Logikai kapcsolások

Ha közel áll is a Füves könyv a szépirodalomhoz, nem tagadhatjuk értekező karakterét, s ez az értekező karakter nemcsak cselekménytelen voltából és szö-vegezésének homogenitásából adódik, hanem a szövegbeli (szövegekbeli) logi-kai kapcsolások milyenségéből is. Békési Imre főként esszészövegeken mutatta

ki a konstrukciótípusoknak a szövegek szervezésében (szerveződésében) betöl-tött szerepét, a mellérendelő viszonyfajtáknak a kisebb és nagyobb terjedelmű szövegegységekben való tipikus kombinációiban való megjelenését. A tartalmi-logikai viszonyfajták alkotta szövegszerkezeti egységeket nevezte el konstruk-ciótípusoknak (Békési 1986: 384), tudva, hogy „a polemikus jellegű intellektuá-lis szépprózai műfajcsokorban, az esszében […] aligha sémák alkalmazásának láthatjuk a konstrukciótípusokat” (uo. 348), mivel ezek nem kényszerítő szabá-lyosságok, hanem a kínálatból választási lehetőségek, tehát tudatos stílusalakító szándéknak megfelelve jelennek meg.

Az ilyen (Békési által leírt) viszonyfajták gyakoriak a Füves könyv szövegé-ben, éspedig az oksági és ellentétes kapcsolás: de – mert, illetve ezért és mert – de sorrendben. Az ilyenekben az ellentétes kapcsolás a főviszony:

A 77. számú szöveg Az okosságról és a bölcsességről. A cím tájékoztató, té-mamegjelölő funkciójú, a két elvont főnév egymás mellé állítása benne nem jelzi szembeállításukat, legfeljebb szemantikai tartalmuk alapján lehet sejteni, hogy logikai viszonyuk szembeállító ellentét is lehet.

A szövegben egyébként az ellentét logikai-szemantikai síkon van jelen, szö-vegszintű kötőszók alig jelzik. Még a két bekezdés tartalma között feszülő ellen-tét sem nyer kötőszós kifejezést.

Az első bekezdés egyes szám első személyű, közlő jellegű, általános érvényű benne azonban mindaz, amit belőle az okos emberről megtudhatunk. A második bekezdés személytelen; generikus jelentésű szentenciákat tartalmaz, ezek után egyes szám második személyű felszólításokat. Ezek is generikus érvényűek: a beszélőre és rajta kívül minden más emberre mint egyedre érvényesek. Márai önmagának és minden olvasójának ad tanácsokat az élete alakításához.

A második bekezdés nem…, hanem… ezért szerkezeti vázra épül. Kizáró el-lentétet, majd következtetést tartalmaz: tagadja az okosság és a bölcsesség azo-nosságát. (Az okosság nem bölcsesség), majd definiálja melléknévi állítmányok-kal az okosságot (Az okosság készség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség), s azonosító predikatív viszonyban levő részegységek – az állítmányként álló el-vont főnevek halmozásával, ezt úgy érthetjük, hogy a sajátságok rokon mivol-tukban is sokszínűek. (A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tár-gyilagosság és a beleegyezés), szemben a mozgalmas, dinamikus okossággal.

A szövegegész felépítése a két fogalom szembeállításán alapul, a második bekezdés részegységeiben is a szembeállító ellentét a gyakori, ennek a konstruk-ciójában azonban a kizáró ellentét után következtető kapcsolás jelentkezik, azaz a nem…, hanem… ezért konstrukciótípus (vö. Békési 1986).

