(Kikeletkor.)
A l a p í g e :
Nyissa meg magát a f ö l d és származzanak onnét a szabadulás és igazság.
Ésa. 4 5 , 8.
Mi csak bujdosók és jövevények vagyunk e földön, mint fejenként a mi atyáink is voltának, és a mi életünknek nap
jai ollyanok mint az árnyék, mellyben állandóság nincsen!
A menny a mi örök hazánk, melly felé utazunk mindnyájan e földi sivatagon keresztül, mert pályánk küzdelmeinek díját felvenni, oda vagyunk utasítva a hit és reménység ajánló levelével. A beteg gyógyulását, a rab szabadulását, az ül
dözött nyugalmát ott találja fel; vágyaink betelését, a titkok kiderülését, életünk megdicsőülését ott várjuk és óhajtjuk.
E föld csak szállásunk, a menny a mi örök hazánk!
Hogyan lehet hát, hogy én ez órában, nem az égre, hanem a földre irányzóm figyelmeteket a szent leczke sza
vaival? a földre, e zarándoklás és próbáltatás színhelyére, hol nincs állandó öröm, sőt minden hiábavalóság és a lélek
nek gyötrelme. A helyett hogy azt mondanám : nyilatkozzék meg Isten temploma mennyben! azt mondom : nyissa meg magát a f ö ld ! s úgy tetszik, mintha ez által, — a helyett hogy szárnyakat fűznék tinektek az ég felé repülésre, — alá vonzalak benneteket.
Maradjunk mindamellett is a szent leczke szavainál, maradjunk a földön! Hiszen a föld Isten lábainak zsámolya, hol nagy és csudálatos dolgokat m ivel; hol az ö gondviselé
sének ujjai, áldásának nyomai, minden lépten-nyomon meg
láttatnak, s a föld szintúgy mint az ég teljes az ö dicsössé- gével. Vizsgálódjunk a földön, hiszen a szent elmélkedés és áhitat ösvényén, innen is csakugyan az égbe vezéreltetünk.
Mert a te kegyelmed láttatik oh hatalmas Isten! a kikelet jövetelével m e g n y i l a t k o z ó f ö l d ö n , ki mikor elfordítod orczádat megháborodnak a föld és minden lakói, s ha a te
lelkedet kibocsátód, megujúlnak,és megújítod a földn ek színét!
Imé, a föld színe megujúlni, kebele nyilatkozni készül a kikelet megérkeztével; már látszanak az életnek ébredő nyomai, az egek meghallgatják a fö ld e t, mellynek lakói epedve várták megnyilatkozását, honnan
S z a b a d u l á s és i g a z s á g s z á r m a z i k . I.
S z a b a d i í l á s : a tél b e z á r o l t s á g á b ó l , s azzal a t e s t i s z ü k s é g e k , és
l e l k i a g g o d a l m a k alól is.
Tekintsünk csak vissza nehány nappal a természetre:
az életnek semmi jele nem láttatott a földön, melly kemény volt mint az érez; a hegyek sűrű köddel, a folyamok jéggel valának borítva, s szomorúan verődtek össze az élöfák lom- batlan ágai, a csikorgó hideg szélben, melly az embert tűz
helyéhez vonulni kényszerité, s házába mint egy szűk bör
tönbe zárolá.
De imé a hosszú éjtszakák megrövidültek, a levegő szelíd enyheséget nyert, vándormadarak vonúlnak el felet
tünk, s ezer apró földi teremtés ébred fel a nap jóltévö me
legében, melly által Isten keze elszaggatta a bilincseket s elszélcszté a halálos álmát a föld színén. A mag felpattant,
a fák bimbói dagadnak, a föld kebele átmelegülni kezd;
készül az élet és feltámadás, melly néhány nap múlva egész pompájában s erejében mutatja meg magát az újjászületett
természetben, midőn a hegyek halmok dicséretet énekel
nek, és a mezőnek minden f á i kézzel tapsolnak.
