szövegdoboz: Az észak-írországi egészségügyi ellátás vizsgálatának főbb következtetései

 „A betegellátást leghelyesebb olyan rendszerként felfogni, amelyben az akut epizód csak az események egyike a fokozatos, és – ideális esetben – folytonos ellátási mintázatban.”

 „Vonzó számunkra a virtuális kórház, vagy a falak nélküli kórház koncepciója.”

 „Céljaink közé tartozik, hogy az akut kórházon kívül tartsuk azokat a betegeket, akiknek nem kellene, vagy nem szükséges ott lenniük.”

 „Leáldozott az olyan önálló intézmények napja, amelyek mindent saját erőforrásaikból igyekeznek elvégezni, és a tágabb rendszertől elszigetelten működnek.”

Forrás: DHSSPS 2002.

Emelt szintű ellátások fejlesztése a közösségen belül

Ezek közül a legelső és a legjelentősebb a kevéssé specializált tevékenységek decentralizálása a nagyobb akut központoktól a közösségi bázisú létesítmények irányába. Ennek az elmozdulásnak az egyik fő hajtóereje az a törekvés, hogy javuljon a hozzáférés a korai diagnózishoz és a preventív terápiákhoz, ily módon csökkentve a kórházi ápolás szükségességét.

Az elképzelés szerint sok beteg tudja majd felkeresni a közösségi bázisú egészségügyi központokat járóbeteg-rendelés és egész sor olyan diagnosztikai vizsgálat, valamint kezelés céljából, amelyek e tanulmány írásának idején csak az akut kórházakban voltak elérhetőek, és amelyekre hosszú ideig kellett várakozni.

Ebbe jelentős számú „kinyúló” ellátás áttelepítése is beletartozik a kórházaktól a közösségi létesítményekhez. Ezt a megközelítési módot megkönnyíti az információ- és kommunikációs technológia (ICT) és az adatátvitel gyors fejlődése, valamint egyre több alapellátó orvos érdekeltsége abban, hogy nagyobb jártasságot szerezzen meghatározott szakellátások kórházi környezeten kívüli elvégzésében. Ide tartoznak jelenleg olyan szakágak, mint az ortopédia, a diaetológia és a bőrgyógyászat.

Egyre inkább felismerésre kerül az is, hogy az akut kórházakra nehezedő nyomás jelentős részét az okozza, hogy az ágyak magas arányát olyan krónikus betegek foglalják el, akiket állapotuk stabilizálása céljából vesznek fel ismételten a kórházba, miután az kezelhetetlenné válik. Az új eljárásokkal – beleértve a technikára épülő otthoni felügyeleti rendszereket – folytatott kísérletek igazolták, hogy jelentős előnyöket hoz mind az életminőség, mind pedig az egészségügyi erőforrások összes ráfordítása tekintetében, ha a krónikus betegek közösségi létesítményekben végzett kezelése még inkább középpontba kerül, megelőzve így a célszerűtlen kórházi beutalásokat és a vissza-visszatérő felvételeket.

Továbbá, az egészségért és a jól-létért viselt személyes felelősség fontosságára összpontosuló figyelem az olyan, nem-specifikusan egészségügyi beavatkozások jelentőségét is hangsúlyozta, amelyeket közösségi létesítményekben lehet nyújtani. Ezek célja az életmód, a fizikai fittség és a táplálkozás javítása; az oktatás és tájékoztatás a krónikus betegségek és egyéb állapotok kezeléséről, beleértve a közösségi támogató csoportokban való részvétel lehetőségét; és a közösség tagjainak támogatását olyan stresszkeltő problémák kezelésében, mint a pénzügyi, lakás- és foglalkoztatási gondok, amelyek közvetlenül vagy közvetve egészségi problémákat okozhatnak.

Azt is felismerték, hogy a közösségi szolgáltatások jórészét egymástól elszigetelve, különböző létesítményekben és helyiségekben végzik, emiatt egyrészt nehezebb a betegeknek a szolgáltatások igénybevétele, másrészt pedig ez a működési mód akadályozza azon előnyök kihasználását, amelyek elérhetők lennének, ha a különböző szolgáltatási ágazatok együttműködnének abban, hogy teljes mértékben integrált, betegközpontú szolgáltatáscsomagot nyújtsanak.