A 38. számú szöveg A hazáról és az államról címet viseli. A szövegegész lo-gikai felépítése ismét a szembeállító ellentéten alapul, az ellentét más árnyalatai a mikroegységek szintjén jelennek meg, a mondategészek kapcsolásában: haza-szeretetre nem lehet nevelni, a hazaszeretetet nem lehet megtanítani: a haza te vagy „S életed a haza életének egy pillanata is.” – De te inkább az államot

sze-reted. Ez a közlés megszorító (elvárástörlő) ellentétet hoz magával, majd ugya-nis kötőszóval jelölt magyarázatot („A hazától ugyaugya-nis nem lehet várni sem-mit.”). Ez tehát de... ugyanis konstrukciótípus. Ugyancsak magyarázó – kifejtő magyarázó – jelleggel követik az idézett mondatot egymást kizáró érvényű ellentétpá-rokba rendezett szentenciák („A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket...”), majd ugyancsak szentenciák, szembeállító ellentétes párt alkotva:

„Aki az államot szereti, egy érdeket szeret. Aki a hazát szereti, egy végzetet sze-ret.” A mondatpárhuzam erősíti a szembeállítás expresszivitását.

Számos Füves könyvbeli maxima szövegszervező elve a megszorító (elvá-rástörlő) ellentét. A babonákról (10. sz.) szöveg megszorító ellentéten alapuló szövegszerkezete nemcsak szemantikai, hanem logikai-szintaktikai síkon is egy-értelműen felismerhető, a fontos pontokon kötőszó is jelzi.

Az első bekezdés „Nem szabad babonákkal élni” szentenciával indul, ennek részletező kifejtését konklúziómondat követi: „Vesd meg a babonákat”, szintén szentenciózus tömörséggel.

A második bekezdés de kötőszóval indít, s megszorító ellentétes tartalmú az elsővel. Mégsem lehet tagadni, hogy vannak a világnak „titkosabb erői”, „A világ nemcsak fényes és sötét, nem, a világ zavaros is. Nemcsak sugár, fény és hő van; démonok is vannak.” Az ellentétesen hozzátoldó kapcsolatos melléren-delő mondatok párhuzamosságába beékelődik egy logikailag lazán kapcsolódó zárójeles megjegyzés („Goethe hitt a démonokban.”).

A 28. számú szöveg Arról, hogy mikor van jogunk erőszakosan változtatni az élet helyzetein. Ebben a valóságos és a vágyott (elképzelt), lehetséges életforma szembeállítása jelenik meg. Szövegszervező erejét szintén a megszorító ellentét képezi, ez a domináns ellentét (a részegységek viszonyában egyéb kapcsolás-formák, szembeállító ellentét, magyarázó, következtető viszonyok is felismerhe-tők).

Az egyén változtatni kíván a jelen helyzetén; munkája, emberi környezete, a hely, ahol él, fárasztja, terhére van, olyan új környezetre vágyik, „ahol méltá-nyosabbak az emberi együttélés feltételei”. [De] meg kell vizsgálnia alaposan e vágyakat, mert az egyén független a környezetétől, más helyzetben is ugyanaz marad. („Minden rajtad múlik.”)

[Ezért] „Maradj, ahová az élet állított”; csak akkor változtathatsz, „ha életed környezete és feltételei nem egyeznek jellemeddel”. A konklúzió az, hogy meg kell védeni a személyiséget, az egyént, amely örök, felette áll minden felszíni változásnak. Ilyen konstrukciótípus jelenik meg továbbá Az egyedüllétről (143) című maximában: az emberek túlnyomó többségének az a természetes, ha kö-zösségben él, de az alkotó szellemű embernek tiszta légkörre van szüksége, ezért maradj egyedül… – 176. A színházról és a nézőkről. Epiktétosz ajánlja, hogy lehetőleg egyáltalán ne járjunk színházba, de ha már elmegyünk, viselkedjünk szerényen és csendesen. A színházban ugyanis gyermekek ülnek.

Ugyancsak gyakori a mert – de sorrendű konstrukciótípus:

1. Arról, mi célja e könyvnek. „Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot. és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli. ha téved a részletekben. Mert ember.”