És az ember, ki foglalkodásra, erőinek folytonos hasz
nálatára teremtetett: örömmel óltja ki téli tűzhelyének üsz- keit, s bezárja az ö házának ajtaját, mondván: Hadd men
je k a mezőrei s ott a nyílt természetben könnyűnek és sza
badnak érzi magát, líj világ terül előtte, izmai visszanyerik erejöket, lelke vidámságát, áhítozik szinte a munka után, mellynek szerencséjétől és áldásától olly sokáig elzárva volt; még a betegek is jobban lesznek, s az évek száma alatt görnyedök mintha megifjúlnának a kikelet jóltevö lehel- letére. Isten elhozza kegyelmesen a tavaszt, megnyilatkozni engedi a föld kebelét; szabadulást szerez a t é l b ö r t ö n é b ő l , kihozza hatalmasan a megkötöztetteket!
S z a b a d u l á s van a kikeletben a mindennapi s z ü k s é g és n é l k ü l ö z é s terhe alól.
Ha ama p a i z s o s f é r f i ú n a k megjelenése, mindenkor rettentő: bizonyára kétszeresen az télben, melly nem a gyü
mölcshozásnak hanem a meddőségnek, nem a beszerzésnek hanem a fogyasztásnak ideje; midőn az ember nyári keres
ményére van szorítva s a legmegfeszítettebb munka sem ád mindenkor kenyeret; midőn még a felebaráti kölcsönös fel- segélés is szükebbre vonul a szerint, a mint az élelemre szükséges dolgok fogyatkoznak. Pedig lehet-e elviselhetle- nebb állapot, mint nélkülözni a mindennapi kenyeret? a sanyarú szükség kínaival küzdeni, éhező s rongyoskodó kedveseink kétségbeesett sorsán nem könnyíthetni ? és tél
nek idején mindez könnyen megtörténik!
De a kegyelmes Isten,elhozza a várt kikeletet, elviszi a fagyot s puhává tévén a göröngyöket, megnyilatkozni engedi a föld termő kebelét, hogy képes legyen a gyümölcsözésre;
a l k a l m a t ád a szükölködönek, hogy munkája után
azon-nal táplálást találjon. S midőn a kikelet ezerféle pompáját mutatja hegyen és völgyön, gyönyörűséget szerezvén a mi s z í v ü n k n e k : a füvek száraiban, az élöfák virágaiban ott van már a mag és gyümölcs a mi s z á j a i n k számára. S midőn a forró nap melege s elöre-haladt idő a s z é p s é g e t semmivé tette: az á l d á s jelenik meg előttünk a természet terített asztalán. Hallgasd meg majd az arató víg éneklését a határokon, tekints a drága kincseikkel meghajló kalászok
ra, a halmok s rétek tárházára, az élöfák és szölövesszök mosolygó gazdagságára: s megtelvén szíved háládatosság-
ga l, mondjad ezt: Áldjad én lelkem az U rat! ki teremt szénát a b a r m o k n a k ,f üvet az embereknek hasznokra, hogy
eledelt nyerjenek a főidből; ki borral az em
bernek szívét, és orczdját megfényesíti és kenyérrel az embernek szívét erősíti!
A megnyilatkozott s áldását kiszolgáltató természetben, a s z ü k s é g g e l elenyészik a l e l k i a g g o d a l o m is melly amazt mint setét árnyék kíséri, s még tűrlietlenebbé tenni szokta; mert nem csak a m ai nap sanyarúsága, hanem a h o l n a p r a - g o n d o l á s is kínozza s kétségbeeséssel tölti el szívét a szegénynek, ki gyakran kiált fel ekképen: Mit együnk, mit igyunk, mivel ruházzuk m agunkat??? Igaz, hogy nem szabad elcsüggedni s ezeket mondani az igaz keresztyénnek, mert (az írás szavai szerint) a pogányák szokták mindezeket kérdeni, mert jó l tudja a ti mennyei atyátok, hogy mindezek, nélkül szűkölködtök t i ! de orczánk pirulásával kell megvallanunk, hogy liitben-erötlenek va
gyunk, s az aggodalom többnyire csak akkor szokott szí
vünkből eltűnni, midőn annak okai megszűnnek.
