A szövegek szerkezetéről

Lőrinczy Huba az egyes elmélkedések struktúráját a következő felépítésűnek látja: tételmondat, majd annak kifejtése, végül frappáns, szentenciózus lezárás.

(Lőrinczy 1993: 18). Igaz, a szentencia „Márai minden művében alapvető poéti-kai eszköz” (Tolcsvai Nagy Gábor 1994/b: 303), s kedveli a csattanós lezárást is, szentenciák gyakoriak szövegzáró mondatként, de nemcsak ilyen helyzetben jelennek meg, hanem a szövegek belsejében is. Az a gondolata támadhat az ol-vasónak, hogy némely reflexió vagy maxima a benne foglalt szentenciából indul ki, annak köszönheti létét, hogy a szentenciában megfogalmazott ítélet elindított egy töprengési folyamatot. Így sokszor a szentencia mondata körül forog az egész szöveg. Ilyenek 4. „A jellem maga az ember.” 19. „Minden reménytelen, ami emberi.” 102. „Az igazi fájdalom néma: a könny és a kiáltás már megköny-nyebbülés.” 172. „Az emberi élet végtelen félreértések örök sorozatának körfor-gása” stb.

A tételmondat – kifejtés – (csattanós) lezárás mint jellemző szerkezeti meg-oldás valóban felfedezhető a Füves könyv több darabjában:

17.

Azokról, akik társaságban előadnak

Vigyáznunk kell társaságban azokra az emberekre, akik soha nem asztal-szomszédjukhoz, hanem mindig az egész társasághoz beszélnek [←Tételmondat], azt akarják, hogy minden szavukat minden jelenlevő hallja, zsugorian vigyáznak arra, hogy egyetlen szavuk se guruljon asztal alá, állandóan történeteket mesél-nek, előadásokat tartanak a maguk kiválóságának bizonyítására és a társaság elbűvölésére. Az ilyen embereket kedvelik és szívesen hívják társaságba, mert elfoglalják a jelenlevők eszméletét, érdekességet és néha jókedvű hangulatot nyújtanak az egybegyűlteknek. [←Kifejtés] De ezek az emberek hamis próféták:

nem az a fontos nekik, amit mondanak, nem is, hogy meggyőzzék azokat, akikhez beszélnek; egyes-egyedül saját hiúságuk kielégülése fontos nekik. Az ilyen embe-rek társaságát tanácsos gondosan kerülni. [←Lezárás]

Hasonló, csattanós lezárásával még jellegzetesebb a 23. Arról, hogy a szép-ség törékeny című írás: zárómondata igazi szentencia: „a szépség hideg láng, nem lehet melegedni mellette”.

Ennek variált formája a keretes szerkezetű szöveg; a két írás, amely idesorol-ható: a 12. Arról, hogy minden nap tovább kell menned; és 37. A nőkről általá-ban valójááltalá-ban közel áll az előzőhöz, azaz az első mondatáltalá-ban megfogalmazott közlést részletezi a kifejtés, lezárása azonban az első mondat (variált) ismétlése.

Adiectiós alakzat ez is; továbbá mindkét szövegre jellemző az anaphora: (nem szövegtani, hanem retorikai értelemben) a mondatkezdetek ismétlése.

37.

A nőkről általában Köszönet a nőknek.

Köszönet neked, aki megszültél. És neked, aki feleségem voltál...

Legjellemzőbbek azonban az ismétlődő-visszatérő szerkezetű szövegek.

Ezekben egy-egy – azonos vagy többé-kevésbé változott alakú – mondat vagy szintagmacsoport több alkalommal, így változott kontextusban jelenik meg, s így szövegmondatként új értelmet kap(hat).

Márai más műveiben is gyakori szövegszerkesztési eljárás ez az ismétlődő szerkesztésmód, ilyenkor a szerző az ismételt tételmondat minden szemantikai lehetőségét kihasználja. Váltogatja a közlés elemeit, majd újra visszatér egy-egy fontos közléselem. Sajátos gondolatritmus jön így létre.

144.

A szívről

De amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted; elég, hogy megbocsáss az emberek összességének. Nem kell sok ahhoz, hogy e re-ménytelenség közepette megengeszteljenek. Egy ember elég. S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel. Csak éppen ideges voltál, vagy türelmet-len és mohó, s odább mentél. Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív.