Az elemzések felismerték az új ellátási modellek szükségességét, és annak jelentőségét, hogy a teljes rendszerre vonatkozóan felül kell vizsgálni a betegutakat. Hangsúlyozták továbbá az új típusú közösségi létesítmények szükségességét, amelyek célja a szolgáltatások integrálásának elősegítése.

Az egészségügyi reform által a fenti kérdésekre adott válaszok egyik fontos eleme az

„Integrált Klinikai Állapot-felmérési és Kezelési Szolgálat” (ICATS) elnevezésű kezdeményezés kidolgozása volt, amely újjáalakította az ellátásokhoz való hozzáférés módját.

Az ICATS annak biztosítására törekszik, hogy a jövőben a betegek az ellátási útvonal legmegfelelőbb lépcsőjére kerüljenek. Ezt a szolgáltatást integrált multidiszciplináris egészségügyi munkacsoportok nyújtják, ideértve speciális érdeklődésű általános orvosokat, szakápolókat és más egészségügyi szakembereket, akik sokféle alap-, közösségi és szakellátási szintű ellátási környezetben dolgoznak. Azokat a betegeket, akiknek az állapotfelmérés szerint kórházi szakellátás szükséges, be is utalják az összes szükséges diagnosztikai vizsgálat befejezése után. Az ICATS alapelvei beépültek a teljes megrendelési folyamatba, és egyre több szakterületen valósul meg ez a kezdeményezés.

Részletes és átfogó, az egész régióra kiterjedő tervezési folyamat alapján döntés született 42 új közösségi egészségügyi centrumlétrehozásáról Észak-Írország sűrűn lakott területein annak érdekében, hogy jelentős katalizáló szerepet töltsenek be az ellátási modell nagyszabású reformjában. Ezeknek a centrumoknak a felállításában az elsődleges cél a lehető legsimább együttműködés előmozdítása volt az alap-, a közösségi és az akut centrumok között egy olyan rendszerben, amelyet a betegek tapasztalatainak figyelembe vételével terveznek meg, amely az egészségfejlesztésre és a betegségek megelőzésére összpontosít, lehetővé téve a mielőbbi diagnózist és a szükséges beavatkozásokhoz való hozzáférést.

A szektorokat átfogó, erőteljesebben integrált ellátási modell szükségességére adott további rendszerszintű válasz gyanánt 2007. áprilisban a trösztök számát 17-ről 5-re csökkentették.

Mindegyik a saját körzetében az egészségügyi és szociális ellátások teljes kontinuumának szolgáltatásáért lett felelős, ahelyett, hogy kizárólag a másodlagos szintű, vagy az alap- és közösségi ellátásra koncentrálna. Feladatkörükhöz tartozott a mentális egészség és a tanulási nehézségek problémája is, amit szintén az ellátási reform kulcselemének tekintettek.

A komplex ellátások központosítása

A második kérdéskör, amelyben sikerült egyetértésre jutni, azoknak az ellátásoknak a nagyobb mértékű központosítása volt, – a helyi általános kórházaktól az akut központokhoz vagy a regionális kiválósági centrumokhoz – amelyek komplexitásuk miatt olyan magas szintű szaktudást és tapasztalatot igényelnek, amelyet a helyi kórházakban nem lehet könnyűszerrel vagy megfizethető módon fenntartani. Fontos tényező volt ebben a folyamatban, hogy a kisebb kórházak – amelyeknél egyes szakterületek tekintetében nincs meg a kritikus kereslet-mennyiség, vagy a berendezések minősége nem elégséges a legmagasabb szintű szakértelem fenntartásához vagy fejlesztéséhez – nehezen tudtak

szakembereket vonzani. E tényezők miatt aggályok merültek fel az ellátás minőségével és a beteg biztonsággal kapcsolatban a kisebb kórházak esetében.

Ehhez kapcsolódik még az is, hogy jelentősen megnőtt a szakterületeken belüli specializáció, amely javíthatja a betegek gyógyulását.. Ezek fenntartása csak a nagyobb akut kórházakban vagy regionális centrumokban lehetséges, ahol megvan a szükséges magasan specializált szakértelem és a kritikus kereslet-mennyiség. Más komplex szakterületeken – például az onkológiában – centralizálták a gyógyítást, hogy ki lehessen használni a „regionális kiválósági centrumok” létrehozásából eredő előnyöket.