Szorgoskodni a világi javakért, erkölcsiségünk kára nélkül, hűséges gondot viselni magunkról s a mieinkről, szabados eszközökkel minden ártalmat, szükséget, nyomo
rúságot megelőzni vagy eltávolítni, nem tilos, sőt köteles
sége az embernek; ha valaki az övéiről gondot nem visel:
a hitetlennél alábbvalő! azonban a hiábavaló s túlzott aggó
dalom okos keresztyénekhez, Isten fiaihoz illetlen, vétke
zünk általa, úgy láttatván magunkat viselni, mintha soha se tapasztaltuk volna az Úr segítségét bajaink között, holott pedig az ö szabadításának bizonyságaival rakvák életünk
nek minden napjai. Mintha nem tudnék: hogy Úrnak keze nem rövidült meg, hogy meg nem szabadíthatna, és meg nem süketült az ö füle, hogy meg nem hallgathatna!
Minden bizonnyal nagy kegyességet cselekszik Isten velünk, gyarló teremtésekkel, midőn a föld megnyitásával s a természet áldásainak megmutatásával, leesni engedi lel
kűnkről nehéz súlyát a l e l k i a g g o d a l o m n a k , mellynek befolyása alatt, mig a veszélyt nagyobbnak látjuk, mint minő az valósággal: ellene munkálható erőnk s tevékenységünk megzsibbad, s lelkünk a kétség martaléka lesz.
De kegyelmesen gondoskodik rólunk a mi atyánk!
ösmérvén szükségeinket, gyarlóságunkat is: a megnyilatko
zott földből s z a b a d u l á s t enged nekünk származni a té l f o g s á g á b ó l , a t e s t i s z ü k s é g e k s l e l k i a g g o d a l m a k alól.
II.
Nem csak szabadulás származik pedig a megnyilatko
zott földből, hanem több fontos I g a z s á g , nevezetesen:
a f ö l d h ö z v a g y u n k k ö t t e t v e , h o l é l n ü n k s m u n k á l k o d n u n k k e l l ,
az Ú r g o n d v i s e l é s e al a t t á l l u n k , ne m v e s z ü n k el ha m e g h a l u n k is.
Formálta Isten az embert főidből, és okos élő lelket adott beléje. Bizonyára rendeltetésünkben nagyobbak va
gyunk mindeneknél: de míg a testet hord ózzuk, testi erede
tünk helyéhez, a f ö l d h ö z v a g y u n k k ö t t e t v e , s alávetve a természet törvényeinek, mint mi is annak részei. Nem áll
hatunk meg a felháborodott tenger hullámain; az égi tűz
hatalma s a földrengés rémségei ellen sükeresen küzdeni erőtlenek vagyunk; éhünket, szomjunkát kielégíteni ösztö- nöztetünk, álmát óhajtunk, megfázunk, fájdalmakat érzünk s testi szerkezetünk mint az állatoké széllyelhull a ha
lálban.
A türelmetlenség, mellyel a tél elmúlását várjuk, a reménység mellyet a fold megnyilatkozásához kötünk, az öröm és készség mellyel áldásait fogadjuk, azok nélkül el nem lehetvén: bizonyítják földhöz-kötött voltunkat. Való
sággal onnan veszünk eledelt, ruházatot, s minden életünk fenntartására szükséges dolgokat. A föld a mi anyánk, melly ha emlőinek áldását megtagadja: elveszünk!
Ki millióknak parancsol, nem parancsolhat a harmat
nak: hullj alá! az aszálynak: távozzál el! a földnek: hozz gyümölcsöt! Aranyon mindent vehetni, gyakran lelkeket is , de nem egy fűszálat vagy magot. Minden földi nagyság dicsösség, tudomány és haladás, semmivé lesz a föld gyü
mölcse nélkül, melly alapja mindennek. A földn ek termése mindeneknek hasznos, a királynak is használ a jólmivelt mezőnek gyümölcse.
Ezen i g a z s á g a megnyilatkozott földből származik, de micsoda más annak megnyilatkozása: mint évi munkás
ságának kezdete? Nem lészen itt többé pihenés és megálla
podás, hanem élet és munkásság; zöldéi, virágzik, magvat hoz a legkisebb plánta is. E szakadatlan munkásság a ter
mészetben egyenes ujjmutatás oh ember! hogy fogd fel földi rendeltetésedet, miszerint neked is m u n k á l k o d n o d k e l l ! Mit is keresnél e földön munka nélkül? mi czélja volna az i d ő n e k és e r ő n e k mellyek néked adattak? Halljad mit mond az Ú r : Orczád verejtékével egyed a te kenyeredet! s bizonyára, a föld áldását mellyre mulhatlan szükséged va
gyon , csak ezen feltétel alatt, munkával s törődéssel teheted magadévá. Ösmérd meg milly áldás van a hullatott verejték
ben ! a munka álmát édesít, kenyeret só z , a bűntől s nyo
mortól megment!