Hasonló szerkezetű a 131. A vendégeskedésről. A szöveg mondattömbjeinek élén áll egy-egy – a későbbiekben megismétlődő – elem: ezeket kifejtik a tömb-be tartozó mondatok:

Vendégnek lenni a legfinomabb és legfárasztóbb rabságok egyike.

Mert hasztalan mondják a háziak: „Nálunk a vendég azt csinál, amit akar!

Kel és fekszik, amikor akar! Azt eszi, amit akar! Nem kell törődni a háziak-kal!…” – természetesen egyebet sem csinálnak a vendégek és háziak, mint reg-geltől estig törődnek egymással, figyelik egymás óhajait…

Különös durvaság szállóvendégnek hívni valakit.

Merénylet egy szabad ember ellen.

Vendégnek lenni rabság.

Durvaság és önzés vendégségbe hívni valakit.

Már egy vacsorameghívás is terhes.

Legjobb vendéglőben találkozni.

Minden más merénylet és önzés.

Azonban az ismétlések, amelyeket Tolcsvai Nagy Gábor is Máraira jellemző szövegszerkesztési eljárásnak tart, nemcsak az egyes szövegek retorikus meg-formálásában fedezhetők fel, hanem a kötet egészében is vannak visszatérő mondatok, melyeknek jelentése a különböző helyzetekben – szövegmondatként – árnyalataiban eltérő vagy éppen teljesen új; esetleg az előző előfordulásokéval ellentétes értelmet kapnak.

Egy jellemző, sokszor ismétlődő (tag)mondat: „Ember vagy.” – a 2. számú szövegben azt jelenti, hogy embermódra kell élned, azaz az igazságot, az embe-rek ügyét kell szolgálnod. Az 53. szövegben: „Ember vagy, tehát bűnös vagy.”

91. A hallgatásról és a hallgatókról: „Hallgatnod kell, de nem úgy, mint aki ké-nyelemből vagy gőgből, megvetésből hallgat; ehhez nincs jogod, mert ember vagy...” 100. Az igényről. „Nem mondhatod elég következetesen: ez nemes, ez talmi, ez érték, ez vacak. Ez a dolgod, ha ember vagy, s meg akarod tartani ezt a rangot” „Ha nagy csapás, lelki fájdalom ér, mindenekelőtt gondolj arra, hogy ez természetes, mert ember vagy.” 123. Arról, hogy senkire nem lehet számítani.

„Ember vagy, tehát nem várhatsz semmit az emberektől; s ez természetes.” 136.

A kísértésről. „Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy.”

144. A szívről. ,,S nem igaz az sem, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.

Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél. Mert em-ber vagy, s mert ilyen az emem-beri szív.” stb. – Vagyis az emem-ber becsületes és bű-nös, igazságos és esendő, vágyik a szeretetre és nem képes feltétlen szeretetet adni vagy kapni, örül és szenved – mert ember. Az ilyenféle ismétlések is amel-lett szólnak, hogy a Füves könyvet mint összefüggő művet kell kezelnünk, a legfőbb témáját-témáit ismétlő mondatok egyszerre tényezői lineáris és globális összefüggésének.

Összefoglalva:

1. A Füves könyvet egységes, megkomponált kötetnek tartom, melyet szö-vegtémája (a csodálatra méltó és gyarló emberről, a létről való összegző vallomás), lineáris kapcsolásai és stiláris egységessége is összefüggővé tesznek.

2. Ezt a stílust alapos kiformáltság, tudatos retorizáltság jellemzi; hangvételét pedig tárgyilagossága mellett személyesség.

3. Műfaja szerint: maximák és reflexiók – miként Goethe kötetének rövid szövegei.

4. A kötet tartalmát és stílusát tekintve is szervesen beletartozik a Márai-életműbe: naplóinak és regényeinek szövege is esszéisztikus, reflexív, szentenciákat tartalmaz. Erkölcsi tartalma és igényei, polgári eszményei fejeződnek ki ebben is, mint más műfajú műveiben.

3. A SZÖVEG MIKROSZINTJÉNEK