ábra: Az épületszintek beosztása

Forrás: St Olav’s tervezőcsoport, nem publikált terv, 2005. Engedéllyel felhasználva

Az „orvosi negyed”: a klinikai centrumok integrálása egy városi tömbszerkezetbe

A St Olav’s Kórház építészeti alaptervét a Frisk Architects (Niels Trop, Naarud Stokke Wiig és Pal Kavli) építészcsoport tervezte, és ez a terv az 1995. évi nemzetközi versenypályázat nyertes pályázatán alapult. A kórházi és egyetemi funkciókat hét tömbre osztották, mindegyik 20,000-40,000 négyzetméteres, és körülbelül 800 alkalmazott dolgozik bennük. Az építészeti megoldás a nagy kórházat kisebb egységekre bontja, mind a fizikai környezetet, mind pedig a szervezeti felépítést tekintve.

Építészeti értelemben ez bensőségesebb struktúrák és környezetek megteremtését teszi lehetővé, amelyek mindegyikének megvan a maga identitása. Az épületek kis szélességű pavilonok, hat vagy még kevesebb szinttel, az alagsor szintjén alagút köti össze őket, a második szinten pedig hidak kapcsolják össze az épületeket az utcaszint fölött. Az említett egységek között levő közös használatú tér összekapcsolja a kórházat a környező tájjal, míg a nagy központi térhez valamennyi klinikai centrum hozzáfér. Ez a modell ellentétben áll a zöldmezős vagy külvárosi viszonyok között épített kórház-komplexum esetében szokásos megoldással. Trondheim-ben az „orvosi negyed” mind a betegek, mind pedig a személyzet szempontjából megerősíti a kórháznak, mint a normális mindennapi élet szerves részének a szerepét.

A projekt eddigi fejlesztése folyamán a városi tömbstruktúra eléggé rugalmasnak bizonyult ahhoz, hogy alkalmazkodjék a szervezetben és az építési-kivitelezési programban bekövetkezett változásokhoz, anélkül, hogy le kellett volna mondani azokról az alapvető építészeti és funkcionális minőségekről, amelyek a kórház eredeti jövőképének részei voltak.

Azzal, hogy kialakult a meghatározott mintázat, amelynek alapján dolgozni lehetett, a jövőbeli kórházi épületek befogadhatják az építészeti változásokat anélkül, hogy kaotikus, vagy egymásnak ellentmondó fizikai környezetet hoznának létre.

Gyógyító környezet

A városi tömbstruktúra lehetővé teszi a kórházi épületek minden részének nappali megvilágítását, ami nem csak a betegeknek előnyös, hanem a személyzetnek is, akiknek a norvég törvények értelmében joguk van természetes megvilágításra minden állandó munkahelyen (ahol napi 4 órán keresztül vagy hosszabb ideig tartózkodnak) (Helsebygg Midt-Norge, 2008). Ezért kötelező, hogy minden műtőnek legyen ablaka. A centrumok tervezése nagy bejáratot tartalmaz, amely összekapcsolja a fával burkolt közutakat a

magánkórházi kertekkel, megkönnyítve a tájékozódást a betegeknek és a látogatóknak egyaránt. A közterületeken fákat, cserjéket és természetes sziklákat helyeztek el, és a tervek szerint minden betegágyból természetes zöldterületre lehet kilátni. Az épületek külső és belső terve kiterjedt mértékben alkalmaz természetes anyagokat. Norvégiában hosszú hagyománya van a fának, mint építőanyagnak és – hogy egyfajta „mindennapiság-érzetet” biztosítsanak a betegeknek és a személyzetnek – ezt az anyagot választották a bútorok anyagaként a betegek rendelkezésére álló terek nagy részében, valamint a közterületekre néző homlokzatok, padlók és falburkolatok anyagául.

