagyok: ha nem így tennék, magam is hozzájárulnék sajtóviszonyaink rohamos romlásához. Ezért – mivel írói autonómiám és szuverenitásom védelmére más eszközöm nincsen – kénytelen vagyok bejelenteni: több kéziratot a 168 Órának nem küldök. »Ezt a lapot az újságírói szolidaritás működteti«, olvasom. Ha ez igaz, végképp nem értem, hogy bánhat a szerkesztőség ennyire felelőtlenül ezzel a létfeltételét jelentő szolidaritással.” (OSZK Kt. Fond 445/369/2.)
248 Csalog Zsolt levele Zsolt Angélának, New York, 1987. január 28. OSZK Kt. Fond 445/1105/4. (Kiemelés az eredetiben)
90 Ha Csalog megérte volna A tengert akartam látni 2010-es (Palatinus-féle) második kiadását, a fentiek alapján nyilván nem járult volna hozzá, hogy a szerkesztők (sajtó alá rendezők) a kiadói döntésnek megfelelően minden nagybetűs kiemelését kurzívra cseréljék.
Bár kétségtelen, hogy a kurzív a közmegegyezés szerint maga is hangsúlyt (valamivel ritkábban a szöveg nyelvétől idegen kifejezést) jelöl, a nagybetű a nyomaték mellett a közlés (fokozott) volumenét, (emelt) hangerejét is jelzi. Még akkor is így van ez, ha Tarján Tamás a Cigányon nem fog az átok kapcsán kifejtette: „a kiejtést nagyjából betűhíven követő íráskép úgy avat be ebbe a stílusvilágba, hogy kissé mindjárt el is távolít tőle. A gyakori nagybetűs kiemelések […] nem túl szerencsések, mert önmagukban nem mindig informálnak pontosan a hangsúlyokról, nyomatékokról, felkiáltásokról.”249 Természetesen nem vitás, hogy a kurzív és a nagybetű párhuzamos használata a nyomaték és a hangerő egyedüli vagy együttes jelenlétét sikeresebben reprezentálhatta volna, ez azonban – technikai okok miatt – a Csalog-portrék születésének időpontjában még megoldhatatlan volt, most pedig már – a szerzői intenció hiányában – az írások meghamisításához vezet minden utólagos tipográfiai (át)alakítás/kozmetikázás!
A portrék nyelvi világát a fikció (s kiemelten a nyelvi fikció) útjain láttató/birtokba vevő paródiaszerzők (köztük Tarján Tamás, valamint a Palatinus-féle kiadás felelős szerkesztője, Reményi József Tamás) a csalogi nyelvépítkezés természetrajzát egy igen tanulságos külső, elsajátítói pozícióból mutatták fel. Elsőként Marosi Gyula 1978-as 9 és ½ cigány című írása említhető, amely a portrék dramaturgiai keretét adó „Elmondom az én életem sorát” kezdetű nyitó, illetve „Hát így vót” kezdetű záró szekvenciája között a mondanivaló hiányát négy bekezdésnyi zavaros mellébeszéléssel, a mondás szociológiai-szociográfiai hitelességét pedig az ortográfiai következetesség eltúlzásával („aztatat”,
„hoszta”, „Nobli-Díjjat” stb.) pellengérezte ki. De mindez még beleférhetett volna az újévi tréfába; inkább az adatközlői horizont szerzői befolyásolása volt az a vád, amely miatt írónk végül menthetetlenül megharagudott Marosira.250 A jobb és bal szemmel való kacsintásra az
„üzenet”-et más-más célközönség számára előkészítő-áthangszerelő cigányember figurája ugyanis egy „eléggé el nem ítélhető” – az egyéniség önelvét mindenkor a közvélemény befolyásolásának alárendelő – írói „etikát”/„ars poeticát” feltételez.
249 TARJÁN Tamás, [Cigányon nem fog az átok], Népszabadság, 1989. április 18., 9.
250 Marosi Gyulával a 2012-es Budapesti Könyvhéten, A nílusi krokodil (Magyar Napló, 2011) dedikálásakor beszélgettünk. Sokrétű segítségéért ezúton is köszönetünket fejezzük ki.
91 Elmondom én úgy, ahogy vót, elejitül a végéig, csak győzze kazettával. Mer ugye, akármilyen eccerű ember is vagyok, meg azér mer iskolába se jártam soha, mert aztat nem lehetett a magamfajta eccerű embernek a feudálkapitalizmusban, aztatat azér tudom az eccerű eszemmel, hogy micsoda szép dolog a magyar irodalom, aztán pláne a szociográfia! Csak tessék kacsintani a bal szömivel, asztán má mondom is, hogy az én ükapám mán teknyőcsináló vót Szent László királyunk táborában! hagy örüljön fönn Pesten az a sok haladó értelmiségi, nem igaz? Hagy örüljenek szegények, nekik se fenékig tejföl mert például monggyuk én aszondom, hogy így baszok, meg úgy baszok, az ugye rendben van, mert ugye, így monggya egy eccerű ember, az ő szájukból meg ugye förtelmes kapitalista pornóhullám. Ha meg a jobb szömivel teccik kacsintani, mondom asztat, hogy hogy azér bennünk cigányokban is van hiba, mer ugye, csak egyet mondok, amikor a Józsi gyerek gyütt haza, oszt hoszta a zsebibe a Nobli-Díjjat, hát mind aszt hittük, baj lesz ebből, nagy baj! Oszt mi lett belőle? Nohát, asztat tessék megírni, hogy mi lett belőle. Na lássa, ezek azok a dógok, amik idegileg meg gyomorilag is kiizélik az embert, de teljesen. Ilyenekre mongya az asszony:
Asszongya: – Hát – asszongya az asszony –, hát nem asszongya?