A földhöz vagyunk köttetve, hol egy ideig élnünk s küzdenünk kell, de támogat azon tudat: hogy itt nem a vak
történet játszik velünk, hanem az i s t e n i g o n d v i s e l é s Ő r k ö d é s e al at t v a g y u n k s ez a második i g a z s á g , melly a megnyilatkozott földből származik.
Ki tartja meg a föld termő erejét? ki az életelevenséget a gyenge csirákban, mellyek a föld szorító göröngyei alatt végkép elaludni láttattak? ki neveli meg s juttatja éredésre a magvakat és gyümölcsöket, mellyeknek csudálatosán szer
kesztett apró tömlőiben, ama tápláló liszt és ható nedvesség vagyon, melly éltet, vidámít és gyógyít? ki szövi a liliom szirmait? festi a rózsa színét? óltja a mirtuszba a jó illatot?
A mindenható Isten! ki megtartja az egészet és a részeket abban, kinek gondviselése kiteljed a legkisebb porszemre és fűszálra is. O cselekszi: hogy a lészen: vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, a nap és az éjszaka meg nem szűnnek! Isten gondviselését hirdeti nékiink han
gosan a nyilatkozó természet.
Nem különben őrködik a gondviselés felettünk a világi történetek bölcs igazgatásában i s , és figyelme minden egyes élet eseményeire kiterjed. Nem tudjátok-e: hogy néktek fe je teknek hajszálai is mind számon vágynak! s bizonyára ha végig tekintünk a mi életünknek minden napjain, számba- vessziik a vidám szempillantásokat melly eket értünk, a jóté
teményeket mellyeket vettünk: meg kell vallanunk háládatos lélekkel, hogy az Úr az ö gondviselésére nézve, nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül lenni, mikor t. i. mivélünk
tett, betöltvénörömmel a mi szívünket. És lábaink elöl men
nyi akadályt, fejünk felül mennyi bajt, szivünktől mennyi kisértetet elfordított! gyakran midőn nem is véltük, mint az alvó gyermek a fenyegető veszélyt: elvonult az ártalom nél
kül, mert a gondviselés volt a virasztó édes anya! Még a keserű is mellyet velünk bölcs czéljai szerént kóstoltatott:
javunkra szolgált.
Mi származhatnék ebből már: mint bizodalom és az ö
felsége akaratján való megnyugovás? az Istenben vetett bi- zodalom az ö legfelségesebb imádása, melly által az ö min
denhatóságát, jóságát és bölcsességét egyszerre ösméri meg és dicsőíti az emberi szív.
Élessze lelkűnkben ezt a bizodalmát a megnyilatkozott föld; de legyen a bizalom j ó z a n : lehetleneket ne várjunk Istentől ki rendes természeti s erkölcsi eszközök által mun
kál; s a j á t i g y e k e z e t ü n k k e l ö s s z e k a p c s o l t , erkölcsi szabadságunk természete szerént, végre s z e n t c z é l r a i r á n y z o t t , csak j ó r a kérjünk és várjunk segedelmet Istentől.
Utolsó i g a z s á g melly a megnyilatkozott földből szár
mazik ez: ha elvégezvén földi pályánkat a sírba szállunk:
nem maradunk ott, hanem líj é l e t r e é b r e d ü n k .