A logikai konstrukció milyensége mellett az idézett részletben a retorizált-ságot is érdemes szemügyre venni: tökéletes párhuzamos szerkesztés és tartalmi ellentét jön létre a Mert ember mondategésszé emelt tagmondat megismétlése által. A geminatio, paralelizmus, antitesis alakzatai erősítik a konstrukció hatá-sát, s a Mert ember mondategésszé emelése – párhuzamosan kétszer is – erős kiemelése az ellentéten belüli egységnek. Az ember gyarló, de erős lelkű is, s ez a szembeállítás nagyobb erővel szólal meg így, rövidre tördelt mondatokban, mint sima, hosszú, összetett mondatban.

A 14. számú szövegnek nemcsak egy rövid részletében, hanem a teljes szö-vegben fedezhetjük fel az előbbi konstrukciótípust: az első bekezdéshez a máso-dik okadó magyarázó viszonnyal kapcsolómáso-dik, ezt ellentétes kapcsolás követi, toldásként hozzá a következő mondattömb, melynek párhuzamos szerkezetét a

„Ne tagadd” kezdés háromszori előfordulása adja, következtető utótagként csat-lakozik.

14.

A szenvedélyről

Azt hinni. hogy elvonulhatunk a szenvedély elöl, éppen olyan őrület, mintha komolyan hinné valaki, hogy homokból házat és menedéket építhet a sivatag közepén a számum ellen.

A szenvedély éppen úgy értelme életünknek, mint az értelem, a mértéktartás és a megfontolt védekezés. Csak az lehet teljes és a természet rendjéhez okos engedelmességgel simuló ember, aki természetének megfelelő mértékkel és őszin-teséggel tudja át adni magát teste és jelleme szenvedélyeinek. De nem lesz állat, mert ismeri a határokat, ahol foggal és körömmel meg kell kapaszkodnia a szél-viharban, mely reátört, az értelem korlátaiba. Ne tagadd a testet, de bánj vele méltányosan és fölényesen, mint az idomító a fenevaddal. Ne tagadd a becsvá-gyat, de jelöld ki határait. Ne tagadd az érzékeket, de úgy járj és kelj érzékeid lázadása közepette, mint a kapitány a viharba jutott hajó lázongó matrózai kö-zött: szigorral, megértéssel, kérlelhetetlenül és hősiesen. Mást nem tehetsz. Ez a legtöbb, amit ember tehet.

Hasonló konstrukciótípus (nem mindig kötőszóval jelölve) előfordul a 16. A világ hívásáról. – 30. Az önkéntes fogadalmakról. – 38. A hazáról és az államról.

– 82. Az igazi butaságról című szövegekben. Ezt idézzük:

82.

Az igazi butaságról

Mert a butaság is többféle. Vannak értelmes emberek, kiknek lelkében az ér-telem pislákoló fénye kialudt, mert szerencsétlen életkörülmények között szület-tek és nevelkedszület-tek. Vannak emberek, akik buták, mert nem tudnak uralkodni testük fölött, elbutítja őket a szenvedély, lelkük lángját megfojtja az érzékek gőg-je. Vannak buta emberek, akik egyszerűen környezetük áldozatai. Ezeket sajnálni kell. De az igazi butaság meglehetősen ritka, s annál veszélyesebb és reményte-lenebb. Az ember természettől értelmes lény. Az igaz, a sötét, a reménytelen bu-taságot olyan érdeklődéssel kell szemlélni, mint valamilyen ősi és félelmes ter-mészeti tüneményt, mint a kétfejű bornyút, mint a természet egy torz, érthetetlen ötleté, melynek – szó szerint – semmiféle értelme nincsen. Az igazi butaság fel-oldhatatlan. Mi hiányzik az ilyen ember lelkében és testében? A Szentlélek vagy bizonyos nedvek, mirigytermékek? A jód? A nemi hormon? Nem tudjuk ponto-san. De amit tudnunk kell, hogy az igazi butákat minden módon tanácsos kerül-ni, feltűnés nélkül védekezni kell ellenük. Ne akard meggyőzni az ilyeneket, mert nem jóindulatúak. A kedves, szegény hülyék jóindulatúak; a buta ember rosszin-dulatú. A hülyék Isten szegény gyermekei; a buták a pokol szövetségesei. A vég-zet ők, el kell viselni.