5. A SZERKEZETI EGYSÉGEK ÉRINTKEZÉSE
5.1. Mindig a makroszerkezet tényezője a cím?
A Füves könyv címadásának bemutatásával próbálunk válaszolni a címben feltett kérdésre.
Már a Füves könyv címmel elkezdődik a „metaforizáló jelleg”: a könyv nem a test nyavalyáit akarja gyógyítani a füvek-fák kínálta patikával, hanem a lélek bajait (Lőrinczy i. m. 17.), s nemcsak a “gyógyítás” a célja, a “megelőzés” is:
milyen elvek szerint kell élnünk, ha következetesek kívánunk lenni, ha szigorú etikai normákat akarunk megtartani, ha meg akarjuk őrizni egyéniségünket, bel-ső függetlenségünket… A cím metaforája nem új, az elbel-ső szöveg (1. Arról, mi célja e könyvnek), hivatkozik is a régi mintákra: „Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdések-re, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.” – Ismere-tes, hogy Balassi Betegh lelkeknek való füves kertecske címmel fordította le s adta ki 1572-ben Michael Bock Würtzgärtlin für die Krancken Seelen című val-lásos művét.
A 202 maxima címadása egy tekintetben, a címek nyelvi formájában teljesen egységes: mind -ról~-ről raggal szerkesztett, rövid, hiányos mondat alakú cím, amely – az ókortól meglévő megoldással – rövidítve utal a tartalomra. Márai akár a műfaj kellékeként is alkalmazhatta az ilyen címadást, az antik, a barokk, a klasszicista, valamint a bölcseleti irodalmat idézve fel.
A kötet címei egyéb vonatkozásban változatos mondattani felépítést képvi-selnek:
1. Egyetlen – elvont vagy konkrét – fogalmat jelölő (határozott névelős) főn-évből áll 64 cím (7. Az érzékekről; 10. A babonákról; 14. A szenvedélyről; 22. A hiúságról; 54. A sárgarépáról; 60. A szerelemről; 64. A várakozásról; 68. Az ünnepekről; 94. A zenéről.).
2. Hozzáteszi a névelős főnévvel jelölt fogalomhoz az általában határozószót (24. A betegségről általában; 37. A nőkről általában).
3. A még egyszer-t hozzátéve (194. A szerződésről, még egyszer).
4. Essivusi állapothatározót kapcsoló mint kötőszós cím (167. A művészetről mint végzetről; 177. A halálról mint szemtanúról).
5. Minőségjelzős szerkezet (4. Az emberi jellemről; Az emberi magatartásról;
55. és 125. Az emberi anyagról; 82. Az igazi butaságról; 146. A szakmai önérzet-ről; 183. A világi méltóságról stb.).
6. Birtokos jelzős szerkezet (2. Az élet értékéről; 6. A test megismeréséről;
16. A világ hívásáról; 74. A jellem műveltségéről stb.).
7. Két – elvont vagy konkrét – fogalmat jelölő főnév kapcsolatos viszonyban, többnyire a fogalmak párhuzamba állításával (38. A kényelemről és a magányos-ságról; 45. A lélekről és a hatalomról; 50. Az aljasságról és a segítségről; 71. A szexusról és a szomorúságról; 80. A hivatalról és a hivatalnokokról; 85. A nők-ről és a madarakról; 105. A válogatásról és a hűségről; 129. Az ütemről és a változásról stb.)
8. Hogy kötőszós (két vagy három tagmondatból álló) alárendelő összetett mondat (9. Arról, hogy az ember része a világnak; 12. Arról, hogy minden nap tovább kell menned; 19. Arról, hogy aki megtudott valamit, egykedvű lesz; 34.
Arról, hogy a bölcsek is meghalnak; 165. Arról, hogy égni is kell; 180. Arról, hogy mi volt dolgod a földön; 192. Arról, hogy mindig útközben élsz stb.)
9. Vonatkozó kötőszós alárendelő összetett mondat (61. Azokról, akik csak a szájukkal nevetnek; 171. Azokról, akik az áruláshoz is gyávák stb.)