Imé milly csudálatos elváltozás a természetben! a halál
ból élet jött elő! millió plánta s élő teremtés ébredt fel halot
taiból ! Megifjúlni készül minden, hogy a kies tavaszban megüllje feltámadásának nagyszerű ünnepét! Minden fűszá
lon és rögön az új élet képét látjuk dicsösséges ecsettel raj
zolva! és míg ezen alsóbb rangú teremtésekkel igy történik:
mi legtökéletesebbek maradnánk-e örökre a sírban?! Nem, nem! majd egykor valósággal m e g n y i l a t k o z i k a f ö l d s lészen szabadúlásunk abból, és ez i g a z s á g ! Hiszen min
den télnek van tavasza! minden éjnek hajnala! Van minden álomból ébredés! és míg a természet a legkisebb magot is életre hozza, a legutolsó állatot sem csalja meg ösztöneivel:
én sem lehetek megcsalva az erővel, melly folytonos mun
kásságra s tökéletesülésre hív s kötelez; a vágygyal és reménységgel melly eket egy jobb , tökéletesebb után esengve keblemben hordozok; a szent fájdalommal mellyet kedve
seim elvesztése után, a viszonlátás hitében türelemmel vise
lek ! Balgatag v a g y : ki elvetvén magodat a földbe, várod az aratást, a sírtól pedig, mellybe magad elvettetel vissza
döbbensz! a mit te a föld b e vetsz nem elevenedik ha
nemha megrothadand ;és a mi elvetsz nem azt veted el a
mi azután kikéi, hanem puszta magot, de az Isten ád an
nak testet a mint akarta, és minden magnak valő testet!
Ig en ! — azt felelheted — tudom hogy nem veszek e l ! a természetben nem vész el semmi! megválik ugyan önálló létezésétől, de más alakban s viszonyok közt, ismét elő
kerül. — Én is feltámadok! megjelenek fű vagy virág alak
jában melly az én elesett testemből vett táplálatot; megjelen
hetek mint más testnek része!
Nem úgy keresztyén felebarátom! a te sorsod nem egy más teremtésekével! a te halhatatlanságod nem az övék is , mellyek csak a nagy egészben elvegyülve maradnak fenn;
a halál, melly csak lépés tökéletesebb, boldogabb viszo
nyokba ö n á l l ó s á g o d t ó l meg nem foszt téged! az emléke
zetet el nem törli, a munkásságot meg nem szakasztja, sőt annak folytatására szabadabb és tágasabb tért nyit. Ez a te halhatatlanságod, ki örök életre s tökéletesülésre, Isten szí
nének végnélküli látására vagy teremtve. Tudjuk hogy fel
kelünk, mint a mi Jézusunk felkölt a halálból; tudjuk hogy ha e mi fö ld i házunknak hajléka elbomol: épületünk lészen Istentől, t. i. nem kézzel csinált házunk, hanem örökkévaló mennyben.
Ezen igazság tudása feltételezi már, hogy munkássá
gunk c földön nem lehet egyoldalú, t. i. csak a testért, melly a földhöz van kötve, hanem mint mennyei polgárokhoz illik, a lélekért is, sőt még inkább ezért, hogy már g földön mél
tókká tegyük magunkat mennyei hazánkra.
Imé tehát midőn szabadúlás származik minékünk a tavaszi természetben megnyilatkozott, s áldásait kiszolgál
tató földből: nyilatkozzanak meg a mi szíveink is azon igaz
ságok befogadására, mellyek abból s az igének szavából származnak; legyenek azok minden változások köztéletünk
nek vezérei, tetteinknek kormányzói. És míg
háládatosság-gal fonjuk össze kezeinket s emeljük szivünket fel Istenhez, ki újabban megmutatta kegyelmes gondviselését a kikelet elhozásával: ébredjen fel lelkűnkben is minden jó cselekvé
sének indulatja, hogy méltók legyünk Isten áldásaira; s legyen a mi háládatosságunknak a mi életünk élötanúbizony- sága az ö dicsösségére. Ámen.
Mikor elfordítod orczádat. . . . Solt.
104, 29—30.
A hegyek és halmok. . . Esa. 55, 12.
Hadd menjek a mezőre! Ruth 2 , 2.
Kihozza hatalmasan. . . Solt. 68, 7.
Áldjad én lelkem az Urat! Solt. 104, 1. 14. 15.
Mit együnk, mit igyunk ? . . . . Mát.
6 , 31.
Ha valaki az övéiről. . . 1 Tim. 5, 8.
Az Urnák keze nem rövidült meg. Esa.
5 9 , 1.
A földnek termése. . . Préd. 5 , 9.
Orczád verejtékével. . . 1 Móz. 3 ,1 9 . Míg a föld lészen. . . 1 Móz. 8 , 22.
Fejeteknek hajszálai is ... Mát. 10,30.
Nem hagyta magát... Csel. 1 4 ,1 7 . A mit te a földbe vetsz. . . 1 Kor. 15,
36—38.
Tudjuk hogy ha e mi földi házunk. . . 2 Kor. 5 , 1.