Összefüggő mű-e a Füves könyv?

A kötet jellegével kapcsolatban felvetődik még az a kérdés: gyűjtemény-e, olyan értelemben, hogy különálló, egymással szerves kapcsolatban nem levő, csak az azonos szerző és azonos műfaj által összekapcsolt rövid szövegekből áll, vagy önálló kötet, úgy, mint egy megkomponált verseskötet, önálló témával és saját szerkezettel. Úgy gondolom, ez utóbbi mellett lehet állást foglalni, azaz összefüggő műnek lehet tartani a Füves könyvet, olyannak, melyben a teljes szö-veg elemi szöszö-vegekre tagolódik. Maga Márai is mint egészről, mint könyvről beszél róla mind az Ajánlásban, mind az 1. szövegben (Arról, mi célja e könyv-nek), mind a Naplóban (Napló 1943–1944., Bp., 1990. 27–28); a kötet 1991-es

kiadásának még tartalomjegyzéke sincs – ez arra ösztönöz, hogy egészében, sorjában olvassuk.

S ha sorjában olvassuk, lineáris összefüggést veszünk észre a szövegek kö-zött, néhol hosszas láncszemkapcsolódásokat; tematikusan, továbbá szemantikai, sőt grammatikai elemekkel kötődnek egymáshoz ezek a szövegek, amint a kö-vetkező kiemelt részek szemléltetik: Az emberi jellemről (4. számú) szöveghez kapcsolódik az 5. Arról, mi az élet igazi élménye. Az előbbi zárómondata: „S találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet” – az utóbbi pedig így indul: „Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése.” Folytatja a gondolatsort a 6.

A test megismeréséről metaforája: „jellemünk az úr, az értelmünk parancsol, a test csak szolga”.; zárómondata: „De a jellem ne tűrjön semmiféle rabszolgalá-zadást.” 7. Az érzékekről így indul: „Úgy értem: meg kell őrizni érzékeinkkel szemben is rangunkat.” Emberi szolgálatra kell érzékeinket szelídíteni, s ehhez sok akarat, erő kell. A 8. szöveg Az emberi magatartásról, ennek fontos záró-mondatát („De saját érdekből senkinek sincs joga élni, még alkotni sincs joga”) tovább bővíti a 9. Arról, hogy az ember része a világnak.

Az ilyen szövegek kötőszós indítása nem in medias res kezdés, melynek egyébként jellemző jelenlétére Márai prózájában Tolcsvai Nagy Gábor mutatott rá (Tolcsvai Nagy 1993: 189), hanem szövegek közötti kapcsolatra utalnak a kötőszók. Mindamellett a Füves könyv is tartalmaz in medias res kezdésű szöve-geket, melyeknek kötőszós indítása nem az előzményekkel való logikai-nyelvtani összefüggés megjelölésére való. Ilyen például a 79. A készenlétről. „S mert halandók vagyunk – az emberi élet legnagyobb ajándéka, hogy ezt a tényt mindennap egyszerűbbnek látjuk és tökéletesebben megértjük –, úgy kell rendez-ni köznapi életünket, mint aki készenlétben él.” A kötőszós kezdés talán a kije-lentés evidencia voltát jelzi.

A rendszerről, melyet később megismerünk (11. sz.) című maxima klasszikus alárendelő körmondatában jelenik meg a vándor-motívum: „Mint a vándor, aki egy bonyolult hegyrendszert ismert meg vándorlásai közben, s a legmagasabb csúcsokra érve, átlátja egy táj szerkezetét, áttekinti a hegycsúcsok összefüggő sorozatának törvényszerűségét, úgy látjuk mi is a múló évekkel a rendszert min-dabban, ami történik életünkben és mások életében.” Folytatja a 12. Arról, hogy minden nap tovább kell menned. Ez a kötet retorikai alakzatokban talán leggaz-dagabb darabja „S mert vándor vagy, mindennap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megis-merése felé vezet” mondattal kezdődik, és – keretes szerkezetű – a „Mert vándor vagy” mondattal zárul.