A címek és a szövegek kapcsolata szemantikai szempontból is, továbbá olyan szempontból is különféle lehet, hogy a cím csak globálisan vagy lineárisan is hozzátartozik-e szervesen a szöveghez.
Nagyobb mérvű jelentésváltozás nélkül jelölik meg a szövegtémát a követke-ző címek: 1. Arról, mi célja a könyvnek; 10. A babonákról; 17. Azokról, akik társaságban előadnak; 29. Az öltözködésről; 48. Az utazásról stb., metaforikus címek viszont: 86. Jézusról és az egyedüllétről; 114. A vízszinten és a függőleges támadásról; 121. A harcmodorról és az arcvonalról; 165. Arról, hogy égni is kell; 192. Arról, hogy mindig útközben élsz stb.
A címek egyébként rendszerint a szövegtémát határozzák meg, globálisan kapcsolódnak a szöveghez, néhányuk azonban lineárisan is, oly módon, hogy a szövegkezdő mondat szerkezetileg, grammatikai eszközökkel is jelöli az össze-tartozást.
Ilyen a következő szöveg, Füves könyv Arról, hogy a szívek összetörnek 72. számú
(†)* De pontosan úgy, mint a dalokban, melyeket kávéházi chansonénekesnők énekelnek. (2) S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyéragasztani. (3)
Az életben is ennyi a tanulság. (4) Ha egy ember egyszer bizalommal, föltét-len érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, „szívét összetörték”, soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. (5) Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. (6) Képtelen arra, hogy elfedjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. (7) S bármifé-le baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az ébármifé-let gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. (8) Ilyen az ember. (9) Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz
†* A zárójelbe tett számok a mondategészeket jelölik. V. R. R.
közt: nem tudod őket megengesztelni. (10) S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.
Márai írásának címe megtartja a cím szokásos kiemelt helyzetét, nem is is-métlődik meg a szöveg kezdő sorában, hanem olyan, mintha a szöveg kezdő mondata volna, ezt folytatja oly módon, hogy nemcsak szemantikailag, pragma-tikailag kapcsolódik hozzá a folytatás, mint a címekhez általában, hanem gram-matikai eszközökkel is visszautal rá a szerző.
„De pontosan úgy” – ez a szöveg első mondategysége, első mondategészének főmondata. Kizárólag kapcsolást és utalást tartalmaz. A szövegkezdő de kötőszó itt nem ellentétet érzékeltet, hanem a megerősítést, nyomósítást szolgálja, ilyen szándékú fejtegetést vezet be (vö. ÉrtSz. I. 974.), miközben a címhez kapcsolja a bekezdést. A tagmondat grammatikailag hiányos: a címbeli mellékmondat ala-nyát és állítmáala-nyát értjük bele, de ha kiegészítenénk velük, kiderülne, hogy míg a cím nyomatéktalan, minden hangsúlyozandó tagjára azonos erősségű szakasz-hangsúly esik (Arról, hogy a szívek összetörnek), az első tagmondatba viszont kirekesztő szórenddel kerülhetne be az állítmány (De pontosan úgy [törnek össze a szívek]), az úgy utalószó erősebb mondathangsúlyos. – A tagmondat hiányos volta elválaszthatatlanul hozzákapcsolja a szövegkezdést a címhez.
A cím makro- és mikroszinten is része a szövegnek. Amint a következőkben is: 89. Az igazi butaságról. Mert a butaság is többféle. – 99. A jóra való fürge-ségről. Mert nemcsak jóra való restség van. Másik vétek a jóra való fürgeség. – 128. Arról, hogy az emberek kiszámíthatatlanok. Mert az emberek teljesen ki-számíthatatlanok. Ebben az első mondat kettős visszautalást teljesít: a címen kívül az előző szöveghez is kapcsolódik: Isten tudatos, de az ember nem az. 169.
Arról, hogy a legokosabb egyedül maradni. Mert ne számíts te senkire.