A generikus klinikai centrum

Azt az eredeti döntést, hogy a kórház funkcióit klinikai centrumokra bontsák szét, jelentős szervezeti változások kényszerítették ki, amelyeknek következtében ez a projekt épp annyira szól a fejlődésről, mint a bővítésről, továbbá megfelel annak a változási iránynak, hogy rövidebb legyen a kórházi ápolási idő és hatékonyabban használják fel az erőforrásokat.

A másodlagos és harmadlagos ellátást hagyományosan az orvosi szakterületek köré szervezik.

A St Olav’s más paradigmát valósít meg: az azonos szervrendszerrel összefüggő tünetekkel és betegségekben szenvedő betegeket gyűjti össze ugyanabba az épületbe. Például a belgyógyászati centrum belgyógyászati környezetet jelent, beleértve a gasztroenterológiát, gyomorsebészetet, urológiát és nefrológiát - tehát csupa olyan szakterületet, amelyek a hasi régióval kapcsolatos ismereteket igénylik. Ez lehetővé teszi, hogy a klinikai tevékenységeket egy hasi klinika, illetve egy vese- és húgyúti klinika körül szervezzék, áttörve a gyógyászat és a sebészet közötti határvonalat. További következmény, hogy a kórház egészét tekintve az osztályok száma a 90-es évek eleji hatvanról kevesebb, mint húszra csökkent. A szerv-centrikus kórházfejlesztés egyik fő célja az volt, hogy az orvosi ellátásokat a beteg körül szerveződő kisebb blokkokra koncentrálják, egyaránt csökkentve ezzel a beteg mozgatását és a betegellátással foglalkozó személyzet létszámát. A különböző orvosi ellátásoknak egy adott centrumban való koncentrálása az interdiszciplináris csapatmunkán, valamint a többi centrummal való eredményes és hatékony erőforrás-megosztáson alapul.

A jövőbeli rugalmasság és kapcsolatteremtési készség érdekében a centrumok szervezésében érvényesítettek néhány alapelvet, amelyek irányító szerepet töltöttek be az épülettömbök és a funkcionális területek kialakításában. Ezeket az elveket együttesen "generikus központként"

említik. A klinikai egységek nem kötődnek az egyes épülettömbökhöz, hanem a tömbök között megosztva működhetnek a betegek igényeinek és a személyzet logisztikájának megfelelően. Maguk a klinikai centrumok a generikus centrum témájának különböző változatai.

Az összekapcsolhatóság a generikus centrum egyik fő eleme. A centrumokat az utcaszint alatti átjárók kapcsolják össze egymással, valamint az "utcákat" átívelő hidak kötik össze az első emelet magasságában. A műszaki és ellátó szolgáltatások az alagsorban helyezkednek el, a járóbeteg-területek az első szinten, a műtők és a képalkotás a második szinten, a műszaki szolgáltatások a harmadik szinten, a fekvőbeteg-ellátás pedig az efölötti szinteken. Minden tömbben az épület egy sarkát irodák, kutatólaboratóriumok és egyetemi funkciók számára tartják fenn. Az egyetem a legtöbb klinikai területtel integrálódik.

Valamennyi 2. fázisbeli centrum, továbbá az 1. fázis ideggyógyászati centruma a generikus centrum témájának egymáshoz közel álló változatai. A nőgyógyászati és újszülött-centrum nem követi ezt a szervbázisú modellt, ezért más a fekvőbeteg- és a járóbeteg ellátás elrendezése, ezek ugyanis ugyanazon a szinten helyezkednek el. A nőgyógyászat közel van a

szülészeti egységhez és az újszülött osztályhoz, ami lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy sűrűn, és megfelelő időben vizsgálják meg az újszülötteket, és számos szükségtelen áthelyezést megelőz. Azzal azonban, hogy valamennyi beteget az épület azonos szintjén helyeztek el, bizonyos problémák is keletkeztek. A kórház beszámol arról, hogy a személyzet panaszkodik a tevékenységet segítő terek hiánya miatt és aggódik azért, hogy – ha az igények növekednek – nehézzé válhat bővíteni az ellátást.