[…]
Tuggya mit mondok én magának? Nekem még igazi, klasszikus realista életem vót, semmi hátulról gyüvő okoskodás, meg semmi ilyen filozófia meg efféle gyanús belvárosi duma!251
Nem kevésbé beszédes a Marosi-féle paródiát közlő szilveszteri-újévi Mozgó-szám
„szerzői lexikonjának” Csalog-szócikke:
BALOG SOLT író, szociológus, ágyrajáró, a Magyar Helyesírás című havi folyóirat belső munkatársa. Csalog járta be szinte az egész országot, népművészeti tarisznyával és Grundig magnetofonnal a vállán, miközben több száz pár idegrendszert szétszaggatott. Boldogtalanná avatása folyamatban van.252
251 MAROSI Gyula, Balog Solt: 9 és ½ cigány = JANKOVICS József, MAROSI Gyula, REMÉNYI József Tamás, SZKÁROSI Endre, TEMESI Ferenc, VERESS Miklós, Izgő-Mozgó Világ, Mozgó Világ, 1978, 1. sz. (február), 111.
252 Uo., 95.
92 A ’81-es, Remény–Tarján-féle Rövid szoci elsődlegesen az adatközlő társadalmi helyzete és nyelvhasználata között tapasztalható feszültségből nyeri komikumát. „– Nyóc éve vagyok ebbe a munkahelybe” – így szól az első mondat, majd a gyermekkorra tett homályos utalásoktól a jelenig „kivezetett” szakmai „fejlődéstörténet” ecsetelését a következő kadencia koronázza meg: „Élek, mint a többi vezérigazgató”.253 Nem elég, hogy a munkás-, cigány- és káderportrék irányított interjúzását idéző portrétöredék elbeszélőjének életútja alig-alig rekonstruálható, hogy társadalmi státusza teljesen idegen a csalogi hősökétől, sületlen dikciója pedig keveri a különböző dialektusok és szociolektusok elemeit-jellegzetességeit, de a gruppenszex mint tematikus elem egyenesen a szerzői biográfia erdejébe (illetve – indirekt módon – a Krisztina regényterébe) vezet. A lényegen azonban mindez alig változtat:
beszédmód és horizont, külső forma és tartalom, ortográfia és szemantika ütköztetéséből születik meg a görbe tükör, amely ugyanakkor mégis keserűen hiteles.
Na azt még nem is mondtam, hogy szerettem vóna ipari tanuló intézetbe menni, de ez nem sikerűhetett, mer az apám fejes vót, oszt muszáj vót a gimnáziumba iratkozni. De láthassa, az egyetemet csak kibekkeltem, három ponttal az atyaúristen se vehetett vóna föl, meg akkor vót ez a grupenszeksz dógom is. Meg a teknokol rapid. Meg is vert az apám, csak akkor nyugodott meg kicsit, mikó külkereskedő lettem egy irodába.254
Idio-, szocio- és dialektus csalogi ábrázolása-megjelenítése azonban korántsem olyan motorikus és esetleges, mint azt e kétségtelenül figyelemreméltó és beszédes paródiák sugallják. A kéziratos hagyatékban találtunk rá például Mészáros György Cigánydialektusok Magyarországon című tanulmányának másolatára,255 amely a cigány nyelv mint téma iránti – az irodalom szempontjainak alárendelt, vegytisztán művészi érdeklődésnél jóval elmélyültebb – tudományos érdeklődés jelének tekinthető. Persze nincs ezen mit csodálkozni, ha hozzátesszük: a sorsesemény a doku-portrék esetében rendszerint külső forrásból származik, s ezért az adatközlő kiválasztásán, illetve a vágás, a szerkesztés és a tömörítés poétikai fázisain kívül egyedül a nyelvi fikció kínál terepet a művészi kompetencia kibontakoztatásának. Csalog
253 TARJÁN Tamás, REMÉNYI József Tamás, Csalog Zsolt: rövid szoci = T. T., R. J. T., Mindent hét lapra:
Irodalmi paródiák, Bp., Magvető Kiadó, 1981, 98–99.
254 Uo., 98.
255 MÉSZÁROS György, Cigánydialektusok Magyarországon (nyelvföldrajz) = Janus Pannonius Múzeum Évkönyve 1969–1970, Pécs, Janus Pannonius Múzeum, 1974, 309–320. (OSZK Kt. Fond 445/66/2.)
93 szociológiai érdeklődésén, valamint a portrék hitelességének szerzői kívánalmán túl tehát minden bizonnyal ez az egyszerű technológiai tény magyarázza az œuvre szövegeinek nyelvi profizmusát.
Az élőbeszéd „tökéletes” vagy „ideális” szövegbe fordításának abszurditásán túl ugyanis (amelyet az életműhöz alapvetően folklorisztikai irányából közelítő Szilágyi Miklós 2005-ös előadásában oly igen hangsúlyozott,256 s amelyet Csalog maga is elismert) kétségtelen, hogy „Juliska néni kíméletlenül pontosan beszél”, melynek eredményeként mintegy „eltűnik a határ az írott és a beszélt irodalom között”.257