A szöveg két bekezdése közötti stiláris ellentét lényeges információt hordoz:
jelzi, hogy itt, a második bekezdésben kap kifejtést a szerző reflexiója. A köz-hely igazságán elmélkedve igazi választékos, intellektuális stílusban, jellegzetes stílusában szólal meg Márai. Erre utalnak a nem mindennapi szavak, kifejezé-sek: chansonénekesnő, eggyéragasztani, anyag, illet valamivel, találkozást hoz, játékalkalom, állasz (ragozott alak), megengesztel, nyugtatni, különösen pedig a szövegszerkesztés módja.
„Az életben is ennyi a tanulság” — mondja rezignáltan a második bekezdés első, még átvezető funkciójú mondatával. Ez főként kapcsoló és utaló elemeket tartalma: „hozzátoldja” az előzőhöz ezt a bekezdést az is kötőszóval, visszautal a második mondatbeli közlésre az ennyi anaforikus mutató névmással, továbbá a tanulság megismerésével. A tanulság azonban nemcsak visszautal, hanem előre is: tartalomváró szóvá lép elő: most következik a kifejtése. Értékel, újraértékel, végletes, túlzó fogalmazásával gondolkodásra, vitára késztet. Többszörösen összetett mondataiban érvel, részletez, halmozásokkal és párhuzamokkal (5., 7.
mondategész). Halmozásai hol az erősítést szolgáló szinonim kifejezések (érzé-seit megsértették, „szívég összetörték”), hol – mint a 10. mondatban –
szemanti-kailag eltérő, azaz más és más erényt jelölő elvont főnevek halmozódnak ala-nyokként (türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély), kifejezve, hogy min-dezek egyformán szükségesek az érzékeny emberi kapcsolatok létrehozásához és fenntartásához; a megbántott, csalódott ember lelki egészségének helyreállításá-hoz azonban – e szövegben foglaltak szerint – mégsem elegendők.
Hosszú, többszörösen összetett mondatai (4., 6., 9.) szoros, szabályos szerke-zetűek: közbeékelések, lazán vagy szervetlenül kapcsolódó tagmondatok, extraponált részletek nem lazítják az egységek összefüggését, grammatikailag pontosan kategorizálható minden elem. Rendet teremt ezzel gondolataiban és az élet zűrzavaros kérdéseiben, igazi jól formált, „írott”, tudatosan kidolgozott szö-veget alkotva, a spontaneitásnak, élőbeszédszerű közvetlenségnek nyoma sincs benne. E fejtegető, részletező mondategészek közben aforisztikus tömörségű rövid mondatok; szentenciák tűnnek fel: „Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag.” – „ilyen az ember.” E részletlezárások után a gondolat újabb, variált kifejtése következik: Márai-sajátosság a gondolatok hullámzó visz-sza-visszatérése, egy-egy szentenciózus megnyilatkozás köré csoportosítva.
A szöveg mikroegységei – mondategészek, tömbök, bekezdések – szoros lo-gikai összefüggésben vannak egymással, a vissza-visszatérő gondolatok is okot, következményt fejeznek ki az őket megelőző mondatokhoz viszonyítva. A logi-kai kapcsolat milyenségét helyenként kötőszó is kifejezi, de ha nem, akkor is felismerhető:
[1 — 2] [3 (4 5) (6 — 7) 8] [9 — 10)]
A meggyőzés szándéka jelen van az egész írásban, a konatív funkció nyelv-tani kifejezése a 9. mondat egyes szám második személyű igealakjaiban jelenik meg, közülük a főmondat igéje, a vigyázz felszólító módú alak, s ezáltal a mon-dategész felszólító modalitású. Egyes szám második személyűsége nem változtat e mondat általános érvényű voltán, miként a szövegegész is általános érvényű. A negyedik mondat egy ember, egy másik ember kifejezései sem meghatározott egyedre utalnak.
Bár szövegünk csak két bekezdésre tagolódik, mégis felfedezhető benne a há-rom makroszerkezeti egység: a bevezetés, a tárgyalás és a befejezés. Bevezető funkciójúnak az első bekezdést tartom, tárgyalásnak a 3–8. mondategészt, a be-fejező, lezáró szövegegység pedig a (túlzásával kételkedésre csábító) 9–10.
mondategész.
Így teljes a szöveg, s így tarthatjuk kimunkáltnak minden alkotóelemében.