Azt a következtetést is levonták, hogy a kizárólag szakorvosok által irányított baleseti és sürgősségi ellátást – a szükséges támogatás-spektrummal együtt – nem lehet hatékonyan fenntartani kisebb kórházakban, úgyhogy ezeket korlátozott számú akut kórházba kell telepíteni. Az akutként kijelölt kórházak végleges helyének megállapítása során az egyik legfőbb kritérium az volt, hogy a betegek számára az utazási idő Észak-Írország bármely pontjától legfeljebb egy óra legyen olyan akut intézetig, amelyben teljes körű baleseti és sürgősségi ellátás működik.

A kisebb helyi kórházakat úgy alakítják át a klinikai profilt és a fizikai formát tekintve, hogy fontos szerepet töltsenek be az ellátásban a nagyobb akut kórházakkal alkotott hálózat szerves részeként. Ebben a minőségükben ezek a kórházak

 csökkentett szintű ellátásra alkalmas ágyakat kínálnak azoknak a betegeknek, akik további fekvőbeteg-ellátásra vagy rehabilitációra szorulnak kezelésük akut fázisának akut kórházban történt befejezése után;

 lehetőséget adnak közbenső szintű ellátást nyújtó ágyak és az alapellátó orvosok által menedzselt ágyak kínálatára;

 járóbeteg-ellátást, egynapos sebészeti ellátást, diagnosztikai vizsgálatokat és ambuláns kezelést nyújtanak;

 integrált klinikai hálózat részét képezik, az akut és alapellátással, szolgáltatások széles körét nyújtva a helyi lakosság közelében.

Azt is felismerték, hogy előnyös a sebészeti ellátások és kapcsolódó szolgáltatások körének erőteljesebb koncentrálása azokban az esetekben is, amikor nem a helyi hozzáférés a legfontosabb tényező. Az ilyen előnyök közé tartozik a gyógyulási eredmények javulása, a méretből származó megtakarítás és a teljesítmény növekedése. Ennek alapján született az a javaslat, hogy bizonyos számú „védett elektív központot” alakítsanak ki, amelyekhez a betegek hajlandók távolabbról is odautazni a rövidebb várakozási időért cserébe, és azért a biztonságért, amelyet ezek a „kiválósági centrumok” a személyzet, a berendezések és a létesítmény terén nyújtanak.

Az egészségügyi létesítmények újratervezett szintjei

Az ellátás új stratégiájának megvalósítását illetően fontos felismerni, hogy a létesítmények elhelyezkedése, száma és formája csak egyike az egész rendszer újratervezési folyamatán végighúzódó négy különböző szálnak. Ez a négy szál az alábbi:

 új egészségügyi modellek létrehozása;

 a munkaerő átképzése;

 az ICT fejlődésében rejlő lehetőségek optimális kihasználása;

 a fizikai létesítmények újratervezése.¹

Az újratervezett rendszer kulcselemei:

 öt területi egészségügyi és szociális ellátási tröszt, amelyeknek mindegyike az egészségügyi és szociális ellátás teljes kontinuumát nyújtja a helyi lakosságnak;

 regionális centrumok kijelölése vagy fejlesztése a harmadlagos szintű ellátások bizonyos körének kizárólagos szolgáltatójaként, amely szolgáltatások esetében célszerű a központosítás;

 az akut ellátások teljes körét végző kórházak számának 18-ról 10-re való csökkentése;

 a fennmaradó kilenc kórház közül hétnek az átalakítása új, nem-akut, csökkentett szintű ellátó létesítménnyé, amelyek a helyi közösségre koncentrálnak, és képesek a közbenső szintű ellátások szélesebb körének végzésére;

 42 új „nappali” (fekvőbeteg-ágyak nélküli) közösségi egészségügyi centrum létrehozása, azzal a fő céllal, hogy megelőzzék a szükségtelen kórházi felvételt.

A helyi kórházak megkönnyítik a gyorsabb elbocsátást az akut kórházakból, és csökkentik az akut ágyak használatát olyan betegek esetében, akiknek inkább rehabilitációs, semmint akut ellátás szükséges . A helyi kórházak továbbá kapcsolatot alkotnak a 42 új „nappali” közösségi létesítmény és a tíz akut kórház között. Az Észak-Írország számára javasolt modell a 7.1 ábrán látható, amely feltünteti azt az öt létesítmény-szintet, amelyeken a jelenlegi stratégiai fejlesztési terv alapul.