Ez a szöveg ismét érzékletesen szól a külvilág csábításairól, miként a 6. A test megismeréséről (szép nő, pénz, érdemrendek, címek, cimborák hívása „ka-ján vállalkozásokra”) – tehát távolabbi visszautalást tartalmaz, a 13. A kísértés-ről és a tapasztalásról című pedig szintén e gondolatkörhöz kapcsolódik „Vajon

vérteznek-e a tapasztalatok az élet olcsó vagy veszélyes, nagy erővel megszólaló kísértései ellen”.

Mintha az előbbieket összefoglalná – egy kicsit vitázva is velük, tehát ellen-tétes-megengedő értelmet sejtetve – a 14. A szenvedélyről: „Ne tagadd a testet, de bánj vele méltányosan és fölényesen, mint az idomító a fenevaddal. Ne tagadd a becsvágyat, de jelöld ki határait. Ne tagadd az érzékeket, de úgy járj és kelj érzékeid lázadása közepette, mint a kapitánya viharba jutott hajó lázongó mat-rózai között: szigorral, megértéssel, kérlelhetetlenül és hősiesen.”

A bemutatott – és több helyütt határozottan feltűnő – lineáris összefüggéseket meg-megszakítja egy-egy olyan szöveg, mint a 29. Az öltözködésről. Vagy olyan, amely például a sárgarépáról, a reszelt almáról szól, azaz nem erkölcsi értékekről, hanem (talán) gyakorlati tapasztalatokról beszél. Az ilyen, elvétve felbukkanó darabokat „játszi, frivol, ironikus” ellenpontoknak tartja Lőrinczy Huba (i. m. 17), nem „szerves, jellegadó elemeknek”. Talán igaza van, de talán úgy is felfoghatjuk, mint azt a jelenséget, hogy az erkölcsi-tapasztalati igazságo-kat állandóvá csiszolt formában rögzítő közmondásokban is vannak például az egészség megőrzését szolgáló tanácsok, hiszen az embernek – s ezt Márai is vallhatta – minél tökéletesebbnek kell(ene) lennie, nemcsak lélekben-erkölcs-ben: testben is.

A lineáris összefüggőség felfedezése mellett, ha globálisan, teljességében nézzük a kötetet, akkor is találunk olyan tényezőket, melyek alapján összefüggő egészként kezelhetjük. Ilyen mindenekelőtt a szövegtéma: az egyéniség minél tökéletesebb kialakítása, az önmegvalósítás (vö. Kulcsár Szabó 1991: 365).

De a kötet szerkezete is sugallja, hogy egységes műként kezeljük. Van beve-zetése (1. Arról, mi célja e könyvnek), befejezése, illetve lezárása azzal, hogy a legnagyobb és legmagasztosabb témák után: 200. A hazáról; 201. A világról – ezek a szövegek ismét összefüggenek lineárisan is – visszatér az egyénhez: 202.

Önmagamról.

Ami pedig a kezdő és a végpont között van, az közlendőivel előrehalad, majd visszatér, megerősíti, néha cáfolja korábbi állítását: az öltözködéssel egyáltalán nem kell törődni – mondja a 29. sz., a formákat pedig az utolsó pillanatig meg kell tartani, még a ruházkodásban is, jelenti ki a 199. sz. Köszönet a nőknek (37.

sz.) – a nőkkel nem kell sokat törődni (120. sz.). Dicséri a büszke magányt, de tudja, hogy magányosan nem szabad utazni; a legtöbb emberi szerencsétlenség oka a jóra való restség (15. sz.), de tudja, milyen olcsó lehet a jóra való fürgeség, a hebrencs túlbuzgalom (99. sz.) stb.

A Füves könyvek összefüggő műként való kezelése mellett érv lehet stílusá-nak egységessége is. Ez irodalmi szintű nyelvhasználaton alapuló választékos, nyugodt, többnyire emelkedett, csak helyenként ironikus stílus.