A betegszempontok bevonása

Norvégiában a kórháztervezési folyamatban a személyzetnek jelentős mértékben részt kell vennie, úgyhogy több mint 500 munkatárs vett részt az új St Olav’s kórház fejlesztésében.

Egyedülálló azonban a projekt abból a szempontból, hogy kiterjedten támaszkodik a betegek részvételére is. Majdnem 140 betegszervezet hozott létre olyan egységes testületet, amelynek közreműködésével részt vehettek a projekt felépítésében, annak szinte valamennyi szintjén.

A betegeknek a kórháztervezésbe való bevonása néhány fontos előnyt hozott az új kórház számára, mind a betegterületek kialakításában, mint pedig egyes olyan területek kiemelt kezelésében, amelyek fontosak a betegeknek, de amelyeknek ezt a fontosságát a tervezők vagy a személyzet nem ismeri fel. A betegszempontokat már a tervezési folyamat korai szakaszában bevonták a kórház építészeti tervének kialakításába és a kivitelezési szakaszban is. A betegszempontok figyelembe vételének eredményeként sokkal erősebb hangsúly került a betegek és hozzátartozóik magánszférájára, a betegek és a személyzet közötti kommunikáció jelentőségének nagyobb mértékű felismerésére. Ennek egyik kellemes mellékhatása a hozzátartozók helyzetének lényeges javulása. Ezek a követelmények vezettek oda, hogy az egész kórházban mindenütt egyágyas betegszobákat rendeztek be, és nyílt, elválasztó üvegezéstől mentes fogadótereket és munkahelyeket alakítottak ki. Az egyágyas betegszoba - noha eredetileg ez egy "betegjogi" kérdés - gazdasági előnyöket is rejt magában. Kevesebb hely szükséges a kezelés/konzultáció számára, kevesebb ágymozgatásra van szükség, és egyes jelek arra mutatnak, hogy a kórházban szerzett fertőzések arányszáma csökkent. Az új St Olav’s Kórházban szakértői munkacsoport hozza az orvosi eljárásokat az egyes betegek szobájába, nem pedig a beteg mozog a kórházban (Helsebygg Midt-Norge, 2008).

A betegek bevonása és részvétele azonban nem volt teljesen problémamentes. Eredetileg a betegszervezetek osztoztak a kórházi szervezet alakításáért viselt felelősségben, de nyilvánvalóvá vált, hogy az ilyen "külső" testület által javasolt változtatások komoly ellenállást váltanának ki. A klinikai munka szervezése most a kórházi irányítás kizárólagos feladatköre. Az új környezetbe való átköltözés előkészítése során a legtöbb kórházi osztály e változás logisztikájára összpontosította a figyelmét, és kevesebb figyelmet fordított az inkább betegekközpontú szervezet felé mutató általánosabb fejlődésre.

„Sengetun”: az építészeti elrendezés és a fejlesztési elvek egy példája A „sengetun”⁽¹⁴⁾ (intenzív ápolást nem igénylő betegek hálóudvara) elrendezést úgy tervezték meg, hogy minimális legyen a megteendő távolság az ápoló személyzet számára. Ez az elrendezés ugyanakkor lehetőséget teremt olyan környezet létrehozására, amely jobban alkalmazkodik a betegekhez, javítja a kommunikációt és az érintkezést a betegek és a személyzet között.

(14) „Sengetun” norvég nyelven „hálóudvar”. Az óskandináv és -szász „tun” szó (jelentése

„megerősített lakóház vagy zárt udvar”) megtalálható a „-ton” vagy „-ten” végződésű angol helységnevekben és a modern angol „town” szóban is. A norvég nyelvben ez a szó a

„körbenálló épületek által védett belső tér” jelentését vette fel, amely elrendezés egyszerre

nyújt védelmet és teszi lehetővé valamennyi épület könnyű megközelítését minimális út megtételével.